a latin nyelvtan rendszerében az ige egyik sajátságos alakjának elnevezése. Tulajdonképen főnévi igenév, mely a negyedik deklinációt követi, de melynek mindössze két egyes számu esete (accusativus és ablativus) élt és él a nyelvhasznáaltban, p. laudatum és laudatu egy laudatus alaku ma már csak odagondolt nominativustól. Az accusativus legtöbbnyire mozgást jelentő igéknél fordul elő és a célt jelenti, melynek megvalósítása végett a mozgás történik; p. ire rempublicam peditum (megindulni, hogy a közügyet elveszítsük). Az ablativus viszont melléknevekkel összekötve fordul elő és azt fejezi ki, hogy a melléknévben kifejezett tuladjonság bizonyos cselekvényre való vonatkozsában létezik; p. facile dictu (megmondani könnyü). Hasonló alakok fordulnak elő más indo-európai nyelvekben, p. az ős-szlávban és annak egyes újabb nyelvjárásaiban, p. a litvánban.
Jeromos, zirci apát, szül. Várpalotán 1832 febr. 12., megh. 1891 febr. 17. Iskoláit szülőföldjén, Veszprémben és Pesten végezte. A szabadságharc idején 1848. az alig 16 éves S. is fegyvert ragadott és tüzérnek állt be. Az ágyuval való bánásmódhoz oly jól értett, hogy pár hét mulva főtüzérré léptették elő. Mint ilyen, különösen a Dunán túl vett részt számos ütközetben, végül Komáromba került és hiven kitartott a kapitulációig. A szabadságharc után Pesten bujdosott. Jó emberek adták a fiatal honvédet egymásnak kérzől-kézre és rejtegették a kémek elől. Ez alatt folytatta tanulmányait. 1852 ápr. 24. belépett a ciszterci rendbe, melynek akkori apátja Villax Nándor minden további zaklatás elől biztosította. Pappá szentelték 1855 aug. 21-én. 1855-1858. gimnáziumi tanár Egerben, 1858-59. a bécsi egyetemen mennyiségtani és természettudományi előadásokat hallgatott. 1859-69. tanár Székesfejérváron, 1869-79. előszállási lelkész. 1879 jul. 8. apát. Legfontosabb és minden időre kiható tanügyi intézkedése az volt, hogy a rend szemináriumát Zircről Budapestre helyezte át, mi által gyökeresen megoldott minden nehézséget, melyekkel a rend tanárjelöltjeinek a tanári vizsgálat letevése céljából meg keleltt küzdeniök. A zergeutcai szeminárium felállítása által lehetővé vált, hogy a tanárjelöltek négy évi egyetemi szakoktatásban részesüljenek. Tanügyi érdemeiért 1890. a Ferenc-József-rend középkeresztjét kapta. V. ö. Magyar Állam (1891 febr. 19.); Békefi, emlékkönyv, melyet Magyarország ezeréves fennállásának ünnepén közrebocsát a hazai ciszterci rend.
István de Vitéz, vajda, szül. Petrinján a horvát határőrvidéken 1790., hol apja osztrák törzstiszt volt. Tanult Karlócán és Sopronban, 1806. mint kadét belépett az osztrák hadseregbe, 1809. hadnagy, 1810. főhadnagy lett. Midőn napoleon Illiriát megalapította (1810), francia hadi szolgálatba lépett és az orosz hadjáratban vitézségével annyira kitüntette magát, hogy kapitányi rangot és a becsületrend keresztjét nyerte. 1814. belépett az osztrák hadseregbe; 1842. ezredes lett és 1847-48. Olaszországban táborozott. A szerb nemzetgyülés 1848 máj. 13. Karlócán őt választotta szervb vajdává, de az osztrák reakció mely a magyarok ellen ugyan a szerbséget fel akarta használni, de nemzeti törekvéseiket az összbirodalomra való tekintetből komolyan nem akarta megvalósítani, egész 1848 szept. végéig halogatta Olaszországból való távozási engedélyének megadását. S. 1848. okt. első napjaiban érkezett Dél-Magyarországba és a szerb lázadók élére állott, szereplésében nemcsak szerb vajdának, hanem osztrák tábornoknak is vallva magát. A vajdaságban I. Ferenc József 1848 dec. 15. kelt okmányában erősítette meg, dec. 27. érkezett Karlócára a kinevezés és S. ugyanezen napon fuladozási tünetek közt hirtelen meghalt, állítólag mérgezés folytán. Minthogy ekkor az osztrák politikában az összmonárkia eszménye lépett előtérbe, a szerb vajdai méltóságot többé nem töltötték be és a király maga vette fel a «szerb vajda» címét.
(ejtsd: szüppé) Ferenc, belga eredetü, zenéjében olasz jellegü zeneszerző, szül. mint osztrák alattvaló a dalmát Spalatóban 1820 ápr. 18., megh. Bécsben 1895 máj. 21. Korán kezdte zenei tanulmányait a bécsi konzervatoriumon, Sechter és Seyfried után egyet-mást donizettitől is tanult. Szinházi karnagy lett (1860 körül Pozsonyban is működött), és számos egyházi zeneműve (misék stb.) mellett számos kisebb darabot, összesen mintegy 200 szerzeményt irt, sok megnyitót (Költő és paraszt stb.) és bohózatok s 30 operett zenéjét. Nagy lelemény, édes dallaminak ízléses volta és pezsgő ritmikája jellemzi műveit; a legfőbbek magyar szinpadra is kerültek: Das Pensionat (A nőnövelde, 1860); Tiz leány és egy férj sem, Pajkos diákok, A szép Galathea, Könnyü lovasság, Az ördög a földön, Fatinitza (1876), Boccaccio (1879), Donna Juanita (1880), A gascognei nemes, Afrika-utazó, Belman (1887). 1897 máj. S. tetemét díszsírba helyezték át a bécsi központi temetőben és ugyanakkor leleplezték emlékszobrát.
(lat.) a. m. kiegészítő, pótló rész, pótlék, függelék.
(lat.) a. m. könyörgés; a rómaiaknál nyilvános bűnbánó, hálaadó vagy könyörgő ünnepek, melyeknél ünnepélyes körmenettel meglátogatták az istenek templomait, s hozzájuk imádkoztak. Rendezésükről a pontifexek gondoskodtak. L. még Szupplikánsok.
(lat.) a. m. halálbüntetés.
(franc., ejtsd: szüpór) a. m. támasz, gyámol.
(lat.), föltevés, olyan tétel, melyből a nelkül, hogy előzetesen bizonyítottuk vagy bizonyíthattuk volna, kiindulunk, hogy azután később vagy következményeiből vagy egyébként igazoljuk. A S. hamis volta természetesen halomra dönti az egész bizonyító eljárást. - Suppositum, az előlegesen fölvett tétel v. tény. - Supponál, S.-ból indul, föltesz.
(lat.) a. m. elnyomás, eltitkolás; a növényteratologiában a szervek számának kevesbedése.