l. Szerzői jog.
l. Pneumatologia.
vagy szelep, a cseppfolyós és gáznemü testek vezetésére való gépezet kiegészítő része; az u. n. gépszerelvények csoportjába tartozik. A Sz. magában véve szintén több alkotórészből áll s a kereskedelemben önálló árucikként kezelhető. Rendeltetése az ömlős testek, u. m. folyadék és gáz vagy gőz vezetésére való csöveket és tartóedényeket elzárni és megnyitni. Leginkább öntöttvasból és sárgarézből készül; maró testek vezetéséhez olyan anyaggal bélelik, mely anyag az illető test maró hatásának ellentállni képes. A Sz.-ket általában két csoportra osztják: csúszó és emelkedő Sz.-re. Az első csoportbeliek záró része a Sz.-tükröt működés közben nem hagyja el, hanem azon csúszva nyitja vagy zárja a csatornát. Ide tartoznak az u. n. Sz.-csapok és a tolattyuk. A második csoportbeliek ellenben záráskor szorosan árfekszenek a Sz.-tükörre s nyitáskor fölemelkedve elhagyják azt. Ezeknek egy része egyenes irányban, más része pedig csukló körül emelkedik és ezért mint egyenes irányban emelkedő és mint csapó Sz.-ket különböztetik meg.
enyhe, gyönge szél, ama jellemző tulajdonsággal, hogy a napnak bizonyos időszakában áll be és a helyi viszonyoknak megfelelőleg mindig ugyanazon irányból fú.
v. szélannya (növ., Ventilago Gaertn.), a kutyafafélék fája, 10 faja Ázsia, Afrika és Amerika trópusi vidékein és Ausztráliában nő. Zászlós gyümölcsét a szél messzire széthordja. Gyökerének kérgével Kelet-Indiában cserzenek.
(növ., Apera Adans., Anemagrostis Trin.), egynyáréltü pázsitfű, a futóhomok megkötésével használ. Az A. spicaventi L. virágzata szétterül, az A. interruptáé Beauv. összehúzódik, keskeny. Európa és Nyugat-Ázsia mezein terem.
(növ.), az, melynek himporát a szellő juttatja egy msik virág bibéjére. Igy jön létre a cseretermékenyítés (dichogamia) v. csereporzás.
(növ., szélvirág, szélrózsa, reszketeg, Anemone L.), a boglárkafélék többnyáréltü füve. Tőkéje terjedő, levele többnyire összetett, a virág alatt hármasan örves, kelyhe színes, sziromnemü, 6-9 levelü, szirma nincs, himje meg a termője sok, emebből számos apró szemtermés lesz, de hosszu tollas forgója nincs, mint a közelről rokon kökörcsinnek, amellyel egyesíteni is szokás. A Pulsatillával meg a Hepaticával együtt mintegy 70 faja (hazánkban csak 6) az északi mérsékelt övön terem, kevés Dél-Amerikában és Afrika déli részén. Valamennyi virága szép s leginkább tavasszal vírít. A kerti Sz. (Anemone coronaria L., l. a Teremnövények II. képmellékletén) Európa déli részén és a Keleten terem, virága nagy, sötétpiros, kék vagy fehér, kertben is tartják, itt különösen Hollandia sok fajtáját termeszti. Szép kerti növény az A. Japonica Sieb. Virága rózsaszint v. fehér (Honorine Jobert). Az A. hortensis L. Svájcban, Isztriában, Fiume körül és Olaszországban terem, szintén kertbe ültetik s itt teljesedik. Az A.narcissi flora L. havasi, virága fehér. Az A. pavonina L. Franciaország déli részén honos. Virága nagy, szirma 10-12, lándsás, keskeny, nagyon hegyes. tűzszinü. Az A. nemorosa L. (áprilisi virág, berekvirág, fehér vagy tavaszi pipacs, patác, pipacskökölrcsin, kikeleti fű, fehér husvétvirág) lombos erdőben tavaszkor virágzik. Friss levele meg a virága szípős ízü, a bőrön huzamosabb ideig hólyagot húz vagy fekélyt okoz. Tartalomrésze az elillanó anemonin (l. o.). Az A. ranunculoides L. (sárga Sz., sárga husvétvirág) virága sárga, mérges. Az A. coronariát a görög orvosok mirrhávala havi folyás megkönnyítésére, nedvét pedig tüszköltetőnek használták. V. ö. Pritzel, Anemonearum revisi (Linnaea 1841).
(növ.), l. Boglárkafélék.
szellőzés (ventilatio), valamely zárt helyiségben megromlott v. túlságosan fölmelegedett levegőnek eltávolítása és tiszta, illetőleg hideg levegővel való pótlása. A levegő romlottságát a lakásokban a benne levő szénsav (CO2) mennyisége után itéljük meg, mert a tapasztalás szerint a lakók által kilélekzett szénsav mennyiségével arányosan szaporodnak azon vegyi összetételükre nézve eddigelé még igen kevéssé ismeretes gázalaku anyagok, amelyek az ember anyagcseréjének termékei között a legveszedelmesebbek az egészségre, s amelyeket Du Bois Reymond antropotoxinoknak nevezett el. A legjobban szellőzöttnek akkor mondanók a lakást, ha annak levegőjében is csak annyi szénsav volna, mint amennyi a szabad körlégben van, amely 1000 literben (1 köbméter) csak 0,3 liter (0,3 ‰) szénsavat tartalmaz. Ezt azonban a lakásban elérni lehetetlen, mert a nagyobb városokban már magában az utcák levelőjében is 0,4 ‰ szénsav van. Éppen ezért egészségesnek mondjuk még az olyan szoba levegőjét is, amelyben 0,7 ‰ szénsavat találunk, sőt megengedhetőnek, türhetőnek tartjuk még az olyat is, amelyben köbméterenként 1 lit. (1 ‰) olyan szénsav van, amelyet emberek leheltek ki. Ha ezen szénsavhoz a világító anyagok (gáz, petroleum, olaj, gyertya stb.) elégésénél keletkezett szénsav is keveredik, akkor az egészségtan még jobban leszállítja követelését és 1,4 ‰ szénsavat is megengedhetőnek tart a szoba levegőjében. A levegő szénsavtartalmát egyrészt vegyi vizsgálat által határozhatjuk meg, mésrészt azonban a lakásban, illetve a szobában tartózkodók számából, korából és a tartózkodás idejéből is könnyen kiszámíthatjuk, ha tudjuk, hogy átlagban minden felnőtt (20 évesnél idősebb) egyén 20 lit. szénsavat, a 10-től 20 évesek pedig annyi liter szénsavat lehelnek ki 1 óra alatt, ahány évesek (vagyis p. a 12 éves gyermek 12 litert, a 15 éves 15 litert) s végül ha a 10 évesnél fiatalabbakra átlagban és óránként 10 liter szénsavat számítunk. Minden egészséges, felnőtt egyén számára kerek számban óránként 30 köbméter levegőt kell a lakásba bevezetni. A tapasztalás szerint olyan helyeken, ahol betegek tartózkodnak, még jobb levegőre van szükség, s azért kórházi termekben óránként minden betegre 60 m3, sőt a fertőző betegségben szenvedők mindenikére 100 m3 Sz.-t kell megkivánnunk.
A Sz.-nek két faját szokás megkülönböztetni, u. m. a természetes és a mesterséges szellőzést. A természetes szellőzés a szoba falainak, mennyezetének, padlójának likacsain, az ajtók, ablakok repedésein át megy végbe. Előidéző oka azon hőmérséki, illetve nyomási különbözet, amely a szobának rendszerint melegebb, tehát könnyebb, s a szabad tér hidegebb, s igy nehezebb levegője között létezik. Legnagyobb a természetes szellőzés a teljesen szabadban álló, vékonyfalu szobákban; ezekben ugyanis Recknagel szerint az említett természeti erők képesek arra, hogy a szoba levegőjét 1 óra alatt egyszer megújítsák. A jól épített házak szobáiban azonban a természetes szellőzés már igen csekély s a legjobb esetben is csak a szoba köbtartalmának alig 1/5 részét éri el óránként. Még ennél is alacsonyabbra, majdnem semmire száll le a természetes szellőzés olyan lakóhelyiségekben, melyeknek falai vastag réteg enyves festékkel vagy papirostapétával, avagy olajfestékkel vannak bevonva, mert ezen anyagok a falak likacsait elzárják. A mesterséges szellőzésnél a jó levegő bevezetésére s a megromlottnak eltávolítására külön nyilásokat kell a lakóhelyiség falaiban készíteni. Ezen nyilásokon át a levegőt folytonos áramlásban tarthatjuk egyrészt a már említett hőmérséki különbözet, másrészt a szél szívó, illetve nyomó erejének felhasználásával, végül pedig erőművi szerkezetek, gépek segélyével. A hőmérséki különbözeten alapuló mesterséges szellőzés fajai között legegyszerübb és leggyakrabban alkalmazott: a Sz. ablak, illetve ajtó és ablak felnyitásával. Ha szobánkat ki akarjuk szellőztetni s e célból annak egy vagy több ablakát kitárjuk, akkor a nyilás felső felén át a szoba melegebb levegője kitódul, alsó felén át pedig a külső, hidegebb, friss levegő áramlik a szobába. Csupán ablakfelnyitással azonban csak igen lassan birjuk teljesen kiszellőztetni, vagyis friss levegővel újra megtölteni szobánkat. Igy p. ha olyan ablakszárnyat nyitunk fel, amelynek területe 0,8 m2 és ha ugyanekkor a külső és a szobalevegő hőmérséke között csak 4°C. különbözet van, akkor 1 óra alatt csupán 12 m3 levegő jöhet be szobánkba. Ha a hőkülönbözet nagyobb, mondjuk 19 °C., még akkor is csak 57 m3 lesz a Sz. 1 óra alatt. Ha tehát erősebb és gyorsabb Sz.-re van szükség, mint p. az iskolatermekben két tanóra között, akkor az ablakokkal egyidejüleg az ajtót is felnyitjuk (l. Iskolai egészség-ügy). Az erélyes Sz. azonban lehetetlenné válik az esetben, ha a szobában, teremben emberek tartózkodnak. Ilyenkor olyan mesterséges szellőzésről kell gondoskodni, amely folytonosan, de észrevétlenül működik. Ily szellőzést érhetünk el a szoba falában alkalmazott, levegőt be- és kivezető nyilások segítségével.
Friss levegőt bevezető nyilásoknak ugy kell elhelyezve lenniök, hogy a rajtuk betóduló levegő ne kelthesse a szobában tartózkodókban a hidegség v. légvonat érzetét. Ezrét legcélszerübb a nyilást ugy elhelyezni és szerkeszteni, hogy a szobába ömlő friss levegő kénytelen legyen előbb a kályha mentén fölszállva, fölmelegedni, hogy azután a szoba mennyezetén eloszolva és lehülve alászálljon és belélegeztessék. Köpenyes vaskályháknál ezek alá vezetjük egy csatornával a friss levegőt, más kályhák vagy fűtőrendszereknél pedig ezek mögött vagy mellett levő aknán jusson a szobába. Ha a levegő bevezetésének ez a módja az építés elhibázott volta miatt már lehetetlen, akkor a friss levegőt máshol, de mindig a fejünknél magasabb helyen vezetjük be a szobába. E célra fölhasználhatjuk a legfelső ablaktáblák valamelyikét, amelyet alsó éle körül mozgathatóra készítünk, avagy helyébe vizszintes tengelyük körül forgatható üveglemezekből készített zsalut illesztünk az ablakrámába. Az ablaküvegeknek valamely célszerü szerkezettel (p. a Pick-félével) ferde helyzetbe való hozásakor arra kell ügyelni, hogy a nyiláson beáramló levegő előbb fölfelé, a szobamennyezet felé tóduljon, hogy itt a meleg levegővel előbb elkeveredhessen, ne pedig hidegen hulljon a szobában tartózkodók fejére. Rosszul épített iskola, kórház stb. termeinek Sz.-ét is megjavíthatjuk az u. n. Tobin-csövek alkalmazásával. Térdalakban meghajlított bádogcsövek ezek, melyeknek rövidebb, vizszintes szárát a falba vágott nyilásba illesztjük, hosszabb (2 m.) szárát pedig a fal mellett fölvezetjük.
A romlott levegő kivezetésére is különböző, egyszerübb és összetettebb szerkezetek állanak rendelkezésünkre. Ezek legkezdetlegesebbike az, midőn a kályha füstcsöveinek egyik könyökénél meghosszabbított részére nyilásokat alkalmaznak. Ezek azonban nagyok, nem lehetnek, mert különben a kályha légvonata szenved miattuk, s ezért csak kevés levegőt szívnak ki a szobából. Hatásuk körülbelül azonos azzal, amelyet a kályhák hamutartó részén levő ajtók nyilásai kifejtenek, vagyis csupán olyan magánlakásokban elegendők, amelyekben kevés egyén tartózkodik. Több levegőt szívnak ki olyan nagyobb nyilások, melyeket a kályhák kéményébe vágnak. Ilyeneket azonban most már igen ritkán alkalmaznak, mert rajtuk nyáron a korom, télen pedig a füst sokszor (szélben) a szobába ömlik. Hegyettük a füstkéményektől független, de a fölmelegedés szempontjából közvetlenül ezek mellé épített, tőlük csak valamely vékony és jó hővezető fallal elválasztott szellőző kéményekbe (aknákba) készítenek nyilásokat. (L. még Hajó-egészségügy). Ha ezen szellőző kéményekben a levegő jóval melegebb, mint a szobában, ha keresztmetszetükhöz képest nincsen rajtuk tulságos sok és nagy szellőző nyilás a szobák felé, ha végre elég magsak és falaik simák, akkor működésük is igen erélyes. Télen, midőn a szoba és a külső levegő között ugy is nagy a hőkülönbözet és kivált ha még a mellettük haladó forró füstkéménytől át is melegszenek, akkor külön melegítésükre nincs is szükség. Nyáron ellenben, midőn a külső levegő sokszor melegebb a szobáénál, fel kell melegíteni a szellőző aknákat, hogy rősen szívják a helyiség megromlott levegőjét. A melegítést, ahol világító gáz ell rendelkezésünkre, egy vagy több Bunsen-féle lámpával végezhetjük; ahol gáz nincsen, ott a kisebb szellőző kéményekben petroleumlámpával, nagyobbakban pedig a pincében elhelyezett tűzhellyel melegítünk.
Ha valamely nagyobb épület összes helyiségeiből a romlott levegőt elvezető nyilásokat csövek segélyével egy nagyobb terjedelmü szellőző aknába vezetjük, akkor központi szellőzésről vagy helyesebben központi levegő-elvezetésről szólunk. Ha a romlott levegőt a központi aknába fölfelé nyiló csövek vezetik, akkor ezt «appel par en haut»-nak nevezzük; ha ellenben a csöveket minden helyiségből a pincébe vezetjük le, hogy az itt kezdődő és fűtött központi kéménybe szájadzanak, akkor «appel par en bas»-ról szólunk. A jól berendezett központi aspiráció igen jól működik, bár több hátránya is van. Ezek elseje az, hogy az aknához közel eső helyiségekből erősebben szívja ki a romlott levegőt, mint a távolabbiakból; a másik pedig az, hogy az ily központi aspirációval szellőztetett helyiségekben a levegő erős kiszivatása folytán kisebb lesz a légnyomás, mint a szabadban; a hideg, friss levegő tehát fokozott erővel ömlik be a bevezető nyilásokon vagy ezek hiányában az ajtók és ablakok repedésein, illetve az ajtó kinyitásakor, amidőn érzékeny egyénekben könnyen a légvonat kellemetlen érzését kelti föl. A romlott levegőt kivezető nyilásokra meg kell még jegyeznünk, hogy ilyenekből minden helyiségben legalább is kettőnek kell lennie és pedig egynek a padló, a másiknak pedig a mennyezet közelében. Télen az alsót kell nyitva tartani, nehogy a fölfelé iparkodó melegből tulságos sokat elveszítsünk, nyáron ellenkezlőleg a felsőt kell felnyitni, hogy a mennyezet alatt összegyülő, fölmelegedett és romlott levegőt erélyesen eltávolítsa. Minden nyiláson zsaluszerü és tetszés szerint szabályozahtó szerkezet legyen; a nyilások elébe tett apró lyuku rácsok ellenben, mint a nyilást kisebbítő és a levegőáramlást akadályozó és fölösleges cifraságok, kerülendők.
Említve volt, hogy a romlott levegőt kivezető aknákat nyáron fűteni kell. A fűtés pedig pénzbe kerül; számítás szerint 1 m3 gáz Bunsen-lámpában elégetve, átlag csak 700 m3 levegőt képes eltávolítani; majdnem éppen ily drága a nagy, központi aknáknak szénnel való fűtése is. Hogy a Sz.-nél fölmerülő ezen költségeket lehetőleg elkerüljék, illetve leszállítsák, a levegő bevezetésének, illetve eltávolításának fokozására erőművi szerkezeteket is használnak, melyeknek legnagyobb része a szél szívó, illetve nyomó erejének kiaknázásán alapszik; az előbbieket aspirátoroknak, az utóbbiakat propulzoroknak nevezik. A romlott levegőt eltávolító kéményre az aspirátort alkalmazzák. Ez egy térdalakban meghajtott bádogcső, melynek hosszabb, hengeralaku része be van illesztve a kémény felső nyilásába, rövidebb szára pedig tölcséralakulag tágult, vizszintesen fekszik s egy szélvitorlával van ellátva, amely a cső nyilását mindig ugy fordítja, hogy az a széllel ellenkező irányba nézzen. A tölcsér mellett elhaladó szél levegőritkulást idéz elő a csőben s ez a ritkulás szívólag hat a kémény, illetve a szoba levegőjére is. Ugyanilyen, de ellenkező irányba állító szélvitorlával van ellátva a levegőt bevezető nyilás külső végére alkalmazott propulzor, amelybe s igy a vele összekötött lakóhelyiségbe is a friss levegő fokozottabb erővel tódul be. A sokféle ilynemü szellőző szerkezetek közül csak a különösen kedvelt Wolpert-féle aspirátort (vagy más néven exhausztort), továbbá a levegőt vizzel szívó, illetve nyomó u. n. Viktoria-ventillátort említjük. Kétségtelen azonban, hogy az összes, eddigelé említett szellőző szerkezeteket ugy a szabályozhatóság, mint a levegő kiszívása, illetve benyomására való alkalmazhatóság tekintetéből nagyban felülmulják a szorosabb értelemben vett ventillátorok. Nagy gyorsasággal forgó s küllőiken ferde síkban, illetve csavarszerüen álló fémlapokat viselő kerekek ezek, melyeket a szellőző nyilásokba illesztenek és gőzgéppel v. újabban villamos mótorokkal hoznak tetszés szerint szabályozható mozgásba. Főképen oly helyeken tesznek kitünő szolgálatot, amelyekben rövid idő alatt nagy mennyiségü levegőnek gyors bevezetésére vagy eltávolítására van szükség, igy szinházakban, kórháztermekben, sőt iskolákban is. Még áldásosabbak azonban a poros munkával v. mérges, maró gázokkal foglalkozó gyárakban, ahol is közvetlenül a keletkezés helyéről lehet segítségükkel az ártalmas port vagy gázt eltávolítani. A fönnebb említett középületekben rendszerint és helyesen friss és télen fölmelegített, nyáron pedig lehűtött levegőnek betolására használják ezen ventillátorokat. Az igy szellőztetett helyiségekben légvonatot soha sem lehet érezni, még ajtónyitáskor sem, mert a behajtott levegő folytán a termekben nagyobb a légnyomás, mint künn a szabadban. A nyilvános helyiségekben, éttermekben, kávéházakban, sajnos, még mai napon is az ablakok csücskén sokszor alkalmazott apró, forgó bádogkerekek természetesen nem tekinthetők szellőztető készülékekül, hanem csak kellemetlenül zörgő játékszerekül. Az összenyomott s egy vékony nyilásból kiáramló elvegő vagy gőz szívó hatását is fel lehet szellőzés céljára használni; ezeknek alkalmazása azonban csak bizonyos helyeken (gyárakban, gőzhajókon) lehetséges. Meg kell végül még említeni, hogy van olyan központi fűtőrendszer is, mely helyes berendezés mellett egyúttal az egész épület Sz.-ét is végzi. Ez a központi légfűtés. L. Fűtés.
Szellőztetni szoktuk a mustot is, a bort is. A mustnak erjedés előtt való Sz.-e nagyon előmozdítja az erjedést s ez csak kivánatos akkor, ha a must cukortartalma magas vagy ha a must nem kifogástalan szőllőből készült, midőn tehát az élesztősejteknek a szőllő levében levő egyéb idegen organizmusokat kell legyőznie. A szellőztetett must hamarább kierjed, gyorsabban derül, az utóerjedésre kevésbé hajlandó, s a betegségek iránt kevésbé fogékony. A bort fiatal korában szellőztetik, hogy az gyorsabban megérjen és palackozható legyen; továbbá a nyulós borokat gyakran egyszerü Sz. is rendbe hozza. A mustot a mustostorral, a bort vagy ugyanezzel vagy a csapról való ismételt lefejtésekkel szokás szellőztetni. A Sz. következtében az új borok megzavarodnak, de pár hét alatt derülvén, az üledékről lefejthetők.