(franc., ejtsd: rońdó, körvers), francia eredetű lírai költeményalak; 13 jambusi sorból áll, melyek 10, illetőleg 11 szótagúak és csak kétféle rimök van, egyik csengő, másik tompa, egyik 5-ször, másik 8-szor fordul elő. Az első sor (legalább néhány szava) a 8-ik és 13-ik sor után ismétlődik, mintegy körben jár.
1. Bosse.
(franc.) a. m. körbástya. A puskaporos lövegek általános elterjedése után a várfalak oldalzása céljából emelt tornyokat nevezték igy. Dürer Albert volt az első, aki a régi tornyok helyében R.-k emelését javasolta.
(olasz, franc. rondeau), a zenében műforma, mely egy fölvett témát többször változtatva ismétel.
Kingston (l. o.) amerikai város elővárosa.
János, a német-katolicizmus megalapítója, szül. Bischofswaldéban Weisse mellett 1813 okt. 16., megh. Bécsben 1887 okt. 26. Teologiát végzett, 1840. káplán lett Grottkauban; itt egy a Sächs. Vaterlandsblätter c. lapban megjelent cikke miatt 1843 jan. felfüggesztették, később pedig egy ugyane lapban megjelent, Arnoldi püspökhöz intézett és a trieri szent köpenyhez való búcsujárásról szóló levél miatt dec. 4. exkommunikálták, mire Boroszlóban ment, ahol egy német-katolikus, Rómától független község alapítása érdekében küzdött. (L. Német katolikusok.) Az 1848-iki forradalmi mozgalomban való részévétele miatt 1849-66-ig külföldön élt, több éven át Budapesten, hol működésének maradandó emléke a központi Fröbel-nőegyletlapítása 1867-ben. 1863. Frankfurtban vallásos reformközségeket alapított és 1873. Darmstadtba költözött, hol a Neue religiöse Reform c. műve kiadásával foglalkozott.
Florimond, francia zeneszerző, lásd Hervé (2).
1. Növényi sejtanyag.
a papirosgyártásnál használt gép, 1. Papiros.
(ang. ragged schools) névvel nevezik Angolországban és Skóciában az olyan iskolákat, melyeket a jótékony keresztény szeretet minit belmissziói intézeteket állít föl elhagyatott, szegény gyermekek számára, hogy megmentse őket az elzülléstől. Egy Pounds János nevű szegény portsmouthi czipészé az érdem, hogy ez az intézmény létrejött, mint aki 1839. bekövetkezett haláláig 20 éven át műhelyébe gyüjtötte s oktatgatta a szegény gyermekeket. Majd befolyásosabb emberek vették kezökbe az ügyet, s Londonban már 1844. megalakult a R. egyesülete; mindőn pedig Guthrie Tamás a nagynevű skót lekész kiadta Plea for Ragged Schools (Védelmi irat a rongyos iskolák mellett) című hatalmas iratát, mely ellenállhatatlan erővel vitte tovább ezt a mozgalmat: a R. elterjedtek egész Nagy-Britanniában, ugy hogy ma alig van valamirevaló olyan angol város, melyben ilyen iskola ne volna. A fogházak igazgatói pedig évről évre igazolják, hogy ezen intézmények felállítása óta az ifju bűnösök száma fokozatosan apad. V. ö. Csiky Lajos, Protestáns Szemle (VII. évf. 454-462. old.).