rotható anyagokat tartalmazó folyadékok, p. gyárak, háztartások csatornavizének dezinficiálására szolgáló keverék, mely 100 rész égetett mészből, 8 rész szurokból, 33 rész klórmagnéziumból s 1000 rész vizből áll. Ezen keverék 100-szor akkora súlyu kanálisvizet képes fertőzteleníteni.
süvöltény (növ., Aria Pers.), a berkenye testvérgénusza vagy algénusza, kis fa v. cserje, levele egyszerü, virágzata sátorozó, fehér almagyümölcse meg a bibeszála gyapjas. A Sorbus Aria L. v. Aria nivea Host. cserje egész 12 m. magas fa, levele hosszas vagy elliptikus, kétszer fürészelt, a visszája ezüstszinü, termése gömbölyded, piros, édeses-savanykás. Közép- és Dél-Európa, valamint a Kelet fája. Fáját feldolgozzák, több fajtáját kertbe ültetik. A barkócával némileg vegyülve a Sorbus vagy Aria latifolia Pers. szülője. ennek a levele hossza, széles, tojásdad, a széle karéjos, fürészelt, a visszája szürkés molyhu, gyümölcse tojásdad, piros, sárgával pontozott. A hazaiakból nevezetes az A. semiineisa Borb. a budai hegyeken, valamint az A. meridionalis Guss., a havason pedig a csepp-S. (Aria Chamaemerpillus). L. Berkenye és Barkóca.
a latin salva venia (engedelemmel), továbbá sub voce (e szó alatt) rövidítése.
Károly, főrendiházi tag, szül. Csongrádon 1829. Pesten végezte reáliskoláit, a szabadságharcban hadnagyi ranggal Bene Lajos őrnagy, majd ezredes mellett mint szárnysegéd vett részt. 1850. a magyaróvári gazdasági akadémián tanult, aztán gazdálkodott s élénk részt vett Békés és Torontál vármegye közéletében. 1875. a törökkanizsai kerület képviselőjévé választotta, 1885. főrendiházi taggá nevezték ki.
l. Bűzbogár és Csótány.
a Hohenstauf-családból származott német királyok és római császárok, akik a sváb hercegséget birták mint családi birtokot és ott születtek.
a budai hegységnek egyik jelentékeny hegye, mely Budapesttől Ny-ra emelkedik. A S. neve latt nagyobb hegytömeget értenek, melynek egyes részei Istenhegy, Széchenyi-hegy (439 m.), Mártonhegy neveket viselnek. A S. felsőbb részeit erdők borítják, alsó részeit nagyobbára magánkertek és nyaralók foglalják el, mmíga régebben nagy mennyiségü szőllők elpusztultak. A S. a fővárosi közönségnek kedvelt nyaraló- és kiránduló helye, hová a közlekedés fogas kerekü vasúton és kitünő törvényhatósági utakon történik. Említésre méltó a hegyen emelt Széchenyi- és Eötvös-emlék, a Karthauzi-házikó (melyben Eötvös József báró a Karthauzit irta), a hideg víz-gyógyintézet, az Eötvös-nyaraló (most vendéglő), az új nagy szálloda, s a S. leggszebb pontja: a Normafa (471 m.). A S.-től K-re, közvetlenül a Városmajor fölött emelkedő Kis-S. (258 m.) kőbányáiról nevezetes, melyekben a nummulitmészkő fordul elő.
Ez a régi német hercegség a svévek törzsétől vette nevét. A középkorban hol Suevia-, hol Alamanniának nevezték, mióta azonban Elzászt és Rhaetiát Alamanniától elválasztották, a Suevia név általánossá lett. Az utolsó Karolingok korában királyi tisztviselők kormányozták a S.-et, kik közül I. Konrád király kettőt, Erchangert és Berchtoldot, amiért a hercegi címet bitorolták, lefejeztetett. Burchard grófot több szerencse kisérte, herceggé csapott föl és I. Henrik király elismerte őt ebben a méltóságban (919). Halála után (926) a hercegséget rendesen a királyi család valamelyik tagja birta; IV. Henrik császár azt 1079. vejére, Hohenstaufeni Frigyesre ruházta (l. o.); Frigyes versenytársa azobnan, Zähringeni Bertold, a Breisgaut szakította el a S.-től. Frigyes utódai alatt fénykorát élte a hercegség, melynek fegyveres népe különösen a keresztes hadjáratokban vitézségével nagy hirnevet vívott ki. IV. Konrád halála után polgárháboru dühöngött svád földön, Konradinóval pedig a Hohenstauf hercegi család kihalt (1268). Ezt a főbb világi és papi urak, a lovagok s nemkülönben a városok arra használták fel, hogy közvetlen birodalmi állásra emelkedjenek. A városok önvédelmi célból a rajnai városok szövetségébe léptek (l. o.). Sokáig folyt a harc egyrészt a hercegi (birodalmi) birtokokért, másrészt a fejedelmek, lovagok és a városok között. Csak Habsburgi Rudolf vetett némiképen véget az ököljognak es a rottweili udvari törvényszékre bizta a rend fentartását és megőrzését (1287). A mellett azonban maga a Habsburg-család, nemkülönben a szomszéd württembergi grófi család is iparkodott a S. földjén családi hatalmat alapítani. A Württembergi grófok ellen a kisebb sváb urak az u. n. Schlegler-szövetséget alapították, ami véres háborura vezetett (1367). A városok ellenben a sváb városok szövetségét hivták életbe, mellyel különösen a rabló lovagoknak gyült meg a bajuk. Elvégül III. Eberhard württembergi gróf a Döffingen mellett vívott csatában megtörte a városok erejét (1388), Vencel király pedig mindennemü önsegélyen alapuló fegyveres szövetkezést birodalmi átok súlya alatt eltiltott. 17 svábföldi város mind a mellett a középkor végéig fentartotta szövetségét, sőt 1488-ban 22 város zsigmond osztrák herceggel és Eberhard württembergi herceggel, még pedig a közbéke fegyveres fentartása céljából, szövetséget kötött. Ez az u. n. nagy sváb szövetség 13,000 katonával rendelkezett. 1495-ben a württembergi grófság hercegség rangjára emelkedett s bizonyos tekintetben a S. helyébe lépett. (L. Württemberg). Midőn I. Miksa császár Németországot kerületekre osztotta (1500),a S. a sváb kerület (l. o.) nevét kapta. A nagy városi szövetség a keblében támadt vallási viszályok folytán 1533. oszlott fel. A 30 éves háboruban és a francia forradalmi háborukban a volt S. földje sokat szenvedett a franciáktól.
(Alb, Alp), a Rajnától ÉK. felé 210 km. hosszuságban és 15-40 km.-nyi szélességben a Wörnitz áttöréséig elhúzódó 580-900 m. magas hegység, amely a Neckar és Duna közt vizválasztóul szolgál. A Neckar felőli lejtője meredek, a Duna felőli pedig szelid. Mindkét lejtőt számos és mély völgy teszi szakadozott felszinüvé. Benne több részt különböztetnek meg. A DNy-nak legmesszebb fekvő hegyek a Klettgau magaslatai, amelyekhez K. felé a Hegau hegyei csatlakoznak; ahol e kettő találkozik, Fürstenberg mellett van a Baaralb, ez utóbbinak folytatása ÉK. felé a Heuberg, amellyel egyközüen húzódik a Hart vagyis Hardt és a Hohenzollernalb, mindezeknek további folytatása a Rauhe-Alb. Igen érdekesek az ÉNy-on előtte vagy izoláltan emelkedő vagy keskeny gerincekkel vele egybekötött bazal- és fonolit-csócsok, amelyeket hires német családok egykori várainak romjai koronáznak. Ezek közül legismertebb a Hohenstaufen (682 m.). Míg az ÉNy-i lejtőt szőllők és gyümölcsösök borítják, a Rauhe-Alb fensíkja zord klimáju és kopár talaju, amiért is legfölebb rozs-, len-, zab- vagy burgonyatermelésre alkalmas. Jellemző e fensíkra nézve még a vizhiány is. A S. alsó rétege az ugynevezett barna jura, e fölött fekszik a fehér jura; ebben mintegy 30 barlang van, amelyek közt a jelentékenyebbek a tuttlingeni, a Friedrichshöhle és a Gutenberg melletti cseppkőbarlan fosszil csont- és kőeszközökkel. V. ö. Schwab, Die schwäbische Alb (Stuttgart 1878); Wanderbilder durch die Schwäbische Alb (Zürich 1894).
(Schwaben vagy Sechwaben und Neuburg, azelőtt felső dunai kerület), Bajorország egyik kerülete Württemberg, a Bodeni-tó, Vorarlaberg és Tirol közt, 9819 km2 ter., (1890) 668,316, (1895) 689,416 lakossal, 11 városa és 19 járása van.