község, l. Mező-Szengyel.
szénből, hidrogénből és oxigénből álló vegyületek, amelyeknek általános képlete CxH2nOn; vagyis bennük a hidrogén és az oxigén olyan viszonyban van, mint a vizben. A Sz. leginkább a növényországban vannak elterjedve, egyesek azonban az állati szervezetben is találhatók. Három fő csoportba osztatnak u. m. 1. szőllőcukor-csoport (glikozok, monoszakkaridek), ide tartoznak: a szőllőcukor, gyümölcscukor, mannoz, galaktoz, szorbinoz, inozit. E csoportba tartozó Sz. édes ízüek, vizben és borszeszben oldhatók, de abszolút alkoholban v. éterben nem. Szerkezetüket illetőleg a hatvegyértékü alkoholok aldehid- v. ketonszármazékainak tekinthetők. Ezért az elsőket aldozoknak (szőllőcukor, mannoz és galaktoz), utóbbiakat pedig ketozoknak (gyümölcscukor, szorbinoz) is nevezik. - 2. Nádcukor-csoport v. diszakkaridek, ide tartoznak: a nádcukor, tejcukor, maltoz, raffinoz. E csoportba tartozók szintén édes ízüek, vizben oldhatók és kristályosak. Szerkezetüket illetőleg az előbbeni csoport anhidridjeinek tekinthetők. - 3. Cellulóza-csoport vagy poliszakkaridek, ide tartoznak: a keményítő, dextrin, lichenin, inulin, glikogén, arabin (arab gummi), basszorin (l. az illető címszók alatt). E csoportba tartozók többnyire amorfok, íztelenek és alkoholban vagy éterben oldhatatlanok. Híg savakkal főzve v. erjesztők behatására víz felvétele révén glikoz képződik belőlük, ezért a glikozok anhidridjeinek tekintik őket. Igen erős koncentrált salétromsav behatására ezekből is (épp mint az 1. csoport tagjaiból) salétromsavas összetett éterek keletkeznek. A Sz. nemcsak az iparra nézve igen fontosak, hanem mint tápszerek is (egy pár kivételével) ugy szólván nélkülözhetetlenek. L. Cukor és Táplálék.
szénkönenyek. Szénből és hidrogénből álló vegyületek, amelyek között több sorozatot különböztetünk meg; fontosabbak: 1. Paraffin- v. metan-sorozat, áltlaános képletük CnH2n+2 (n a szén-, illetve a hidrogén-atomok számát jelenti, l. Paraffinek); 2. Olefin-sorozat, általános képletük CnH2n (l. Olefinek); 3. Acetilén-sorozat, általános képletük CnH2n-2 és 4. benzol-sorozat, általános képletük CnH2n-6 (l. Benzol-származékok). A különféle Sz. készen képződve előfordulnak részint a nyers petroleumban, illó olajokban, balzsamokban, részint a kőszénkátrányban stb., de egyesek mesterséges úton is előállíthatók. A Sz. száma igen nagy és igen fontos vegyületek, mert belőlük a többi szénvegyületeket mind levezethetjük, ha bennük a hidrogénatomokat más elemekkel v. összetett gyökökkel helyettesítjük. Igy p. ha a Sz.-ben a hidrogén-atomokat hidroxil- (OH) gyökökkel pótoljuk, származnak az alkoholok, ha a karboxillel (COOH) pótoljuk, származnak a karbonsavak stb.
l. Szén.
(Szénásfalu), nagyközség Nyitra vármegye Sz.-i j.-ban, (1891) 2922 tót, német és magyar lak., a járási szolgabirói hivatal, járásbiróság, királyi közjegyzőség és adóhivatal széke, takarékpénztárral, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
(lat.), 1. a régi magyar protestáns egyházi nyelvben az esperes (l. o.) neve; 2. a tanuló ifjuság elnöke, aki hatáskörre nézve régen mindjárt a rektor után következett, mint az iskolai törvények őre s mint az ifjuság képviselője közvetítő szerepe volt a rektor és az ifjuság között. Az intézmény külföldi eredetü és innen származott át hozzánk s itt több protestáns főiskola kebelében (Debrecen, Sárospatak, Pápa stb.), bár megváltozott hatáskörrel, ma is fennáll. V. ö. Géresi K. cikkét a debreceni főgimnázium 1894-95. évi értesítőjében, 148-149. old.; Series studiosorum in scola Debrecina (1588-1792, 27. old., De Officio Senioris); Gönczi L., A székelyudvarhelyi ev. ref. kollegium ultja (Ért. 1894-95, 84-86. old.); Koncz J., Marosvásárhelyi ev. ref. koll. tört. (523-28. old.); Baksai Sándor, Gyalog ösvény, II. (A nagymama meséje c. elbeszélés).
az álló rakásokban (l. Szenítőrakás) való szénégetés végrehajtása. Hazánkban három Sz. van alkalmazásban, nevezetesen a német, olasz és tót Sz., melyek közül a két elsővel leginkább a gereb-szenítőhelyeken, az utolsóval pedig az eredei szenítésnél találkozunk. Ezek egymástól lényeges dolgokban nem igen különböznek, s mindegyikénél fő dolog az, hogy a fa száraz legyen és lehető tömötten rakassék be; továbbá, hogy a szenítőrakás jól be legyen fedve s igy a léghúzás szabályozása hatalmunkban álljon és a tűzvezetés helyes legyen.
bizonyos szabályok szerint tömötten összeállított, különféle nagyságu, majd hosszukás, majd kúpalaku farakás, mely légáthatlan és tűzálló takaró (l. Portakaró) által a levegő szabad járástól el van zárva és csak néhány meghatározott helyen szúrt szelelőlyuk segélyével égettetik szénné. A fa elhelyezése szerint lehet a rakás fekvő Sz., midőn vizszintesen és párhuzamosan rakatik a fa (gömbölyü, egyenes fenyőtörzsfa, 3-6 m. hosszu tönkökben) egymás mellé, s lehet álló Sz., midőn az egy középtengely körül majdnem függélyesen állva ugy helyeztetik el, hogy a rakás domboru kúpot képezzen. Nagyban való szenítésnél az álló Sz. van általánosságban alkalmazásban. Szeníteni álló rakásokban minden fanemet és választékot lehet, azonban csak hasáb- és dorongfát, ritkábban tuskófát szokás, mely célra a fát, hogy lehető tömötten lehessen berakni, megfelelő módon elő kell készíteni (szénfa). Egy és ugyanazon Sz.-ba rendszerint csak egyféle választékot és csak egyféle fanemet szabad berakni, mert az egyforma vastagságu és egyenlő keménységgel biró darabok együtt sokkal egyenletesebben szenülnek. Vastag fánál az átszenüléshez több idő szükséges s igy a szenítés folyamának is lassubbnak kell lenni, mint a vékonyabb dorong-és galyfa szenítésénél. A fanemek szerinti elkülönítés szükséges a szén használata szempontjából is, mert más fanemü szénre van szüksége a vasolvasztónak, másra a kavarókemencének vagy ezüstkohónak, másra a kovácsnak, lakatosnak, arany- és ezüstművesnek stb. Hogy a szén mennyisége lehető nagy legyen, a fának legalább szikkadt állapotban és egészségesnek kell lenni. Elkorhadt fa szenítésre egyáltalán nem alkalmas.
A Sz. középtengelyét a tűzfogó vagy tűzakna (l. 1. és 2. ábra a) alkotja, melyhez aztán körben legelőször a vékony, száraz hasábok, ezek után pedig a legvastagabbak, élükkel befelé, lehetőleg tömötten és függélyesen támasztatnak s a támadó hézagok gondosan kitöltetnek, miáltal az u. n. földszinti réteg (l. 1. és 2. ábra b) állíttatik elő. Az egyenlő vastagságu fát egyenlően kell a rakásba elosztani, s ha tuskófa is rakásolandó be, az mindig legbelül helyezendő el. Ha a legalsó réteg, vagyis a földszint felrakásával a tűzfogótól vagy tűzaknától mintegy 1-1,5 m.-nyire távoztunk, egyúttal az emelet (l. 1. és 2. ábra c) rakásához is hozzá lehet látni, mely célból a szénégető a tót szenítőmódnál a tűzfogóhoz valamelyik legközelebb eső földszinti hasábba megfaragott végével vékony hasábot ver be függélyesen (lásd 1. ábra d), mely az emeleten berakandó hasábok középtengelyéül és támaszául szolgál s mely körül aztán a hasábok az előbbi mód szerint rakatnak, de nem egészen függélyesen, hanem kissé ferdén, s a támasztó hasáb és az első hasábkör között igy támadó üreg, üszkökkel, apróbb fadarabokkal és szénaprólékkal töltetik ki, hogy a tűz az emeletbe könnyebben átmehessen. A német és olasz szenítőmódnál ezt a támasztó hasáűbot a rakás tetejéig érő tűzakna oszlopfái helyettesítik (l. 2. ábra a). A további munkálat a földszinti és emeleti rétegen egyidejüleg történik, s ezek bevégzése után a rakás tetejének, u. n. búbjának (l. 1. és 2. ábra c) elkészítésére kerül a sor, mely célból a tót szenítőmódnál az emelet közepén szénaprólék és üszökdarabok halmoztatnak fel, ezek fölé e célra már előre félre rakott rövidebb hasábok helyeztetnek s ezekhez mindig hosszabb és hosszabbak, mindig jobban és jobban megfektetve, míg az egész gömbölyded alakot nyer és a rakás betetőztetik. A faberakás munkájának befejezéséül a Sz. fölületét gondosan ki kell egyengetni, s az alul gyujtó rakásoknál a búbnak tetejére szénből, üszökből álló kis halmazt, az u. n. köldököt (l. 1. ábra k) kell felrakni, minek megtörténte után a Sz. betakarása és szenítése következik. A felülről gyujtó Sz.-oknál köldököt csak a begyujtás után raknak.
[ÁBRA] 1. ábra. Szenítőrakás.
Miután a szenülés a begyujtás után szakadatlanul és több napon keresztül tart, hogy a szenítésnél valami baj ne történjék, a Sz. éjszakára biztosítandó, mely célból a megszenült helyeket a szénkalapáccsal megveregetni, a takarón minden hiányt kijavítni, azt megöntözni, a süppedékeket kitömni, a szélellenzőt vagyis a Sz. körül felállított s annak magasságával biró, lombos galyakból készített sűrü sövényfonást megerősíteni, gereb-szenítőhelyeken pedig e helyett azt a szenítőfával körülrakni szükséges, sőt szeles időben nemcsak az összes szelelők bezárandók, hanem célszerü, ha a körülményekhez képest éjen át egy tapasztalt szénégető is őrködik a rakás mellett. A Sz. nagysága országok, sőt vidékek szerint is különböző s igy a berakható famennyiség is változik. Azt a rakást, melybe 30-50 ürm. szenfa van berakva, kicsinynek, az 50-100 ürm.-est középnagynak, a 100-200 ürm.-est pedig nagynak mondjuk. A Sz. nagysága ugy a szenítés menetére, mint a szénkihozatalra is befolyással van. Kis Sz.-nál a munka, tűzvezetés könnyebb, a szén tömöttebb, súlyosabb és jobb, mert kevesebb ideig áll tűzben s igy kevesebb ég el és a Sz.-ok kevesebb költséggel állíthatók elő; nagy Sz.-nál ellenben a munka végzéséhez (az összerakáshoz, födéshez) kevesebb időre, munkára, takaróanyagra van szükség, a felügyelet is egyszerübb, egyszerre több szenet lehet előállítani, kevesebb Sz.-t kell készíteni, kevesebb a szénaprólék, nem kell annyi út stb. Állandó szenítőhelyeken a nagyobb, erdei szenítésnél pedig inkább a kisebb Sz.-ok vannak helyén. A kas- v. kosaras szénégetésnél találtuk a legkisebb Sz.-okat (10-30 ürm.), a midőn t. i. a szénégetők nem kapnak kész fát a megszenítésre, hanem széldöntvényekből, maradékfából kénytelenek a fát termelni s aztán megszeníteni; itt tehát a fának elszórt volta s az összegyüjtés nehézsége okozza kis sz.-ok alkalmazását.
[ÁBRA] 2. ábra. Szenítőrakás.
A teljesen kiégett Sz.-on, hogy a levegő az izzó szénhez ne juthasson, minden nyilást lehető jól el kell járni. Minél szabályosabb a Sz. összeroskadása, annál egyenletesebben történt a szenülés. A rakás megszenülése után mintegy 24 óra vulva a kioltáshoz, vagyis a kihűtéshez kell látni azáltal, hogy a takarópor a rakás egy részéről kisebb felületeken egymásután a szénvonóval lehúzatik, gyorsan és jól átgereblyéztetik s ismét a rakásra felhányatik azért, hogy az a szén közé bepergethető s ezáltal a tűz kioltható legyen. E művelet a rakás egész felületén fokozatosan hajtandó végre s annak befejezése után, leghamarabb egy nap mulva, lehet a Sz. bontásához és a szén választékolásához látni. Az egész rakás egyszerre való felbontásától óvakodni kell (l. Portakaró). Bontásra legjobb idő az est vagy éj, mert akkor az izzó darabokat, melyek rendesen vizzel oltatnak ki, még elfuvarozás előtt könnyen észre lehet venni.
ama gondosan kiválasztott és mesterségesen előkészített kis terület, melyre a szenítőrakás (l. o.) állíttatik. Ennek kiválasztásánál arra kell ügyelni, hogy elkészítése lehető legkevesebb munkát vegyen igénybe, hogy a szénfa könnyen és olcsón odaszállítható és a kész szén könnyen elfuvarozható legyen; továbbá, hogy a szenítéshez szükséges anyagok (víz, takaróanyag) közelben legyenek és a hely a vizáradások ellen, maga a szenítőrakás pedig szelek ellen biztosítva legyen, mi okból az állabok belsejében fekvő ily helyek a legmegfelelőbbek.
l. Széndiszulfid.