l. Hólyaghúzó szerek.
orosz pénzegység; az arany R. = 3,81 korona, az ezüst- és papir-R.-ek diszázsióval birnak. 1885 óta 1 R. = 100 kopek (l. o.) = 4 frank.
l. Turmalin.
Sándor, egy családi hagyomány szerint II. András magyar király és Beatrix fia lett volna, ki 1248. Szent Lajos francia király seregében Damiettenél és Maszurahnál hősiesen harcolt, s a Nil partján egy szaracén vezért megölvén, a R. nevet kapta. Visszatérvén, flandriai Margit hűségében Valenciennest védelmezte. Feleségétől, Brienne Izabellától származó fiai (I. Balduin stb.) már a R. nevet viselték. Ez a családi monda azonban tarthatatlan, mert II. Andrásnak nem volt Sándor nevü fia, Izabellának edig nem egy magyar herceg, hanem Grandpré Henrik francia úr volt a férje. A R.-család különben utóbb rokonságot kötött a Croykkal is. V. ö. Wertner, Árpádok (619-620).
(héber népetimologia szerint a. m. nézzetek egy fiut!), egy zsidó törzs neve, amelynek területe Gileád hegységben v. ettől délre feküdt. A régibb korban nagyon hatalmasnak kellett lennie, amiért is Jákob elsőszülöttének (Leától) nevezik. A történelmi korban alig említik. Ugy látszik, a törzs ismeretlen események következtében nagyon aláhanyatlott.
Keresztély, német festő, szül. Trierben 1805., megh. Bécsben 1875 jul. 9. Düsseldorfban Corneliusnak volt tanítványa, azután Münchenben tanult, 1841. a prágai, 1852. a bécsi akadémiának igazgatója lett. Nagyobbára dekorativ jellegü művei közül említendők a Hohenschwangau-kastély festményei, de tulajdonképeni jelentőségét tanítói tevékenységének köszönhette.
(persa) a. m. arckötő; a persa nők arcának lefátyolozására használt ruhadarab.
Péter Pál, flamand festő, szül. Siegenben 1577 jun. 28., megh. Antwerpenben 1640 máj. 30. Tekintélyes antwerpeni családból származott, de atyja valami vétség miatt kénytelen volt Siegenben tartózkodni. Kölnben járt iskolába, de 1589., két évvel atyja halála után, családjával együtt Antwerpenbe került és itt, miután iskolai tanulmányait a jezsuiták iskolájában befejezte, Lelaing grófné apródja lett. Csakhamar azonban olyan hajlamot mutatott a művészet iránt, hogy 1591. Verhaegt tájképfestő műhelyébe adták. Ugyanaz évben Adam van Noortnak, a nemzeti, népies jellegü festőnek lett tanítványa, négy évvel később pedig az előkelő, hideg modoru Otto van Veenhez került. Itt is 4 évet töltött, 1598. pedig már az antwerpeni festőcéh mestere lett. 1600. útra kelt Olaszországba. Először Velencében időzött, azután Mantovában Gonzaga Vincenzo herceg udvari festője lett. 1601. Rómában a nagy olasz mesterek művei után másolatokat készít ura számára, 1603-04. pedig Spanyolországban jár, hogy a herceg ajándékait III. Fülöp királynak átadja. Visszatérve Mantovába, egy nagy szárnyasoltárt festett az ottani jezsuitatemplom számára. 1606. ismét Rómában tartózkodik, megfesti Spinola marchesa képmását, a Sta Maria della Vallicella templom főoltárának képét, időközben pedig Genovában nehány képmáson kivül a Sant-Ambrogio-templom fő oltárképét, mely Krisztus körülmetéltetését ábrázolja. Meghallván anyja halálos betegségének hirét, 1608. haza utazik. Albrecht főherceg és Izabella, Belgium kormányzói, rábeszélték, hogy maradjon hazájában és udvari festőjökké nevezték ki. A fiatal, ünnepelt mester Antwerpenben telepedett le, 1609. nőül vette Brant Izabellát, fejedelmi háztartást folytatott és számos tanítványt vonzott műhelyébe. A fiatal házaspárt mutatja be a müncheni képtár bájos képe. 1610. keletkezett a remek Királyok imádása (madridi muzeum), Krisztus keresztje felállításának hatalmas, drámai képe az antwerpeni székesegyházban, a következő években pedig Krisztus levétele a keresztről (u. o.), legtökéletesebb, leghirsebb képeinek egyike. Az ezek után következő képei közül a legismertebbek: A tudós társaság (Firenze, Uffizi-képtár); az utolsó itélet hires, nagy képe (müncheni képtár), amely Michelangelo hasonló tárgyu festményének hatása alatt keletkezett ugyan, de festői kidolgozásában eltér attól; az elemi hatásu, mozgalmas Oroszlánvadászat; a festői Amazonok csatája; az Arundel-család képe; Kastor és Pollux elrabolják Leukippus családját, mely képben mint a női test felülmulhatatlan festője mutatkozik (valamennyi a müncheni képtárban); Szt. Ferenc áldozása (antwerpeni muzeum); Krisztus keresztre feszítése (u. o.) és számos egyéb bibliai és mitologiai tárgyu, állat- és vadászatképe, képmása. 1621. Medici Mária francia királyné Párisba hivta, hogy a Luxembourg-palota nagy csarnokát a királyné életéből vett festményekkel díszítse. Tanítványai segítségével 1625-ig befejezte a 21 óriási képet, melyek félig allegoriai, félig történeti módon ábrázolják a királyné élete folyását (Páris, Louvre). Bámulatos művészete, ragyogó szinező tehetsége a leghidegebb allegoriát is élvezhetővé teszi a jelenkornak is. Időközben megfordult Brüsszelben, hol IV. Fülöp király a nemességet adományozta neki, Izabella hercegnő pedig kamarásává nevezte ki. 1626. felesége meghalt. Még ugyanaz évben elutazott Hollandiába és Párisba, talán hogy búját elfelejtse. A következő évben az Angolországgal kötendő béke dolgában diplomáciai kiküldetésben járt Hágában, 1628. Madridban a királynak jelentést tett újra eredményéről, de egyúttal festéssel is foglalkozott, 1629. pedig mint a király követe a londoni udvarnál járt. Küldetését még a béke áldásait ábrázoló nagy allegoriai festményével is támogatta és annyira elnyerte I. Károly király kegyét, hogy az lovaggá ütötte. Az ő tárgyalásai folytán kötötték meg a békét 1630. Hogy utazásai özben is olyan óriási termékenységet fejtett ki, az csak ugy érthető, ha tanítványai közreműködését számba vesszük. Az ezen időben keletkezett műveinek nagyrészt csak vázlata való ő tőle. Kezének nyomát leginkább még a következő képeken lehet fölismerni: Lázár föltámasztása (berlini muzeum); a Krisztust és a bűnösöket ábrázoló pompás lélektani fölfogásu kép (müncheni képtár); Szt. Lievin vértanuságának borzalmas képe (brüsszeli muzeum); Szt. Ambrus kiutasítja Theodosius császárt a templomból (bécsi muzeum); történelmi képei közül Thomyris királynő (Páris, Louvre); Habsburgi Rudolf átengedi lovát a papnak (madridi muzeum), stb. Életkedve, alkotó ereje látszik meg a mitologiából vett ábrázolásokon is (madridi, müncheni, szt.-pétervári, drezdai stb. képtárak), mig a Venus kertjét ábrázoló hires, végtelen érzéki báju festményei (madridi muzeum, drezdai képtár) már átmenetet képeznek a modern, genreszerü festéshez, hasonlóképen a pajzán, szinte kicsapongó Venus ünnepe (bécsi muzeum). Majdnem tisztán tájkép, melyben az alakok csekély szerepet játszanak, az u. n. Kastély parkja (u. o.), mig a parasztélet ábrázolásai közt a hires, nagy Falusi búcsu (Louvre) és a Parasztok tánca (madridi muzeum) a legkiválóbbak. 1627 közül keletkezhetett két fiának finom, pompás szinezésü képmása (Bécs, Liehctenstein-képtár).
1630. nőül vette a szép, fiatal Fourment Ilonát. Ez időtől fogva csak ritkán és rövid időre távozik Antwerpenből. Szakadatlan tevékenységet fejt ki és művészetének ez utolsó korszakában éri el fejlődésének tetőpontját. Az előbbi, gyakran erőszakos hatások, kissé tarka szinek, zaklatott mozdulatok helyett művészi mérsékletet látunk, csak most van eszközeinek teljes birtokában. Festményeiben majdnem kivétel nélkül feltünik bájos fiatal feleségének képe, akinek képmását is sokszor megfestette. A londoni nemzeti képtár egyik képén egy apród kiséretében látjuk, egy másikon férje és kis gyermeke társaságában, a müncheni képtár egyik képén gyermekét dédelgeti, mig a bécsi muzeum hires képe majdnem egészen meztelenül, fiatal szépsége teljességében mutatja be. Hatalmas, festői berendezés, a szinezés pompája, az egyes alakok elevensége dolgában egyik festménye sem mulja fölül a hires Szt. Ildephons oltárát (bécsi muzeum), melyet valószinüleg 1630 után festett. Utolsó művei közül a legnevezetesebbek: a Paris itéletét ábrázoló költői, végtelenül bájos kép (madridi muzeum); Bathseba a kútnál (drezdai képtár); Krisztus útja a vesztőhelyre (brüsszeli muzeum); Szt. Cecilia (berlini muzeum); Diana a szarvasvadászaton (u. o.); Pásztorjelenet (müncheni képtár), stb. Mint a modern tájképfestés úttörője tünik föl azon képein, hol az emberi alakok csekély vagy semmi szerepet nem játszanak. Ilyenek: Odysseus és Nausikaa (Firenze, Pitti-képtár); Philemon és Baukis (bécsi muzeum), egyéb tájképei a müncheni és szentpétervári képtárakban, a londoni nemzeti képtárban és angol magángyüjteményekben. A budapesti országos képtárban neki tulajdonítják a szt. Mihályt és az elkárhozottakat ábrázoló vázlatot (712. sz.) és Mucius Scaevola képét (749. sz.); tanítványainak, követőinek képei, eredeti műveinek másolatai is láthatók ugyanott. Tanítványainak, segédeinek száma igen nagy. A legkiválóbb közöttük Van Dyck; kivüle főleg Diepenbeck, Schut, Thulden, Quellinus Erazmus, Snyders, Paul de Vos és Uden említendők. Még R. életében, részben az ő saját közreműködésével, a metszetek hosszu sorát készítették művei nyomán. Főleg Soutman Péter, Vorstermann Lukács, Pontius Pál, Bolswert Boetius és Schelderic rézmetszőket és Jegher Kristóf fametszőt foglalkoztatta. R. nemcsak a flamand művészet legragyogóbb képviselője, hanem egyszersmind a festészet egyik történetének egyik legfőbb dísze. Művészete eredeti, igazi nemzeti irányu. Tanulmányozta a klasszikus művészet emlékeit, majdnem tudományos buzgalommal, sokat tanult a nagy olasz festőktől, sokat köszönhet Michelangelónak, de kivált a velencei mestereknek, de sohasem vált utánzóvá. Egyénisége a flamand nemzeti jellegnek leghatalmasabb kifejezése. Amire elődei törekedtek, azt csak ő érte el teljes mértékben. Hatalmas, erőtől duzzadó alakjai, a szenvedélyes mozdulatu, izmos férfiak, a telt idomu, érzéki szépségü nők mind életerejének kifejezései, de a flamand nemzeti tipus megfigyelésén alapulnak. Bár az ő művészetének is az emberi alak a fő tárgya, fölfogása nem olyan fokon rajzoló, mint az olaszoké. Környezetükkel egy szines jelenséggé olvasztja őket össze. Nem a rajz a legfőbb eszköze művészetének, hanem a szin. Világos, a napfényt szerető szinezése páratlan a festészet történetében. Nem használja az árnyékos fényt olyan bűvös erővel, mint Rembrandt, szinei nem olyan mélyek mint Tizian képein, de érzékiségre, szemkápráztató ragyogásra nézve valamennyit fölülmulják. Nem hatolt mélyen bele az emberek lelkébe, azért képmásai egyéniség dolgában nem is tartoznak legkiválóbb alkotásai közé, de a szenvedélyes mozdulatok, az élet szinte erőszakos nyilvánulásának ábrázolásában fölülmulhatatlan. Segédeinek nagy száma mellett is szinte hihetetlen terméenységével egy fokon áll sokoldalusága. Bibliai és történeti tárgyu képek, érzéki, néha érzékcsilandozó mitológiai ábrázolásai és eredeti parasztképei, képmásai, állat- és tájképei tehetségének mindig új oldalát mutatják.
(lat.), oly bőrkiütés, mely legtöbbnyire enyhe lázas mozgalmak kiséretében, ritkábban láz nélkül lép fel, s mely jelentkezési formájában hol vörhenyre (R. scarlatinosa), hol pedig - s ez a R. gyakoribb alakja - kanyaróra (R. morbillosa) feltünően emlékeztet. R. esetén a nyálkahártyák is megbetegszenek, még pedig a kanyarós alaknál a kanyaróra, a vörhenyes alaknál a vörhenyre emlékeztető módon. Lehetséges azonban oly kombináció is, hogy a bőrkiütés inkább kanyaróhoz, a nyálkahártyák megbetegedése ellenben inkább vörhenyhez hasonlít, s megfordítva. R. morbillosa eseteiben úgy szólva soha sem hiányzik a nyaki mirigyek megduzzadása; ezen tünet a R.-ra majdnem jellegzetes.
buzé, pusér, pirosítófű, vörös festőgyökér, festőfű (növ., Rubia Tourn.), több rokonfaj tőkéje és gyökere, illetve füve, kivált a festő R.-é (R. tinctorum L., l. a Festő-növények tábláján), a jövevény R.-é (R. peregrina L.), a mandiszta R.-é (R. munjista Roxb.). A R. a ragadványfélék füve, többnyáréltü gyökérrel, örves levelü szárral és négyes tagu, számos apró sárga virággal. Gyökerét és tőkéjét festékül használják. E végre a vetés után 3-ik vagy ültetés után 2-ik évre kiszedik, megszárítják és megőrlik. A jobb fajtája ugy készül, hogy kiszedés után először meghámozzák. A R. pusérpora sáfrányszinü, különös szagu és édesen savanyu. Legjobb a keleti. A lizari v. allizarit, a R. ruberitrin nevü festékének szétbomlásbeli értékes származékát azonban a kémiai szintézis (Gräbe és Liebermann, 1868) is előállította. Az anilin-festék feltalálása előtt a R. Európa nyugati és déli országaiban jelentékeny árucikk volt, de azóta már csak É.-Amerika, Ausztrália és K.-India hozhatja oly potom áron a piacra, amilyenért kőszénkátrányból is készíthető, a R. festékeivel azonos összetételü vegyületek kaphatók. V. ö. Viola Kálmán, A festőbuzér, Magyar orvosok és természetvizsgálók munkái, XVII. köt.