az ugyanily nevü járás székhelye Szmolenszk orosz kormányzóságban, az Oszter és vasút mellett, (1894) 11 123 lakossal, gabona-, kender-, len- és dohánykereskedéssel.
Ervin báró, főispán, szül. Rimócán 1854. Tanulmányait a bécsi egyetemen és az egri érseki jogakadémián és a budapesti egyetemen végezvén, u. o. 1876. a jog- és államtudományok doktorává avattatott. 1876. mint a nagyváradi jogi akadémia helyettes tanára, jogtörténetet és egyházjogot adott elő. 1878. egyetemi magántanárrá habilitálták, 1879. Nagyváradon rendkivüli, 1880. nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. 1877. a főrendiházba hivatott és annak újjászervezéséig tagja volt. 1883. kamarás lett; 1887. Nógrád vármegye szécsényi kerülete képvieslővé választotta és mint ilyen a szabadelvü párt tagja volt. Mint ilyet kinevezték előbb Hont vármegye, Selmec- és Bélabánya főispánjának, majd 1884. Máramaros vármegye főispánjának. Irodalmi műve: Régi magyar házassági jog (1887).
a Rurik-ház Olgovics-Vsevolod ágából származott. Apja Vesevolodics Mihály csernigovi majd novgorodi herceg, anyja Romanovics Dániel halicsi fejedelem leánya. 1229. atyja őt tette Novgorord helytartójává, de a nép már a következő évben elűzte. 1238. az apa és fiu Dániel herceget kiszorította Halicsból, hová azonban az elűzott fejedelem már 1239. visszatérhetett. Nemsokára Mihálynak és R.-nak a tatárok elől IV. Béla magyar királyhoz kellett menekülniök. Itt 1243. nőül vette a király legkedvesebb leányát, Annát. Apósa megtette őt halicsi hercegnek s Lőrinc mesterrel nagy sereggel küldte tartományába, hol azonban a tatárjárás után buldosásából visszatért Dániel őt ismételve (leghatározottabban 1249 dec. 17.) megverte s Halics függetlenségét a magyarokkal szemben biztosította. Időközben, 1246 jul. 15. a magyar sereg egyik alverzére volt a Babenberg Frigyes halálával végződő ütközetben; 1247. Tótország bánja, 1254-55. pedig Macsónak ura lett. Szomszédja, I. Mihály bolgár cár 1255. az ő leánykáját vevén feleségül, R. a bolgárok ügyeibe is beavatkozott; 1257. ő járt közbe a bolgárok s a Theodor niceai császár közt való béke megkötésénél, Mihály megöletése után pedig 1258. elkergette s megölette a bitorló Kálmánt s bolgár cárrá mint magyar hűbérest Mytzest tette. 1260 julius 12. a kroissenbrunni csatában macsói és bolgár hadakkal segítette apósát. 1261. feleségével együtt Bécsben időzött s nemsokára megülték leányuknak Kingának lakodalmát II. Ottokár cseh királlyal (1261 okt. 25.). R. 1263. halt meg. Gyermekei: Mihálya macsói és boszniai bán; Béla szintén macsói és boszniai bán; egy ösmeretlen nevü leánya Mihály bolgár cár neje; Kinga cseh királyné; Grifina. Leskó krakói és szandomiri herceg neje s Margit apácafejedelmasszony.
(Rasztopcsin) Fedor Vasziljevics, orosz gróf és tábornok, szül. Orel vidékén 1765 márc. 23., megh. Moszkvában 1826 febr. 12-én I. Pál alatt mint udvari marsal, főpostamester és külügyminiszter szerepelt és 1799. a grófi rangot kapta; 1801. kegyvesztessé lett. I. Sándor Moszkva főkormányzójává tette, mely állásban R. a gondjaira bizott székvárost 1812., a franciák közelgésének hirére, szabadon bocsátott rabok által felgyujtatta, hogy a franciák Moszkva falai között a remélt pihenő helyett lakatlan romot találjanak, ami sikerült is. Később ugyan tagadta, hogy a tervszerü gyujtogatásnak ő lett volna értelmi szerzője (v. ö. Vérité sur l'incendie de Moscou, Páris 1823 c. művét és Sarrugues válszát: Lettres sur l"incendie de Moscou, u. o. 1823). Utóbb azonban magára vállalta az egészet és Leppich Ferencet nevezte meg, mint a gyujtogatás eszközlőjét. I. Sándor cárnál a bécsi kongresszusig kegyben állott, 1815-ben azonban újra kegyvesztessé lőn, mire tiz évig külföldön utazgatott. 1825. haza tért és hátralevő éveit Moszkvában és annak vidékén töltötte. Számos orosz és francia munkát irt, többi között a szellemes Mémoires, éerits en dix minutes (Szt.-Pétervár 1853) c. emlékiratokat, vígjátékokat stb.
1. az ugyanily nevü járás székhelye Jaroszlav (ettől 57 km.-nyire) orosz kormányzóságban, a Nero vagyis R.-i tó partján, vasút mellett, (1894) 17 446 lakossal, szentképek készítésével, viasz- és faggyugyertyaöntéssel, sör-, szesz- és téglagyártással; virágzó zöldésges kertészettel. Az 1213. alapított temploma fontos búcsujáróhely számos ereklyével. - 2. R. a Don mellett, az ugyanily nevü járás székhelye a doni kozákok területén, alig 2 km.-nyire Nakicsevántól a Don jobb bartján, ahol a Temernik ömlik belé, vasút mellett, (1893) 81 935 lakossal, nagy dohánygyárral, gőzmalmokkal, harangöntéssel, tésztagyártással, kémiai iparral, gyertyaöntéssel, halászattal, kaviárkészítéssel és igen élénk kereskedéssel, amelyet főképen folyami kikötőjének köszönhet. 1893. érkezett 42 tengeri, 2476 parti hajó és eltávozott 93 tengeri és 2399 parti hajó. Odesszával és Konstantinápollyal rendes hajóösszeköttetése van.
kikötőváros Cadiz spanyol tartományban a Bahia de Cadiz É-i partján, vasút mellett, (1887) 7858 lakossal, akik a termékeny környék zöldségével és értékes boraival űznek kereskedést.
(lat.) a. m. kerék, különösen a köralaku szekrény a kat. templomokban, ahol a monstrancia van. - Diabolus rotae, 1. az az ügyvéd, aki a rota romanánál (l. bibornoki testületek) az auditores rotae, t. i. a rota biráinak itélethozatala előtt ellenvetésképen minden kigondolható nehézséget felhozott, hogy ezáltal is előmozdítsa a birák hozandó itéletének, általuk minden lehető indokkal való támogatását; 2. az az egyén is, aki a szentté avatás pöreinél meg van bizva azzal, hogy minden lehetőt felhozzon a szentté avatás meggátlására, nehogy a birák felületes és könnyelmü eljárással mozdítsák elő valakinek szentté avatását; a szentté avatási pör ugyanis XIV. Benedek pápáig a R.-nál tárgyaltatott, innét D. rotae; 3. okvetetlenkedő, incselkedő ember.
v. Aristoteles-féle kerék, geometriai látszólagos ellenmondás, melyet Aristoteles a Mekanikai problemák c. művének 25-ik fejezetében említ. A kérdés úgy hangzik: Miért ir le két egymásra erősített kerék kerülete gördülése folytán egyenlő hosszu utat, holott külön-külön gördülve a lefejtett utak a kerületek arányában vannak. Galilei mutatta ki a látszólagos ellenmondás okát, hogy t. i. az egymásra erősített kör egyike az alapon nemcsak gördül, hanem csúszik is.
(gör.), a nyelvészetben az a hangváltozás, mely szerint sz vagy z hangból r lesz (r = rho), p. a németben is war a régibb was helyett, vagy lat. honos: honor stb.
rotangnád vagy rotangpálma (növ.), 1. Nádpálma.