Lövétéhez (l. o.) tartozó bányatelep Udvarhely vármegye homoródi j.-ban, vasércbányákkal.
-család (zágoni báró). A család emelkedése Andrással kezdődik, ki Magyarországból Apafi Mihály fejedelemsége alatt Kolozsvárra költözve s a református vallásra áttérve fokonkint magas hivatalra emelkedett. A hivataloskodást a váorsnál kezdte, 1695. az erdélyi kancelláriánál titkár, 1708. tanácsos, később itélőmester és belső titkos tanácsos lett. 1726 dec. 23. András, Sámuel, József, Borbála, Julia és Mária nevü gyermekeivel bárói rangot nyert s a következő évben adományba kapta a zágoni jószágot, a török földre kibujdosott Mikes Kelemen birtokát. Erdély politikai és polgári kormányáról irott műve kéziratban maradt, megh. 1732 febr. 19. Fia II. András (megh. 1745.) tartományi biztos, majd fogarasi kapitány és egyszersmind ezredes volt; három fia közül László a századosi, Sámuel az ezredesi rangig vitte fel, Zsigmond (1745-1823) a franciák ellen folytatott háboru alatt több ízben kitüntette magát s 1814. 30 évi szolgálat után mint lovassági tábornok lépett nyugalomba. Sámuel egyik fia II. Sámuel (megh. 1819.) szintén ezredesi, a másik III. András (megh. 1805.) a tábornoki rangig emelkedett s 1794 ápr. 24. Villiers mellett egy huszárcsapat élén győzelmet nyert a francia seregen; a harmadik, György (megh. 1808.), táblai ülnök lett. Ez utóbbitól származott le a család férfiágon. György fia István (1780-1822), aki szintén a katonai pályán szolgált, két fiat hagyott hátra: Istvánt és Zsigmondot. II. István (1816-79) fiai György (szül. 1840).), Andor (szül. 1845.), Ferenc (szül. 1846.) főrendiházi tag, budapesti királyi törvényszéki biró, Zsigmond (szül. 1850.) marosvásárhelyi királyi táblabiró, kolozsvári törvényszéki elnök. II. Zsigmond (szül. 1817.) országgyülési képviselőtől s 1848-49-iki huszárőrnagytól származtak Béla (szül. 1851.) és Pál (született 1857.). V. ö. Nagy I., Magyarország családjai (X. köt., 647-649.) és Magyar nemzetségi zsebkönyv (430-431. old.).
l. Anadir.
község, l. Bakony-Magyar-Szent-Király, Csík-Szent-Király, Ér-Szent-Király, Gyéres-Szent-Király, Rinya-Szent-Király és Szabad-Szent-Király.
1. Ákos (komjátszegi), gazdasági tanár és szakbeli iró, szül. Oravicabányán (Krassó-Szörény) 1851 jan. 27., hol atyja bányakapitány volt. Gimnáziumi érettségit Kolozsváron tett s a jogakadémián az alaptantárgyakból letette a vizsgálatokat. Erre a kolozsmonostori magyar királyi gazdasági tanintézet tanfolyamát befejezvén, 1872. ezen tanintézetnél ösztöndíjas gazdasági segéd lett, mire állami ösztöndíjjal a proskaui porosz királyi gazdasági akadémiára ment tanulmányait folytatni. 1879. a kolozsmonostori gazdasági tanintézet rendes tanára lett, hol jelenleg is működik. Katonakötelezettségének Budapesten mint önkéntes eleget téve, az állatorvosi tanintézeten az előadásokat látogatta és vizsgálattétel után állatorvosi oklevelet kapott, 1881. pedig a kolozsvári tudományos egyetemen a szabályszerü vizsgálatok alapján bölcsészetdoktorrá avattatott fel. Művei: A Miescher-féle tömlők (Kolozsvár 1881); A jelen idők követelményeinek megfelelő tejgazdaság (Kirchner V. után fordítva, Budapest 1885); A czigája-juhról (Magyar-Óvár 1885); A bivalyról (u. o. 1888); Az erdélyi gazdasági egyesület állatkiállítási szakosztályának működése Kolozsvárt 1882-1889. Az erdélyi gazdasági egyesület Sz. indítványára 1887. népszerü gazdasági munkák kiadása céljából könyvkiadóvállalatot létesített, melynek ő az előadója. Nagy érdemet szerzett Sz. a cigája-juhfajtáról, az erdélyi részek e specialitásáról közölt szakszerü ismertetésével, mely a figyelmet e háládatos juhfajtára fordította, minek következtében több helyen nyájat létesítettek belőle s azt most már három állami birtokon jó sikerrel tenyésztik.
2. Sz. László, szeptemvir, régi középszolnok-vármegyei nemes családból, mely nevét az érmelléki Ér-Szentkirály helységtől vette, szül. Kecskeméten 1764 jul. 15., megh. Pesten 1833 dec. 17. Pályáját, melyen magas hivatalokra emelkedett, Pest vármegyénél kezdte 1792. mint aljegyző, 1798. már másod, 1810. első alispán lett s a nagy vármegyének e fontos hivatalát, miközben országgyülési követséget is viselt, 1820 máj. 20-ig nagy tekintélynek örvendve viselte, ekkor itélőmester s végre a hétszemélyes tábla birája lett.
3. Sz. Móric, az előbbinek fia, Pest vármegye hires országgyülési képviselője, szül. 1809 márc. 2-án, megh. Budapesten 1882 jan. 7. Pesten tanult s az egyetemen nagy sikerrel végezvén jogi tanulmányait, 1829. jogi doktor lett, ami abban a korban előkelő s vagyonos ifjaknál ritkaság számba ment; ez alkalommal a Magyar asszony jogairól értekezett s e jeles értekezése nyomtatásban is megjelent. Azután utazást tett külföldön s meglátogatta a német egyetemeket s ezekben sajátította el az őt kiválólag jellemző éles, kutató s különböztető tehetséget s filozofáló és szemlélődő hajlamot. Hazatérve Pest vármegyében szolgált mint főjegyző, majd alispán. Midőn 1840. a szólásszabadsági sérelem felmerült s a kormány Ráday Gedeon grófot, Pest vármegye egyik megválasztott követét, a szabad szó miatt perbe fogottat, az országgyülésre bocsájtani nem akarta: Sz.-t, megválasztott követtársát ott látta a nemzet e megtámadott kincsének legbátrabb előharcosai közt. E mellett szorgalmas és ügyes jegyző is volt s az országgyülési iratok s törvényjavaslatok jeles előkészítője és formulázója. Az 1843-iki országgyülésen az akkori ellenzéki tanokból sokat elfogadott, sőt demokratikus szempontból azokon túl is ment; de 1848. már ellentétben érezte magát Kossuthtal, akkori követtársával, s az ez által felkarolt és uralkodókká lett eszmékkel, ugy hogy ez össze nem férés folytán Pozsonyt s az országgyülést el is hagyta. Egyideig 1848. a jászkunok főkapitányságát viselte s nem igen látogatta az országggyülést. Hogy pártja szemrehányásaitól meneküljön s hazaszeretetének tettleges jelét adja, kormánybiztosi minőségben táborba szállott a felkelő rácok ellen, de mint tábori biztos nem tudott jól megfelelni a nem neki való szerepnek s rövid idő mulva visszatérvén, az aug. 21-iki viharos ülésben állást foglalt Perczel Mór ellen s tagadta, hogy az alföldi hadseregnél árulás mutatkozik, s ellenezte az e tárgyban indítványozott vizsgálatot. Az 1848-iki első magyar minisztérium visszalépése után a második kombinációban neki volt szánva az igazságügyminiszteri tárca, de azt az akkori viszonyok közt nem vette át s 1848 végén már teljesen visszavonult. 1849 tavaszán elfogták ugyan s Budán elzárták, de csakhamar kiszabadult, megmenekült a nagyobb üldözésektől és megmentette életét és vagyonát. Elkeseredésében az orvosi tudományok (homeopátia) tanulásában keresett szórakozást s vigasztalást. Mint gyakorló orvos tiszteletdíjakat nem fogadott el s száz meg száz szegény beteget gyógyított ingyen. Időközben Pest főváros nem felejtve a szabad királyi városok szavazatjogána kivívásában kifejtett érdemeit, az 1865-iki országgyülésre józsefvárosi képviselővé választotta, melyen a Deák-párthoz csatlakozott és sok jeles beszédet tartott. A következő választásnál azonban 1868. az ellenzék jelöltjével szemben megbukott. Ekkor a főváros, kegyeletének s hálaérzetének újabb jeléül, Vidacs János ellenében, nagy szótöbbséggel főpolgármesterévé választotta s ez állásában nagy hévvel működött a főváros szervezésén. Pestnek Budával egyesítésén s magyarosításán. De Thaisz városkapitánnyal erős összeütközésbe jutván, minthogy a városi közgyülésnél kellő támogatásra nem talált, lemondott polgármesteri hivataláról s folytatta orvosi ingyengyakorlatát a szegények javára, s e mellett irodalommal is foglalkozott. Utolsó éveiben lefordította Wallace nagy művét Oroszországról s Macaulay egy-két essayét. Egy ideig a pesti nemzeti szinház igazgatója is volt, de ideges természete e feladatot nem sokáig tűrte; éles polemiákba keveredett s lemondott.
Maros-Vásárhellyel szemben, a Maros jobb partján állott. 1350. alapította Tóth János és Bolgár László a boldogságos szűz tiszteletére. 1539 után szünt meg. V. ö. Rupp, Magyarország helyrajzi története (III., 233-5); Teleki-cs. oklt. (II).
nagyközség Veszprém vármegye veszprémi j.-ban, (1891) 1336 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(jobbagiones a generatione), ellentétben a castrensisekből lett jobbágyokkal, a törzsökös jobbágyok, kik szabadságaikat egyenesen Szt. Istvánnak köszönhették.
Jenő, történettudós, szül. Aracson (Torontál) 1843 jan. 23. Iskolai tanulását elvégezve, 1866 jul. 20. pappá szentelték, 1867. Nagy-Kikindán lett tanár és népiskolai igazgató, 1869. temesvári gimnáziumi tanár. 1882 jun. 1. magyar tudományos akadémiai levelező tag. 1883. Magyarország legújabb történetének magántanára lett a budapesti egyetemen. 1885. a belgrádi szerb tudós társaság tiszteletbeli tagja stb. Irodalmi működését fordítással (Balmes J., Levelek egy kétkedőhöz, 1 köt., Szeged 1865) kezdte s ezután kritikai, történeti, régiségtani és nyelvmagyarázó jegyzetekkel kiadta Cicero beszédét Manilius törvényjavaslata mellett (Temesvár 1870). Ezt követte: Észrevételek Temesvár fiziognomiájának magyarosításához (történeti és régészeti alapon, u. o. 1872); A tér és idő filozofiája (u. o. 1875). Későbbi dolgozatai jobbára a magyar történettel, különösen Dél-Magyarország történetével foglalkoznak. Ilyenek: Torontáli őstelepek a Tisza mentén (Temesvár 1877); Vonások Nagy-Becskerek város és vidéke történetéből (u. o. 1877); Száz év Dél-Magyarország újabb történetéből (1 köt., u. o. 1882); A becskereki vár (Akad. Tört. Ért., XII., 10., Budapest 1886); A dunai hajóhadak története (akad. kiad., 1 köt., u. o. 1886); A csanádi püspöki kápolna újjáalakításáról (u. o. 1891); Oláhok költözése Dél-magyarországra a mult században (Akad. Tört. Ért., XV., 2., u. o. 1891); Útmutatás szt. Gellért korhű oltárképe megalkotásához (Temesvár 1891); Úti képek a művelt nyugatról (1 kötet, Budapest 1891); Gr. Niczky Kristóf élete (Magyar Helikon, Pozsony 1885). A Szabó Ferenc-féle Tört. Könyvtárban megjelent Holzwarth Világtörténetében (III-IX. kötet) Magyarország története (Temesvár 1889-1892). számos történeti és régészeti dolgozata, könyvbirálata és ismertetése jelent meg a Századokban, Történelmi Tárban, Hazánkban, Magyar Sionban, Történelmi Adattárban stb.
l. Koronázási jelvények (X. köt. 803-804). A Sz. alatt különben nemcsak a jelvények és szertartások értendők, hanem közjogi tekintetben maga az alkotmányos közhatalom is, melyet a király, kit a Sz. viselése egymaga is sérthetetlenné tesz, az alkotmányban körülirt módon a nemzettel együtt gyakorol. Ily értelemben az ország területét is a Sz. területének, a királyi javakat és közjövedelmeket a Sz. jószágainak nevezzük. A Sz. a nemzet önállóságának, függetlenségének és egész politikai életének személyesítése, amelytől származik minden birtokjog. Közvetlen hatósága alatt csak az áll, vagyis csupán az a Sz. tagja, akinek vagyona egyenesen attól származik, akár első foglalás, akár királyi adományozás alakjában. Az alkotmányban meghatározott rendek (főnemesek és nemesek, papok) tehát a rendi alkotmány idejében a Sz. tagjai voltak; a jobbágy, mivel jogait földesurától kapta, nem lehetett a Sz. tagja. A Sz. teste alatt (totum corpus S. Regni Coronae) a két nemesi és a papi rend országgyülését s a király személyét együttesen értették; törvéynt ez a két tényező csak együttvéve hozhatott, tehát benne együttesen nyilatkozott meg a közhatalom. A Sz. alatt ilykép magát az állameszmét értették és pedig főkép az Anjouk korától fogva.