l. Stílus.
Károly, Demme Herman német iró álneve (l. o.).
Bertalan, orvos, szül. Miskolcon 1837 jun. 23-án. Orvosi tanulmányait a pesti és bécsi egyetemeken végezte s az előbbin 1863. orvosdoktorrá, 1864. sebészdoktorrá és szülészmesterré avatták. 1864-65. másodorvos volt a pesti izr. kórházban, 1874. pedig ugyanezen kórház belgyógyászati osztályának főorvosává választották. 1876. magántanár, 1886. pedig rendkivüli tanára lett a hasbetegségek kór- és gyógytanának. 1895. előadási engedélye ki lett terjesztve az egész belgyógyászatra. Főbb művei: Az ideges gyomorbántalmak (Budapest 1884, németül is megjelent); A lép betegségei (A belgyógyászat kézi könyve II. kötetében, u. o. 1895); A belgyógyászat kézi könyvének III. kötetében: Az ideges gyomorbetegségek, A hashártya betegségei (u. o. 1897); továbbá számos magyar és német szaklapokban megjelent nagy értékü dolgozata.
más nevén morvamezei csata, l. Morvamező.
Rezső Mária Bernát, gróf, porosz történetiró, szül. Hirschbergben 1804 aug. 14., megh. 1882 aug. 9. Jogot végzett és azután állami szolgálatba lépett s a történet tanulmányozásának szentelte idejét. IV. Frigyes Vilmos meghivta őt az udvarhoz s 1840. szertartásmesterévé tette. Ekkor alapította a kir. udvari levéltárat, melynek 1856. igazgatója lett. 1853 óta mint főszertartásmester működött. 1858. a portugál király granddá és Alcantara grófjává tette. 1861. a porosz grófi méltóságot nyerte s azakadémia tiszteletbeli tagjának választotta. Jelentékenyebb művei a következők: Altertümer und Kunstdenkmale des Hauses Hohenzollern (Berlin 1838-67, 2 köt.); Geschichte der Burggrafen von Nürnberg (Görlitz 1843); Monumenta Zollerana (Berlin 1843-62, 7 köt.); Der Schwanenorden (Halle 1845); Kuglerrel együtt kiadta: Die Hohenzollern und das deutsche Vaterland (3. kiad. München 1884, 2 köt., új kiad. 1896).
János Henrik, l. Jung (3).
L. (növ., faggyufa), a kutyatejfélék cserjéje, 13 faja Amerikában, Madagaszkáron meg a Csendes-oceán szigetein terem. Levele váltakozó, hasítatlan, virágfüzére ágtetőző, tokja hárommagu. A S. sebifera Michx. (Exoecaria sebifera J. Müll., khinai faggyufa, l. az Olaj- és zsírtermelő növények képmellékletén) alacsony fa, levele hosszu nyelü, magva mogyorónyi, fekete, faggyunemü zsiradék fogja körül. Khinában és Japánban honos, de a mult század vége óta a termesztése ott is, valamint Kelet- és Nyugat-Indiában, Észak-Amerikában, Algeriában és Franciaország déli részén is gyorsan elterjedt. Magterméke a khinai faggyu, a gyümölcséből főzik ki, viasszal keverik és gyertyát öntenek belőle, nevezetesen Londonban mostanában nagy mennyiséget dolgoznak fel; kövér olajat is sajtolnak belőle. A S. silvatica J. Müll. cserje, levele csaknem nyeletlen, szálas, elliptikus v. lándsás. Hazája Dél-Amerika, gyökeréből meghajtó orvosság lesz.
(ejtsd: sztillvatör), Vashington county székhelye Minnesota északamerikai államban, 26 km.-nyire St. Paultól, a St. Croix jobb partján, vasút mellett, (1890) 11,345 lak., nagy számu fürészgyárral és nagy fakereskedéssel, állami fegyházzal és többféle iskolával.
(szurokvasérc, vas-szurokérc), zsírfényü, salakos vashidroxid, mely veséded, cseppkőforma, szurokfekete vagy feketés-barna szinü tömegekben található és összetételében majd a limonithoz, majd a götithez áll közelebb. K. 4,5-5; fs. 3,6-3,8. Szép példányok ismeretesek a Westerwaldból (Siegen), Csehországból (Cerkowitz). Vasat olvasztanak ki belőle. A világosabb szinü S.-nek, mely rendesen egy kevés rézszilikátot is tartalmaz, rézszurokérc vagy szurokrézérc a neve. Kalkopirit és egyéb rézércek elváltozásából keletkezik.
(lat., a. m. iróvessző), irásmód, a nyelvbeli előadás mestersége. Mint minden emberi mesterség, a S. is folytonos fejlődésben van, még pedig egyrészt tökéletesedik, másrészt differenciálódik, azaz új alakokat hoz létre s ilyen fejlődés mutatkozik mind az egyénnek, mind egy irodalomnak, mind az egész művelt emberiségnek S.-ában. Ily fejlődés csak az ember történeti élete körében képzelhető, nevezetesen olykép, hogy az előző nemzedékek vívmánya nem megy veszendőbe, hanem mint tradició átöröklődik újabb nemzedékekre, melyek ismét fölhasználják és a maguk szükségeihez alkalmazva, gyarapítva adják át utódaiknak. Igy az előadás mestersége nagy tökéeltességre emelkedett a régi kulturáju és művelt népeknél a prózában is és afőbb szükségleti köröknek, olletőleg szakmáknak megfelelőleg külön-külön hagyományok, az előadás sajátos alakjai fejlődtek ki; nevezetesen általában véve más a prózai, más a költői stíl, a költőiben más a lira, más a dráma, más az epika S.-a, továbbá más a komoly és más a víg nem S.-a; a prózában megkülönböztetjük a filozofiai (értekező), oktató, történeti, szónoki S.-t; a gyakorlati élet irataiban az üzleti, hivatalos, bizalmas (levél-) S.-t. A S. elmélete a stilisztika, az irásbeli előadás szabályainak rendszere, útmutatás a S. alapfogalmai körül és a S.-beli hagyomány ismertetése.
S. a művészetben, általában a természeti formáknak az ábrázolásnál használt anyag tulajdonságaihoz s a művészi alkotás céljához alkalmazkodó módosulása. A rendeltetésének megfelelő anyaga és formája tekintetében harmonikus hatásu művészi alkotásról mondjuk, hogy stílszerü. Megkülönböztetjük a tárgyi és alanyi stílt. Az előbbi ama törvények összessége, melyeket a művészet egyes ágai, ezek fajai az ábrázolás módja körül követnek, többé-kevésbbé szűk korlátokkal választatván el egymástól, melyek megtartásának a foka szolgál mértékéül a stílszerüségnek. Az épület és a szerkezeti művek, p. butor stílje általán inkább tárgyi, amennyiben alkotójuk művészi egyénisége rajtuk kevésbbé érvényesülhet az anyag törvényei mellett. Az épület p. stílszerü, ha tervezője rendeltetését s kivitelére szánt anyagának a minőségét szem előtt tartva az architekturai tagozatok harmonikus elrendezésével s nem a dekorativ és ékítő elemek festői tömegével igyekezik hatni. Az épületek egyes fajainak anyaga és rendeltetése szerint más a templom, palota, kő-, fa- és téglaépület stílje. Az alanyi stíl a műben a tárgyi stíl keretében nyilatkozó művészi fölfogás főbb sajátságainak összege; lehet egy művész stílje, ha ennek követői vannak, egy iskola stílje; ha nemzetek eszmevilága nyer kifejezést benne: nemzeti stíl. Igy beszélünk Leonardo stíljéről, Phidias iskolájának a stíljéről, a spanyol festészet stíljéről. Ha a művészetek egész köre ugyanazon eszmék hatása alatt áll, keletkeznek a kori stílek, mint aminő a középkorban a román és csúcsíves stíl.