(blepharospasmus), a szemrés görcsös csukódása. Mindenféle szemgyuladás kisérője szokott lenni, valahányszor világosság éri a szemet, s e tekintetben egyértelmü a fénykerüléssel. Van továbbá önálló Sz. is, mely a szemhunyató izom idegének betegségéből származik (l. Arcideg-görcs). A Sz. csoportjába tartozik a szemhéj izomrostjainak görcsös rángatózása is, mely szemhurutnak szokott kisérője lenni.
(ablepharia), világra hozott fejlődési hiba különben is fejletlen gyermekeken, kiknek rendesen szemük sincs.
(blepharadenitis), többnyire görvélyes betegek szemgyuladása, vagy olyanoké, akik szennyes levegőben tartózkodnak. A szemhéjak széle vörös, itt-ott genyedségtüszők támadnak a pillák között, majd fekélyek lesznek belőlük, melyeket var takar, a pillák kihullanak vagy csenevészek lesznek. Kevésbé föltünő, de makacs baj a Sz. egyszerü korpázó alakja. Gyógyítására sárga kéneső-oxidos kenőccsel masszálják a szemhéjak szélét, a fekélyeket pokolkővel érintik.
vagy félariánusok, l. Arius.
abissziniai hegyi vidék, l. Abisszinia.
(orosz), húsvét után a hetedik csütörtök, Oroszországban népünnep mindenféle mulatságokkal, régi pogány tavaszi ünnep maradványa.
l. Pontosvessző.
(lat.), eredetileg a. m. faiskola; átvitt értelemben igy nevezték a papnevelő intézeteket. Vannak kisebb v. gyermek-Sz.-ok, amelyekben az 5. és 6. gimnáziumi oszt. növendékek, és nagyobb Sz.-ok, amelyekbe a 7. és 8. gimnáziumi oszt. növendékek vétetnek föl. A kereszténység első századaiban, ha nem nevelték is a papjelölteket oly tervszerüen, mint manapság, mégis teljes határozottsággal föltételezhetjük, hogy a püspökök csak azokat szentelték föl papokká, akik előbb a papi hivatallal járó tudományban és kötelességekben oktatást nyertek. Nagyban segítségükre volt bizonyára az alexandriai, emessai és nisibisi iskola a IV. sz.-ban, amihez a szerzetesrendek gyarapodása is hozzájárult. Szt. Ágoston már szükségét érezte annak, hogy püspöki székhelyén a klerikusokat közös életre birja és csak azoknak adta fel a nagyobb rendeket, akiket szemei előtt oktattak és neveltek. Hasonló nézetben volt Nagy Leo pápa, aki a püspökökhöz intézett iratában azt mondja, hogy csak azokat szenteljék papokká, akik magukat gyermekkoruktől kezdve gyakorolták az egyházi fegyelemben és abban nőttek fel. A toledói zsinat (531) elrendeli, hogy a papjelöltek a püspök közelében levő házban nyerjenek oktatást. Nagy Károly idejétől kezdve a püspökök papságuk számára vagy külön vagy valamely kolostorral kapcsolatban iskolákat állítottak fel. Fő tanítómester volt a magiszter vagy skolasztikus (innen canonicus scholasticus), ki a püspöki székhelyen levő paptársaival a növendékeket oktatta. Később egyetemekre jártak, de közös életet folytattak és a tanultakat együtt átismételték. A trienti zsinat végképen határozott ez ügyben, midőn elrendelte, hogy minden püspöki székhelyen papnevelő intézet állíttassék fel és azóta alig van egyházmegye, amelynek Sz.-a ne lenne. Hazánkban az első papnevelő intézetet Oláh Miklós primás állította fel 1566. Nagyszombatban. A hazai papnövendékek vagy a püspöki Sz.-okban vagy a budapesti egyetem mellett levő központi Sz.-ban, ahová minden magyar püspök küld néhány növendéket vagy hasonló módon a bécsi Pazmaneumban, végül a római Germanico-Hungaricumban neveltetnek. V. ö. Mihályfy A., A papnevelés története (Budapest 1896).
A Sz. szót az egyetemi fakultások gyakorló intézményeire is alkalmazták. Ilyen Sz. a budapesti tudományos egyetem jog- és államtudományi, valamint bölcsészeti karán 4-4 van. Feladatuk az elméleti természetü tárgyak irodalmi művelése, a tételes tantárgyak gyakorlati kezelése és alkalmazása, az önálló tudományos buvárlat és irodalmi munkásság ápolása és a tanárképzés.
(szimanólok a. m. szökevények), indus törzs É.-Amerikában; eredetileg Georgiában laktak, 1750. Floridába költözködtek, ahol 1832-től 1842-ig, noha csak 1600 harcos volt köztük, az Unió egy hadseregével is szembeszálltak.
1. az orosz Közép-Ázsia Steppe nevü főkormányzóságnak vidéke (territoriuma), Tobolszk, Tomszk, Mongolország, Szemirjecsenszk és Szir-Darja közt, 478,182 km2 területtel (a miből 16,344 km2 esik az álló vizekre), 1893-ban 614,320, egy km2-re 1,3 lak. K-i részében az Altai, Tarbagatai, Csingisztan, Kiziltas és egyéb hegyláncok ágai nyulnak be, amelyeknek magasabb részeiben ezüst-, ólom-, rézérceket, grafitot bányásznak. Középső és Ny-i részei jobbára lapályosak vagy dombosak; a talaj fekete, agyagos vagy homokos föld, több helyen pedig sótartalmu. Fő folyója az Irtis a maga mellékvizeivel. DNy-i határul a Csu szolgál. Legnagyobb tavai a Balchas és Szaiszan. A klima erősen kontinentális; a nyarak forrók, a tél gyakran nagyon hideg (-40o). A lakosság orosz, jobbára pedig nomadizáló kirgiz (538,050); a fő foglalkozás az állattenyésztés (549,645 ló, 274,230 szarvasmarha, 1,6 millió juh és kecske, 58,410 teve), az öntözhető helyeken a földmívelés, továbbá a halászat és a hegyek közt a vadászat is. Az 1732-iki Oroszországhoz csatolt vidék járásai: Karakali, Pavlodar, Sz., Uszt-Kamenogorszk és Szaiszan rendőri kerület. - 2. Sz., az ugyanily nevü vidék és járás székhelye, az Irtis jobb partján, 1893-ban 16,889 lak., nagy vásárokkal.