vármegye (l. a mellékelt térképet), Horvát-Szlavonországban; határai É-on Verőce és Bács-Bodrog, K-en Torontál, Ny-on Verőce és Pozsega vármegyék, D-en Bosznia és Szerbia, melyektől a Száva választja el. Területe 6865,80 km. A vármegye felszine túlnyomóan lapályos, de É-i részében egy jelentékeny hegysége van, mely az egész vármegye hosszában Ny-ról K. felé vonul; ez Verőce vármegyéből átcsapva az Ilok és Sid helységek közé eső vonalig csak egy jókora halom-láncolatot alkot, az említett vonaltól K. felé azonban igazi hegyláncolattá magasodik, melynek gerince végfogytig párhuzamosan halad a Dunával. Ezen 90 km. hosszuságu hegylánc magva a Fruska Gora (hajdan Mons Almusa); benne többnyire mély és nem ritkán szakadékszerü völgyek vannak; lejtői főleg a Duna felé meredekek és szorosai nehéz járatuak. A láncolat közép részét Vrdniknek hivják egy hasonnevü kalugyer zárdáról. Legmagasabb tető benne a Cserveni Csot (539 m.). Az egésznek középmagassága 400 m. Tájképileg ebben a hegységben van legtöbb szépsége egész Szlavoniának. Felsőbb részeit rengeteg erdőségek borítják, az alsóbbak pedig többnyire szebbnél-szebb szőllőkkel vannak beültetve; kopár (homokos, köves) részek csak a déli lejtőkön fordulnak elő. Szebb völgyeiben és szakadékaiban nagyszámu görög keleti (Szt.-Vazul-rendü) kolostor foglal helyet, melyek közül a régiség, fekvés vagy gazdagság alapján többnek messze terjedt hire van. A lapályos részek igen mély fekvésüek s több helyt (kivált a Vuka mellékén) mocsárosak. Vizben eléggé gazdag, de a határt jelző Dunán és Száván kívűl csak patakjai vannak; ezek közül a Dunába szakad a rakoncátlan Vuka, mely nyáron több helyt kiszárad, de nagyobb esőzések idején ki-kiárad és sok kárt tesz. A Szávába sietnek a Bosut, Mangyelos, Csikás, Ruma és Jarcsina patakok. A többi apróbb patakok részint mocsarak levezetésére szolgálnak, részint mocsarakban vesznek el, milyenek leginkább a Száva mentén vannak nagy kiterjedésben. Éghajlata meleg; mérsékelt hosszu és kellemes nyarakkal s nagyon szelid tavaszi és őszi évszakokkal. A legmagasabb nyári meleg a szerémi alföldön 37,5°C. Esője bőven jár, de leginkább csak ősszel, amennyiben ez a terület már az őszi esőzés övébe esik. A levegő a mocsaras tájak kivételével mindenütt, főleg pedig a hegyes vidékeken rendkivül kellemes és egészséges.
Földje könnyü agyag mély televénnyel s igy fölötte termékeny. Termőföldje 628,829 ha., miből szántóföld 312,511, kert 14,147, rét 69,129, legelő 88,710, nádas 1885, szőllő 10,644 és erdő 131,803 ha. Kiválóbb termékei igen sok és szép búza (1894. termett 80,116 ha. területen 916,225 q), kétszeres (32,425 ha. területen 356,374 q), zab (29,885 ha. területen 288,365 q), tengeri (90,283 ha. területen 854,330 q), továbbá kevesebb árpa, rozs, repce, gurgonya, köles és kender. Nagyon gazdag a vármegye gyümölcsben, különösen jól terem a berzencei szilva és szercsika-alma, gesztenye, sok és jó bor (leghiresebb az iloki vörös és rakováci fehér bor), hires ürmös (karlovici név alatt), temérdek haszonra aló fa s egyéb gazdasági és ipari növények. Az állattenyésztés itt a legvirágzóbb egész Szlavoniában; lovai aprók, de serények és erősek; szarvasmarhái olyan fajtájuak mint a bánságiak, szintén jelentékenynek mondható a sertés-, házi szárnyas, méh- és selyembogártenyésztés is, 1895-ben 199 községben 194,099 kg. selyemgubót termeltek. Vadakban nem bővelkedik. Nyúlon, rókán s farkason kivül legtöbb van vad madara és hala; csíkot és piócát is sokat fognak a mocsarakban. Az ásványország cementet (Beocin, Cerević), meszet és épületkövet meg kőszenet (Vrdnik, Kamenica), ólom- és ezüstérceket (Ledinci) szolgáltat.
Lakóinak száma 1870-ben 281,267 volt, 1891. már 347,022 lélek, mihez még 3678 főnyi katonai népesség járul; 1 km2-re 50,6 lak. esik. A lakosok közt van 20,854 magyar, 57,508 német, 9224 tót, 1117 oláh, 3452 rutén, 93,707 horvát, 155,291 szerb és 5869 egyéb; a magyarság tiz évi szaporulata 6490 lélek. Hitfelekezet szerint van 156,183 róm. kat., 4078 gör. kat., 159,344 gör. kel., 18,171, ág. evang., 5114 ref., 3759 izraelita és 373 egyéb. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiség 2176, őstermelés 141,207, bányászat és kohászat 427, ipar 19,185, kereskedelem 3056, hitel 88, közlekedés 1878, járadékos 1543, napszámos 3088, házi cseléd 3340, háztartás 44,577, egyéb foglalkozás 680, foglalkozás nélküli 14 éven alul 120,584, azon túl 3804. Az ipar igen kezdetleges fokon áll; legáltalánosabban űzik azon iparágakat, melyek a gazdasággal érintkeznek. Nagyban főznek p. pálinkát (szlavoniai vagy szerémi [syrmiumi] szilvorium), ürmöst mindenfelé; a fonal- és vászonkészítés és szilvaaszalás majdnem minden háznál otthonos, ugyszintén a szalma- és vesszőfonás is. A haszonra való fának leginkább csak az első durva feldolgozást adják meg s ugy viszik kereskedésbe. A kereskedés leginkább csak az elsorolt termények továbbszállítására szorítkozik, noha a dunai hajózás jó hosszu vonalon érinti a vármegyét. A hiteligényeket 5 bank, 12 takarékpénztár és 20 szövetkezet elégíti ki.
[ÁBRA] Szerém vármegye
Közművelődés. Sz. vármegye aránylag legkedvezőbben áll Horvát-Szlavonország összes vármegyéi közül, habár a viszonyok korántsem kielégítők; a tanköteles gyermekeknek ugyanis még 13 %-a nem jár iskolába és a 6 éven felüli férfinépességnek 50,9%-a, a női népességnek 61,2 %-a nem tud sem irni, sem olvasni (Zimony városában 20,9% és 38,2%). A vármegye területén összesen 296 iskola van, u. m. 1 hittani intézet (Karlóca), 4 gimnázium, 2 reáliskola (Zimony, Mitrovica), 13 kereskedelmi és ipariskola, 1 polgári és 268 elemi népiskola, 5 kisdedóvó és 2 árvaház.
Közlekedési hálózata elég fejlett és nagy; a vasúti vonalak hossza 319 km., 47 állomással; állami útja van 50 km., tartományi útja 835 km. (ebből 314 kiépítetlen), községi közlekedési útja 2217 km. (ebből 1359 kiépítetlen). Jelentékeny a hajózás ugy a Dunán mint a Száván.
Közigazgatás. Sz. vármegye 10 járásra oszlik és van benne 4 önálló város, 1 rendezett tanácsu mezőváros, 72 politikai község és 263 község.
|
Járás, város |
Lakosok száma |
Házak száma |
|
Iloki járás |
22,336 |
4,083 |
|
Irigi járás |
21,454 |
3,650 |
|
Mitrovicai járás |
22,224 |
3,515 |
|
Ópazovai járás |
38,719 |
5,921 |
|
Rumai járás |
35,699 |
5,206 |
|
Sidi járás |
27,881 |
4,322 |
|
Vinkovcei járás |
34,774 |
5,949 |
|
Vukovári járás |
40,752 |
6,959 |
|
Zimonyi járás |
28,287 |
4,336 |
|
Zupanjei járás |
33,683 |
6,170 |
|
Vármegyei összeg |
305,809 |
50,111 |
|
Karlóca önálló város |
5,490 |
945 |
|
Mitrovica önálló város |
9,541 |
1,284 |
|
Pétervárad önálló város |
3,777 |
573 |
|
Zimony önálló város |
12,823 |
1,787 |
|
Ruma r. t. mezőváros |
9,582 |
1,717 |
|
Főösszeg |
347,022 |
56,417 |
Székhelye: Vukovár.
Története. Az Al-Duna és Száva közötti terület, ennek a dunába való torkolatáig, sokáig mint Sirmium (l. o.) szerepelt és kiterjedése változó volt. Pipin (796) az avarok uralmának véget vetett a Szerémségben és az Frankochorion néven frank tartomány lett, lakói ekkor barbár keveréknépek voltak, nagyobb részben azonban a Heraklius által behivott (646) horvátok és szerbek (650). Midőn a terjeszkedő bolgárok a Szerémséget fenyegették, a frankok Árpádot és a magyarokat hivták segítségül; Lehel, Bulcs és Botond Simon bolgár cárt legyőzték, adófizetésre kötelezték, fiát túszul vették és egész az Adriai-tengerig kalandoztak; a magyarok országuk határául a Szávát tekintették és az azontól levő elfoglalt területeket belügyeikben nem háborgatták és csak évi adót követeltek tőlök. I. Géza a Belgrádig terjeszkedő görögök ellen Zimonyban erős várat emelt, mely a Szerémségnek és közvetve Magyarországnak védbástyája volt. Az Árpád-házból való magyar királyok nagy gondot fordítottak a Szerémségre, mert az volt védelmi vonaluk a görög császársággal szemben. Vak Béla neje Ilona, Uros szerb fejedelem leánya és unokatestvére a szerb Belus nádor, kik Vak Béla s ennek halála után is a kiskoru II. Géza uralkodása elején az ország ügyeit intézték, már származásuknál fogva is különös gondozásban részesítették a fajrokonaik által lakott Szerémséget. Midőn a nagyra vágyó Komnen Mánuel a görög trónt elfoglalta (1143), a szerbek legyőzése után Magyarország ellen indult és elfoglalta Zimonyt és a Szerémséget, az erős vár falait földig lerombolta, az építőanyagot Belgrádba szállíttatta és ezen anyagból felépítette Belgrád erős sáncait; a munkát a fogságba hurcolt Szerémség földnépe volt kénytelen végezni. Belus nádor hadai elől Mánuel Belgrádba vonult, mert belátta, hogy II. Géza hadai ellenében nem tarthatja meg a Szerémséget. 1155. a magyar király Belgrád ellen vonult; Basilius görög vezér seregét, melyben István, Géza öccse Boris és sok magyar emigráns is volt, Géza megverte, Basilius Istvánnal elmenekült, de Boris a csatatéren maradt, egy kun harcosa szúrta le őt. Mánuel békét kötött s a Szerémség magyar kézen maradt. Minthogy Mánuel fegyverrel nem boldogult Magyarország ellen, cselszövényeivel a trónvillongások körül igyekezett célt érni. III. István a görög támogatás fejében Mánuelnek átengedte Szerémet és Szlavonia egy részét, mi nagy felháborodást keltett és harcra került a magyarok és görögök közt, melynek szinhelye Bácska volt. Mánuel Zimonyba vonult vissza, de innét is kénytelen volt távozni és az egész Szerémség ismét magyar kézre került. Mánuel csakhamar óriási sereggel visszatért, hajóhada Belgrádnál megállt és maga a császár elsőnek lépett Szerémség földjére; a föld népe a zimonyi erős várba menekült és kétségbeesetten védekezett a görögök ellen, de hiába, mert a vár elesett s a görögök hallatlan kegyetlenséggel leöldösték a lakosságot. Szerémség ekkor 15 évre görög kézbe került. Midőn Mánuel meghalt, III. Béla felhasználván a görög trónvillongásokat, újból elfoglalta a Szerémséget és azután nem kellett soha többé azt a görögöktől félteni. V. István magyar király leányának Katalinnak, Nemanjics Dragutin szerb király nejének nászajándékul a macsói bánságot és Sz. vármegyét adta (1276), ki apját Urost elűzte a trónról, de tettét megbánva a szerb trónt öccsének Milutinnak átengedte s a Szerémségbe vonult, melyet a macsói bánsággal egyesített és felvette a Szerémség királya címet, Dabrac várában székelt (Dobrince falu közelében), utóbb remete életet élt és több zárdát alapított a Szerémségben, igy a besenovai kolostort is a Fruskagorában. Dragutin halála után Szerémség Milutin szerb király birtokába jutott s igy az egyidőre Szerbiához tartozott. Róbert Károly Sz. vármegyét újból Magyarországhoz csatolta, noha ennek birtokáért még jó ideig ezután is heves harcok folytak a magyarok és szerbek között. Nagy Lajos idejében a hatalmas Dusán István szerb cár (1335-55) harcolt a macsói bánság és Sz. vármegye birtokáért (1353-54), de ugy látszik eredménytelenül. Harminc évvel utóbb Nagy Lajos özvegyének Erzsébetnek régenssége alatt (1383) a macsói bánság és Sz. vármegye egy része a Grbljanovicsok birtoka magyar fenhatóság alatt.
A törökök 1392. törtek be először Sz. vármegyébe, hol Mangjelos falu mellett Maroth János bán megverte s visszaszorította őket a Száva tulsó partjára. A szerencsétlen nikáplyi ütközet után (1396) a törökök újból betörtek Sz. vármegyébe. Lazarevics István szerb deszpota s unokaöccse Brankovics György 1426. Zsigmonddal szemben hűbéri viszonyba léptek s Belgrád a dunai szerb várakkal magyar birtokká lett. Brankovics ezekért cserébe számos magyarországi uradalmat és Sz. vármegye nagy részét (Zimony, Slankamen, Mitrovica, Kupovo), valamint budán egy palotát kapott és igy Sz. vármegye újból szerb kézre került. Brankovics leányának Katalinnak, Cillei Ulrik nejének hozományul adta Zimonyt és a Szerémség egy részét, azonban csak haszonélvezeti joggal, mert a Szerémség ezután is a Brankovicsok tulajdona maradt, mignem Brankovics György árulása folytán azok birtokától megfosztattak és birtokaik Hunyadi János (l. o.) kezébe kerültek. II. Mohammed Avala, Szendrő és Sabác váraiból állandóan nyugtalanította Sz. vármegyét, azért Mátyás király mindjárt uralkodása elején ellátogatott a Szerémségbe s annak várait védelmi helyzetbe hozta, Zimonyt és Belgrádot Kinizsi Pál, Slankament, Kupinovót és a Szerémség többi részét a vitéz Brankovics Vuk Zmaj (sárkány) védelmére bizta. A törökök ismételve (1458, 1462) pusztították Sz. vármegyét, míg végre Mátyás király kiverte őket onnét. Mátyás király és a hős Kinizsi halála után a török mind inkább előre nyomult és Belgrád eleste után, 1521 jul. 9. a Szerémség legerősebb vára, Zimony is török kézre került. Kupinovót Brankovics Jovan özvegye védelmezte és noha a Szerémség lakói hősileg küzdöttek a török ellen, mégis menekülni volt kénytelen és a szerémi várak és városok Szolimán kezébe kerültek (1521). Midőn Ilok kezükbe került, Kapisztrán János sírját is feldúlták, fejét levágták és testét kútba vetették. Ezen időtől fogva a Szerémség török iga alatt nyögött és egy külön szandsákot alkotott, melynek székhelye Zimony volt; a lakosság sorsa gyászos volt, aminő a keresztény rájáké általában.
A törökök ellen folytatott hosszas harcok után Sz. vármegyére jobb jövő reménysugara 1691 aug. csillámlott fel, midőn is Szavójai Eugen Slankamennél megverte a törököt és Köprili Achmet fővezér is elesett; ezen diadal előkészítette a zentait és a karlovici békében (1699) Sz. fele része felszabadult a török járom alól, Slankamentől a Bosut torkolatáig megvonták a határárkot s felállították a határpalánkot, melynek értelmében a vármegye déli fele, Ruma, Mitrovicsa, Laćarak stb. török birtok maradt. 1716. a péterváradi győzelem után (aug. 2.), hol Damat Ali pasa nagyvezér is a csatatéren maradt, egész Sz. vármegye felszabadult a török iga alól a pozsareváci békekötés által. A töröktől való felszabadulás után a Szerémség egy része határőrvidéki katonai kormány alá került. A katonai parancsnokok sorából felejthetetlen Mercy Antal (l.o.) altábornagy, ki a vidék földmívelési, közlekedési és kulturális érdekeinek emelése körül magának halhatatlan érdemeket szerzett az egész déli vidéken. Az alkotmányosság visszaállításával és a katonai határőrvidék megszüntetésével Sz. vármegyében is helyreállottak a rendes viszonyok és e vármegye ma Szlavonia legvirágzóbb területe.
György (latin iró nevén Georgius Sirmiensis), II. Lajos király, majd Szabolyai János udvari káplánja, történetiró, szül. 1490 körül Szerem vármegye Kamánc (a mai Kamenitz) városában, ahol atyja Korvin János herceg szolgálatában állott. Gyulán végezte iskoláit. Pappá szenteltetvén, előbb Perényi Ferenc váradi püspök káplánja lett, 1520. már a királyi udvarban van Budán, 1521. Báthory Endre, a naszádasok kapitánya magával viszi az Al-Dunára. Sz. a Szerémségben marad Bánffy Jakab láplánjaként 1522 telén is. Visszatérve Budára, a királyi udvarban fungál mint káplán. 1523-26. aradi kanonokságot visel, de a mohácsi csata idején már ismét az udvarnál van. A csata után Kassára menekül s onnan a tokaji országgyülésre megy, ahol Szapolyai káplánjává tezsi. Ettől fogva többnyire az új király oldala mellett van, osztozva jó és balszerencséjében. Ott van a fejérváéri királyválasztó és koronázó országgyülésen, a szinai csatában, a lengyelországi bujdosásban, majd a visszatért Szapolyai mellett Szolimán mohácsi táborában, Budán az ostrom alatt 1530 őszén, 1532. az Esztergomot ostromló seregben, 1534. Váradon. Budán van akkor is, midőn 1541. Szilimán szultán a várat csellel kézre keríti. Ezután Izabellával megy Erdélybe s ott irja meg Emlékiratát Magyarország romlásáról, valószinüleg a történetiró Verancsics Antal erdélyi prépost buzdítására. 1548. a bécsi egyetem hallgatói között volt beirva. Munkája címe: Epistola de perdicione regni Hungarorum. 1484. (helyesebben 1456.) kezdődik és 1543-ig terjed. Kiadta az akadémia Monumentái I. köt. Wenczel Gusztáv a bécsi udvari könyvtárban lévő XVI. sz.-beli másolati példányból. Munkája nagy kritikával használandó, de a korra és szereplőkre nézve igen jellemző feljegyzéseket tartalmaz s a népies közvéleménynek tolmácsolója. V. ö. Szádeczky Lajos, Sz. György élete és emlékirata és Sz. emlékirata kiadásának hiányai c. munkáit (akadémiai értekezés, Budapest 1892) és Erdélyi László Sz. Györgyről irt munkáját (u.o. 1892).
Pannonia déli részeiben a római uralom korában létezett, de a népvándorlás mozgalmaiban a VI. sz. végén elenyészett. Új életre hivta a XIII. sz.-ban Ugrin kalocsai érsek, midőn a Dráva és Száva között lakó patarénok és görög szakadárok megtérítésén fáradozott 1230. Székhelye Kew kolostor volt (a Duna partján, Szemendriával szemben). Ugyanakkor a káptalant is megalapították. Miután 1248-ban a kunok és tatárok a kolostort elpusztították, a püspöki széket Mitrovicára, majd Bánmonostorra helyezték át. Első ismert püspök Olivér 1247-től, utolsó Brodarics István. A mohácsi csata után végleg elenyészett és csak a címe maradt fenn.
nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye solti alsó j.-ban, (1891) 2267 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
1. Gábor, ref. teologus, szül. Disznóshorváton (Borsod) 1807., meghalt Sárospatakon 1867 jan. 26. Szülőföldjén és Sárospatakon tanult, hol azután köztanító, majd segédtanár volt. 1835. külföldre ment s félévet a bécsi teologiai fakultáson, felet a berlini egyetemen töltött. Hazájába visszatérve, 1838 elején felsőnyárádi lelkész, 1839 őszén pedig máramarosszigeti teologiai tanár lett. Innen 1841. a sárospataki akadémiához hivták meg, hol hat évig politikát, négyig bölcsészeti tárgyakat adott elő. 1851. a bécsi protestáns teologiai fakultás tanárául neveztetett ki s mint ilyen részt vett a magyar protestáns egyház szervezése ügyében 1855 máj.-jun. Bécsben tartott értekezleten. Még ez évben visszatért Sárospatakra a dogmatika tanszékére, melyen haláláig működött. 1862 szept. 23. a bécsi fakultás teologiai doktori címmel tüntette ki, mire a teologiai irodalom terén kifejtett munkásságával tette magát érdemessé. Politikát, neveléstant, jogbölcsészetet stb. is irt ugyan, de irói működésének súlypontja a teologiára esik. Ilyen irányu nagyobb értekezései és önállóan megjelent munkái: Az uj philosophia szellemvilági fejletében (Pest 1841); A protestantismus elve (Sárospataki Füzetek 1857); Keresztény vallástudomány c. munkám birálatára (u. o. 1863); Tájékozás a feltámadás tárgyában felmerült vitatkozások terén (Sárospataki Füzetek 1863).
2. Sz. Sámuel, ref. lelkész, szül. Gelejen (Borsod) 1837. A gimnáziumot Miskolcon, a teologiát Debrecenben 1858. végezte, amikor hajduböszörményi rektor lett. 1861-től Makón és Hódmező Vásárhelyen káplánkodott, míg 1867. Bihar-Diószegre lelkésszé választatott. Innen 1871-ben a hódmezővásárhelyi egyház hivta meg hasonló állásba s azóta ott működik. Mint a szabadelvü teologiának tántoríthatatlan hive, a magyarországi protestáns egyesület alapításában tevékeny részt vett s annak mindvégig egyik legbuzgóbb választmányi tagja volt. 1880. a békésbánáti egyházmegye főjegyzőjévé, 1883. tiszántúli egyházkerület tanácsbirájává s ez utóbbi 1896. az egyetemes konventnek rendes tagjául választá. Tagja volt a budapesti zsinatnak s tagja a magyar protestáns irodalmi társaság választmányának. Szorgalmas irói működése számos becses művel gyarapítá különösen az egyházi irodalmat, ezt is főleg a magyar protestáns egyháztörténet terén, melynek egyik legkiválóbb munkása. Munkái: Krisztus követése (Kempis Tamás műve, magyar prot. használatra átdolgozva, 2. kiad. Pest 1865); A honvédelmi bizottmány keletkezése s a forradalom kitörése 1848-ban (u. o. 1867); Magyarország krónikája az 1848-49-iki forradalom idejéről (2 köt., u. o. 1867); Utazás Svájc, Francia- és Poroszország némely vidékein az egyház és iskola érdekében (u. o. 1868); A népiskolai kérdésről, különös tekintettel az 1868. XXXVIII. t.-c.-re és a prot. egyház érdekeire (u. o. 1870); A hitcikkek szerepe az egyházi reform kérdésében (u. o. 1871); Valláserkölcsi és társadalmi élet 1848 óta Magyarországon (u. o. 1874); Szalay István élete (Szeged 1879).
l. Kopasznyaku tyúk.
általában a Szerém, Verőce, Pozsega és Valpó vármegyék területe. Külön közjogi állása nem volt. L. Szerém (tört.).
(ol. serenata) a. m. esteli v. éjjeli zene, valamely kiváló egyéniség tiszteletére v. amelyet valaki az ő női ideálja kitüntetésére rendez. Az éjjeli zene még a lovagkorra, a trubadurok idejére vezethető vissza, alapjául ének vagy instrumentális zene v. mind a kettő együttvéve szolgál. Az általános zeneirodalomban a Sz. mint önálló műforma is szerepel mindenféle hangszerre külön v. együttvéve is irva. Formára nézve a szonáta v. a szinfonia andante v. adagior részére támaszkodik s tartalma, hangulata mindig gyöngéd, lágy s epedő dallamu, minő az újabban elterjedt notturnóé (l. o.). A Sz.-irodalomban leghiresebb s legismertebb a Schubert F. Ständchen-je, mely e tekintetben minden más Sz. felett magasan kiemelkedik.
nagyközség Zemplén vármegye szerencsi j.-ban, (1891) 4339 magyar lak., a járási szolgabirói hivatal széke, járásbirósággal, tanonciskolával és hazánk legnagyobb cukorgyárával, mely 1350 munkást foglalkoztat, évenkint 7-800,000q répát dolgoz fel s 200,000q cukrot állít elő, vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Sz. v. Szerencse hegyéig hatolván előre Árpád hadai Ung várából, a vezér, a Névtelen szerint (17. fej.), nagyon megszerette azt a helyet s azért Szerelmesnek nevezte el. Oklevelesen azonban Szerencsének nevezik már a XIV. sz. elején is. IV. László korában vár volt a helyén, 1271. pedig monostorát is említik. (Castrum Szerench, monasterium de Sceremch). 1393. a Monakyak itt bencés monostort birtak Péter és Pál apostolok tiszteletére s Bebek Detre 1400. nekik itélte oda a kegyúri jogot. Az apátságot János király idejében Szikszay Péter kapta. 1556. Némethy Ferenc, Izabella hive, foglalta el az apátságot s várrá alakította át; 1565-ben azonban Némethy elesvén, a vár visszakerült I. Ferdinánd kezére. 1583. Rudolf király Rákóczi Zsigmondnak vetette zálogba s azóta 1711-ig a Rákócziaké volt. 1605. Bocskay itt országgyülést tartott s a hely utóbb is szerepelt a politikai történelemben. Földesurai a Rákócziak nótáztatása után az Aspremontok, Illésházyak, Grassalkovicsok, Szirmayak és Almásyak. Az apátság címét most rendesen valamely esztergomi kanonok kapja.
javak, melyeknek megszerzése a véletlentől függ, vagy maga az a véletlen, mely bennünket e javak birtokába helyezett. A Sz. forgandó, elhagyja az embert, a véletlen ellene fordul, legbiztosabb számításai hibásaknak bizonyulnak stb. A világ sokszor a Sz.-nek tulajdonítja, ami csak részben ennek a műve, aminek eléréséhez ész, kitartás, ügyesség a véletlen játékát igen kis térre szorítja vagy egészen kizárja. L. még Szerencsejáték.