l. Sulchán áruch.
lengyel hercegi család, mely Posenban és osztrák Sziléziában jelenleg is 2 ágban, u. m. a Reissen- és a Bielitz-ágban virágzik. Mind a kettő Sándor József gróf (1752 óta cseh és német birodalmi herceg) két fiától származik. A Reissen-ág sarjai közül nevezendő: Antal Pál, S. herceg, szül. 1785 dec. 31., megh. 1836 ápr. 13., aki Poniatowski halála után 1812. a lengyel csapatokat vezényelte (a francai-orosz háboruban); azután I. Sándor cár szárnysegéde lett; 1824-ben III. Frigyes Vilmos porosz király a poseni tartományi rendek marsaljává és a porosz államtanács tagjává tette. Pazarló fiát, Ágost Antal herceget III. Frigyes gyámság alá helyezte (megh. 1882). Ezt fia Antal követte, szül. 1844 febr. 6., a porosz urakházának tagja, a Reissen-ág jelenlegi feje. Neje Emma, Conde de Sanches Alcántara Anatol spanyol grand leánya; e házasságból két fia született: Sándor (1873) és Ferenc (1874). A bielitzi ág feje József Mária, S. herceg., született Bécsben 1848 febr. 2. Ez a különc szenvedélyeiről ismertes főúr első nejétől, Lehmann Victoiretól elvált és azután (1881) Jäger Ida szinésznőt vette nőül, akitől egy leánya született, Ida (1881). Hazánkban Arad vármegyében örökölt nagyatyja Dietrich báró után nagy birtokokat. Utóbb a herceget neje a döblingi őrültek házába záratta. Az őrültek házából azonban két barátnője segélyével megszökött, mire ő is pört indított neje ellen. Jelenleg, miután nejének intrikája konstatálva lőn, a herceg teljesen önjogu sé vagyona felett szabadon rendelkezik.
(nag., ejtsd: szöllki), egyfogatu, kétkerekü igen könnyü kocsi, mely főleg sebes hajtásra alkalmas. A verseny-S. Amerikából származik, hikkorifából készül és mintegy 20 kg.-ot nyom. Újabban levegővel telt gummi-abroncsos verseny-S.-ket, u. n. pneumatikus S.-ket használnak.
a Cornelia gensnek egyik ága, melynek legkiválóbb tagja: Lucius Cornelius S. (későbbi melléknevén Felix), született kr. e. 138-ban, meghalt Kr. e. 78-ban. 107-ben mint újonnan megválasztott quesztor Afrikába került, hol csakhamar kiküzdötte magának a hadsereg becsülését szigoru kötelességtudása, a katonák szeretetét barátságos, bajtársra valló fellépése által. Hozzájárult az a nagy siker, melyet ügyes diplomáciai alkudozásaival jelentősebb áldozatok hiján elért: Jugurtha (l. o.) kiszolgáltatása Bocchus mauritaniai király részéről. S. egy csapással marius egyenrangu társa lett, egyúttal azonban magára vonta az utóbbinak engesztelhetetlen gyülölségét és megkezdődött az az előbb titkos, utóbb nyilt küzdelem, mely a római világuralom szertezüllésének csiáit foglalta magában. Egyelőre S. és Marius még megtalálták külön hatáskörüket. S. megtörte a tektoszágokat, Felső-Itáliában segített Catulusnak a cimbereket megsemmisíteni, egyúttal pedig nagy körültekintéssel rendezte a római seregek élelmezésének ügyét. 93-ban prétor, majd 92-ben proprétor lett, még pedig Kilikiában, ahol ő aratta az első győzedelmet Mithridates felett (l. o.). Nyomon követte ezt a szövetségesek háboruja, mely ismét egymás mellé állította S.-t és Mariust, de a babérból megint csak amannak jutott több. A Fucinus-tó mellett megverte a marsokat, azután a Pompeji felé vonuló szamnitokat törte össze és hamarosan az utóbbi városnak is urává lett, a gazdag zsákmányt pedig két kézzel osztogatta el katonáinak, akik bálványozták. Jutalmul rómában 88. neki szántán a konzulságot, provinciának kincses Ázsiát, s ennek velejárójául a Mithridates ellen viselendő háborut is. De már ez több volt annál, amennyit Marius és pártja elviselhettek. Szövetkezve Sulpicius néptribunnal és az újdonsült itáliai polgárokkal, a törvényhozás terén nyilt ellenzéket fejtettek ki S. Ellenében és ugy erőszakoskodtak, hogy S., kinek életére törtek, Rómából campaniai hadseregéhez menekült, melyet az ügyek állásáról felvilágosított. Marius és Sulpicius kisérletei, hogy a sereget S.-tól eltántosítsák, eredmény nélkül valók maradtak, a katonák dühre lobbantak, mikor hallották, hogy a Mithridates elleni fővezetést Mariusnak akarják adni; lelkesedve követték S.-t és gyors menetekben Róma előtt termettek, ahonnan Marius Afrikába menekült volt. S. kimélte Rómát s személyes ellenfeleinek száműzetésén kívűl beérte néhány törvénnyel, melyek a szenátus kiegésztését s a választások reformját arisztokratikus szellemben oldották meg. De aztán erélyesen hozzálátott a Mithridates elleni háboruhoz. Gyors elhatározás után először azokat a pontusi seregeket verte tönkre, melyek a Mithridatesszel szövetkezett Görögország területén állottak, (84) békealkudozásokba bocsátkozott, majd megkötötte a békét, 83. Itáliába vitorlázott, hol időközben Marius és Cinna valóságos rémuralmat léptettek életbe, melynek csak Marius halála vetett véget. Midőn S., kit Cinna családostól száműzöttnek jelentett ki, Itáliában megjelent, a szenátus seregeket küldött ellene, melyekkel azonban S. hadvezéri lángelméje könnyedén végzett. Etruriában legyőzte Csarbót, 82 okt. 25. pedig a Porta Collina előtt vívott döntő csatában a szamnitokat, a remegő szenátus és demokrata párt utolsó reménységét. S. Rómának fetétlen ura, élethossziglan választott diktátor volt, de csak november havában vonult be az örök városba, melyben az ellenpárt felhagyott minden további ellentállással. Most már akadálytalanul hozzálátott a megtorláshoz, mely nem kevésbé volt véres és félelmes, mint régebben Marius hatalmaskodásai. A hirhedett proskripciók az ellenpártot teljesen kiirtották, az elhaltak vagyonát pedig katonái között osztatta ki, ugy hogy egyik-másik fejedelmi vagyonra tett szert. De S. nem elégedett meg azzal, hogy «parasztpártot» a jelenben megölte; jövőjét és társadalmi befolyását is meg akarta szüntetni, s a nép hatalmát az arisztokraták kezeibe játszani. Erre céloztak törvényei (Leges Corneliae), melyek nemcsak törvényhozó és végrehajtó hatalmat, hanem a legfelső biráskodást is a szenátus hatáskörébe adták, a néptribunátust és cenzurát megszorították s az egész községi önkormányzatot új alapokra fektették. Mihelyt a pacifikáció nagy művét befejezte, nyilt gyülésben lemondott a diktaturáról (79 elején) és életét azontúl tudományos munkálkodás és a sport különféle nemei között osztotta meg. Megirta korának történetét, azonkivül pedig Aristoteles műveit Rómába hozván, útját egyengette a peripatetikus bölcselet behatóbb kútfőtanulmányának. S. életét megirták Zachariae (2 köt., Heidelberga 1835) és Lau (Hamburg 1855), továbbá Gerlach a Historische Studien III. kötetében. Ugancsak Gerlach egy jeles korrajzot irt róla: Marius u. S. (Basel 1856).
István, kat. áldozópap, egyházi iró, szül. Berencsen (Nyitra) 1841 márc. 1., megh. Bogácson (Borsod) 1892 márc. 27. Fölvétetvén 1857. az egri egyházmegye növendékpapjai közé, a teologiát Egerben végezte. Pappá szentelték 1863. Ez időtől mint káplán és hitelemző működött egész 1872-ig, amikor domaházi és 1881. bogácsi plébános lett. 1886. alesperes. Önálló munkái: Szabadság, egyenlőség, testvériség (Eger 1877, 3. kiad. 1881); Szabadelvüség, szabadság és vallás (pályanyertes mű, Eger 1879, 2. kiad. Miskolc 1880); A bold. Szűz Mária tisztelete a kat. anyaszentegyházban (a budapesti magyar királyi tudományos egyetem hittani kara által 800 frttal jutalmazott pályamű, Eger 1882). V. ö. Koncz Ákos, Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren.
latin növénynév után Sullivant Vilmos (1803-73) amerikai botanikus nevének rövidítése. A mohákat ismertette.
(ejtsd: szölliven), több county az É.-amerikai Egyesült-Államokban és pedig Indianában (1118 km2 területtel, 21,888 lak., S. székh.), Misszuriban (1716 km2 területtel, 19,000 lak., Milan székh.), New-Hampshireben (1508 km2 területtel, 17,305 lakossal, Newport székh.), New-Yorkban (2340 km2 területtel, 31,030 lak., Monticello székhellyel), Pennsylvaniában (1118 km2 területtel, 11,620 lakossal, Laporte székh.) és Tennesseeben (1040 km2 területtel, 20,880 lak., Blountsville székh.).
Artur Seymour sir, angol zeneszerző, szül. Londonban 1842 máj. 13. Énekesnek és zenésznek készült és Londonban S Lipcsében végezte tanulmányait. 1861. adták elő első darabjait, egy nyitányt (Shakspere Vihar c. drámájához) és szimfoniát. Ezt követte az Elvesztett fiu c. oratorium, mire a londoni zeneakadémia tanára lett (1875). Ettől az állástól azonban megvált és azóta csupán a zenének él. Újabb unkái: Te Deum (1872); A vértanuk (1880); Ivanhoe (1891). Világhirre emelkedett operettjeivel, melyek közül a Mikádót, a Kalózokat és a Gárdistákat majd mindenütt bemutatták. Viktoria királyné többféleképen kitüntette, azonfelül a királyi zeneakadémia elnöke. Legújabb operettjében Pálmay Ilka játszotta a fő szerepet.
(ejtsd: szölli), county Dél-Dacota É.-amerikai államban, 3000 km2 területtel, 2412 lakossal, Fort-S. székhellyel.
(ejtsd: szüli) Béthune Miksa, Rosny báró, S. herceg, francia államférfiu, szül. rosnyban (Nantes mellett) 1560 dec. 13., megh. 1641 dec. 21-én. A református hitben neveltetett fel s együtt tanult Navarrai Henrikkel, kihez kezdettől fogva a legbensőbb barátság kötelékei fűzték. A hugenotta háborukban Navarrai Henrik oldala mellett küzdött Coutras (1587) és Ivrynél (1590); de bár szigoru protestáns volt, ő maga ajánlotta hazaszeretetből IV. Henriknek 1593. az áttérést a katolicizmusra, hogy a polgárháborunak vége szakadjon. 1597. a pénzügyi rendezésével bizatván meg, a felszaporodott államadósságot, mely 200 millió livrest tett, törlesztette, az elpazarolt királyi jószágokat visszaszerezte, sok fölösleges hivatalt megszüntetett, egyszerüsítette és rendezte az adórendszert, utakat épített, meghonosította a selyemszövést és mindenekfölött emelte a földmívelést. Ez utóbbi és az állattenyésztés - mondotta - azok az emlők, melyekből Franciaország táplálkozik. A mellett katonai dolgokban is tett újításokat. Mint a tüzérség és az ország összes erődeinek főfelügyelője, megtisztította az országot a rablóbandáktól és a köznyugalmat helyreállította. Az 1600-iki szavójai háboruban elfoglalta a bevehetetleneknek tartott Montmélien és Bourg várakat. A békekötés után a kikötők, folyók és csatornák örökös kapitányává neveztetvén ki, szabaddá tette a gabonakereskedést, megkezdette Franciaország nagyszerü csatornahálózatának kiépítését s általában sokat tett a közlekedésügy jobb karba helyezésére. Ugyancsak ő vezette a külügyeket is. IV. henrik őt 1604. Poltou kormányzójává nevezte, 1606. az örökös hercegi címmel tüntette ki. IV. Henrik halála után azonban kegyvesztetté lett, állását és befolyását elvesztette s a S.-i kastélyba volt kénytelen visszavonulni. Mind a mellett XIII. lajos 1634 marsallá nevezte őt ki. Korára nézve igen fontos, habár nem mindig megbizható és sértett hiuságát visszatükröző emlékiratai (Mémoires) Amsterdamban 1634-ben jelentek meg (2 köt., 2 pótkötet 1662). Újabban sokszorosan meghamisítva L'Écluse apát adta ki azokat (8 kötet, u. o. 1745). Életrajzát megirták Legouvé (Páris 1873); Gourdault (3. kiad. Tours 1877); Bouvet de Cressé (u. o. 1878); Dussieux (Páris 1887); Chailley (u. o. 1888); Ritter, Die Memoiren S.-s (München 1871). Philippson, Heinrich IV. und Philipp III. (3 köt., 1876). V. ö. a IV. Henrik és XIII. Lajosról szóló munkákat; Kückelhaus, Des Ursprung des Planes vom ewigen Frieden in den Memoiren des Herzogs von S. (Berlin 1893).