l. Formula concordiae.
(Grénic), kisközség Szepes vármegye szepesszombati j.-ban, (1891) 1208 tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
l. Széptan.
kisközség Zala vármegye kanizsai j.-ban, (1891) 2393 német és horvát lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
kisközség Zala vármegye tapolcai j.-ban, a Balaton partján, (1891) 414 magyar lak.; újabban fejlődő nyaralótelep.
(Schöndorf), kisközség Temes vármegye újaradi j.-ban, (1891) 2479 német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Ő. Ferenc (családi nevén Őrlősy), iró, szül. Máramaros-Szigeten 1845 ápr. 27. Tanulmányait Szatmáron, Nagyváradon s jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, hol abszolutoriumot is kapott. Aradon egy évig tartott ügyvédsegédeskedés után a Podmaniczky Frigyes báró által szerkesztett régi Hazánk belső dolgozótársa, majd a Reform, Fővárosi Lapok, Nemzeti Hirlap s végre az Egyetértés politikai napilap belső dolgozótársa lett, míg 1883. Lónyay János főispán Máramaros vármegye levéltárnökává nevezte ki. E hivatalos állásban mint tiszteletbeli főlevéltárnok működik ma is s e mellett 13 év óta szerkesztője a vármegye közlönyének: a Máramarosi Lapok politikai s társadalmi hetilapnak. Első elbeszélése: Egy magyar költőnő, a Rózsaági Antal Gombostű c. szépirodalmi lapjában jelent meg a azóta temérdek novellát, egy Régi bűn s egy Szinre szint c. regényt, a Szükség törvényt ront, a Regény vége, Művésznő férje c. vígjátékot, Örvény szelén népszinművet, A régi és az új, a magyar tudom. akadémia által megdicsért szinművet s számos tárcát irt. Fordította franciából Deák Farkassal Sardou Séraphine szinművét, Teleki Géza gróffal az Egy rút hölgy története regényt Dincklage-Campe bárónőtől, Abouttól a Temetőben s Diderottól az Apácsa regényeket. 1883-ban megjelent az Ugy amint volt c. novella-kötete, melyhez előszót irt Kazár Emil, a szerző fiatalkori barátja. 1896. egy Köröskörül c. tárcájával Aradon az Alföld szerkesztősége által kitűzött 100 korona pályadíjat nyerte el.
kisközség, l. Bányácska (Kis-) és Kazinczy Ferenc.
l. Eufónia.
irodalomtörténeti műszóképen a. m. regényes tárgyu verses elbeszélés, kivált a XVI. és XVII. századból. Eredetileg a XVI. században nem volt e szónak műszói értelme; a szép csak jelző volt, mellyel a szerző ajánlani szokta az ő históriáját (p. «Szép historiás ének az Telamon királyról» stb.); ez később kiment a divatból, de a név rajta maradt a mulattató verses elbeszéléseken s fogalom lett belőle.