Surlódás

a mozgás azon akadálya, amely keletkezik, midőn egyik test a másikon tovacsúszik vagy gördül, miközben felületeik részben érintkeznek s atestek egymásra nyomást gyakorolnak. L. Mozgás akadályai.

Surlódó kerekek

(frikciós kerekek), l. Dörzsölő kerekek.

Surlófű

(növ.) a. m. zsurló, de a botanikusok előbbi alakját csak most, már azután kezdik használni, midőn az Equisetumot már zsurló címszóra átutaltuk.

Surlókór

(surlónyavalya, reszketőkór), a finom szervezetü spanyol merino-juhok között, igen ritkán nemezes-gyapjas és húsjuhok között előforduló betegság, mely lényegileg a gerincvelő kronikus gyuladásában áll. Iránta főleg az elektoralfajta juhok hajlamosak, ezt a hajlamosságot a túlfinomítás, a beltenyésztés és az elkényeztető tartás fokozza, legtöbbször a 2-3 éves juhok betegszenek meg. A S. tünetei között legelőször feltünő ijedősség és ideges izgatottság jelentkezik, mely utóbbi, főleg meleg időben, a fülek reszketésében, a fej bólintgatásában, a tág pupillás szemek reszketésében és megfogáskor a nyak és törzs izmainak remegésében, sőt görcsös rángatódzásaiban nyilvánul. 1-2 hónap mulva a test hátulsó részének gyöngesége áll be, melynél fogva a betegek bizonytalanul, ingadozva s egyúttal sajátszerüen tipegve, ügetve járnak; majd vágtatni vagy akadályokat átugrani éppen nem képesek és szaladás közben minduntalan elesnek. Egyidejüleg, nyilván viszkető vagy bizsergő érzéstől késztetve, farkuk tövét, a fart, a kereszttájat és egyéb testérszeiket dörzsölik és harapdálják. A bántalom folytonos súlyosbodása közben vérfogyottság és senyvesség fejlődik ki, mely végül elhullásra vezet. A betegség orvoslásának módja eddigelé nem ismeretes, az ellene való védekezés pedig a helyes elveken alapuló, túlzásoktól tartózkodó tenyészirányban áll, miközben új tenyészállatok beszerzése különös óvatosságot igényel. Ha a betegség valamely nyájban már fellépett, akkor a kiirtása mindig nehéz; a betegeknek és ezek közvetlen utódainak kiselejtezésén kívűl jó hatással lehet a nyájnak más vidékre, ha lehet magasabban fekvő helyre való áthelyezése.

Surló mosó

(bány.), a bányából kiszállított zúzó érceket S. készülékben megtisztítják a rájuk tapadt sártól és iszaptól és egyszermind nagyság szerint is osztályozzák. L. Előkészítő eljárás.

Surló szőr

(növ.), az a finom szőrzet, amely némely növény bibeszárát födi, mint a kefe működik és a virágport a bibére juttatja.

Surnia

(állat), l. Bagolyfélék.

Surplus

(franc., ejtsd: szürplű) a. m. fölösleg.

Surranó

vagy surrantó, a bukó- és malomgátakon vagy gerebeken, duzzasztókon és vizgyüjtőkön alkalmazott olynemü berendezés, mely a talpak, tutajok, vagy kötetlenül úszó fáknak (hasábfa, dorongfa, tönkfa) emez építményeken való átvezetésére szolgál. A bukó- és malomgátak leggyakrabban rőzseműből vagy fából és kőből kőszekrényes módra készülnek s tetejük be van deszkázva azért, hogy a talp, tutaj vagy úszó fa fölöttük akadály nélkül elhaladhasson; a gát eme kipadolt koronája s.-t alkot, melyet abban az esetben, ha a gát magas, a róla lehulló fának szétzúzódása ellen meghosszabbítani és lépcsőzetesen berendezni szükséges. Ha attól kell tartani, hogy a bukó- és malomgát előtt árvizkor a víz a partokon átcsap és a szomszédos területek nemcsak vizzel, de görgeteggel és fával is elárasztatnak, vagy ha a gát koronáján átúszó tutajnak vagy fának magasról kell lezuhania, hogy az alsó vizre kerülhessen, avagy ha az összes víz a malomárokba vagy műcsatornába megy s a gát koronája a vizből kiáll és a tutaj vagy úszófa áthaladását gátolja: akkor a gát testébe a gát koronájánál mélyebb, sőt gyakran egészen a meder fenekéig is érő egy vagy több nyilás, u. n. áteresztő S. alkalmaztatik, mely nemcsak oldalt, hanem a fenekén is ki van padolva s elég hosszu arra, hogy a tutajt vagy úszó fát csendesen az alsó vizre átvezesse. Az ilyen S. a gátban levő nyiláson alkalmazott tiltószerü készülékkel tetszés szerint zárható v. nyitható; azonban csak akkor nyitják, ha a tutajnak a gáton át kell haladni, v. a gát előtt összegyült úszó fát kell azon átbocsátani. Hogy a gerebeken a talpak vagy tutajok akkor is tovább legyenek szállíthatók, midőn a gerebudvar úsztatott fával tele van: a gerebudvar felső végén 6-7 m. széles tutajáteresztő csatornát, S.-t alkalmaznak, mely egyúttal fő árapasztó gyanánt szolgál. E S. irányának olyannak kell lenni, hogy a tutajokat könnyen be lehessen abba terelni. A duzzasztók, vagyis a patakokon vagy folyókon keresztül épített kőszekrényes zsilipek, a tiltókkal elzárható keskenyebb nyilásokon kívül legalább egy, de sokszor 3-4, legtöbbnyire a meder fenekéig érő tutajáteresztő S.-val birnak, mely széles s.-k közül egyik, t. i. a fő S. a tutaj átbocsátására, a többi pedig az árvizek gyors levezetésére szolgál. Ha a tutaj telt vizgyüjtőn vezetendő keresztül: a vizgyüjtő gátján szintén megfelelő széles áteresztő S.-t kell építeni, melynek feneke 1-1,5 m.-rel mélyebb mint a gát koronája és hogy a tutaj a gátról ne túlságos sebességgel rohanjon le, szükséges az átvezető S.-t, mely egyúttal árapasztó gyanánt is szolgál, megfelelő eséssel a völgyön lefelé addig tovább vezetni, míg a patak természetes medrét eléri. A S.-knak néha az is célja, hogy a vizi vámot be lehessen szedni, vagy a talpakat ellenőrizni.

Surrey

(ejtsd: szörri), grófság Anglia DK-i részében, Buckingham, Middlesex, Kent, Sussex, Hants és Berks között, 1963 km2 ter., (1891) 1.730,871 1 km2-re 882 lak., amicsakis annak köszönhető, hogy London egy része e grófságba esik. KNy-i irányban a kértaképződményekből álló North Downs nevű dombsor vonul át rajta, amelynek legmagasabb csúcsa a Batley Hill (264 m.) és amelytől D-re, vele egyközüen egy másik domblánc vonul el Leith Hill nevű legmagasabb (295 m.) csúcsával. Az utóbbi kis lánctól D-re vannak a Weald nevű dombok, a North Downstól É-ra pedig a Fox Hills és a Chobham-lánc. Vizei a Wey, a Mole, a Wandle és Eden a Temze vizkönyékéhez tartoznak; csakis az Arun ömlik a La Mancheba. 31,380 ha.-on gabonát, főképen búzát, árpát és zabot termesztenek; fontosabb termékek még a burgonya (2602 ha.), a répa és kevésbé a komló (1031 ha.); jelentékeny a zöldségtermelés és kereskedelmi kertészet is. Az állattenyésztésnél a tejtermelésre fordítják a legtöbb gondot. Az iparos foglalkozás csaknem kizárólag Londonra és közvetetlen környékére szorítkozik. Wandsworthban van papiros-, Chilworthban puskapor-, Godalmingban posztógyár. Fővárosa Guildford. V. ö. Bragley, Topographical History of S. (5 kötet, 1841-46); Ward, S. and Sussex (London 1890).


Kezdőlap

˙