Rudolf, svájci ref. teologus, szül. Baselben 1841 szept. 22. Tanul Berlinben és Tübingában 1859-65.; 1873. magán, 1875. rendkivüli és 1876. rendes teologiai tanár lett szülővárosában. Művei: Erasmus' Stellung zur Reformation hauptsächlich von seinen Beziehungen zu Basel aus beleuchtet (Basel 1873); W. M. L. de Wette nach seiner theologischen Wirksamkeit und Bedeutung geschildert (1880); Die ersten Märtyrer der Evangelischen in der Schweiz (Heidelberga 1883); Huldreich Zwingli und sein Reformationswerk (Halle 1883).
1. Ernő, német botanikus, szül. 1848 jun. 21-én Schlingheimben Strassburg mellett. Tanulmányai befejeztével Würzburgban, majd Strassburgban, 1881 óta Jenában egyetemi tanár. 1889-ről 90-re eső télen Cejlont és Jávát utazta be. Nevezetesebb dolgozatai a következők: Beiträge zur Entwickelungsgeschichte der Flechten (Lipcse 1877); Über sogenannte Kompasspflanzen (Jena 1883); Pflanzen und Schnecken. Eine biologische Studie über die Schutzmittel der Pflanzen gegen Schneckenfrass (u. o. 1888); Regenfall und Blattgestalt (Buitenzorg 1893); Transpiration und Assimilation (Botanische Zeitung 1894).
2. S. Ernő György, német kémikus és orvos, szül. Ansbachban 1660 okt. 21., megh. Berlinben 1734 máj. 14. Tanulmányait Jenában végezte; 1687. a weimari herceg orvosává nevezték ki. Később a hallai egyetemre kapott meghivást, hol orvostudományt adott elő; 1706. a porosz király S.-t saját orvosává nevezte ki. S. tudományos működése főleg a kémia terére esik. A kémia történetében S. előkelő helyet foglal el, mert ő vitte be a tudományba először a flogiszton-elméletet. Minden égethető testben van szerinte flogiszton, mi alatt ő egy égethető alapanyagot (principium inflammebile, ignescibile) ért; ez a flogiszton az elemi tüzet kötve magában rejti. A flogiszton létezését leginkább azzal vélték bizonyíthatónak, hogy kénsavból és szénből ként lehet előállítani; ők ezt t. i. ugy magyarázták, hogy a sav a szén flogisztonjával egyesül és igy keletkezik a kén. A flogiszton-elmélet nagy érdeme, hogy ez az első tudományos kémiai elmélet, mely a kémiai jelenségeket egy szempontból tekinti, és ez által a kémia rendszerének felépítését lehetségessé teszi. S. munkái közül a következő címüt említjük: Zymotechnia fundamentalis s. fermentationis theoria generalsi stb. (Halle 1697). L. még Orvostudomány (XIII. köt. 564. old.).
3. S. Frigyes Gyula, német politikus és államjogtudós, szül. Münchenben 1802 jan. 16., megh. Brückenau fürdőben 1861 aug. 10. Zsidó szülőktől származott, aztán evangelikus hitre tért. Jogot tanult és 1827. Münchenben magán tanárrá habilitáltatta magát. Eleinte római joggal foglalkozott behatóbban, mint ezt Über das ältere tömische Klagerecht (München 1827) c. műve tanusítja, utóbb, főleg Schelling hatása alatt, jogbölcseleti tanulmányokra adta magát. Ide vágó jeles műve: Philosophie des Rechts nach geschichtlicher Ansicht (2 köt., Heidelberga 1830-37, 5. kiad. Br.-Freiburg 1878). 1832. S. Erlangenben rendkivüli s még ugyanazon év novemberében Würzburgban rendes egyetemi tanár lett. 1840. Berlinbe nevezték ki. S. mint Schelling hive sokat polemizált Hegel ellen s jogbölcseleti rendszerével nagy hatást tett. Szerinte az állam, a tekintély isteni eredetéről szóló bibliai tannál fogva, isteni intézmény. Ezt a gondolatot fejti ki Der Christliche Staat und sein Verhältnis zum Deismus und Judentum (Berlin 1847). 1844. S. a porosz alsó kamara tagja lett s a hűbéri párt veeztője és szónoka volt. Az erfurti parlamentben 1859. ellenezte a német szövetséges állam helyreállítását. Mint az evang. főegyháztanács tagja is nagy tevékenységet fejtett ki. Kisebb művei: Was ist Revolution? (3. kiad. Berlin 1853) és Wider Bunsen (1-3. kiad. u. o. 1855). Halála után jelent meg: Siebzehn parlamentarische Reden (Berlin 1862) és Die gegenwäartigen Parteien in Staat und Kirche (u. o. 1863, 2. kiad. 1868). V. ö. Pernice, Savigny, S. (u. o. 1862).
4. S. Károly, l. Goedeke.
5. S. P. J., l. Hetzel.
1. György, orvos, szül. Pesten 1755., megh. u. o. 1802 okt. 26. Orvosi tanulmányainak elvégzése után eleinte mint katonaorvos működött, majd 1784. a pesti egyetemre a sebészet és szülészet tanárává nevezték ki és egyúttal Magyarország szemorvosa volt. A fiumei himlőjárvány elnyomásakor szerzett érdemei elismeréseül 1797. magyar nemességet kapott. Több éven át dékánja volt az orvosi fakultásnak.
2. S. Ignác, orvos, az előbbinek fia, szül. Pesten 1787 jul. 31., megh. u. o. 1849 ápr. 28. Orvosi tanulmányait Pesten végezte, ahol 1803. szemészmester, 1804. sebészdoktor és 1806. orvosdoktor, valamint szülészmester lett. Még ugyanez évben a sebészeti tanszék mellé adjunktussá, 1807. a boncolástan helyettes s 1809. pedig rendes tanárává nevezték ki s mint ilyen működött 1827-ig, mikor a sebészeti tanszék helyettesítésével bizták meg. Időközben huzamosabb időn keresztül mint helyettes a szülészetet és szemészetet is előadta. 1833. rendes tanára lett a gyakorlati sebészetnek, ezen állásában 1841-ig működött. 1843. az orvosi tanulmányok igazgatójává és országos főorvossá nevezték ki, 1848. pedig a minisztériumba hivták meg az orvosügyek osztályának főnökévé. Az 1829-30-iki tanévben az egyetem rektora volt. Kiterjedt orvosi gyakorlata nem engedett neki időt arra, hogy tevékenységét irodalmilag is kimutassa; mint gyakorló orvos oly hirben állott, hogy e tekintetben később csak Balassa (l. o.) versenyezhetett vele. Érdemei elismeréseül az akadémia 1839. tiszteletbeli tagjai sorába vette, 1847. a vaskoronarend III. osztályával tüntették ki.
Adolf, német iró, szül. Prenzlauban 1805 okt. 22., megh. Wiesbadenben 1876 okt. 3. Teologiát, filologiát tanult, egy ideig különböző helyeken tanárkodott, 1852 óta Berlinben mint iró élt; 1855. másodszor is megnősült, elvevén Lewald Fanni (l. o.) irónőt. S. számos becses munkát irt Aristotelesről s tevékeny munkásságot fejtett ki a Hallische Jahrbücher-ben. Művei: Ein Jahr in Italien (3 kötet, Oldenburg 1847-50, 4. kiadás 1874); Die Republikaner in Neapel (regény, 3 kötet, Berlin 1849); Charakteristik Immermanns (Hamburg 1842); Zwei Monate in Paris (2 kötet, Oldenburg 1851); Weimar und Jena (2 köt., u. o. 1852, 3. kiad. u. o. 1893); Die preussische Revolution (2 kötet, u. o. 1893); Die preussische Revolution (2 kötet, u. o. 1850, 2. kiad. 1852); Torso, oder Kunst, Künstler und Kunstwerke der Alten (2 köt., Braunschweig 1854-55, 2. kiad. 1878); G. E. Lessing, sein Leben und seine Schriften (2 kötet, Berlin 1858, 9. kiad. 1871). Lefordította Aristoteles több munkáját, Suetoniusnak a császárokról irott életrajzait s Herodianus történetének egy részét. Azután jelentek meg: Bilder aus dem Altertum (Berlin 1863-66); Tacitus Annaleseinek I-VI. könyvét (u. o. 1871); Goethes Frauengestalten (2 köt., Berlin 1865-66, 7. kiad. 1882); Ein Winter in Rom (nejével együtt irta, u. o. 1869, 2. kiad 1871); Ein Stück Leben (u. o. 1869, költemények); Aus der Jugendzeit (2 köt., Schwerin 1870-77); Kleine Schriften zur Litteratur und Kunst (4 köt., Berlin 1872-75). V. ö. Glaser, Adolf S. (az Unsere zeit-ban 1876).
Jakab, Tirolból Olaszországba származott hegedüépítő, szül. Absomban 1621 jul. 14., megh. u. o. 1683. elmeháborodottan. Kitünő készítményeit nagyra tartották (Cremonában a legelső mestereknél dolgozott). Életrajzát Ruf S. irta meg (Innsbruck 1872).
(ejtsd: sztensz), város Middlesex angol grófságban, 27 km.-nyire Londontól, a Temze bal partján, vasút mellett, (1891) 5060 lak., sörgyártással mustárkészítéssel és zöldségtermeléssel. Máriáról elnevezett templomának tornyát 1631. Inigo Jones építette.
latin állatnév után Stainton Henrik Tibbats (1822-92) angol entomologus nevének rövidítése.
(ejtsd: szter), 1. János Dalrymple, S. első grófja, brit államférfiu, szül. 1648., megh. 1707 jan. 18. Mint III. Vilmos hivet 1691. Skócia államtitkára lőn. Ő rendelte el 1692. Glencoeben a jakobiták egyik csapatának lemészárlását, mit a skót parlament később barbár gyilkosságnak bélyegezett. Ezért állását is veszté (1695) és csak öt évvel atyjának halála után mert helyet foglalni a felsőházban. 1703. mindazonáltal S. grófjává nevezeték ki; mint ilyen buzgó képviselője vala az Anna királyné alatt létrejött angol-skót uniónak.
2. S. János Dalrymple, S. második grófja, az előbbinek fia, brit államférfiu és hadvezér, szül. Edinburgban 1673., megh. 1747 máj. 1-én. 1702-1709. Németalföldön és Németországban harcolt Marlborough alatt és a Ramillies, Oudenaarde és Malplaquet mellett vívott csatákban tünt ki. 1714. követ lett Párisban és mint ilyen oly nagy befolyásra tett szert, hogy a régens (XIV. Lajos halála után) a francia és spanyol Bourbonok családi szerződését fölbontotta és a Stuart-trónkövetelőket cserben hagyta. 1720. kikelt Law pénzügyi tervei ellen, amiért a brit kormány visszahivta. Walpole visszalépése után ismét az angol hadsereg fővezére lett az osztrák örökösödési háboruban (1742). Egyesülvén osztrák és német csapatokkal, e «pragmatikus hadsereggel» Dettingen mellett (1743 jun. 27.) győzelmet aratott a franciák fölött. Állásáról azután lemondott s egy időre kegyvesztett lett. A skót jakobiták fölkelése alkalmából (1745) az angol hadakat újból diadalra vezényelte.
3. S. János Hamilton Dalrymple, nyolcadik S. gróf, szül. 1771 jun. 15-én, megh. Oxenfoord Castleben 1853 jan. 10. A katonai pályára lépett és kitüntetéssel harcolt Hollandiában és Flandriában (1794 és 1795), részt vett továbbá 1807. a Kopenhága ellen kiküldött expedicióban. 1832-ben belépett a parlamentbe, 1841 ápr. pedig Oxenfoord lord néven angol peer lett. 1840-41 és 1846-1852. Skócia főpecsétőre vala. utódja öccse, Dalrymple North vala, aki 1776. szül. és 1864 nov. 9. megh. Ennek fia János, Dalrymple viscountja, a tizedik S. gróf, 1819 ápr. 1. született. V. ö. Graham, Annals and correspondence of the Viscount and the first adn second Earls of S. (Edinburg 1875, 2 köt.).
község, l. Anina.
(növ.), a Trifolium pratense fajtája; l. Lóhere.