(sobamogera), igy nevezték a Névtelen Jegyző szerint (45. fej.) azokat a magyarokat, kik Árpád idejében Philippopolis, «Kleopátra-vára«, Durazzo és Skutari közt telepedtek le. Szerinte sobáknak, helyesebben stoba-knak vagyis ostobáknak maguk a görögök nevezték őket. A saba ez esetben a magyar csába és (ha csakugyan stoba állt az eredeti szövegben) a magyar ostoba szónak felelne meg; a magyarok is ostobáknak tartották őket, mert hazájukon kivül telepedtek meg. Mások Csaba magyarjainak vélték a S.-at. Senki sem gondolt arra, hogy a stobákat Stobi városáról, területüknek ugyszólván középpontjáról nevezték el. Horvát István (Rajzolatok, 99. old.) a Konstantinosnál (De adm. imp. 30. fej.) Horvátországban emlegetett avar maradékoknak tartja őket. Valószinübb azonban, hogy szabirokat kell alattuk értenünk.
a mohammedán naptárnak nyolcadik hónapja.
(ejtsd: szabanillya), kikötő Bolivar columbiai departementóban, a Magdolna folyónak Boca-de-Ceniza nevü torkolati ága mellett. 1893. 242 hajó fordult meg benne, amelyek 19 millió kg. árut exportáltak, több mint 10 millió peso értékben.
(héb.) a. m. seregek; a zsidó próféták a «seregek ura« összetételben mint az isten nevét használják e kifejezést. A seregek alatt némelyek szerint Izrael seregeit, mások szerint a csillagok seregeit kell érteni. Legvalószinübb az a nézet, amely szerint S. eredetileg a világ minden hatalmait jelentette.
(Villa Real do S.), város Minas Geraes braziliai államban, a Das Velhas jobb partján, ahol a Rio S. torkollik belé, vasút mellett, mintegy 5000 lak., aranymosással, bőrgyártással; cukornádtermeléssel és állattenyésztéssel.
vagy Savaria, római kolonia, a mai Szombathely (l. o.) területén feküdt. Plinius (Hist. nat. 3, 24, 146) Claudius császár gyarmatának mondja; de nem tudjuk, Claudius előtt állt-e már mint község, s nem ismerjük koloniakorabeli helyőrségét sem. Hihető, hogy az odaküldött veteránok alapították a Deserta Bojorum ezen gyarmatát és pedig Claudius császár (41-54) idejében. Csakhamar Pannonia fővárosa lett s ebből a korból a vasvármegyei muzeum számos ott talált régiséget őrzött meg. Érmek, koporsók, emlékkövek, oszloptöredékek, mozaikok stb. abból az időből nagy számban maradtak fenn. A hunnok 445 táján teljesen véget vetettek neki. Egy másik S. alatt a mai Pannonhalma alsó városát értették; ott született szt. Márton, utóbb Tours püspöke. Romjait Pannonhalma alatt, Kis-Écs és Ravazd közt, a Packáló-völgyben 1896 nov. Récsey Viktor fedezte föl.
a magyarok régi neve Konstantinos Porphyrogennetosnál (De adm. imp. 38. fej.). Szerinte a magyarokat a kazarokkal való együttlakásuk idejében nem turkoknak, hanem Sabartoiasfaloi-nak, az Etelközből a besenyők elől kelet felé menekült magyarokat pedig még az ő idejében (951) is igy hivták. Sabartoi alatt a név nagy számu magyarázói általában véve szabirokat értenek; az asfaloi név a legújabb magyarázat szerint as kötőszóból és a fálok népének nevéből alakult. Fáloknak nevezték a gótok és németek a kunokat, helyesebben palócokat, de valószinüleg ők is a magyaroktól vették át ezt a nevet, mert a Fál és Vál személy- és helynevekben a régi magyaroknál is divatozott. A S. tehát szabirokat és palócokat jelent.
szent, l. Száva.
(ejtsd: szabatyié) Lajos Ágoston, francia prot. hittudós, szül. Vallonban 1839 okt. 22-én. Tanult Montaubanban, azután meglátogatott több német egyetemet, 1869. a strassburgi prot. hittani karhoz s az ottani középiskolához nevezték ki tanárul; 1877. a párisi prot. teol. akadémiához választották meg rendes tanárul, hol az új vagy modern teologia szellemében működik. Művei: Le témoignage de Jésus-Christ sur sa personne (Toulouse 1863); Essai sur les sources de la vie de Jésus (u. o. 1866); Jésus de Nazareth, le drame de sa vie, la grandeur de sa personne (két felolvasás 1867); L'apôtre Paul, esquisse d'une histoire de sa pensée (Strassburg 1870); Guillaume le Taciturne (u. o. 1872); De l'influence des femmes sur la littérature française (Páris 1873); Mémoire sur la nation hébraique de l'esprit (u. o. 1879); De la vie intime des dogmes (1890, németre fordította Schwalb); Essai sur la vie et la mort (u. o. 1892); Essai sur l'immortalité (1895).
l. Szombat.