(növ., Ceratonia L.), a hüvelyesek egyik családjába (Caesalpiniaceae) tartozó fástermetü génusz egy egyetlen fajjal (C. siliqua L.). A Földközi-tenger keleti felének tartományait örökzöld, párosan szárnyas, gyengén kanyargós szélü, röviden tojásdad, fényes leveleivel jellemzi. Tövükből magános vagy nyalábos fürtü virágai fakadnak. Szirmatlan virága, mint a gledicsiáé, öthimes és egytermős. Emebből 10-25 cm.-es vagy 30-60 mm. széles és 10-30 mm. vastag, húsos, cukros hüvelytermés (siliqua dulcis) érik. Vöröses-barna lapos magva fényes. Citrom- és narancsfával együtt eredeti hazájából, déli Szíriából Európa déli partjain is elterjedt. Nagyon lassan növekedik, ugy hogy még csak vagy 20 éves korában termi gyümölcse zsengéjét, azonban azután több száz évig is meghozza termését. Kemény, habosan szineződött fáját jól megfizetik; kérge és levele cserzésre való. Húsos hüvelyét, mellyel a legenda szerint Keresztelő szt. János a sivatagban táplálkozott, éretlen korában, amikor még mérges, szedik és napon vagy lassu szénen aszalják. Ezen művelet fejleszti ki tápláló vegyületeit. Hazájában embernek és állatnak étke; szirupot és szeszt készítenek, vajsavat és vajétert is erjesztenek belőle. Dohány abárlására, sőt orvosságul (mellteába) is használatos. A kereskedés többfélét kinál: első minőségü a levantei, silányabb a ciprusi és olasz, legkevesebbet ér a dalmát meg a spanyol. Az ókor csupán mint a kereskedés tárgyát («egyiptomi füge» néven) ismerte. A zsidók a kerátot emberi étkül és állati eleségül ismerték (p. a tékozló fiu «moslékja» ez). A drágakövek és az arany súlymértéke a «karát» voltaképen a hüvely magja. A fa tenyésztése ugy látszik egy ideig szünetelt, és csak az arabok újították meg. L. Kőméz.
nagyközség Bihar vármegye székelyhidi j.-ban, (1891) 1425 magyar lak., postahivtallal és postatakarékpénztárral. Hajdan Szent-Jognak nevezték. Várát Bocskay, Rákóczi Zsigmond és utóbb a Rhédeyek birták. A vár a mostani urasági lak helyén állott. Apátságát lásd Szentjobbi apátság.
Szt. István magyar király épségben maradt jobb keze. Hartvik legendája szerint a szentté avatás alkalmából Szt. László emeltette ki Szt. István tetemeit a székesfejérvári sírból, ahol 45 évig pihentek s ezen alkalommal találták épségben a nagy király jobb kezefejét. A nemzeti ereklye megőrzésére Szt. László a szent-jobbi apátságot (l. o.) alapította. A török uralom alatt a Sz. Boszniába került; itt drága pénzen keresztény kereskedők váltották magukhoz s megőrzés céljából a ragusai dominikánusok kolostorába hozták. Két századnál tovább maradt Ragusában a nélkül, hogy Magyarországon tudták volna hollétét. Több magyar főúr véletlenül akadt nyomára s figyelmeztette rá előbb Lipót császárt, majd Mária Teréziát, aki a szent ereklyét 1771. előbb Schönbrunnba, innen Budára hozatta, azt a szt.-zsigmondi prépostnak, mint udvari plébánosnak és az angol kisasszonyok főnöknőjének őrizetére bizta s a visszaszerzés emlékére pénzt veretett. II. József intézkedéséből a «vörös csillagos keresztes vitézek», többnyire csehek, teljesítették ezt a tisztet, 1882 óta pedig a király által kinevezve, a budai királyi palotai plébános. A Sz. aug. 20., Szt. István napján szokott nagy pompával ős Buda várában a magyar nép tisztelete által környezve körülhordoztatni. A Sz. megtalálásának emléknapja máj. 30. A szent ereklye számára a magyar püspöki kar 1862. új, remek kivitelü drága ereklyetartót készíttetett. L. még Ereklyetartó.
Szűz Máriáról címzett Benedek-rendi apátság. Szt. László alapította 1083., hogy ott Szt. István jobbját őrizzék. Kolostora kezdetben fából készült, Álmos herceg azonban díszes kőépülettel cserélte fel. Kálmán alatt pusztulásnak lett martaléka s csak III. István alatt helyeztetett régi állapotjába. 1498. II. Ulászló, a pálosokra bizta a monostort. Ezen jogsérelmet Máté főapát II. Gyula pápa elé vitte, de eredménytelenül, mert a pálosok 1557-ig voltak a dús javadalom birtokában; 1563. világi kézre került, 1660. pedig elfoglalta a török s birta míg csak ki nem űzték. Régi okleveleken zenth Jog, szt. Jobbkéz, Abbatia sacrae dexterae s. Stephani és de Berekys nevek alatt fordul elő. V. ö. Czinár, Monast. (I.); Jerney János, Magy. Tört. Tár (II.).
László, költő, szül. Ottományon (Bihar) 1767 jun. 22-én, református hitü szülőktől, meghalt a kufsteini börtönben 1795 okt. 10-én. Tanult Debrecenben s hittani pályára készült, 1786. II. József által a nagyváradi nemzeti iskolához s csakhamar a nagybányai gimnáziumhoz neveztetett ki tanárrá. A József-rendszer multával ettől elesvén, törvénytanulásra tért át s 1794. Bihar vármegye jegyzője és Teleki Sámuel gróf főispán titkára lett. Belekeveredvén a Martinovics-féle szövetkezetbe, halálra itéltetett, de itéletét várfogságra változtatták át s Kufstein várába vitték, hol Kazinczyval együtt raboskodott s 1795 okt. 10-én, 28 éves korában elhalt. Költői hirre Teleki gróf oldalánál jutott, 1787. a Magyar Muzsa hetilapban lépett fel, az Orfeus és Magyar Muzeum dolgozótársa volt s e folyóiratokba szép lirai költeményein kívűl prózai dolgozatokat is szolgáltatott s ezek közt I. Mária királyné jeles életirását. Költeményeit 1791. Pesten adta ki sz. Sz. L. költeményes munkái címen s e gyüjtemény második, igen díszes kiadásban is megjelent 1810. Debrecenben. I. Ferenc budai megkoronáztatása alkalmára 1792. Mátyás király, vagy a nép szeretete jámbor fejedelmek jutalma címü három felvonásos szinművet adott ki s ugyanezt német nyelven is. V. ö. Toldy, Handbuch der ungarischen Poesie (I. köt. 218. old., válogatott lirai verseivel: A holdhoz, Dámon, Dóris, Phillisz, A poéta, Búcsu, A sírhalom, Indulj-dal stb.); Vasárnapi Újság, 1869, 13. sz., 1870., 2 arcképpel.
Sankt-Kanzian (l. o.) mellett a Reka (l. o.) földalatti futása által formált barlang, melynek bejárását nemrég készítették el s a barlangot, mely az adelsbergihez hasonlít, a turisták látogatják.
kisközség Háromszék vármegye kézdi j.-ban, (1891) 1018 magyar lak.
Schvarcz Gyula (l. o.) irói neve.
a katolikus egyházban a Krisztus, az angyalok, a Szűz Mária és a szentek képei és szobrai, valamint más vallásos tárgyu, szimbolikus képek, melyeknek tisztelet jár. L. Képtisztelet és Képrombolók.
község, l. Bars-Szent-Kereszt és Pilis-Szent-Kereszt.