l. Somogyvári apátság.
(állat, Erinaceus europaeus L.), a rovarevő emlősök egyik, nálunk is közönséges faja. Teste zömök, rövid; feje nem nagyon hosszu és orrmánnyá módosult arcorrba megy ki; szemei és fülei meglehetős nagyok; lábai rövidek, esetlenek, ötujjasok, erőskarmosak; farka rövid; bundája hátán tüskés. Mintegy 25-30 cm. hosszura és 12-15 cm. magasra nő; farka 2,5 cm. hosszu. Pofája fehér vagy vörhenyes-sárga; nyaka és hasa világos vörhenyes-sárga, szürke v. fehéresszürke; bajusza fekete; tüskéi barázdásak, sárgásak, közepükön és csúcsukon sötétbarnák. Egész Európában mindenütt otthonos a hidegebb országok kivételével. Igen gyakori Oroszországban. Az Alpesekben 2000 m. magasságban is otthonos. Erdőkben, mezőkön, hegységekben, térségeken, kertekben egyaránt felüti tanyáját. Faodvakat, lehullott falevelek halmazát, kőfalüregeket keres fel lakásul. Néha 30 cm. mélyre is beássa magát a földbe, vackának két kijárást készít, lakását falevelekkel, szalmával és szénával béleli ki. Magánosan él s legfeljebb nőstényét tűri meg társaságában. Nappal csak egészen csenes helyeken mutatkozik. Veszély idején összegomolyodik s ilyenkor tüskéi minden oldalon védelmezik, de ha vizzel leöntik vagy dohányfüstöt fujnak reá, kinyujtózkodik. Látása gyenge, de hallása annál erősebb. Igen félénk és óvatos, de ügyes vadász. Nappal alszik, de szürkületkor vadászatra indul. Főleg rovarokat, férgeket, csigákat, egereket, békákat, kigyókat fogyaszt, de a kis madarakat is megtámadja. A gyümölcsöt sem veti meg. A viperát is megtámadja s ennek marása reá nézve ártalmatlan. Áprilisban és májusban párzik. A nőstény hét hét mulva 3-6 kölyket fiadzik, amelyek a második nyáron már anyányiak. Télire meleg fészket készít olyformán, hogy az összehordott szalmában, szénában, lombban, mohában meghengergőzik és tüskéire szúrja fel azokat. Könnyen szelidíthető s az egerek és házi rovarok pusztításával hasznossá válik; de szaga és éjjeli kalandozása némileg alkalmatlanná teszik. Ellenségei a róka és a füles bagoly. Húsát néhol eszik. A régi rómaiak tüskés bőrét a kendertisztításnál használták.
(növ.), l. Kacskaó.
Brass. (növ., billeng Sadlernál), az Echinoria Desf. nevű pázsit. Egyetlen egy faja az E. capitata Desf. Dalmátországban terem.
(állat, Erinacei), a rovarevő emlősök rendjének egyik családja, l. Rovarevők.
(növ., Pinus Pnaster Soland., P. maritimae Poir.), magas fa, koronája tornyos, kevéssé boltozatosodik, törzse szürke-fekete, kérge korán durva, barázdolt, vén korában mélyen hasadozott, sötétbarna. Tűje kettőnkint van egy hüvelykében, 13-18 cm. hosszu, meglehetős vastag, kurta tűhegye van, gyakran csavarodott, élénk zöld. Toboza többnyire hármonkint fejlődik, egész 18 cm. hosszu, kurta nyelü, a címere piramisforma, fénytelen szürke. Dél-Európa nyugati részén és Algeria hegyein terjedelmes erdőt alkot. Franciaország nyugati részén a sivár erikaföldön terpentinje kedvéért ültetik.
(növ.), l. Gerebengomba.
(növ., Echinocactus Salm.), a kaktuszfélék alakja, köpcös törzsü, golyóalaku, hosszukás vagy cövekes albarázdás szárán a levelek elszáradásából keletkezett tüskék sűrü nyalábjaival. Tekintélyes illattalan virága a szár gyapjas tetején pikkelyesen elhelyezkedő kehelylevelek és ezekből átmenő élénkszinü nagy szirmok közt számos porzót nyújt ki. Az elszáradt kehelypikkelyekkel és szirmokkal bevont húsos bogyótermés sokmagvu. Mexikó, Közép- és Dél-Amerika lakója; nálunk díszül neveljük. Ilyen a visznága S. (E. Visnaga hort. angl.), Peru sziklás hegységéből 40, sőt 50 bordás, még nálunk is 2,8 m. magasra, 94 cm. vastagra növő törzsén temérdek sok (50,000-en felül) tüskével. Virága kirívóan sárga. A kaktuszfélék mellékletén az egyesvirágu S. (E. horizonthalonius Lem.) rajza látható. S. van gyertyatermetü is; ezt (Echinocereus Engelm.) gyertyakaktusz néven választották el tőle.
(növ., Ulex L.), vitorlás virágu, nagyon ágas-tövises cserje, 10-12 faja Európa nyugati és Afrika északnyugati részén terem. Levele szálas, szálkahegyü, virága magános. Hüvelye a kehelynél alig hosszabb, felfuvódott. Az U. Europaeus L. (sülbige Diószegiéknél) 1/2-1 1/4 méter magas, ága négyszögletü, virága sárga. Európa északnyugati részén, Németország mezein és pusztáin nő, de kertbe, valamint szúrós száráért kerítésnek is ültetik. Tüzelnek is vele, virágjából sárga festék lesz, levele jó takarmány, a ló szereti. Franciaországban v. nem, vagy csak későn cserjésedő fajtája, mely jó takarmány, különösen a vad jószág kedveli.
falu a braunschweigi Helmstedt kerületben, a Schunter folyó mellett, (1890) 1369 lak., posta- és telefonhivatallal, barnakőszénbányával és cukorfinomítással. Közelben S.-burg régi várkastély, a Suplinburg grófi család ősi laka. E családból eredt II. Lothár császár, ki tórnralépte után a várkastélyt a templomos-rendnek adományozta. A rend feloszlatása után 1822-ig a johannita-rend komturságának a székhelye volt. A régi templomosok templomát, a XII. sz.-ban épült román bazilikát újabban restaurálták.