Mihály (veresegyházi), nyomdász, 1669. vette át Szenczi Kertész Ábrahámnak hirneves kolozsvári nyomdáját, mely 1685. Némethy Mihály tulajdonába ment át. Ezen műhelynek főbb nyomtatványai: Compilatae constitutiones regni Transylvaniae (1669); Approbatae constitutiones regni Transyílvaniae (1677); Beniczki Péter, Magyar rhitmusok vagy versek (1670 és 1682); Párizpápai Ferenc, Pax animae (1680) és Szathmárnémethi Mihály (a későbbi nyomdász) A négy Evangelisták szeirnt való Dominica (1675) és Halotti Centuria c. 1683. megjelent művei. Ugyanezen nyomda szolgáltatta egész fennállása alatt a Szenczi Kertész Ábrahám által megkezdett kolozsvári ó- és új-kalendárium évfolyamait is.
(Sznúszi), É.-Afrikában virágzó dervis-rend neve, melyet 1834. Muhammed ben Ali al-Sz. (megh. 1859) alapított. Középpontja Dsaghbúb az északafrikai Tripolisz területén; itt van a rend törzsháza és a főnök székhelye. A rend innen nemcsak az északafrikai területekre és a Szahara távol oázisaira terjedt, ahol mindenfelé számos závijái (l. o.) vannak és a mohammedánok érzületére nagy befolyást gyakorol, hanem Egyiptomban, Szudánban, Vadaiban, sőt Arábiában is számos hive van. Muhammed al-Sz. halála után fia Szidi Mahdi lett a Sz.-rend főnöke és dsaghbúbi závija-jából, mely a hivők dús alapítványai és adakozásai által jó módba van helyezve, nagy tekintéllyel igazgatja járó-kelő küldöttei által a rendet, mely nagy elterjedésénél fogva az északafrikai iszlám magatartásának hatalmas tényezője. A Sz.-rend hivatásának ismeri főképen a francia hódítás által mindinkább terjedő európai befolyás ellensúlyozását és az iszlám eredeti tisztaságának visszaállítását. V. ö. Rohlfs, Kufra (Lipcse 1881); Duveyrier, La confrérie musulmane de Sidi Mohammed ben Ali es-Senoussi et son domaine géographique en l'année 1300 de l'hégire (Bulletin de la Société de Géogr. 1884).
(blackband), kőzet, agyagos vaspát keveréke 12-40 % szénnel. Skócia és Vesztfália kőszénszisztémájában képez nagy telepeket. Bányásszák és vasat olvasztanak ki belőle.
az akaratnak valamely erős vágy által való leigázása. Maga a vágy, ha még oly erős, még nem Sz.; ha kieglégítik, megszünik; csak ha állandóan uralkodik rajtunk, ha beférkőzött akaratunkba, és mi saját jobb belátásunk ellenére is ngedelmeskedünk neki, válik Sz.-lyé. A makacs ember nem hallgat okokra és megfontolás nélkül határoz; a Sz.-es ember hallja az okokat s ellenük határoz (Volkmann). A Sz.-ek és indulatok külső és belső jellegének rajzolása a legszebb és legnehezebb feladatokhoz tartozik. Jobban e témát nem ismerte seni, mint a görögök, Homerostól kezdve. Mert már Homerosban bent van majdnem minden emberi Sz. és indualt ábrázolása. A modern irodalom - sajnos - a Sz.-ekkel és indulatokkal nem igen foglalkozott, mert mi a Sz.-eket nem mint a természet csodálatos tüneményeit szoktuk megvizsgálni, hanem etikai szempontból csak elitélni szeretjük.
a cselekvő ige ellentéte. Az alanyhoz való viszony szerint az ige kétféle lehet: a közönségesebb kifejezésmód az, hogy az alanytól kiindulónak képzeljük a cselekvést, tehát az alany valóban cselekvő személy; azonban képzelhetjük az alanyra irányulónak a cselekvést s ilyenkor az alany szenvedő személy v. tárgy. Ez a cselekvő és Sz. közti különbség. Azonban mindegyiknél megint kétféle eset lehetséges a szerint, amint közvetlenül, csak egy alany működésével megy végbe a cselekvés, vagy pedig közvetve, két alany együtthatásával. Ha a szenvedést közvetlenül, csak az egy alanyban végbemenőnek képzeljük, - akár azért, hogy ő benne ered a cselekvés, akár azért, hogy ismeretlen a cselekvő - akkor visszaható igét alkalmazunk: emelkedik, emelődik, vonul, bocsátkozik; ha pedig közvetve két alannyal, melyek közül egyik a szenvedő, a másik a cselekvő, akkor a közönséges Sz.-t alkalmazzuk: emeltetik, bocsáttatik. A mai nyelvben sokkal ritkább a Sz., mint a régibb irodalomban, mely a Sz. használatával nyilván a latin nyelvet utánozta. A népnyelv ma egyáltalán nem él a -tatik - tetik-féle Sz.-vel, ugy hogy ennek csak egyes nyomai maradtak meg a közbeszédben: születik, dicsértessék (méltóztatik a lat. dignetur). Viszont - ámbár a mintaszerü irodalmi nyelvben még nem ismerjük el jogosultságát - a közbeszédben mindinkább terjed egy új Sz.-alak (melyre alkalmasint a néemt nyelvnek is volt hatása): el lesz adva, föl lett építve. V. ö. az erről szóló irodalom fölsorolását Simonyi Zs., Magyar határozók, 2:307-8. Igen jó vázlata a Sz. történetének Schneider M. Vazultól (Nyelvőr 22. köt.).
l. Assistentia pasiva.
organikus (szerves) kémia, a kémiának az a része, mely a szénnek rendkivül nagy számu vegyületeit (az u. n. organikus vagy szerves vegyületeket tárgyalja. Lásd Anorganikus kémia.
József, iró, szül. Pozsonyban 1800 aug. 28., megh. Pesten 1857 jan. 22-én. Tanult Pápán, Budán és Pesten. 1820-tól kezdve több éven át Visegrád kies és történetileg érdekes vidékén tartózkodván, egészen a költészetnek élt, s több drámai költeményt irt, melyeket azonban tökéletlen kisérleteknek tartván, ki nem adott. De közkedveltségben részesültek lirai költeményei, melyek szebbjei Bajza Aurórájában jelentek meg. Legfőbb érdeme azonban Schiller művei nagy részének valóban művészi s a korábbi kisérleteket messze túlszárnyaló fordításai. A Messinai hölgy fordításából az 1828-iki Minervában, a kisebb versekből (melyek száma 60-at túlhalad) Bajza Aurorájában jelentek meg mutatványok, melyek jelességének elismerése 1831 febr. 11. a magyar tud. akadémiába, s 1838. a Kisfaludy-társaságba vezette. 1832-ig Maglódon volt nevelő a Liptay-háznál, 1832. pedig a Helmeczy Jelenkora mellett megjelenő Társalkodó szerkesztését vette át Bajza Józseftől, ki barátságára méltatta. Későbben 1846-ig a Világ, 1848-ig a Budapesti Hiradó s 1850. a szabadságharc után, néhány hónapig a Pesti Napló politikai lapokat szerkesztette.
kisközség Somogy vármegye marcali j.-ban, (1891) 1001 magyar lak.
(olasz. sensale), l. Alkusz.