Németalföldön a XI. sz.-ban keletkezett jegyzéke a szentnapoknak és ünnepeknek, mely jegyzéket egész a reformációig az okmányok keltezésében használták. L. még Magyarországi szentek és boldogok.
az a tisztelet, melyet a kat. egyház a győzedelmes egyház (l. Szentek egyessége) tagjai iránt tanusít. E tisztelet nem természetes, hanem természetfölötti előnyeiknek szól és magára istenre esik vissza, kik szentjeiben dicsőítünk. Tehát vallásos tisztelet és szemben áll vele a cultus supremus absolutus, mely csak istent illet meg. Tartalmára nézve nem imádás, hanem egyszerü tisztelet, aminőt a földön a jó és erényes emberek iránt is kimutatunk. Teologiai neve cultus duliae, míg az istennek tartozó tisztelet cultus latriae nevet visel. A szentek között különös tisztelet illeti a boldogságos Szűz Máriát, mint istenanyát és cultus hyperduliaenek mondatik. Az egyház a Sz.-t nem parancsolja, mint az üdvösségre szükséges dolgot (necessitate medii et praecepti), hanem mint hasznosat és üdvöset ajánlja és tiszteletükre ünnepeket rendel (Trienti zsinat XXV. ülése). Mindazonáltal a Sz.-t elvetni vagy elitélni nem szabad, mert vétek volna az egyház szelleme ellen. A Sz. nyilvánul: 1. és különösen erényeik utánzásában; 2. a hozzájuk való könyörgésben, hogy közbenjárásuk által istennél rajtunk segítsenek; 3. ünnepeik megtartásában; 4. képeik és ereklyéik tiszteletében (l. Képtisztelet és Ereklye). A Sz.-re vonatkozó bizonyítékok felmennek a kereszténység legrégibb koráig. Szt. Ignác halála után 107. csakhamar összegyüjtötték vértanuságának adatait s a keresztények az ő erényeinek már akkor emlékünnepet szenteltek halála évnapján; ugyanezt olvassuk szt. Polikárp vértanusága történetében (164); később a IV. sz.-tól kezdve az apostolok és vértanuk emléknapját a megelőző éjeken virrasztva ünnepelték, sirjaik fölé oltárokat emeltek, templomokat, kápolnákat építettek tiszteletükre, róluk nevezve azokat, elzarándokoltak sírjaik és templomaikhoz, énekekben és lelkes szavakban magasztalva a szenteket stb.
l. Acta sanctorum.
(Stegersbach), kisközség Vas vármegye németújvárosi j.-ban, (1891) 2958 német és horvát lak., takarékpénztárral, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
(lat. sacramentalia), a katolikus egyházban mindazok a személyek és tárgyak, melyeket ez Krisztustól nyert meghatalmazásánál fogva, a saját maga által rendelt bizonyos imaalakok s olykor egyéb szertartások közvetítésével papjai által megáld vagy megszentel. Hasonlítanak a szentségekhez, mert látható jellel birnak s bizonyos malasztot nyujtanak, de hiányzik a Krisztus egyenes rendelése. A Sz. fogalma alá tartoznak az exorcizmus, áldások és szentelések. Az egyház megáldja: a hiveket a szentmise alkalmával, a házasfeleket, a bort, vizet (szentelt víz), aranyat, tömjént, mirrhát, krétát, házakat, a nőt a szülés után (l. Egyházkelő) stb.; megszenteli: a templomot, az oltárt, a keresztkutat, az egyházi tárgyakat, gyertyákat, hamut, olajat stb. A pápának fentartott szentelések: az aranyrózsa és a szt. Ágnes bárányának szentelése. A szentelések némelyikét a püspök, legtöbbjét az áldozópapok végezhetik. V. ö. Reindl Román, A kat. anyaszentegyház szentelményei (Budapest 1896).
(növ.), l. Pálmafűz.
a. m. szentes, tiltott vagy zárt idő. L. Sacratum tempus.
(lat. aqua benedicta), a kat. egyházban a megszentelt víz, mellyel az áldozópap a szentmise elején vagy végén a hiveket meghinti vagy a hivek magukat vagy otthon vagy a templomba való lépésükkor és távozásukkor meghindik. Jelenti a belső, lélekben való tisztulás utáni vágyat. A Sz. külön e célra készített félköralaku medencében őriztetik, meyek a magán lakásokban, valamint a templomokban az ajtó vagy kapuk mellett vannak alkalmazva és rendesen kőből készülnek. Ezen a rendes használatra való Sz.-en kívűl, mely szükség szerint bármikor szentelhető, az egyház időhöz és alkalomhoz kötött vizszenteléseket végez. Igy: három király ünnepén a három király vizét, nagyszombaton és pünkösd előnapján a keresztvizet, a templomok, oltárok és harangok szentelésénél az u. n. Gergely-vizet. A víz szentelésénél a vizbe só kevertetik, mely a bölcseségnek és a bűntől való tisztaságnak jelképe. L. még Aspersio.
(sanctuarium), katolikus templomoknak az a része, mely a püspök és a papok számára van fentartva és melyben a főoltár áll. Rendszerint a templomnak apszisában és előtte van, orientált templomoknak tehát a keleti végében; padozata a templom padozatánál pár lépcsővel magasabb. A Sz.-t a templom többi részétől rácsozat v. balusztrád választja el. L. Bazilika.
a szentély két oldalán a papok számráa készített, egy nagy baldachinummal koronázott és egy egészet képező többé-kevésbé díszesen faragott széksor. A széksorok képcsőzetesen emelkednek a fal felé; mindegyiknek csappanó ülése, magas oldalfalai és hátfalai vannak, mely utóbbiak a magasabb széksornak polcul szolgálnak. Nagy székesegyházaknak művésziesen faragott szentélyszékei vannak; igy nálunk Lőcsén, Bártfán, Körmöcbányán, Csetneken stb., utóbb Pécsen, Budán, Kassán stb. Ábránk a lőcsei Sz.-et mutatja be.
[ÁBRA] A lőcsei szentélyszék.