(jus quaesitum), meghatározott személyt valamely jogalapon tényleg immár megillető, vagy valamely dologgal kapcsolatos, tehát összerüen létező jog, ellentétben a jog megszerzésének elvont lehetőségétől egyrészt, s másrészt az u. n. várandóságtól (jus virtuale). Az, hogy valamely jog feltételtől v. időhatározástól függ, a Sz.-nak e minőségét meg nem szünteti. A Sz. fogalma kiváló fontossággal bir a törvény időrendben való hatálya, vagyis annak a kérdésnek tekintetében, hogy a törvény mely időtől fogva alkalmazható, amit másként röviden a törvény visszaható erejének neveznek.
l. Öröklött vagyon.
(auctor), a) valamely irodalmi v. művészeti terméknek alkotója; b) a büntetőjogban bűn-Sz. (auctor delicti) alatt a régibb elmélet a bűnsegéddel (socius e szó szorosabb értelmében) ellentétben azt értette, aki a bűntettet v. közvetlenül maga v. más által közvetve létesítette s megvalsította, s ehhez képest megkülönböztette a fizikai Sz.-t (auctor physicus) és az értelmi Sz.-t (auctor moralis v. intellectualis). Az újabb elmélet a Sz. fogalmát elvetette, a fizikai Sz. helyébe lépett a tettes (l. o.), az értelmi Sz. helyébe a felbujtó. L. Részesség.
Az egyoldalu ígéret, vagyis az akaratnak egyoldalu oly kijelentése, amellyel valaki másnak valami szolgáltatást igér, az ajánlat (Offerte) és az értékpapirok kibocsátása által történt egyoldalu lekötelezés eseteinek kivételével; nem szül kötelmet s az igérőt igéretének beváltására nem kötelezi. De ha az egyik fél részéről tett igéretet a másik fél elfogadja, Sz., Sz.-i kötelem jön létre. A Sz. tehát nem egyéb, mint elfogadott ígéret. A Sz. létrejöttéhez ehhez képest a szerződő felek egyező akaratának kölcsönös nyilvánítása szükséges. Hogy melyik fél teszi meg az ajánlatot, az közönyös, lényeges csak az, hogy a másik az ajánlatot elfogadja. A dolog természetéhez képest az elsőnek akaratnyilvánítása pedig az elfogadás. Adásvételi Sz. tehát p. akár ugy jöhet létre, hogy a dolognak tulajdonosa kijelenti, hogy kész a dolgot bizonyos meghatározott árért s feltételek mellett a másik félnek átengedni, s a másik fél kijelenti, hogy kész a dolgot ily árban s ily feltételek mellett átvenni, akár pedig ugy, hogy a venni akaró teszi meg vonatkozó ajánlatát s a dolog tulajdonosa azt elfogadja. Az első esetben elfogadott eladási ajánlat, a másik esetben elfogadott vételi ajánlat, de mindkét esetben egyaránt adásvevési Sz. forog fenn. A feleknek együttes jelenléte a Sz. létrejöttéhez nem szükséges, Sz. távollevők között is jöhet létre levél, távirat stb. útján.
Főleg az utóbbi esetben merül fel a kérdés, hogy a távollevőhöz intézett ajánlat alapján mennyi ideig marad az ajánlattevő kötelezve, vagyis mennyi idő áll a másik félnek rendelkezésére arra, hogy az ajánlat elfogadása iránt az ajánlatot tevőt is kötelező módon nyilatkozhassék. Ebben első sorban az ajánlat tartalma irányadó, mert ha az ajánlatot tevő határozott időt kötött ki az ajánlat elfogadására, valamint egyrészt kétségtelen, hogy e határidő lejárta előtt ajánlatát vissza nem vonhatja, ugy másrészt kétségtelen az is, hogy kötelezettsége e határidőn túl nem terjedhet, egyszerüen azért, mert ő ily ajánlatot nem tett. Ha az ajánlattevő az ajánlat elfogadására határidőt nem tűzött ki, a törvénynek rendelkezései irányadók. Igy az osztrák polg. tkv. szerint irásban tett ajánlatnál az elfogadásra nyitva álló határidő attól függ, vajjon mindkét fél egy helyen létezik-e vagy nem. Az első esetben az elfogadásnak 24 óra alatt, a másik esetben annyi idő alatt kell történnie és az ajánlatot tevő félnek tudtul adatnia, amennyi a kétszeri válaszadásra szükséges. E határidőn belül az ajánlat vissza nem vonható, azon túl az ajánlattevőre nem kötelező. A német polg. tkv. szerint az ajánlatot tevő ellenkező kikötés hiányában addig marad kötelezve, ameddig a forgalmi szokás szerint választ várhat, s itt az ajánlattevő abból a feltevésből indulhat ki, hogy ajánlata kellő időben érkezett rendeltetési helyére. Ha az elfogadási nyilatkozat ez idő után érkezik meg, az ajánlattevő az ügyletet elismerni nem tartozik. De ha az elfogadási nyilatkozat kellő időben elküldetett, a megérkezési késedelem tehát az elfogadó hibáján kívűl történt, az ügylet csak akkor nem jön létre, ha az ajánlattevő visszalépését a másik féllel időközben, vagy pedig az elfogadási nyilatkozat megérkezte után azonnal közölte. Ugyanigy intézkedik a magyar kereskedelmi törvény azzal a módosítással, hogy távollevők között az ajánlattevő annyi ideig marad kötelezve, amennyi rendes körülmények között a válaszadásra szükséges. Ez az eltérés a gyorsabb mozgásra berendezett kereskedelmi forgalomban találja alapját. Magánjogunk a kérdést nem szabályozván, eldöntésénél a német polgári törvénykönyv nyomán ismertetett s a dolog természetének megfelelő elvek lehetnek irányadók. Távollevők közt létrejött Sz.-nél a megkötés időpontjául az uralkodó elmélet szerint azt az időpontot szokás tekinteni, melyben az elfogadási nyilatkozat elküldetett, illetve elküldés végett feladatott.
Az ajánlatot teljes tartalma szerint kell elfogadni; a módosított elfogadás az ajánlat visszautasításának s egyúttal új ajánlatnak tekintendő. Ha az, akinek az ajánlat tétetett, vagy ha az ajánlattevő az ajánlat elfogadása előtt meghal, Sz. nem létesül, vagyis a még el nem fogadott ígéret az örökösökre át nem száll, ha csak a törvény kifejezetten ellenkezőleg nem intézkedik, mint p. a magyar kereskedelmi törvény. Az ajánlatot kifejezetten kell elfogadni, az ajánlatra történt hallgatás beleegyezésnek (qui tacet, consentire videtur), az ajánlat elfogadásának nem tekinthető. Ezen elv alól leginkább a kereskedelmi törvények állítanak fel kivételt, jelesül oly esetben, midőn egymással üzleti összeköttetésben álló kereskedőkről van szó, vagy midőn a kereskedelmi forgalomban elfogadott szokás és gyakorlat a hallgatást beleegyezésnek tekinti. Ilyen szokás p. az, hogy a könyvkereskedők a velök üzleti összeköttetésben álló feleknek az újonnan megjelent műveket azzal a célzattal küldik, hogy azokat vagy megtartsák, vagy megtekintés után visszaküldjék.
Előleges tárgyalások egy jövőben megkötendő Sz. iránt (az u. n. tractatumok) kötelmet nem szülnek. Más szempont alá esik azonban az előleges Sz. (az u. n. pactum de contrahendo), amely feltéve, hogy a kötendő Sz. lényeges részeire nézve határozott megállapodást tartalmaz, joghatályos és kötelező; az osztrák polgári törvénykönyv szerint azonban az ebből származó jogot egy év alatt kell érvényesíteni, különben a jog elenyészett. Még kétségtelenebb az u. n. Sz.-i pontozatok (l. o.) érvénye, ami alatt a Sz. fő pontjai iránt létrejött megállapodást értünk, jóllehet a Sz.-nek alakszerü végleges kiállítása valamely oknál fogva még meg nem történt.
Sz.-t akár szóval lehet kötni, akár irásban, akár tanuk előtt, akár tanuk nélkül. A Sz.-nek alakja annak érvényére befolyással nincs, kivéve, ha a törvény ellenkezőleg intézkedik, mely esetben a Sz. csak akkor érvényes, ha a törvényben megkivánt alakban jött létre. Igy p. törvényeink szerint bizonyos ügyletek érvényéhez közjegyzői okirat szükséges, p. a házastársak között létrejött bizonyos Sz.-ek; más esetekben közjegyzői okirat nem szükséges ugyan, de igenis a Sz.-nek irásban szerkesztése, p. választott biróság kikötését tárgyazó Sz. A Sz. érvényéhez bizonyos alak akkor is szükséges, ha a felek abban állapodtak meg, hogy a Sz. bizonyos meghatározott alakban jöjjön létre, feltéve természetesen, hogy a felek megállapodásában az alak nemcsak mint az érvényesen létrejött Sz.-nek bizonyítéka, hanem egyenesen mint érvényességi kellék szerepel. Ezeket az eseteket nem számítva, a Sz. bármely alakban érvényesen jöhet létre, s az alak nem érvényességi kellék, hanem csak bizonyíték jelentőségével bir. Itt megemlítendő a külföldi törvényhozásokban s az osztrák polgári törvénykönyv hatása alatt joggyakorlatunkban is elfogadott az a szabály, hogy az irásbeli Sz.-sel állítólag egyidejüleg létrejött, de azzal ellenkező szóbeli megállapodások érvénytelenek, tehát nem is bizonyíthatók.
A Sz.-nek tartalmát illetőleg első és fő szabály az, hogy a Sz.-ben kikötött szolgáltatásnak lehetségesnek kell lennie. A lehetetlen szolgáltatásra irányuló Sz. érvénytelen. E lehetetlenség alatt azonban csak a tárgyi (objektiv) lehetetlenség, vagyis oly szolgáltatás értendő, amelynek teljesítése mindenkire nézve egyaránt lehetetlen. A merően alanyi (szubjektiv) lehetetlenség, vagyis az, hogy a szolgáltatást csakis az a fél nem teljesítheti, aki magát a teljesítésre kötelezete, a Sz.-t nem teszi érvénytelenné. A tárgyi lehetetlenség háromféle: a) természeti; b) jogi és c) erkölcsi, a szerint, amit a Sz. oly szolgáltatásra irányul, melynek teljesítése a természet törvényeinél vagy tételes jogszabálynál fogva lehetetlen, vagy az erkölcsiségbe ütközik (p. a női becsület áruba bocsátása). Mindhárom lehetetlenség a Sz.-t érvénytelenné teszi. De ha a teljesítés csak részben lehetetlen, akkor a szabály az, hogy a szolgáltatás lehetséges részére nézve a Sz. érvényes. Kivételesen erre a részre nézve is tehát egészben érvénytelen a Sz. A kivételre nézve azonban némileg eltérők a nézetek. Némelyik szerint az egész Sz. csak akkor érvénytelen, ha a felek határozott feltétel gyanánt kötötték ki azt, hogy a Sz. egyes pontjai egymástól el nem választhatók; mások szerint az egész Sz. érvénytelen már akkor is, ha a Sz. abban a feltevésben köttetett, hogy a lehetetlennek bizonyult résznek teljesítése is lehetséges.
Fontos kérdés a Sz. tartalmánál az is, kell-e a Sz.-nek a kötelezettségnek jogcímét, indokát tartalmaznia vagy sem? A régibb elmélet a kérdést igenlően döntötte el, s hazai joggyakorlatunk eddig ezt a felfogást követi. Az újabb elmélet azonban a Sz. érvényéhez a jogcím kitételét nem kivánja, s a jogcímet nélkülöző (u. n. absztrakt) sz.-eket is érvényeseknek ismeri el. Itt említendő végül az az eset, midőn a Sz. tartalma a szerződő felektől különböző harmadik személyek jogaira vonatkozik. Erre nézve a következő két fő elv irányadó: a) a Sz.-t magát ez a körülmény nem teszi érvénytelenné, de a harmadik személynek jogát a Sz. természetesen nem érinti. Akárkinek szabadságában áll p., hogy az én házamat másnak eladja, hogy fogja azután a sz.-t teljesíthetni, az az ő dolga; b) a harmadik személy előnyére kötött Sz.-eknek az újabb elmélet a harmadik, kedvezményezett, személyre nézve is közvetlen hatályt tulajdonít.
A Sz.-eknek nemei közül kiemelendők: a) az egy- és a kétoldalu; b) a fő- és a mellék-Sz.-ek. Egyoldalu Sz.-ek azok, amelyeknél az egyik fél minden visszteher nélkül igéri a szolgáltatást, melyet a másik fél elfogad, amelyeknél tehát csak az egyik fél követelhet, a másik fél csak teljesíteni tartozik. P. az ajándékozás. Kétoldalu Sz.-ek ellenben azok, amelyeknél mindkét fél kölcsönösen igér egymásnak valamely szolgáltatást, amelyeknél tehát mindkét fél mint jogosított, s mint kötelezett is szerepel. Kétoldalu Sz.-nél a szolgáltatás teljesítését csak az a fél követelheti, aki maga részéről a szolgáltatást teljesítette, vagy a teljesítésre késznek nyilatkozik; kivéve, ha a Sz. szerint vagy a dolog természetéhez képest a másik fél előbb tartozik szolgáltatni, p. hitelbe történt vásárlás esetében. Fő Sz. az, mely önállóan állapít meg valamely kötelmet; mellék-sz. pedig az, mely valamely más (fő) Sz.-re vonatkozik, s annak létét feltételezi. Példa: Kölcsön-Sz. és arra vonatkozó zálog-Sz.
A Sz.-ek biztosítására szolgálnak: a Sz. megkötése jeléül adni szokott foglaló; a Sz.-től való visszalépés jogának biztosítását célzó bánatpénz (l. o.), és a Sz.-szegés esetére kikötött, illetve kötelezett kötbér (l. o.). Végül a Sz.-ek egyes fajaiként említendők: az ajándékozás; a vétel vagy adás-vevés; a csere; a kölcsön; a haszonkölcsön; a bér-Sz.; a haszonbér-Sz.; a különböző szolgálati Sz.-ek; a letéti Sz.; a megbizás és meghatalmazás; az ennek általános fogalma alá tartozó, de tüzetesen csak a kereskedelmi jogban szabályozott bizomány, fuvarozás, szállítmányozás s jogügyletek megkötésének közvetítése (a kereskedelmi jogban u. n. alkuszi ügylet) és a szerencse-Sz.-ek.
(poena conventionalis) a. m. kötbér.
l. Kikötő.
A modern jogok nemcsak a testi, anyagi javakat, hanem a szellemi termékeket is oltalom alá veszik, helyes felismerésével annak, hogy a szellemi termékek irodalmi, művészeti értékükön kívűl vagyoni értékkel is birnak s hogy ebben a tekintetben a jogi oltalom indokolt és szükséges. Indokolt jelesül a szellemi produkcióhoz, termeléshez fűződő közérdekben, épp ugy mint a szerző vagyoni érdekében, aki méltán igényelheti, hogy szellemi munkásságának, fáradságának anyagi gyümölcseit is élvezhesse, s ez az igénye jogoltalomban részesüljön. A szellemi termék szerzőjét megillető jogoknak összességét Sz.-nak nevezzük. A Sz.-nak önálló szabályozását szükésgessé teszi különösen a szellemi termékekhez fűződő az a közérdek, hogy azok a társadalom közkincsévé váljanak, ebben leli magyarázatát s indokolását a Sz. tartamának bizonyos időtartamra szorítása, melynek elmultával a szellemi termék köztulajdonná válik. Tehát már ebből az egy szempontból is helytelen a szellemi termékekre vonatkozólag irodalmi, szellemi tulajdonról szólani, mert a Sz.-nak közérdekben szükséges megszorításai az egyéni tulajdon fogalmából nemcsak ki nem magyarázhatók, de azzal egyenesen ellenkeznek. De kitünik ebből, szerfelett érdekes s nagy horderejü tényként az is, hogy a társadalmi szempont, a szó egészséges értelmében vett szocializmus, a Sz.-ban sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a ha nem is kizárólag, de eddig legalább kiválóan egyéni szempontokon, az individualizmus álláspontján felépült magánjogban.
Az irodalmi körök hazánkban is a Sz.-nak törvényes szabályozását sürgették, de sokáig hiába. A törvényhozási kisérletek 1844. évre mennek vissza, amidőn az első törvényjavaslat készült, mely azonban törvényerőre nem emelkedett. Az 1847. készült törvényjavaslat a bekövetkezett események folytán hasonló sorsban részesült. Az osztrák uralom alatt az 1840 okt. 19-iki osztrák törvény volt hatályban 1861-ig, amidőn a magyar törvények visszaállíttatván, az országbirói ért. annak kijelentésére szorítkozott, miszerint: «az ész szüleményei is oly tulajdont képeznek, mely a törvény oltalma alatt áll». Az alkotmány visszaállítása után a kérdéssel 1884-ig csak az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szövetségek (1867. XVI. és 1878. XX. t.-cikkek) foglalkoztak; ez utóbbinak 19. cikke jelesül kimondván azt, hogy az irói és művészi tulajdonnak mindkét állam területén leendő kölcsönös oltalmazása iránt a két törvényhozás útján fog megállapodás történni. Ily előzmények után végre létrejött a Sz.-ról szóló 1884. XVI. t.-c., amelyben a legjelesebb külföldi törvényhozásokban elfogadott alapelvek érvényesültek. Fő forrásul a német törvény szolgált és pedig nem annyira belső értékénél fogva, hanem abból a gyakorlati tekintetből, hogy annak alapelvei a legutóbb létrejött francia-német nemzetközi szerződésbe is felvétetvén, jó időre ugy a törvényekben, mint a nemzetközi szerződésekben előreláthatólag ezek az elvek fognak irányadókul szolgálni.
A törvény 7 fejezetben 82 §-t tartalmaz, s a következő szellemi termékeket veszi oltalmába:
1. Irói műveket, melyeknek fogalmát azonban meg nem határozza, s esetről esetre a biró belátására bizza annak eldöntését, vajjon a szellemi alkotás irói műnek tekinthető-e vagy sem. E kétségtelenül nehéz feladatnak a biró a következő két ismérv szemmel tartásával fog helyesen megfelelni: hogy először a törvénynek célja a szellemi munkának oltalma; s hogy másodszor minden irodalmi terméknek két értéke van, u. m. irodalmi, s vagyoni értéke, melyek közül a biró csak az utóbbit, a vagyoni értéket veheti tekintetbe. 2. Zeneműveket. 3. Szinműveknek, zeneműveknek és zenés szinműveknek nyilvános előadását. 4. Képzőművészeti alkotásokat (rajz, metszés, festés, szobrászat). 5. Föld- és térképeket, természettudományi, mértani, építészeit és más műszaki rajzokat és ábrákat. A felsorolt szellemi termékekre az alapelv az, hogy azokra a szerint, amint rendeltetésüknél fogva képzőművészeti alkotásoknak tekintendők v. pedig ilyeneknek nem tekinthetők, az első esetben a képzőművészeti alkotásokra, a második esetben az irói művekre felállított szabályok irányadók. Végül 6. fényképeket. A törvényben biztosított oltalom a törvényben felsoroltakon kívűl egyéb szellemi termékekre nem terjed ki, s nem terjed ki jelesül: építészeti művekre; iparkészítményekre és az iparkészítményeken alkalmazott képzőművészeti alkotásokra. Kérdés tárgya egyedül a fényképészet volt, melyben jelesül az irók és művészek társaságának nagy becsü emlékirata nem képzőművészetet, hanem egyszerüen ipari foglalkozást látott, mely a napfény hatályosságának felhasználásában áll. A törvényhozás azonban e nézetet nem tette magáévá. Irányadó volt nem csak a fényképészetben utóbbi időben elért nagy haladás, hanem az a politikai tekintet is, hogy a Sz. szabályozása Horvátországgal közös ügy, míg az ipari törvényhozás Horvátország önkormányzati hatáskörébe esik. A Sz.-nak tartalma az, hogy a törvényben meghatározott védelmi időn belül a szerzőnek kizárólagos joga: a) irói és zeneműveknél azoknak gépi többszörözése, közzététele és forgalomba helyezése; b) előadásoknál a szinművek, zeneművek és zenés szinművek nyilvános előadása; c) képzőművészeti alkotásoknál, azoknak egészben v. részben utánképzése, közzététele és forgalomba helyezése; d) fényképészetnél az ez úton előállított műnek gépi utánképzése, közzététele és forgalomba helyezése.
Ez a Sz. mint említettük, nem végtelen időre terjed ki, hanem csak a törvényben meghatározott védelmi időre szorítkozik, amelynek elteltével a szellemi termék köztulajdonba megy át. A védelmi idő a szerzőnek egész életére és annak halála után még 50 esztendőre terjed, egyedüli kivételével a fényképeknek, amelyeknél a védelem a mű szerzőjét vagy jogutódát 5 évig illeti annak a naptári évnek a lefolyásától számítva, amelyben a fényképészeti felvétel jogosult levonata vagy utánképzése először megjelent. Az 50 évi maximum feltétlen, annyira, hogy a szerző halála után kiadott mű is csak a szerző halálától számított 50 éven át részesül védelemben. A javaslat a védelmet a szerző halálától számított 30 évre szorította, az irók és művészek társaságának említett emlékirata ehhez hozzájárult, oly módosítással azonban, hogy a 30 év lejártával új 30 évi határidő kezdődjék, mely alatt a többszörözés, utánképzés, közzététel és forgalomba helyezés meg legyen ugyan engedve, de csak a szerző örököseinek a jövedelemtől fizetendő 10 % mellett. Érdekes, a törvényben elfogadásra nem talált, az a javaslat, mely arra az esetre, ha a védelmi időn belül a szerző örökösei a már megjelent mű új kiadásának eszközlését bármi okból megtagadnák, az államnak kisajátítási jogot adni akart. Álnév alatt, vagy a szerző nevének kitétele nélkül megjelent irói művek, amennyiben az első kiadás ideje a művön kitétetett, ettől számítandó 50 évig részesülnek csak védelemben, kivéve, ha ez idő alatt a szerzőnek neve bejelentetett, mely esetben a rendes védelmi idő alkalmazandó.
A Sz. átruházhatóságát illetőleg: a Sz. szerződés vagy halál esetére tett intézkedéssel másokra is átruházható. Ily intézkedés hiányában a szerzőnek törvényes örököseire száll át. Sajátszerü törvényes örökösödést állapít meg a törvény arra az esetre, ha a műnek több szerzője (munkatársak) van, s ezeknek egyike örökös nélkül meghal; ez esetben a Sz. az életben maradt szerzőtársakat illeti. Jogutód hiányában az illető szellemi termék azonnal köztulajdonba megy át, mert a magyar szent koronának az uratlan hagytékokra nézve fennálló háramlási joga a Sz.-ra nem terjed ki.
A Sz.-nak érdekes kérdése az is, lehet-e a Sz. végrehajtásnak tárgya? Tisztán a hitelezők érdekét tartva szem előtt s ha a Sz.-ban vagyoni és forgalmi értéknél egyebet nem látunk, a kérdést feltétlenül igennel kell megoldani; a törvényhozás azonban a fenforgó etikai szempontnak is tekintetbe vételével a kérdést mindaddig, mmíga sz. magát a szerzőt, vagy az ő örököseit vagy hagyományosait illeti, tagadólag döntötte el; egyéb esetekben, ha tehát p. adásvevés útján szerzett Sz.-ról van szó, az etikai szempont hiánya folytán, a Sz. végrehajtás alá vonható. Magától értetődik, hogy végrehajtás tárgya csak az a vagyoni előny lehet, mely a jogosultat a műnek forgalomba helyezése, illetőleg nyilvános előadása folytán megilleti; tehát jelesül a műnek új kiadását a jogosultnak beleegyezése nélkül végrehajtás útján elrendelni nem lehet, ami azért helyes, mert ez - p. változatlan új kiadás - a szerzőnek irodalmi érdekében érzékenyen sérthetné.
A Sz.-nak megsértése a Sz.-nak bitorlását teszi. A törvény különben kimerítőleg is felsorolja: mi tekintendő a Sz. bitorlásának és mi nem tekinthető annak. A Sz. bitorlását alkotó cselekmény: a) szándékosan vagy ondatlanságból; v. pedig b) úgy követhető el, hogy az elkövetőt bűnösség (szándék, gondatlanság) nem terheli. Az utóbbi esetben a cselekmény elkövetője büntetés alá nem esik s az okozott kárért is csak saját gazdagodása erejéig felelős, tehát ellene a jogosult csak az u. n. gazdagodási keresettel léphet fel. Szándék v. gondatlanság esetében azonban a cselekmény vétséget képez, mely behajthatatlanság esetén fogházra átváltoztatandó és 1000 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő; a bűnös, illetőleg bűnösök kártérítéssel tartoznak, a készletben levő példányok és a jogosulatlan többszörözésre rndelt különös készülékek elkobzandók. Nem mint bitorlás ugyan, de mégis és pedig 50 forintig terjedhető pénzbüntetéssel (mely azonban fogházra át nem változtatható) büntetendő az, aki a törvény szerint megengedett idézésnél vagy többszörözésnél a forrásnak vagy a szerzőnek megnevezését szándékosan vagy gondatlanságból elmulasztja; ugy szintén az is, aki a szerzőt illető u. n. anonimitás jogának megsértésével a szerző akarata ellenére annak nevét a művön kiteszi.
A Sz.-ot a törvény a fordítással szemben is oltalomba veszi, mert a jogosulatlan fordítás is a Sz. bitorlásának fogalma alá esik. Csakhogy itt két ellentétes érdek ütközik össze. Az egyik érdek a hazai irodalomnak érdeke, mely egyrészt a fordításoknak minél előbbi lehetővé tételét, másrészt pedig azt követeli, hogy kiváló külföldi művek a hazi nyelvre minél előbb átültethetők legyenek; a másik érdek összefügg azzal, hogy jeles fordítókat nem könnyen lehet találni s hogy a fordításnak túlságos megkönnyítése a hazai irodalomnak ártalmára válhatnék. Ez ellentétes érdekeket a törvény az által iparkodik kiegyenlíteni, hogy a Sz.-ot a fordítás ellen csak akkor veszi oltalma alá, ha a szerző az eredeti mű címlapján v. elején a fordítási jogot magának fentartotta, feltéve, hogy a fordítás közzétételét az eredetinek megjelenésétől számítandó egy esztendő alatt megkezdette és három év alatt befejezte. A törvény oltalma csak ama nyelvre vonatkozik, amelyre e feltételek együttesen fenforognak. A védelmi idő a jogosult fordítás első megjelenésétől számított öt évre terjed. A fordítás jogának fentartása nélkül is és feltétlenül a Sz. bitorlása a jogosulatlan fordítás: a) ha először holt nyelven megjelent mű élő nyelvre lefordítva adatik ki; b) ha a mű, mely egyszerre több nyelven jelent meg, e nyelvek valamelyikére lefordítva adatik ki. A védelmi idő azonban ezekben az esetekben is csak öt évre terjed, mely határidő az eredeti mű megjelenésétől számítandó. Szinműveknél kivételképen a fordítást az eredeti mű megjelenésétől számított hat hó alatt be kell fejezni, különben a szinmű a fordítás ellen oltalomban nem részesül. A kivételesne rövid határidő itt az ujdonság vonzó eredjében találja magyarázatát.
Kényes kérdése a Sz.-nak az idézetek kérdése. Nagyon nehéz oly határozott ismérvnek felállítása, amely a tudományos s általában az irodalmi munkásságnál az irodalom érdekében nélkülözhetlen idézést megkülönböztetné a Sz. bitorlásától. Nem nehéz elképzelni oly könyvet, amely idézetek alakjában másnak irói művét teljesen vagy majdnem teljesen reprodukálja s amelynek az idézetektől különböző része jóformán semmivé zsugorodik össze. És csakugyan az ismérv tekintetében a nézetek szétágazók. Némelyek materiális ismérvet állítanak fel: az idézetnek terjedelmét. Igy az 1840-iki osztrák törvény a megengedett idézet terjedelmét egy nyomtatott ívben állapította meg; e terjedelmet meghaladó idézet bitorlást képezett. Hazai törvényünk a bitorlás fogalma alól kiveszi a már megjelent mű egyes helyeinek v. kisebb részeinek szószerinti idézését. Az idézetekkel összefügg az u. n. antologiáknak kérdése, ami alatt oly művek értendők, amelyek különböző szerzők műveinek választott részeit tartalmazzák. Az irók és művészek társasága nem minden alap nélkül az antologiáktól az oltalmat meg akarta tagadni, utalván arra, miként az angtologiák számos esetben nem egyebek gépies kompilációknál, s céljuk gyakran nem más, mint a Sz.-nak egyenes kijátszása; kivételt legfölebb olyan gyüjteményre tartott megengedhetőnek, amely több iró műveiből, egyházi és iskolai használatra készült; a törvény azonban tovább ment s a bitorlás fogalma alól oly gyüjteményes munkákat is kivett, amelyek tartalmuk szerint önálló tudományos műveknek tekinthetők. Hogy ez az ismérv mennyiben forog fenn, azt esetről esetre a biró határozza meg. Feltétlenül ki vannak véve a bitorlás fogalma alól, tehát jogosan reprodukálhatók különösen: a) a hirlapok és a folyóiratok egyes közleményei, a szépirodalmi és a tudományos dolgozatoknak és oly nagyobb közleményeknek kivételével, melyeknek élén az utánnyomás tilalma kifejeztetett; b) a nyilvános ügyiratok és tárgyalások közlése; c) a nyilvános tárgyalásoknál és tanácskozásoknál tartott beszédek többszörözése.
Nagyon érdekes a levelek kérdése is, mert nem ritkán nehéz a demarkacionális határvonal megvonása az irodalmi és történelmi vagy a pusztán forgalmi jelleggel biró levelek között. Törvényünk e kérdésről hallgat: az indokolás az irói mű fogalmára utalja a birót. A zeneműveket illetőleg törvényünk értelmbéen megengedvék a változatok, az ábrándok, a pot-pourrik. Tilosak ellenben a kivonatok és oly átdolgozások, melyek sajátlagos szerzeményeknek nem tekinthetők. A szem előtt tartandó ismérvet a miniszteri indokolás e szavakkal fejezi ki: Szabad egy zeneműből ihletet, inspirációt meríteni új zeneműnek alkotására, de a zeneművet lemásolni nem szabad. Ez az irányadó s nem annyira az átvett «ütemek» száma s ennyiben hazai jogunk ellentétben áll a francia, u. n. «dallam jogával» (droit de mélodie).
Szinművek, zeneművek és zenés szinművek nyilvános előadása tekintetében a következő fő elvek irányadók: a) a szinművek és zenés szinművek a jogosult beleegyezése nélkül a szinpadon akkor sem adhatók elő, ha nyomtatásban megjelentek és áruba bocsáttattak is; b) a nyomtatásban megjelent és áruba bocsátott zeneművek ellenben nyilvánosan a jogosult beleegyezése nélkül is előadhatók, ha a szerző az előadási jogot magának fenn nem tartotta; c) szöveges zeneműveknél és zenés szinműveknél az előadáshoz rendszerint elég a zeneszerzőnek beleegyezése, az ily műveknek zene nélkül alőadásához pedig a zeneszerző beleegyezése nem szükséges. A törvény különösen a szinművek oltalma érdekében égető szükségnek kielégítésére volt hivatva. Ez volt a tér, hol legjobban burjánzott a visszaélés. A fővárosban sikert aratott szinművek csakhamar szinpadra kerültek mindenütt a vidéken, több-kevesebb lelkiismeretességgel készült - helyesebben bitorolt - másolatok alapján. Ennek kettős káros eredménye volt; először az, hogy a bitorlás ellen nem védett szerzők műveik közzétételével nem törődtek; másodszor, hogy műveik a hiányos másolatok miatt gyakran eltorzítva kerültek előadásra.
Ugy a bitorlás büntetendősége, mint a kártérítési igény három év alatt évülnek el. Az aránylag rövid elévülési határidő célszerüségi tekinteteken alapszik, mert hosszabb idő mulva a példányok jobbára már elkeltek s az elkobzás lehetetlen. Az érdekelt köröket a rövid határidő nem elégíti ki. Mindenesetre különbséget kellett volna tenni a büntetőjogi és a kártérítési igényre vonatkozó magánjogi elévülés között. Amannál indokolt a rövid elévülési határidő, emennél indokolt voltát elismerni nem lehet. Az eljárás kizárólag, tehát a büntetés alkalmazásánál is, a polgári biró hatásköréhez tartozik. A miniszteri indokolás abból indult ki, hogy különben ez ügyekben két birói eljárásnak kellene helyt fognia. Először a büntető biró itélne a bitorlás vétsége, ezután a polgári biró a kártérítés fölött. Ez a felfogás alapjában téves. A Sz. bitorlása valóságos büntetendő jogsértés. Annak elbirálása tehát csak a büntető biró hatásköréhez tartozhatik. A kártérítési igény nem okozhat nehézséget, mert minden bűntett vagy vétség kettős igényt szül, büntetőjogi igényt, mely a büntetésre, magánjogi igényt, mely kártérítésre irányul. A cslelekményből származó magánjogi igény pedig soha sem szolgált okul a büntető biró hatáskörének mellőzésére. Az irók és művészek társasága szinte ezt a nézetet vallotta. Az eljárás részleteit miniszteri rendelet (1884 jun. 10-ről) szabályozza.
A Sz. kölcsönös oltalmát a külföldi államokkal kötött nemzetközi szerződésekkel szokás biztosítani. Ily szerződés hiánya azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a külföldi szerzők nálunk, a hazai szerzők külföldön oltalomban nem részesülnek, hanem ily esetben a viszonosság a szabály. Magyarország nemzetközi szerződéseket kötött: Ausztriával (1887. IX. t.-c.), Franciaországgal (1871. III. t.-c.), Olaszországgal (1891. III. t.-c.), Angliával (1894. X. t.-c.). L. még Kiadói ügylet.
olyan több vagy kevesebb etilalkoholt tartalmazó folyadék, melyet cukortartalmu folyadék erjesztése után lepárlás által nyernek.
Gyártása.
Régebbi időben a szeszt leginkább pálinkafőzőkben termelték. Ma már szeszen csak a koncentrált 95-96 % alkoholtartalmu folyadékot értik, melyet gyárilag óriási mennyiségben termelnek. A szesznél, mint kereskedelmi cikknél, az alkoholtartalom irányadó, az erjedésnél származó melléktermények a szesz finomítása által lehetőleg teljesen eltávolíttatnak. A finomításnál nyert terményt finomított szesznek (sprit) nevezik. A szesz gyárilag való előállításánál általában két folyamatcsoport különböztethető meg: 1. Az alkoholt tartalmazó folyadék előállítására szolgáló folyamatok és 2. a szesz elkülönítése és tisztítása a folyadék többi alkotórészeitől lepárlások útján. Az alkoholt tartalmazó folyadékot mindig cukor erjesztése által nyerik. A cukros oldat készítése azonban a feldolgozandó nyers anyagok szerint igen különböző. Ilyen nyers anyagok: 1. azok, melyek a cukrot mint olyant készen tartalmazzák, mint a cukorrépa, csicsóka, cirok, mindenféle gyümölcsök, törköly, méz, továbbá a cukorgyártás haulladékanyagai, mint melász, szirup stb.; 2. a keményítőt tartalmazó anyagok, melyek maláta behatása által maltóz-cukorrá változtathatók át. Ide tartozik különösen a burgonya, a gabonanemüek közül főleg a kukorica, rozs, melyekből nálunk legtöbb szeszt gyártanak.
A cukros anyagok feldolgozása. Míg a keményítőtartalmu anyagoknál a keményítőt a cukorképződés folyamata által cukorrá kell átváltoztatni, addig a cukros anyagoknál ezen folyamatra szükség nincs, hanem a cukoroldatot bizonyos sűrüség mellett élesztő hozzáadásával erjedésre beállítják. A cukros anyagokat különösen Franciaországban használják a szeszgyártás nyers anyagául, újabb időben nálunk is használják e célra. Mint szeszgyártási célokra szolgáló cukros nyers anyag felemlítendő első sorban a cukorrépa. Ez mint ilyen is direkt szolgál szeszgyártási célra, de különösen a cukorgyártásnál hátramaradó és sok ásványi sót tartalmazó melász teszi a szeszgyártás nyers anyagát, mely minden államban, hol a cukoripar ki van fejlődve, szeszgyártási nyers anyagot alkot. A melászban levő cukor erjesztése és a szesz lepárlása után hátramaradó melászmoslékból pedig az u. n. moslékhamut nyerik annak bepárologtatása és elégetése által. A moslékhamuban levő különféle sók kilúgozás, bepárologtatás és kristályosítás által különíttetnek el egymástól. Ezen úton nyernek a moslékhamuból kénsavas kálit, klórkálit, szódát és a tiszta anyalúgból hamuzsírt (l. o.). Minél jobban történik a sók kikristályosítása, annál magasabb szénsavas kálit tartalmazó hamuzsírt nyerhetünk. Magyarországban az újabb időben van már nehány gazdasági cukorrpa-szeszgyár, továbbá ipari szeszgyáraink a melászt nagyban dolgozzák fel szesszé, ugyszintén nagy mennyiségben termelnek hamuzsírt és ezzel kapcsolatban melléksőkat is. A cukros anyagokból a szeszgyártásnál oldatok állíttatnak elő, melyek az összes cukrot tartalmazzák, és ugy a répából készített léhez, valamint a melászoldathoz kevés sósav vagy kénsav adatik (annyira, hogy az oldat kissé savi hatásu legyen), hogy a nádcukor, mely direkt nem erjeszthető, invertáltassék direkt erjedhető cukorrá. A folyadék cukortartalmát különféleképen állítják be, változik 12-22 % közt. A melászt vizzel való higítás és sav hozzáadása után célszerü jól felfőzni, hogy az idegen baktériumok tönkretétessenek. Az édes cefre aztán az erjedési hőmérsékre beállítva élesztővel összekvertetik. A gyümölcspálinka-készítés abban különbözik a szeszgyártástól, hogy a gyümölcscefre erjesztése annak felületén levő csirák kifejlődése által önerjedés útján történik, míg az ipari szeszgyártásnál az erjedés élszető hozzáadásával történik.
A répaszesz gyártásának folyamata a következő: A földtől és levéltől megtisztított cukorrépát páternoszter-gép a répamosó léces hengerbe hordja. Ebben a mosás ugy történik, hogy a henger saját hossztengelye körül forgásba hozatván, a répát a folytonosan beömlő viz megrorgatja. A piszkos viz folytonosan elfolyik, ugy hogy a répa mindig tiszta vizben van. A tisztán megmosott rpa egy elevátor segélyével a répavágóba jut (l. Cukorgyártás). A felszeletelt répa a diffuzióedényekbe jön a cukortartalom kilúgzása céljából. A megtöltött diffuzió-edény fedelének lezárása előtt a rpaszeletre higított kénsav adatik és pedig minden 1000 kg. répaszeletre 1-3 kg. koncentrált kénsav, ötszörös mennyiségü vizzel higítva. A kénsavmennyiség hozzáadása különben a répa minőségétől függ és esetről esetre határozandó meg, de ügyelni kell arra, hogy az erjedésre kész répalé a kék lakmuszpapirost gyengén megvörösítse; világos jele ez annak, hogy a répalének gyengén savanyu hatása van. Ha már a gyártás üzemében elegendő mennyiségü moslék nyeretett, akkor a kilúgzáshoz moslékot is használnak víz helyett. Az erjesztésre való beállítás sajtolt élesztővel v. sörélesztővel történik, azután pedig, ha már erjedő cefrével rendelkeznek, ezt a következő kádba oly módon eresztik át, hogy két egyenlő részre legyen elosztva. Ezután mindkét kádat friss répalével megtöltik. Az egyik kádat teljesen elerjesztik, a másikat pedig tovább erjesztésre használják fel. Időközönként az élesztő erősbítésére sörélesztőt adnak az erjesztő kádakba. Az elerjedt cefre aztán lepároló készülékbe jön a szesz nyerése céljából.
Keményítőtartalmu anyagok feldolgozása. Sokkal nagyobb mezőgazdasági jelentősége van a keményítőtartalmu anyagok szesszé való feldolgozásának. Sok helyen a gazdasági termények más úton való racionális értékesítése nem lévén lehetséges, a szeszgyártás nélkülözhetetlen iparág. A szeszgyártásnál mellékterményül nyerjük a moslékot, mely állatállomány tartását teszi lehetségessé, az állat pedig nagyobb mennyiségü trágyát szolgáltat, a föld termőképességé fokozza. Magyarország p. kerek számban 1 millió hl. szeszt állít elő, ez megfelel körülbelül 18 millió hl. mosléknak, mellyel mintegy 100,000 db. szarvasmarhát lehet 6 hónapig hízlalni és ez állatszám után nyert trágya 3,5 millió q-ra becsülhető, mely 20,000 kataszt. hold teljes trágyázására elegendő. De tudvalévő dolog a mezőgazdasági kémia tanai szerint, hogy a növénytermelés által a talajtól értékes ásványi anyagokat veszünk el, melyek a növények nélkülözhetetlen tápanyagait teszik, ha tehát a növényi terményeket eladjuk, akkor a talaj termőképességének egy részét tesszük pénzzé, mert megfosztottuk a termőföldet a növény alkotórészét tevő foszforsav, káli, nitrogén stb. anyagoktól. A szesztermelés által piaci áruvá alakított burgonya-, kukorica-, répa- stb. szeszben ásványi anyagok nincsenek, ezek mind visszamaradnak a moslékban és a vele táplált állatok trágyájába jutván, ismét visszakerülnek a talajba, igy aztán a yners anyagok termelésére használt termőföld saját trágyaszükségletét visszanyeri, az intenziv gazdálkodás tehát lehetséges lesz.
A szeszgyártáshoz szükséges nyers anyagok s a szesz finomítása.
I. A malátakészítés (l. Maláta). Miután a keményítő direkt el nem erjeszthető anyag, szükséges azt erjedésre képes anyaggá, cukorrá átváltoztatni, ez pedig a malátában levő diasztáz (l. o.) segítségével történik. A malátát tehát a szeszgyártásban csak mint közvetítő anyagot használják, azért hogy a malátakészítés tartama alatt képződő diasztáz behatása folytán a keményítő erjedhető cukorrá (maltóz) alakíttassék át. A maláta a szeszgyártásban mint zöld maláta használtatik, melynek 1/3 része víz, és zúzó készülékek segítségével apríttatik, mely aztán vizzel keverve, nyerik a diasztázoldatot, mely a feltárt keményítőtartalmu anyaggal kellő hőmérséknél összekevertetik cukorképzés céljából. Malátakészítés céljaira leginkább árpát használnak, ezenkivül különösen Erdélyben rozsot is, továbbá zabot is használnak e célra nagy mennyiségben, ugyszintén kukoricát is.
II. Élesztőkészítés. Szükséges az erjesztésre, lévén ugyanis a szeszgyártásnál a fő cél az, hogy rövid idő alatt nagy mennyiségü cukortartalmu anyag elerjesztessék. Ezen cél elérése céljából az erejdést okozó apró szervezeteket mesterségesen állítják elő, melyeket élesztőnek (l. o.) nevezünk. Az élesztőkészítés két részből áll, u. m.: 1. a kovász készítéséből és 2. az élesztősejtek szaporításából.
1. Az élesztő tápanyagát kovásznak nevezik; ennek készítése két részből áll és pedig: a) a cukrosítás, melynek célja, hogy az élesztő szaporodásához és erjedési tevékenységéhez szükséges tápanyagok asszimilálható alakba jussanak. A cukorképzés 67-68o C.-nál történik, hogy az esetleges idegen fermentumok a magas hőmérséknél lehetőleg tönkretétessenek. Az élesztő tápanyagának, vagyis kovásznak készítéséhez a szeszgyártásban rendesen zöld malátát és rozslisztet körülbelül egyenlő mennyiségben használnak és pedig a vett zöld malátát és rozslisztet kisebb gyárakban fakádban lapátokkal, nagyobb gyárakban ellenben az u. n. kovászkeverő készülékben meleg vizzel egyszerü péppé keveik és aztán lassu gőzbeeresztés által 67-68o-ig felfőzik. Két órai állvahagyás után a cukorképzés be van fejezve és következik az élesztő tápanyagának v. kovásznak b) megsavanyítása. A cukorképzés befejezése után ugyanis a kovácsz savanyító fakádakba jön, hol csakhamar lehül 50°C. körüli hőmérsékre, melynél a tejsavat képző bakteriumok kifejlődnek és ezáltal jelentékeny mennyiségü tejsav is fejlődik (l. Erjedés).
2. Az élesztősejtek szaporítása. A megsavanyított és lehűtött kovászt kevés élesztővel összeadva, megkezdődik az élesztő szaporítása.Valamely szeszgyár üzembehozatalakor az élesztő szaporításához sörélesztőt vagy sajtolt élesztőt vesznek, rendes üzemnél ellenben a készített élesztőnek körülbelül 10-12-ed részét elveszik (anyaélesztő) és ezt újabb kovásszal összekeverve történik az élesztő továbbszaporítása. Az élesztő szaporításának menete a szeszgyártás üzemében a következő: az anyaélesztő és kovász összekeverése után, vagyis a beállításkor tegyük fel p. hogy a keverék szakkarométerfoka (extraktja) 20 %, hőmérséke pedig 18°C. Az élesztőszaporodás csakhamar megkezdődik, erjedés jön létre, szénsavbuborékok szállnak fel, a tömeg hőmérséke emelkedik. Az erjedés mindinkább hevesebb lesz és midőn ez tetőpontját elérte, akkor a hőmérséke is felemelkedett 18° C.-ról 18-29° C.-ra, a szakkarométerfoka pedig leszállt 10 %-ra. Ha még tovább hagyjuk erjedni, a szénsavbuborékok ritkábban fejlődnek, az erjedés gyengült, jeléül annak, hogy az élesztősejtek szaporodása nem oly erélyes, mint előbb. Az élesztőt tehát akkor mondják érettnek, midőn az erjedés a tetőpontját elérte; ekkor a továbbszaporodáshoz szükséges anyaélesztőt lemerik és alacsony hőmérsékre hűtik le az erjedés korlátozása céljából, majd pedig ezt újabb kovásszal, vagyis élesztő tápanyaggal összeadják. Míg az élesztő erjedése tetőpontját eléri, a beállítástól kezdve körülbelül 14 óra idő telik el. De függ az élesztőkészítés tartama a kovász sűrüségétől, a beállítási hőmérséktől és az élesztőkészítő helyiség hőfokától is. Felemlítendő itt, hogy a szeszgyártás üzemében az idegen bakteriumok kifejlődésének meggátlása céljából az Effront által szabadalmazott fluorsav sikerrel használtatik. Igen minimális mennyiség meggátolja az álrtalmas bakteriumok kifejlődését. A fluorsavat tartalmazó élesztő tápanyag azonban csak fokozatosan alkalmazandó, mert az erjedést okozó Saccharomyces-sejtek különben tönkretétetnek. Újabb időben a szeszgyártásban is kezdik használni az egy élesztősejtből készített tiszta kulturát.
A cefrekészítés célja az, hogy a nyers anyagban levő keményítő minél tökéletesebben változtassék át erjedésre képes cukorrá. Tudvalévő dolog ugyanis az, hogy csakis a cukor képes elerjedni, igy tehát a keményítőtartalmu anyagok feldolgozásánál első teendő az azokban levő keményítőnek erjedésre képes cukorrá való átváltoztatása. Ez két folyamat által történik: a) a keményítő elcsirizesítése és b) ennek elcukrosítása által.
a) Mindenek előtt a nyer anyagokban levő keményítő főzés által elcsirizesítendő, mert a malátában levő diasztáz csak az elcsirizesedés folytán felduzzadt keményítőt képes cukorrá átváltoztatni. Régebbi időben a burgonyát faládákban gőzzel főzték meg s a megfőzött anyag szétzúzása után malátával hozták érintkezésbe. A gabonanemüeket pedig előbb megőrölték, azután 70-75 °C. hőmérsékü vizzel keverve gőzzel egész 95°C.-ig főzték és az igy elcsirizesített tömeget malátával elcukrosították. A lisztes anyagok igy feldolgozva, a sok ráadság dacára, nem használtattak ki eléggé s különösen a kukoricát kénessavas vizzel kezelték, mely eljárás mellett nagyobb eredményt értek el. Ezen eljárás Magyarország némely szeszgyáraiban még most is alkalmaztatik, mert az illető vidék népe a kénessavtartalmu pálinkához van szokva.
A mai szeszgyártás alapját a mindenütt elterjedve lévő gőzölő vetette meg, melynek segítségével a keményítőtartalmu anyagok feltárása csaknem teljesen eszközölhető. Az első Hollefreund volt, ki Vukováron tett kisérleteket a kukoricát egész szemekben gőzzel megfőzni, később a kukorica szétfőzését levegőritkította térben próbálta meg és kisérleteit Martonvásáron 1870. kezdte meg. Ez alkalommal véletlenül a gőznyomást alkalmazták, mely váratlanul nagyszerü eredményre vezetett. A mai alakjában elterjedt gőzölőszerkezetet a magyar Leopold Rezső alkalmazta, holott a németek Henze-gőzölő néven ismerik. Leopold 1872-73. alkalmazott gőzölőszerkezetet destructeurnek nevezte el. Igen sokféle gőzölőszerkezet van használatban. Jelenleg a legelterjedtebb a Pauksch-féle gőzölő (l. Gőzölő). A gőzölő egy másik régibb alakja az 1. ábrában látható, melyet a Venuleth és Ellenberger cég készít és keverő készülékkel van ellátva, mely rothadt ubrgonya vagy hibás kukorica gőzölésénél igen célszerünek bizonyult. A gőz elosztása céljából igen különféle gőzelosztó készülékeket használnak.
A gőzölés menete burgonyánál a következő: lemért mennyiségü megmosott burgonya a töltőnyiláson át beadatik a gőzölőbe. Minden 1 q burgonyára 80-90 liter gőzölőtér számítandó, vagyis ha p. egy gőzölő 20 hektoliter ürtartalmu, abban 25 q burgonyát gőzölhetnek egyszerre. A gőzölendő burgonyához vizet adni nem szükséges, mert a burgonya 75 % vizet tartalmaz és a gőzbevezetés alatt kondenzálódó vizmennyiség elegendő arra, hogy híg keményítőcsiriz képződjék. A gőzölőt megtöltés után elzárják és felülről bevezető gőzcsövön át megkezdik a gőzbeeresztést, az alsó részen levő kondenzált víz leeresztésére szolgáló csapot pedig kinyitják. Eleinte a hideg burgonya felületére áramló gőz kondenzálódik és ez az alsó csapon kifolyik. Ezt a kondenzált vizet addig hagyják kifolyni, míg a víz a keményítőtől lisztes kezd lenni. Ekkor az alsó csapot bezárják és a gőzbeeresztés ugy történik, hogy két atm. nyomás éressék el. Ezen nyomásnál 2 óráig hagyják a burgonyát. Lehet azonban ugy is gőzölni, hogy 3 atm. nyomásig mennek és csak 10 percig hagyják ezen nyomásnál. Ha a gőzölés akár egyik vagy másik eljárás szerint befejeztetett, a gőzbevezető csap elzárása után a kifúvatásra szolgáló és a cefrézőbe vezető csővel összeköttetésben levő szellentyüt lassan kinyitják és megkezdik a kifujtatást. A kifujtatás igen fontos operáció, mert éppen a helyes kifujtatás által érjük el, hogy a keményítőszemcsék egészen széjjelroncsoltassanak. A gőzölőben levő nyomás következtében a szellentyü kinyitásakor a tömeg a cefrézőbe tődul. A gőzölt tömeget minél kisebb ventilnyilás mellett fujtatják ki, a szétaprítás annál jobb lesz, mert a még összefüggő tömeg a kifúvásnál szétroncsoltatik. Különösen romlott burgonya feldolgozásánál csakis a helyes kifúvatás által érik el többnyire az anyag teljes feloldását. A kukorcia gőzölése lényegesen más módon történik, mert a burgonyáé, mert a kukorica csak 12-20 % vizet tartalmaz, hogy tehát alkalmas csirizt nyerhessenek, szükséges a gőzölőbe előzőleg bizonyos vizmennyiséget adni. De miután a kukorica sejtjei nehezebben roncsolhatók szét a burgonya sejtjeinél, nagyobb nyomást is kell alkalmazni. A gőzölési eljárás a következő: lemért mennyiségü kukorica a töltőnyiláson beadatik a gőzölőbe és a vizcsövön át vizet bocsátnak és pedig minden 1 q kukoricára 250-270 litert. (Ekkor körülbelül olyan cefrét kapnak, mely 15-16 % cukrot tartalmaz.) A gőzölőbe rendesen már meleg víz adatik és pedig a szeszlepárló készülékek deflegmátorából lefolyó meleg ivz használtatik e célra. Lehet eleinte nyitott töltőnyilás mellett is gőzölni a kukorica szétfőzése céljából. Ez körülbelül 1 óráig tart. A kukorica gőzölésnél a gőzbeeresztés mindig alulról történik. Azonban ugy is lehet gőzölni, hogy a vizmennyiség hozzáadása után a töltőnyilást mindjárt elzárják és a gőzbeeresztés megkezdődik. A gőznyomás a kukoricánál 3-3,3 atm. szokott lenni és pedig azon időponttól kezdve, amint a 3,3 atm. nyomás eléretett, 3,5 óráig ezen nyomás mellett hagyják. Amint a nyomás alatt való gőzölés kezdődik, a légszellentyü kissé nyitva legyen, mert a gőzölőben levő tömeg ez által folytonosan mozgásban tartatik, mi által a sejtek szétroncsolása biztosabban megy végbe. Ha a főzölés befejeződött, akkor a légszellentyü, valamint a gőzszellentyü elzárása után, a kifúvatásra szolgáló szellentyün át megkezdődik a kifujtatás. A helyes kifúvatás által történik itt is az anyag teljes feloldása. A gőzölő nagyságára nézve felemlítendő, hogy 20 hl. ürtartalmu gőzölőbe egyszeri töltésre 3-3,5 q kukoricát és 8-10 hl. vizet lehet venni, a többi szabad tér - leszámítva még a kondenzálódó víz térfogatát - játszótérnek neveztetik és arra szolgál, hogy a tömeg mozgásban tartására legyen elég tér. A gőzölő túlterhelése maga után vonja az anyag tökéletlen feltárását, miért is annak túlterhelésétől óvakodni kell. A kifujtatásnál történik rendesen az elcsirizesített cefre részleges lehűtése is, többnyire exhausztor segítségével, mely által erős légáram idéztetik elő. Egyéb gabonanemüek gőzölése a kukorica gőzölési módjától csak kis mértékben tér el.
[ÁBRA] 1. ábra. Venuleth- és Ellenberger-féle gőzölő keverőkészülékkel.
b) Az elcsirizesített keményítő cukorrá való átváltoztatása (l. Cefrézés, Cefréző gép, Cefrehűtő gépek). A cefreerjesztés célja a cefrekészítés alkalmával nyert cukorból és dextrinből minél több szeszt állítani elő az élesztő segélyével. Az édes cefre erjesztése azon percben veszi kezdetét, midőn a kellőképen lehűtött cefrét az elkészült és működésének tetőpontján levő élesztővel összekeverjük vagy beállítjuk. Az erjedés menetére befolyással van a cefre beállítási hőmérséke, az élesztő mennyisége és a cefre koncentrációja. A cefre beállítása rendesen fokozatosan történik olyképen, hogy a kész élesztőt nem adják direkt az erjesztőkádba, hanem előszaporítás céljából először körülbelül az élesztő térfogatának megfelelő édes cefrével hagyják 3-4 óráig erjedni. Csakhamar rohamos erjedés áll be, ami az élesztősejtek jelentékeny szaporodását is jelenti. Ezáltal tehát módunkban van kevés élesztővel nagy mennyiségü élesztőt készítéeni az előerjesztőben. Minél kevesebb élesztőt használunk, annál nagyobb hasznát vesszük az előerjesztésnek. Az előerjesztőben felszaporodott élesztő lehűtött édes cefrével összeadatik az erjesztőkádakban, mire az erjedés rövid idő mulva megkezdődik. Az erjedés folyamata három részre osztható és pedig: 1. minél alacsonyabb hőmérsékre hűtjük le a cefrét, az erjedés annál későbben lesz észrevehető. Az erjedés ezen első stádiumában a szénsavfejlődés alig észrevehető, ugyszintén a hőfok is lassan emelkedik; a cukortartalom (szakkarométerfok) csökkenése szintén csekély. Ezt a cefre előerjedési állapotának nevezik. 2. Bizonyos idő mulva a szénsavfejlődés jobban lesz észrevehető, a hőfokemelkedés is jelentékeny és a cefre szakkarométerfoka gyorsan csökken, vagyis az erjedés élénken folyik. Ez a cefre főerjedési állapota. 3. Majd a cefre nyugodtabb lesz, a szénsavfejlődés csökken s a hőfoknövekedés megszünik. Ez az utóerjedési állapot. 1. Az előerjedés. Ezen idő alatt az élesztőszaporodás még mindig jelentékeny és a megszaporodott élesztő meggátolja egyúttal a mellékfermentumok szaporodását. Az előerjedés tehát nevezhető az élesztőképzés időszakának is. 2. A főerjedés. Az élesztőképzés után a főerjedés feladata a képződött élesztő által a cefre cukortartalmának elerjesztése és pedig ezen idő alatt a direkt elerjedő maltóz bontatik szét. A főerjedés alatt a felmelegedés jelentékeny, ez függ a cefre cukortartalmától. Minél koncentráltabb cefrével dolgozunk, a felmelegedés annál nagyobb. Átlag egy szakkarométerfokra 1,2°C. felmelegedés esik. 3. Utóerjedés. Ekkor a cukorral egyidejüleg képződött dextrin a még hatékony diasztáz által direkt erjeszthető maltózzá változik át. A cefre beállítási hőfoka annak koncentrációja szerint 15-22°C. közt változhatik. Az erjedés által a cefrében volt cukor és dextrin legnagyobb részben szesszé alakul át, melyet hogy kereskedelmi cikké tehessünk, szükséges azt a cefrében levő anyagoktól elválasztani, ami lepárlás útján történik. E célra a lepárló készülékek szolgálnak (l. Lepárlás, Lepárlók); a nyert termény nyers szesznek neveztetik, melynek erőssége 80-95 % közt változik. A nyers szesz összetétele a nyers anyag minősége és a lepárló készülék szerkezete szerint változik. Jellemzi az, hogy többféle tisztátalan anyagot tartalmaz, melyek kozmás olajok (l. o.) név alatt ismeretesek.
A nyers szesz finomítása. A szesz finomításának célja az alkoholt az idegen anyagoktól lehetőleg tisztán előállítani. Ez egyenletes lepárlás, illetőleg faszénen való szűrés és lepárlás útján érhető el. A nyers szesz finomításánál háromféle párlat különböztethető meg, melyeknek minősége lényegesen különbözik egymástól. Ezek: az előpárlat, középpárlat és utópárlat. Az elő- és utópárlat sok tisztátalanságot tartalmazván, ezt csak ismételt lepárlás után hozzák a kereskedelembe. A középpárlatban is vannak olyan vegyületek, melyeknek forráspontja az etilalkohol forráspontjához közel áll, miért is a középpárlatokat is elkülönítik egymástól és ezek szolgáltatják a kereskedésbeli finomított szeszfajokat. Ezek: 1. A másodrendü finomított szesz, melyet az előpárlat után és az utópárlat előtt átjövő részből nyernek és csekély mennyiségben még kozmás olajat és aldehidet tartalmaz ugyan, de sem illó savakat, sem furfurolt benne ki nem mutathatunk. A közönségesebb pálinkafélék készítésére használják. 2. A közönséges áruszeszt a középpárlatot megelőző és követő desztillátum képezi, mely kozmás olajat csak a legcsekélyebb nyomokban tartalmaz, azonban aldehid benne még mindig van. Ezen szeszfajt a közönségesebb kikörök és jobb minőségü hideg úton előállított pálinkafélék és gyümölcspálinkautánzatok készítéséhez használják. Az ezután következő párlat 3. az első rendü szesz, mely a finomításnál a szorosabb értelemben vett középpárlatot alkotja. Ha a nyers szesz a lepárlás előtt szénen keresztül szűretik, akkor ezen szeszfajokon kívűl mint középpárlat a legfinomabb etilalkoholt vagy filterszeszt nyerjük, mely kémiai tekintetben ugyszólván nem is különbözik az első rendü szesztől. Mindkét szeszfaj a legfinomabb likörök készítésére és finom borok szeszezésére használtatik. A finomító készülék szerkezete (l. 2. ábra) áll egy vagy két részre osztott főzőüstből, melyre rektifikáló oszlop, deflegmátor és kondenzátor van elhelyezve. A nyers szesz felfőzésére a főzőüst fenéklapja fölé zárt kigyócső van helyezve, melybe gőzszabályozón át vezettetik a gőz és a lecsapódó víz elvezetéséről kellőképen gondoskodnak. Ezenkivül egy második nyitott gőzcsövet is helyeznek a főzőüstbe, hogy ezzel a lepárlás befejeztével gőzt vezethessenek a finomítóba és igy a legutoljára maradó és magas forrásponttal biró kozmás olajokat kihajtsák. Vizcsapok alkalmazása által a készülék vizzel kellőképen tisztítható. A finomító készülék fő részei: A öntöttvasból vagy vörösrézből készült főzőüst, B rektifikáló oszlop, C deflegmátor és D kondenzátor. A főzőüstben a nyers szesz felforraltatik, a fejlődő alkoholgőzök a lyukas fenékkel biró rektifikáló oszlophoz jutnak, itt rektifikálódnak és a C deflegmátorban részlegesen lehűttetnek; az aljszesz visszafolyik a kondenzátorba, míg a tiszta alkoholgőzök D kondenzátorban lecsapatnak és E-nél kifolyva tartányokba vezettetnek.
[ÁBRA] 2. ábra. Szeszfinomító készülék.
A szeszgyári moslék. Az alkoholtól megszabadított cefre mindazon alkotórészeket tartalmazza, melyek a nyers anyagban vannak, kivéve azon szénhidrátmennyiségét, mely az erjedés folyamata alatt legnagyobb részben szesszé és egyéb anyagokká változott át. Éppen ezért ezen anyag igen értékes állati takarmányt képez, melyet állathizlalás céljaira használnak. fel. A feldolgozott nyers anyag minősége szerint változik a szeszgyári moslék összetétele és tápértéke. Általában a különféle nyers anyagok feldolgozásánál nyert moslék összetétele a következő:
A burgonya- és gabonanemüek feldolgozásánál nyert moslék tejtermelésre és állathízlalásra a melászmoslék ellenben hamuzsír és melléksók előállítására használtatik fel. Újabban a híg moslék szárító készülékben a viztől megszabadítva, mint szárított moslék hozatik kereskedelembe, mely állapotban igen koncentrált takarmányt képez.
A szárított moslék összetétele:
A szesztermelés története és statisztikája Magyarországban.
Magyarországban a szesz legelőször a XV. sz. első felében vált ismeretessé. Pozsonyban ez italnak első nyomára 1439. akadunk, hová valószinüleg Bécsből került. A magyarok a szeszfőzést az északi és déli határos szlávoktól tanulták el. Általánosan a szeszfőzés csak a XVII. században terjedt el hazánkban. Ez ideig a boron kívűl a németek által meghonosított sör volt Magyarországban a leginkább fogyasztott ital. A pálinka a XVII. sz. első felében lett általában ismeretes, amit igazol az is, hogy azok az okmányok, melyekkel a szabad királyi városoknak a szeszfőzésre való jog is megadatott, 1638 és 1641-ik évekből valók. A szeszfőzés erősebb terjedése csak a XVIII. század második felének idejére esik és 1775. már meglehetősen általánosan űzött iparként szerepel. 1820 körül már csaknem minden vármegyében van szeszfőzés, sőt ez időtájt magyar szesz már jelentékeny mennyiségben vitetett ki Ausztriába és egyéb külföldi államba. Fényes (Statistik des Königreichs Ungarn, 1843) azt irja: 1820 körül a gőzfőzőkészülékek használatának elterjedése óta a magyar szeszipar új és nevezetes korszakának alapja vettetett meg. A főzfőzőkészülékek alkalmazásával kezdődik a szeszgyártás mint önálló iparág kifejlődni. Ugyancsak Fényes irja, hogy az ország déli és keleti részeiben a szesznek szilvából való előállítása ugyanoly nagy kiterjedést nyert, mint amily nagy mérveket öltött az északi vármegyékben a szesznek gabonából és burgonyából való főzése. Részletes adataink a szeszfőzés ez idő előtti állapotáról nincsenek. Tulajdonképeni statisztikai adataink csakis 1850 óta, vagyis az állami adó behozatala óta vannak. 1851. Magyarországon körülbelül 105,129 szeszfőző állott fenn, ebből iparszerü szeszgyár, vagyis 17 hl.-nél nagyobb erjesztő edénnyel biró gyár volt 5671, kisebb 99,458. A nagyobb szeszgyárak ekkor még a mezőgazdasággal szoros kapcsolatban levő mezőgazdasági szeszgyárak voltak. Ezután keletkeztek a nagyobb üzemü szeszgyárak és a kisebb mezőgazdasági szeszgyárak fogytak. A nagy szeszipari vállalatok keletkezésével a szesztermelés évről évre fokozódott, ugy hogy hazánk szeszipara éppen a nagyipari gyárak által technikai fejlettség tekintetében megelőzte az egész világ összes államait. 1880-ban a magyar szeszipar 1,5 millió hl. szeszt termelt. Ezen időtől kezdve azonban a termelés csökkent. Ennek oka a kivitel lényeges apadásában s a szesznek nagyobb termelési, valamint fogyasztási adóval való megterhelésében rejlik. A mostani termelés mennyisége egy millió hl.-t tesz ki. A feldolgozott nyers anyagok mennyisége 1893 szept. 1-től 1894 aug. 31-ig:
|
528,033 q |
zöld maláta |
2,377 q |
búza |
|
71,382 q |
száraz maláta |
176 q |
zab |
|
1.954,192 q |
kukorica |
338,066 q |
cukorrépa |
|
1.472,213 q |
burgonya |
238,462 q |
melász |
|
109,136 q |
rozs |
767 q |
köles |
|
112 q |
árpa |
2,055 q |
liszt |
Ezen nyers anyagból előállíttatott 1.039,495 hl. szesz.
Hogy a szesztermelés államháztartási szempontból milyen fontos tényező, kitünik abból, hogy 1894. a szeszadó 32.073,119 frt volt, ehhez még a fogyasztási adót is hozzászámítva, a kincstár jövedelme a szesztermelés után 50 millió frtra tehető. A hazai szeszgyárak előállítanak mintegy 10 millió hl. moslékot, melyet részben közvetlen takarmány gyanánt használnak fel, részben pedig az ipari gyárak mint szárított moslékot értékesítenek. A melászt feldolgozó gyárak közül öt ipari gyár a melászmoslékot hamuzsírrá dolgozza fel.
Európa egyes államaiban a szesztermelést és fogyasztást a következő táblázat tünteti elénk az utolsó öt év átlagában:
Szeszadó
olyan termelési vagy fogyasztási közvetett adó, amely a szeszes erjedés és lepárlás által iparszerüleg előállított alkoholtartalmu folyadékok után fizetendő. Ez adónemnek az államra nézve nagy pénzügyi fontossága van, mert aránylag könnyen beszedhető nagy jövedelmet biztosít a kincstárnak; e mellett azonban igen messze menő közgazdasági és társadalmi következményei is vannak, amennyiben a szesz árának megállapodására gyakorolt hatásánál fogva erősen csökkentheti az ország szeszfogyasztását és szesztermelését. A szeszfogyasztás korlátozása bizonyos határig szociális jelentőségü, a szesztermelés korlátozása viszont a mezőgazdaság terén érezteti hatásait.
Hazánkban az 1888. XXIV. t.-c. intézkedik a Sz.-ról s megállapítván a vámvonalon kívűl s a vámvonalon belül termelt szesz után járó adótételeket, összesen 106 §-ban részletesen rendelkezik az összes ide tartozó kérdésekről. A külföldön termelt likörök, puncsesszencia és más édesített égetett szeszes folyadékok, arrak, rum, francia pálinka, cognac 100 kg.-onkint 76 frt, más égetett szeszes folyadékok ugyancsak 100 kg.-onkint 70 frt vámtétellel rovatnak meg. A vámvonalon belül termelt szesz pedig adó alá esik, amely vagy a termeléskor mint termelési, vagy a szesznek hivatalos ellenőrzés alól a forgalomba bocsáttatásakor mint fogyasztási adó fizetendő az állampénztárba. Hogy mely esetben alkalmazandó a szesztermelési és mely esetben a szeszfogyasztási adókivetés, az a szeszfőző vállalat minőségétől függ. A szeszfőzőket a törvény a következő öt csoportba osztja: 1. Olyan vállalatok, amelyek lisztes anyagokat dolgoznak fel (gabonafélék a rizs kivételével, burgonya, hüvelyes vetemények) és a mellett a vállalkozó maga mezőgazda, ki saját maga termesztményeiből szept., okt. vagy november hónaptól legfölebb hat hónapon át kizárólag azért gyakorolja a szeszfőzést, hogy marhaállományának takarmányt nyerjen; az ilyen vállalatok ugyanazon községben csak egy szeszfőzőt tarthatnak üzemben s a cefreedények összes köbtartalma a 13 hl.-t nem haladhatja meg, továbbá legfeljebb 2 hl.-es üstben egy kazánon s egy hűtőkészülékben párolhatják a szeszt. 2. Olyan vállalatok, amelyek lisztes anyagokat dolgoznak ugyan fel, de egyéb tekintetekben nem felelnek meg az 1. alatti követelményeknek. 3. Olyan vállalatok, amelyek növényi rostokat, csicsókát, keményítőt, répát vagy cukorüledéket dolgoznak fel. 4. Olyan vállalatok, amelyeknek nyers anyagát a borhulladékok (törköly stb.) teszik. 5. Oly vállalatok, amelyek nem tartoznak az 1-4. alatt felsoroltak közé. Az ekként osztályozott vállalatok közül azok, amelyek a 2. és 3. pontokban vannak felsorolva, szeszfogyasztási, a többiek pedig szesztermelési adót fizetnek. Az adó alapja mindenkor a termelésből származó alkoholmennyiség. Ennek meghatározása történhetik: a) a főzőkészülék termelő képessége szerint átalányozás útján; b) a várható alkohol mennyisége szerint a vállalkozóval kötendő szabad egyezkedés, megváltás útján és c) a szeszmérő gép jelzései szerint tényleges mérés alapján. Átalányozás alá esnek az 1. és 5. alatt felsorolt vállalatok; szeszmérő gép alkalmazására köteleztetnek a többiek, kivétetvén e kényszer alól azok az ide tartozó vállalatok, amelyek legföljebb két főzőkészüléket s összesen 4 hl.-nél nem nagyobb köbtartalmu üstöket alkalmaznak; e kisebb vállalatok tarthatnak számot a megváltás jogára. Az adóláb a termelés után fizetendő adónál hektoliterfokonkint 35 kr., a fogyasztási Sz.-nál pedig vagy 35, vagy 45 kr. a szerint, amint a megadóztatandó szesz a vállalkozó részére előre kiszabott mennyiségben benfoglaltatik-e, vagy pedig ennek összegét az már meghaladja. Az 1888. XXV. t.-c. 1. §-a ugyanis megállapítja, hogy az 1887. XXIV. t.-c. szerint a közös vámterületen az alacsonyabb Sz.-val terhelt 1.878,000 hl. szeszből a magyar korona országaira évi 872,542 hl. jut, amely mennyiségből 300,000 hl. a már fennállott, 32,542 hl. pedig az újonnan keletkezendő mezőgazdasági szeszfőzők között s végre 540,000 hl. az ipari szeszfőzővállalatok között osztatik fel. Az ekként egy-egy vállalatra jutott mennyiség határáig hl.-fokonkint 35 kr., azon túl pedig 45 kr. a szeszfogyasztási adó. Ha a szesszel együtt a szeszfőző elárusításra szánt élesztőt is termel, akkor a termelési adó alá eső minden liter alkohol után 2 1/2 kr. adó fizetendő. Adómentességre tarthatnak számot azok, akik a szeszes folyadékokkal nem kereskedvén, saját termesztményeikből házi szükségletükre évenkint 1 hl.-nél kevesebb s legfeljebb 50 fokos pálinkát főznek; továbbá nem esik fogyasztási adó alá a vámvonalon át külföldre kivitt és az ipari, háztartási s tudományos célokra használandó szesz. Hogy a belföldön maradó és ekként a fogyasztási adó alól kivont szesz élvezeti célokra ne legyen használható, denaturálják azt, azaz fenolftaleinoldat hozzáelegyítése által élvezhetetlenné teszik. A denaturálás kiküldött pénzügyi közeg jelenlétében hajtandó végre; a denaturált szesz után literenkint 1 1/2 kr. illeték fizetendő.
l. Italmérési jövedék.
(eszt.), lelki szabálytalanság, az érzések, vágyak, gondolatok ugrása, egy része a humornak. A Sz. ugrásai a capriccio (l. o.) címü zeneművekben, s a capriole nevezetü táncfigurában találnak megnyilatkozást és innen átvitt értelemben a többi művészetben is mutatkoznak.