(Trichechina), az úszóemlősök rendjének első családja, rendkivül meghosszabbodott felső szemfogakka; csenevész metsző- és utolsó zápfogakkal; i. 3/3 c. 1/1 m. 4/4 tejfogsorral és i. 1/0 c. 1/1 m. 5/5 állandó fogsorral: az arcorron hatalmas tapintó bajuszsötékkel; fülkagylók nélkül; csupasz bőrrel; rövidebb első lábakkal; hátulsó lábai a többinél hosszabb belső és külső ujjal; valamennyi ujj között úszóhártyával; duzzadt talppal; csenevész farkkal. Egyetlen nem és faj tartozik ide, a rozmár (l. o.).
(növ., Rosmarinus Tourn.), az ajakosak fajaszakadt cserjéje. A R. oficinalis L. 1/2-2 m., berzedt ágas, levele átellenes, 2-3 évig marad rajta, szálas, csaknem nyeletlen, bőrnemü, a széle erősen hátra görbül, a szine zöld, kopasz, a visszája fehér molyhu. Virága halavány-kék, kéthimes. Európa déli, Afrika északi részén, Keleten kivált a mediterrán flórában sziklákon terem, de gyakran kertbe, vagy mint az oleandert virágedénybe ültetik. Évi hajtása fűszernek, magzathajtónak és más orvosságnak használatos. Virágából borszesszel az aqua reginae Hungaricae szépítő vizet v. magyar szépítő vizet desztillálják, melyet legelőször Erzsébet királyné, Nagy Lajos anyja használt. Leveléből párolgó olajat desztillálnak (anthos-olaj, 1. Rozma-olaj). A R.-ot már a régiek kedvelték, a görög libanotisnak (a. m. tömjénfü) nevezte, koszorut kötött belőle és más ünnepies alkalommal díszeskedett vele. A római mint ros-t v. ros maris-t becsülte nagyra, igy jutott el nyugatra is. A nép R.-ágat temetéskor visel, sőt, mint a magyar nép is, lakodalmi bokrétát és koszorut is köt belőle. A házi istenek szobrát is díszítették vele. - Vad R. a. m. Ledum palustre és Andromeda polifolia. - Bécsi R., 1. Lóciprus. V. ö. Unger, Der Rosmarin und seine Verwendung in dalmatien (Bécs 1868).
a fiziognomiai rendszerben a külsőt tekintve a rozmahoz (l. o.) hasonló növények, minők a Salix rosmarinifolia, Epilobium Dodonaei, Andromeda polifolia stb. Ez utóbbit a hasonlatosság nyomán vad rozmanaki is nevezik.
v. lánycsecsü alma (növ., Malus conica), nyári fajta, kúpalaku vagy hosszas, hengerded, jó illatu és jó ízü.
(növ., Larix Tourn., péterfa Jüraszéknél, 1. a mellékelt képet) csinos fenyőfa a cédrusfa testvére, 8 fajjal Európa, Ázsia meg É.-Amerika hegyein. Karcsu termetü magas fa, fő gallyai majdnem örvesek, ága ellenben kétsoro, tűje gyengébb, őszkor lehull (téli kopasz fenyő), a véghajtáson magányos, elszórt, de gyakrabban a kurta ágakon bokros. Toboza hosszas tojásdad, vékony pikkelyü, a pikkely csúcsa nem vastagodik; magvának zászlója maradandó. Moldvában, hazánk határához közel a L. Sibirica Led. is nő, de a haza fenyveseiben csak a L. decidua Mill. (Pinus Larix L., L. Europaea DC.) terem, 25-45 m. magas, koronája piramisforma, ága kissé csüngő, kérge eleinte sárgás-barna, később szürke, érdes. repedéses, tűje 2,5-4 cm. hosszu, élénk-zöld szinü, a visszáján, a fő érnek mind a két oldalán, kékes-fehér vonása van.
[ÁBRA] ROZMARINGFENYŐ.
Fiatal toboza karmin szinü, toboza 4 cm.-nél ritkán hosszabb, világos-barna. Magva október hónapban érik, csak a jövő tavasszal szóródik ki, de az üres toboz még több nyáron át az ágon marad. A tű lehullásával apró göröncsök maradnak vissza. karógyökerével és számos oldalgyökerével meglehetős mélyen hat a földbe. Hazájának Közép-Európa, talán még Franciaország déli részét tartják. Ültetés folytán É-on és D-en is elterjedt. A köves, friss, mély talaju földet szereti, az alpesekben 2300 m.-en túl terjed s egymaga v. a jegenye- és havasi fenyővel együt bezárja a hegyeken a fa határát. A zordonabb éghajlat alatt minden pompáját kifejti, a melegebb síkon sem a kellő magasságra meg nem nő, sem nem hosszu életü. Csiracsemetéje gyengéd és finom. 3-4-szikü, de gyorsan növekedik. Más tűlevelü fáénál a törzse hamarább megtisztul, gyakran már 6-8 esztendős fácskán van toboza. A síkon 30-50 esztendő mulva lassudik növekedése és a 60-80 esztendős fa törzse vágásra csak középszerü. A hegyen 400, sőt 600 esztendeig is elél. 20-25 esztendős korában valószinüleg a Peziza Willkommii R. Hart. nevü gomba szokta pusztítani. Bántja a fenyőmoly, a zuzmó pedig más fát alig lephet olyan könnyen el mint a R.-t. Fakeménye piros (vörös fenyő), a fa fehérje sárgás, különben puha, durva, tartós, nagyon szépen hasad, hasáblapja fénylő. Akár szárazon, akár nedvesen, akár az időjárás változásaiban nagyon ellenálló, leginkább épületfa, zsindely, ároc, hegyi épület, vizvezeték stb. lesz belőle. Terméke az officinális velencei terpentin (terbinthina Veneta). Gyantázónak leginkább Tirol déli részén, a francia meg az olasz havasokon étékesítik. A déli vidéken a tűinek váladékát mint briançoni mannát (manna laricina), az Uralban az orenburgi mézgát gyüjtik rajta, s mint a mannát ugy eszik. E mannában a cukornádéhoz hasonló cukor képződik (mélezitose, larix-cukor). A L. sibiricaLed. hasonló hozzá, némelyek csak fajtájának tartják. Tűje hosszabb, kevesebb van egy csomóban egüytt, Oroszországban és Szibériában terjedelmes erdőséget alkot. Utána az Amur-vidéken, Kamcsatkában és Jesón a L. Dahurica Fisch. következik, Japánban pedig a gyengéd pikkelyü L. leptolepis Sieb. et Zucc. Ezt bőven ültetik. É.-Amerikának is van néhány R.-je: a L. microcarpa Poir., mint magas, tekintélyes fa ismeretes, de a L. pendulával (Salisb.) együtt a L. laricina Dur. faj alá is egyesítik. Ez mind az európai, mind a szibériai R.-nél sokkal szebb, kékes-zöld szinét egész késő őszig megtartja. Levélcsomója sűrübb, tűje kurtább. A r. fajait kertbe is ültetik. V. ö. Bolle, Über Lärchenbäume (Monatschrift für Gärtnerei und Pfianzenkunde, Berlin 1873). L. Deodaracedrus és Cédrusfa.
(növ., Salix rosmarinifolia L.), Közép- és Dél-Európában s hazánkban is termő alacsony fűzbokrocska, kivált a homokpusztán meg a lápos vidéken. A rozmaéhoz hsonló szép ezüstmolyhos levele van. Kertbe is ültetik, a réti fűvel lekaszálják.
a Rosmarinus officinalis L. virágaiból és leveleiből párolt illanó olaj. Szintelen, szaga átható, 85%-os alkoholban oldódik, fajsúlya 15° C.-nál 0,90-0,92; alkotó részei: pinen, cineol, borneol, kámfor. A rovarokat biztosan megöli. Szappanok szagosítására és illatos szerek készítésére használják.
(ejtsd: rozsmital), város Blatna (ettől 20 km.-nyire) cseh kerületi kapitányságban, a Skalitz forrásánál, (1890) 2391 lak., kohókkal és vasművekkel; a prágai érsekség tulajdonát tevő kastéllyal.
(ejtsd: rozsno), Roznov, község Wallachisch-Meseritsch (ettől 13 km.-nyire) morva kerületi kapitányságban, a Radhorst (1130 méter) lábánál, a Becsva és vasút mellett, (1890) 2951 lak., kosárfonóiskolával, sajtkészítéssel; savókúrával. V. ö. Modry, Der Molkenkurort R. (1875); Koblovsky, Kurort R. in Mähren (1875).
a. m. arzén (l. o.).