(Abbatia Beatae Mariae Virginis de Salamon). Csak annyit tudunk róla, hogy Erdélyben, Alsó-Szolnok vármegyében volt valahol Deés körül. Keletkezése és elenyészése ismeretlen, valamint az is, hogy minő rendhez tartozott és ki alapította. Egyesek ugy vélik, hogy valamelyik erdélyi vajda alapította, akinek éppen ott birtoka volt. Jelenleg Lönhart Ferenc erdélyi püspök viseli címét. V. ö. Lönhart F. erdélyi püspök élete 861. old.).
(növ., pecsétfű, pecsétes gyökér, pávafarkfű, Melius szerint földi borostyán, súlyfű, sigillum Salamonis, Polygonatum Tourn.), a liliomfélék füve, mintegy 20 faja az É-i mérsékelt földgömbön (hazánkban 4) terem. A gyöngyvirággal össze is szokás foglalni, de hosszu csövü virágja, mely nagy levelek tövéből ered, jól megkülönbözteti tőle. A gyöngyvirág fürtje levéltelenül tetőzi a szárat. Földben jó vastag tőkéje van, rajta a mult esztendei hajtások helyén pecsétforma benyomások vannak, két ilyen közé eső tőkedarab egy esztendei növekedés. Bogyója gömbölyü, kevés magu. A P. officinale All. (Convallaria Polygonatum L., kakassarkfű, gyenge gyökér, fehér hunyor), levele váltakozva kétsoros, hosszas-tojásdad, egész elliptikus lándsás; virága magányos, ritkán páros, fehér, a széle zöld, bogyója sötétkék. Lombos erdőkben gyakori. Tőkéjében konvallarin és konvallamarin van, radix sigilli Salamonis néven törésre és gyuladásra borogatónak használatos, a nép is használja. levele meg a bogyója mérges, hánytató, a liba megdöglik tőle. A P. multiflorum L. levéltövéből virágfürt nő, Európában, hazánkban és Ázsia É-i részén gyakori, gyakran kertbe ültetik. S. néhol az ölyvharaszt is (l. o.).
abissziniai érdemrend, melyet János király 1874. alapított két osztályban. jelvénye háromszög közepén nyugvó kereszt drágakövekkel ékítve. Hátlapján megfelelő felirat. Fölötte királyi korona.
(Salamon-csoport), Melanéziához tartozó szigetcsoport a D. sz. 2°-13°30' és a K. h. 154° 40'-162°30' között, Új-Guineától K-re, 43 900 km2 területtel. A S. egy része vulkáni eredetü, másik része korall-sziget. A nagyobbak: Bougainville (Bukával, 10 000 km2 ter.), Choiseul (5850), Isabel (5840), Új-Georgia (2000), Malaita (Maramaszikivel 6200), Guadalcanar (6500) és San Christobal (3050 km2) az első osztályba tartoznak; vannak azonban a kisebbek közt is olyanok, amelyek régi vagy újabb kőzetekből állanak vagy vulkáni eredetüek; ilyenek: Eddystone (13 km2), Savo (60 km2) és Murray (7). Savo egyik vulkánja 1567., midőn a spanyolok fölfedezték, még működőben volt. A földrengések e szigeteken még gyakoriak. Legmagasabb hegytömegük a Balbi (3100 m.) Bougainville szigetén van, de másokon is láthatók 1000 m.-nél magasabb csúcsok. A nagyobb szigetek közt és körül a korrall-atollok, zátonyok számosak és néhol hosszu, 200 km.-nyire is elnyuló falakat alkotnak. A S. nagyobb részét sűrü erdők és sűrü bozótok takarják, csak egyes helyeken mint Guadalcanar Ny-i részében és San Christobal egyes részeiben találhatók magas fűvel borított területek. Az éghajlat általában egészségtelen, ami főképen a nagy nedvességnek köszönhető. Az uralkodó szelek az ÉNy-i (novembertől áprilisig) és a DK-i musszon (májustól októberig). A hőmérséklet 24-32°. Az erdei fák közt sok a szandál- és ébenfa; fő termékek: a kókuszdió, banána és cukornád. A fauna specialitásai a bőregerek. A szárazföldi madarak száma elég nagy, köztük az Ornithoptera Victoriae. A kigyók és gyikok csekély számban vannak, a rovarfauna szintén gyér. A lakosok (egy benszülött férfi képét l. az Ausztráliai népfajok szines mellékletén9, kiknek számát némelyek 180 000-re becsülik, melanéziaiak, ügyesen mívelik földjeiket és csónakjaik, meg egyéb háziszereik készítésében is elég nagy kézi ügyességet tanusítanak. A kannibálizmusnak még hódolnak; soknejüségben élnek és rabszolgákat is tartanak. Az európaiakkal szemben rendkivül tartózkodók, de a kereskedelmi hajókkal némi összeköttetést tartanak fenn. Az 1886 ápr. 6-iki egyezség szerint az É-i szigetek a német, a D-iek az angol hatalomkörhöz tartoznak. Az elsőbe tartoznak. Bougainville Bukával, Choiseul, Isabel, továbbá a kisebb szigetek, illetőlet atollok. Shortland-szigetek (150 km2 ter.), Szt.-György (150), Gower (100), Marqueen (25), Tasman (10), Ontong-Java vagy Lord-Howe (35) és Carteret-szigetek (30), mintegy 90 000 lak. A brit hatalomkörbe esnek: Új-Georgia, Guadalcanar, Malaita, San christobal, Florida (440 km2) és több kisebb sziget (Mono, Eddystone, Ronongo, Kera stb.) szintén közel 90 000 lak. A S. fölfedezője Mendana, aki 1568. Isabel szigetén kötött ki először, fölfedezéseit a spanyolok titokban tartották. Bougainville 1768. volt a második európai hajós, akinek jelentései alapján e szigetek ismeretesekké lettek. Guadalcanar sziget vad lakói a tanulmányi célból partra szállott osztrák (Albatros) expediciónak több tagját 1896 aug. 10. megrohanták és köztük Foullon bárót és Beaufort hadapródot több matrózzal meggyilkolták. V. ö. Guppsy kisebb értekezésein kivül: The Solomon Islands and their natives (London 1887); u. a., The Solomon Islands, their geology, general features stb. (u. o. 1887).
(állat, Collocallia Gray, szalangana), a verébalkatuak rendjébe, a hosszu szárnyu sziklafecskék családjába tartozó madárnem, melynek fajai kicsinyek, szárnyaik hosszuak, farkuk lemetszett vagy kissé kicsípett, lábaik gyengék. Keletázsiai madarak, legismertebb faja az ehető vagy éti S. (C. esculenta Gray.), fémfényü háta világos barnás-szürke, hasa világosabb, szemei barnák, csőre és lábai feketék. Hossza 13 cm. Hazája a Szunda-szigetek, asszami hegyek, Sziam, Cejlon, Kokinkhina, Bengália stb. Gyorsan röpül, rovarokkal táplálkozik és évenkint négyszer költ. Diónagyságu fészkét parti és sziklaodukba építi, illetőleg jól kifejlődött nyálmirigyeiből készíti, amely meglazítva fehér vizahólyaghoz hasonlít és megfőzve szikár kocsonyává lesz. E fészket aztán növényi részekkel béleli ki és bele 2-3 fehér tojást rak, melyeket a szülők közösen költenek ki. Khinában és Keleten fészkét szedik és különböző fűszerekkel elkészítve csemege gyanánt eszik. Évenkint mintegy 84 000 kg.-nyit, ami 8,5 millió fészeknek felel meg, használnak el.
nagyközség Ugocsa vármegye tiszáninneni j.-ban (1891) 1810 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
György, XVII. sz.-beli ref. pap és tanár. Születési évét nem tudjuk. A későbbi erdélyi fejedelemnek, I. Rákóczi Györgynek pártfogásával 1624-től fogva 5 évig külföldön tanult, főleg Lejdában. 1629. a sárospataki kollégiumnak egyik társigazgatójává lett, majd 1633 febr. 19-én az első igazgatói állomást foglalta el. Lejdai tartózkodása alatt lefordította a rotterdami Erasmusnak Enchiridion militis christiani c. művét, mely fordítás Rákóczi György borsodi főispánnak ajánlva ily címen jelent meg 1627. Lejdában: Rotterodami Rézmannak Az Keresztyén vitésséget tanitó Kézben viselev Könyvecskeie Melyet mostan uyonan Deákbul magiarra forditot és hazaiahoz való szeretetiből közönségessé töt S.
(lat.), sórészlet vagy járulék, melyet a római hadsereg minden tisztje és közkatonája, valamint minden tisztviselő megkapott, aki úton volt, vagy akit a középpontból a provinciába tettek át. Magyarországban a királyok Szt. István idejétől fogva némely fizetést szintén sóadomány által teljesítettek. Igy Szt. istván már 1015. sóvágást engedett a pécsváradi monostornak. III. Béla idejéből a só évi 16 000 gira jövedelméből minden vármegyére 222 gira jutott. II. András második nejének S.-a 8000 girát képviselt. 1217. az osztrák szentkereszti cisztercita monostor évenkint 3000 kősót, 1222. az erdélyinémetrend 12 hajórakomány sót kaptak. A főpapság S.-át az 1233. évi bereg-erdei szerződés (l. o.) szabályozta. Még az erdélyi fejedelmek is sóval fizettek némely szolgálatokat és adományokat. Innen van, hogy a mindennapi beszédben utóbb a fizetést egyáltalán S.-nak nevezték.
régi város Belmonte spanyol kerületben, 56 km.-nyire Oviedótól, a Narcea szép völgyében, a Guion D-i lábánál, (1887) 15 821 lak. Szép gót templomában a templom alapítójának Valdes kardinálisnak pompás síremléke látható.
(ejtsd: szala), a Garonnenak 78 km. hosszu jobboldali mellékfolyója Dél-Franciaországban, Ariége départementban, a Pireneusok É-i oldalán, a 2052 m. magas Salaui-hágón ered, É-nak, majd Ény-nak folyik, St.-Gironsnál balról fölveszi legnagyobb mellékvizét a Lezt és a Haute-Garonneban Boussensnál torkollik.