Lénárd, a bártfai iskola hires rektora, «a magyar Vittenberga» megalapítója, Felső-Magyarország legnevezetesebb reformátora, szül. Bártfán 1510., megh. u. o. 1560. Atyja S. Lénárd kovács, városi tanácsnok, majd biró volt. Bártfán a jeles Echius Bálintnál tanult, majd Kassára vitték szülei, hogy Coxe Lénárd János tanítványa lőn. Kassáról a boroszlói egyetemre ment, hogy különösen a görög nyelvben képezte ki magát. Hirét vevén a felvirágzott vittenbergai egyetemnek s valószinüleg a reformáció tanaival is megismerkedvén, annak forrását: Vittenbergát kereste fel és Luther, Melanchton és Agricola hiveihez, tanítványaihoz szegődött. Luther és Melanchton nagyon megkedvelték az értelmes, szép képzettségü ifjut és sokféleképen segélyezték. Sőt, hogy megnyerjék őt Németországnak, Luther születése helyén, Eislebenben az iskola igazgatójává tették. Egy évet töltött Eislebenben, azután haza, illetve visszatért Vittenbergába. Ekkor a Felső-Magyarországon terjedő reformáció folytán a reformátorok az új irány fő pártfogóival, a városok hatóságaival, érintkezésbe lépvén, Luther és Melanchton, kik sokat leveleztek 1538. a bártfaiakkal, azoknak ajánlották őt, és S. a reformátorok között eltöltött nyolc év után 1539 máj. visszahivatott szülővárosába, hogy az ottani iskolában a tanítói állomást foglalja el. (Melanchton két bizonyítványa, melyet S.-nek kiállított, megvan a bárfai levéltárban.) Bártfára 1539 jun. érkezett meg. Az iskolát újra szervezte, új iskolai törvényeket dolgozott ki s rövid idő alatt a bártfai iskolát, mint annak igazgatója, a német iskolák magas szinvonalára emelte. Nagy hire messze földről vonzotta hozzá a tanulókat. Mindjárt működése első évében egységet teremtett a felsőmagyarországi öt szabad királyi város: Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa és Kis-Szeben között és megnyerte őket a reformációnak. Ő irta az u. n. Confessio Pentapolitana hitvallást, melyet az említett városok 1549 jul. a Lőcsén tartott egyházi gyülésen el is fogadtak és 1549 aug. 14. I. Ferdinándnak, sőt addigi legfőbb egyházi hatóságuknak, Verancsics Antal egri püspöknek is bemutattak. Ez később 1613. Kassán Fischer Jánosnál nyomtatásban is megjelent és a magyar nemzeti muzeum könyvtárában ma is megvan. Sokat tett az azon időben keletkezett bárfai nyomda felvirágoztatására. Egyik életirója szerint «szülővárosánál elismerés helyett hálátlansággal találkozván, Későmárkra ment 1556., de a tanács őt megkérlelvén, már 1557. ismét Bártfára tért vissza». Nevezetesebb művei: Leges scholae Bartphensis (1540, az eredeti kéziratból közölve: Kleinnál I.); Apologia Ecclesiae Bartphensis (1558); Cittum nempe Cassoviensis, Leutschoviensis, Eperiessiensis, Bartphensis, Cibiniensis (latin, magyar és német nyelven, Bártfa 1560, később ugyanazon cím alatt megjelent latin, német és magyar nyelven Kassán 1613. Fischer Jánosnál); Annotationes locorum communium doctrinae christianae Philippi Melanchtonis (Basel 1561); Opus de Antichristo; Formulae tractandarum sacrarum concionum (Bárfa 1578); Postilla, sive enarrationes erotomaticae Epistolarum et Evangeliorum anniversariorum (u. o. 1596).
Adolf, német protestán teologus és politikus, szül. Halberstadtban 1835 dec. 11-én. Hosszas utazások után több helyütt lelkészkedett. S. főleg agitátori működéséről és mint az antisemita mozgalom vezetője ismeretes. 1878. megalapította a keresztény-szociálista pártot, 1879 óta tagja a prosz képviselőháznak, 1881-93. a birodalmi tanácsnak is tagja volt. S. szociálpolitikai és antisemita beszédeit Christlich-Social (Bielefeld 1884, 2. kiad. Berlin 1890) c. könyvében adta ki. Egyházpolitikai nézeteit Wach' auf evangelisches Volk (Berlin 1893) című könyve tartalmazza. Öt kötet prédikáció is (Berlin 1884 óta) jelent meg tőle. 1887 óta daj ki a Deutsche evangelische Kirchenzeitung-ot, amelyet 1892 óta szerkeszt is. II. Vilmos császár trónralépése óta felülről már nem támogatják, sőt teljesen elejtették. Ennek következtében 1896 jan. kilépett a konzervativ pártból, de megmaradt a keresztény-szocialista párt vezérének. 1896 nov. Witte lelkész pört indított S. ellen, melyben utóbbit pénzbirságra itélték.
1. Ernő Tivadar, német mezőgazdasági iró, szül. Bautzenben 1816 jan. 4. Egy általa bérelt birtokon (Brösában) mezőgazdasági tanintézetet létesített, 1850. a felsőbb ipariskola professzora lett Chemnitzben, 1861. a jenai mezőgazdasági tanintézet professzora és igazgatója. Egyidejüleg átvette a Károly-Frigyes-földmívesiskola igazgatóságát Zwätzenben, Jena mellett. Mindkét intézetet a kor szinvonalára emelte. 1872. meghivták a nagyhercegi államminisztériumba tanácsosnak, mezőgazdasági és ipari ügyekben. 1886-ban nyugalomba vonult. Schoberrel együtt 1855-66. szerkesztette a Zeitschrift für deutsche Landwirthe c. folyóiratot. Művei: Bemerkungen über das landwirthschaftliche Unterrichtswesen (Chemnitz 1851); Die Drainage (Lipcse 1852) és Der angehende Pächter (S. A.-val, Braunschweig 1869); Die Entwicklung d. landwirthschaftlichen Lehranstalt zu Jena (1861-67) stb.
2. S. Gyula Adolf, német kémikus, szül. Röhrsdorfban (Meissen mellett) 1809 máj. 4-én, megh. Tharandtban 1886 jun. 1-én. Bevégezvén gyógyszerészi és kémiai tanulmányait, beutazta Angliát és Franciaországot és ezután Drezdában a Struve-féle intézet laboratoriumában dolgozott. 1838. a természetrajz tanára lett Drezdában a Blochmann-féle intézetben, 1839. pedig a technikai kémia professzora a chemnitzi felső ipariskolában; végül 1847. a mezőgazdasági kémia terén jeles buvárkodó volt. Schule der Chemie címü munkáját (1. kiad. 1846, 19. kiad. 1881) több nyelvre lefordították. Magyar nyelvre (A chemia iskolája) Berde Áron fordította le (1849). Jelesebb munkái még: Chemische Feldpredigten für deutsche Landwirthe (1851-53) és Der chemische Ackersmann címü folyóirat 1855-től. S. alapította a legelső gazdasági kisérleti állomásokat is.
Adolf, német jogtudós, szül. Gothában 1831 jun. 28. Egy darabig birói tisztet viselt, 1873. miniszteri tanácsos, 1886. a porosz jogtudományi vizsgáló bizottság elnöke, 1887. a berlini egyetem tiszteletbeli tanára, 1891. az urakházának tagja lett. Művei: Handbuch des kurhess. Zivil- und Zivilprozessrechts (Cassel 1860-1861, 2 köt.); Die Lehre von der openis novi nunciatio (Cassel és Göttinga 1885); Die Entwickelung des gelehrten Richtertums (Stuttgart 1872); Deutsches Eheschliessungsrecht (3 kiad. Berlin 1876); K. G. Suarez (u. o. 1885); Brandenburg-Preussens Rechtsverwaltung und Rechtsverfassung (u. o. 1888, 2 köt.); Fünfzehn Vorträge (u. o. 1890); Über das landesherrliche Ehescheidungsrecht (u. o. 1891).
az alsó Elbe 75 km. hosszu jobboldali mellékfolyója Holsteinban; Neumünster közelében több patak összefolyásából ered; fölveszi a Bramét és Wilster Auét és Glückstadt alatt torkollik. 40 km.-nyire hajózható.
falu Lipcse szász kerületi kapitányságban, Lipcse tőszomszédságában, (1890) 5924 lak., vasöntéssel, tégla-, sör-, szivargyártással. 1813 okt. 17. és 18. közti éjjel itt volt Napoleon fő hadi szállása.
(ejtsd: sztreben), város Ulster ir grófságban, 27 km.-nyire Omaghtól, a Foyle-lá egyesülő Finn és Mourne összefolyásánál, vasút mellett, (1891) 5013 lak., vas- és bronzöntéssel, ingkészítéssel, élénk gabonakereskedéssel, gyümölcstermeléssel.
l. Kancsalság.
(Strabon), görög földrajziró, szül. Amaseiában (Kappadócia) Kr. e. 63., megh. Kr. u. 23. Előkelő görög családból származott és kora ifjuságában irodalmi képzést nyervén, utóbb bölcseleti tanulmányoknak szentelte életét. Majd sokat utazott; maga mondja, hogy Arméniától Szárdiniáig és a Pontus Euxinustól Etiopia határáig járt. Az utazások részelteiből biztosan csak annyit tudunk, hogy Kr. e. 29. Korintuson keresztül Rómába utazott, s onnan elkisérte Aelius Gallust, akit Augusztus az arabok ellen küldött volt. Ekkor látta Egyiptomot, még pedig Alexandriától Philaeig. Keleti útjából ismét Rómába tért vissza, honnan már csak azért mozdult ki, hogy szülőföldjén haljon meg. S. első (elveszett) műve történelmi irányu volt, mely Hypomnémata historika c. 43-47 könyvben és két fő fejezetben tárgyalta a Polybiostól felvett korszakot megelőző és követő eseményeket. Sok tekintetben erre alapítva készült második műve, a 17 részből álló Geographika, mely az összes ismert ókori világ földrajzára vállalkozik (1-2. természettani földrajz, 3-10. Európa, 11-16. Ázsia, 17. Afrika). Az egész hosszas évek tanulmányának gyümölcse, melyet szerzője csak Tiberius korában kezdett kidolgozni, de teljesen befejezni már nem tudott. Maga az előadás egyaránt távol áll a történettől és földrajztól, inkább az ókori költők (kivált Homeros) műveinek földrajzi magyarázatát adja; szobatudós műve, ki sokat olvasott, de keveset látott, s történelmi adatainak is leginkább az irodalomtörténetiró látja hasznát.
(olasz, ejtsd: sztrakkíno), a leghiresebb olasz lágysajt. Többnyire kockaalaku, 2 kg. nehéz, a héja vékony, a belseje pedig puha mint a vaj. Lágysága miatt minden egyes sajt külön faládikába csomagolva jön a kereskedésbe.