(állat), az úszó emlősök rendjének egyik csoportja, az u. n. Mysticete, melynek családjai a Balaenidae (l. Cetek) és a Balaenoptaeridae.
Gergely, román filologus, szül. Betlenben (Szolnok-Doboka) 1836 jan. 27., megh. Naszódon 1897 jan. 17. A gimnáziumot Désen és Kolozsváron, az egyetemet Bécsben végezte, hol 1865. esperesi ranggal szemináriumi igazgató lett. 1872 okt. 20-tól 1886 jun. 30-ig a kolozsvári egyetemen a román nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára. Tagja volt a bukaresti tudományos akadémiának. Főbb művei: Wisemann Fabiolájának fordítása (1862); Rendascerea limbei romanesci (Kolozsvár 1879); Apologie (1879). Kéziratban a román irodalom története az újkorban.
(szilasi és pilisi), régi nemesi család, melynek György nevet viselő előde, Vince testvérével, ki 1455-75. váci püspök volt, hű szolgálataiért V. László királytól Pándot és Pilist Pest vármegyében kapta királyi adományul, e Györgynek fia Balázs pedig Losonc-Tugárt Nógrád vármegyében Mátyás kiráyltól. A család Pándot és Tugárt maig is birja. A maradékok közül II. András 1684. Heves, 1689. Nógrád vármegye alispánja volt. I. Adámnak a családot fentartó s terjesztő fiai voltak II. Ádám (1755) s I. János. Amannak Szántói szabó Mária nejétől fia lett a magasb méltóságra jutott József koronaőr (l. o.); emennek pedig Szemere Máriától fia II. János, ki Fáy Krisztinával nemzette Lászlót (meghalt 1852.), a kecskeméti ref. egyházemgye főgondnokát, István, későbben pestvármegyei főszolgabiró s alispán atyját. - József koronaőrnek fiai voltak: II. József 1835-től helytartói tanácsos, az 1846-iki erdélyi országgyülésen kir. hivatalos, első neje Rhédey-leány lévén; Ferenc, gömörvármegyei alispán s országgyülési képviselő (szül. 1793 jun. 8., megh. 1841.) és György pestvármegyei főbiró 1836-41., majd alispán, jeles gazda, kertész és gyümölcstenyésztő. II. Józsefnek, Ferencnek s Györgynek számos gyermeke maradt, és pedig Józsefnek második nejétől Freyburg Paulinától Aladár, a pénzügyi s jelenleg a közigazgatási főbiróság tagja s a reform. egyház buzgó és lelkes munkása.
1. Sz.(szilasi és pilisi) József, koronaőr, született Losonc-Tugáron 1755 márc. 8-án, meghalt 1837 jul. 2-án. Tanulmányait a losonci, pozsonyi és sárospataki iskolákban bevégezvén, jogi gyakorlatát, mint patvarista, 1774-ben Nógrád vármegyében az akkori főszolgabiró, a nagy emlékezetü ócsai Balogh Péter bölcs vezérlése alatt kezdvén meg s 1776-ban Ambrózy György nevezetes táblai ügyvéd oldalán folytatván, 1778. az ügyvédi vizsgálatot s esküt letette s 1780 szept.-ig táblai perek előmozdításában dolgozott. Hivatalos pályáját Nógrád vármegyében kezdte meg mint alszolgabiró, azután főjegyző, majd 1795. a kir. táblához biróvá, s ott folytonos előhaladásban, már két év mulva országbirói, azután nádori itélőmesterré neveztetvén, 1819 novemberig 24 éven át szolgált, hat rendbeli országgyülésen több fontos országos küldöttségben részt vett. 1819. nyugalmasabb irói hivatalra, a hétszemélyes táblához mozdíttatott elő, azután pedig 1824. Zemplén s 1828. Torna vármegyék kormányzásával bizatott meg mint főispán. Hűséges szolgálatai jutalmául 1804. losonctugári birtokára új királyi adománylevelet s vásártartási kiváltságot kapott; országos kitüntetésül pedig a Szt.-István-rendet s a belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte s az 1832-36-iki országgyülésen koronaőrré is váalsztatván, országbáróságra emelkedett. A ref. egyház buzgó szolgáaltában már 1810-től kezdve egészen haláláig a dunántúli ev. ref. egyházkerület főgondnokságát vislete és hitsorsosai előtt köztiszteletben állott. V. ö. Erdélyi Hiradó (1836, II. 20. sz.); Hazai s Külföldi Tudósítások (1836, II. 2., 18. sz.); Regélő (1836, 54. sz.).
2. Sz. Zoltán (szentiváni), gazdasági iró, szül. Léván (Bars) 1864 máj. 9., hol atyja földbirtokos és főszolgabiró volt. Iskoláit szülőhelyén és Nagyszombatban végezte. Érettségi vizsgálata után a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója lett s ott végbizonyítványát 1884. nyerte el, mire gazdasági segédtiszti állást foglalt el, de már 1885 ápr. 1. a magyaróvári gazdasági akadémián ösztöndíjas gazdasági segéddé, 1886. pedig u. o. a növénytermelési tanszék mellé tanársegéddé neveztetett ki. 1887. állásának megtartása mellett a mosonvármegyei gazdasági egyesület titkárává választatott meg. 1889. kormánysegéllyel Német-, Angol- és Franciaországban hosszabb tanulmányi utazást tett. 1892. az országos magyar gazdasági egyesület ügyvezető titkárává választatván meg, Budapestre költözött. E minőségben az 1893-ik év végéig működött, mire szerkesztő-titkár lett s azóta a Köztelek köz- és mezőgazdasági szaklap szerkesztője. 1892. az országos magyar gazdasági egyesület megbizásából a filippopoli bolgár nemzeti kiállítás alkalmából Bulgáriában, 1893. pedig ugyancsak az egyesület, valamint a kormány segélyével a chicagói kiállítás alklamából Észak-Amerikában félévre terjedő tanulmányi utazást tett. 1895. a III. országos gazdasági kongresszus szervezésében mint egyik titkára, 1896. az ezredéves kiállítás rendezésében mint a gazdasági szakoktatás és kisérletezés, valamint a juhok kiállításának csoportbiztosa vett tevékeny részt, mely működésének elismeréséül a Ferenc-József-rend lovagkeresztjével tüntettetett ki. Művei: Fűféle takarmánynövények termesztése (Budapest 1892); A filippopoli kiállítás és Bulgária mezőgazdasági viszonyai (u. o. 1892).
János, filozofiai és pedagogiai iró, kanonok, Szül. Bögötén (Vas) 1795 jan. 7., megh. 1859 nov. 4. Tanult Szombathelyen, Sopronban s azután a szombathelyi püspökmegyei növendékpapok közé felvétetvén, Pesten, hol 1817. nyert doktori oklevelet, s 1818. lett misés pap, e közben elsajátította a francia, olasz, görög, zsidó, arab, szír nyelveket, melyekben bámulatos előmenetelt tett, s közben a zenészetben is gyakorolta magát. 1819. tanulmányi felügyelővé lett a szombathelyi püspöki szemináriumban, s csakhamar ugyanott a keresztény erkölcstan, lelkipásztorkodás és neveléstudomány tanárává, és mindeme tantárgyakat kidolgozta (latin nyelven) tanítványai számára. 1824. a szombathelyi püspöki szentszék közbirájává nevezték. 1830 nov. 17. lett a m. tud. akadémia vidéki rendes tagja. 1835. Pestre hivták a lelkipásztorkodás tudományának királyi egyetemi tanszékére, 1851. azonban nagyváradi kanonokká neveztetvén ki, oda tette át lakását. 1827. adta ki kétkötetes nagy munkáját: A nevelés tudományát (Buda); 1840. a Lelkipásztorságot, melyet a pesti teologiai kar megkoszoruzott. Az akadémiában becses értekezéseket olvasott filozofiai tárgyakról (Az ember iránya, Óhajtások a filozofiára nézve hazánkban, Küzdelem és tájékozás a filozofiában, Miként lehetne a nevelést hazánkban előmozdítani s nemzetiebbé tenni?). Az akadémia filozofiai műszótárának kidolgozásában sokat fáradozott; a Religio és Nevelés katolikus eghyázi folyóiratban több jeles magyar, a Fasciculi Ecclesiasticiben pedig latin értkezést adott ki. Tudományos szempontból több ízben tett utazásokat. 1833. Olaszország nagy részét, 1839. Stíriát, 1842. és 1843. Ausztriát, Bajorországot s Dél-Németországot, 1844. Észak-Németországot s annak egyetemeit, Berlint, Drezdát, Lipcsét, Göttingát, Jenát, Hamburgot, 1845. végre Angol- és Franciaországot gondos figyelemmel különféle irányokban beutazta s ismereteit nagy mértékben gazdagította. Utolsó jeles munkája volt: Filozofiai tanulmányai (Pest 1856, a szerző arcképével s Toldy Ferenc által irt életrajzával). V. ö. Magyar Akadémiai Almanach (1863); Budapesti Hirlap (1859, 265. sz.).
nagyközség Bács-Bodrog vármegye németpalánkai j.-ban, (1891) 3057 szerb és tót lak., postahivtallal és postatakarékpénztárral.
(Schlesien), egykori hercegség, amely politikailag Osztrák- és Porosz-Sz.-ra van fölosztva.
I. Osztrák-Sz., hercegség, a bécsi birodalmi tanácsban képviselt tartományok egyike, 5147 km2 területtel. Két különböző nagyságu területből áll, amelyeket egymástól morva terület választ el. A Ny-i nagyobb a Szudeták, a K-i kisebb a Kárpátok hegyrendszeréhez tartozik. A Szudetákból Sz.-.ba benyulnak a Glatzi-hegyvidék és a Morva-lejtők ágai. Az előbbi a Löwenkuppéban (1035 m.) és a Rösselbergben (844 m.) kulminál; ez utóbbiban a morva határon van az Altvater, Köpernikschein és Hockschar. Az Altvaterből kiágazik ÉK. felé a Bielakamm, amelyhez csatlakozik a Hirschbadkamm. Az Odera és Oppa felé a hegyek gyorsan alacsonyodnak. A Sz.-i Kárpátok a Beszkidek ágai. Legmagasabb csúcsuk a Lissa-Hora (1320 m.); alacsonyabb csúcsok a Travno, Ropiza és Barania. A legfontosabb hágók a Spornhauer-hágó a Glatzi-hegyekben és a Jablonkai a Kárpátokban. A hercegség É-i része dombos vidék. Összes folyóvizei a Keleti-tenger vidékéhez tartoznak. A Morvaországból jövő Odera fölveszi balról az Oppát a Mohrával, továbbá a hercegségen kívűl a Hotzenplotzot és Bielát, jobbról az Ostravicát és Olsát. A Visztula Sz. földjén ered és a Bialával erősbül. Legismertebb ásványvizforrás a Karlsbrunn. Az éghajlat hideg és zord. Troppau évi középhőmérséklete: 8,8o, Teschené 8o; az előbbienk évi esőmennyisége 52 cm., az utóbbié 73 cm. A hercegség földjének 49,6 %-a szántóföld, 5,8 %-a rét, 1,3 %-a kert, 6,4 %-a legelő és 33,8 %-a erdő. A földmívelés a hegyes vidékeken nem jövedelmez jól; itt tehát sok lent termelnek; a mélyebben fekvő, sík vidékek azonban termékenyek. Az 1882-91-iki időközben az évi átlagos termés volt 190,798 h. búza, 598,306 hl. rozs, 433,412 hl. árpa, 1.139,981 hl. zab, 49,289 hl. hüvelyes, 3.139,495 hl. burgonya, 82,198 t.- cukorrépa és 185,611 t. széna. A házi állatok száma 1890-ben: 27,453 ló, 184,287 szarvasmarha, 21,447 kecske, 17,450 juh, 78,333 sertés és 17,749 méhkas; ezenkivül jelentékeny a lúd- és galambtenyésztés, a vadászat és halászat is. A bányászat ágai: a szén- (Lengyel-Ostau, Hruschau, Prckos, Orlau stb.), a vasérc- (Ustron és Ludwigsthal) és gipszbányászat; a széntermelés volt 1892-ben: 3.693,541 t. és a vasércé 4518 t. De Sz.-ban sok magyar és stíriai vasércet is dolgoznak föl.
A lakosok száma 1827. még csak 396,925 volt, 1890. pedig 605,649 (288,908 férfi és 316,741 nő), 1 km2-re 118. E lakosság vallás szerint a következőképen oszlott meg: 510,765 (84,4%) r. kat., 84,359 (13,9%) ágostai hitvallásu és 10,042 (1,6 %) izraelita; nemzetiség szerint volt: 281,555 (47,8 %) német, 129,814 (22 %) cseh és 178,114 (30,2%) lengyel; foglalkozás szerint igy oszlott meg: 249,788 mezőgazdasággal és erdészettel foglalkozó, 255,114 iparos, 40,341 kereksedő vagy forgalmi intézetnél alkalmazott, 60,406 tisztviselő és értelmiséghez tartozó. 1892. a házasságkötések száma 4690, a születéseké 22,762 és a halálozásoké 17,142. A szénbőség az ipart nagyon előmozdítja. Legvirágzóbb a vas-, posztó- és vászonipar. Vasárukat szolgáltat Baska, Ustron, Karlshütte Friedeck mellett, Würbenthal és Klein-mohrau; posztót és gyapjuárukat Bielitz, Troppau, Jägerndorf és Teschen; vásznat Freiwaldau, Zuckmantel, Würbenthal, Engelsberg, Freudenthal; továbbá pamutárukat Friedeck és környéke; bőrt és kocsikat Troppau és Bielitz. Répacukrot 10 gyárban (1892-ben 21,160 t.), spirituszt 87 szeszégetőben, és sört 42 gyárban állítanak elő; van kémiai és kőedényipara is. A kereskedés élénk; különösen a tranzitóforgalom. Vasútjainak hossza 457 km., hajózható útjainak 27 km.
Sz. 1783-1849. Morvaországgal alkotott egy közigazgatási területet, amikor is különválasztották. Alkotmánya az 1861 febr. 26-iki szabályzaton alapszik. Tartománygyülése 31 tagból áll; ezek: a boroszlói püspök, 9 nagybirtokossági, 10 városi, 2 kereskedelmi és iparkamarai, 9 községi képviselő. A legfőbb közigazgatási hatósága a tartományi kormány Troppauban, amelynek élén a tartományi elnök áll; alája van rendelve a troppaui, bielitzi s friedecki polgármesteri hivatal és a 7 kerületi kapitányság; ezek:
|
A ker. kapitányság neve |
Területe km2-ben |
Lakói száma |
Járások száma |
|
Bielitz vidéke |
758 |
71,339 |
3 |
|
Freistadt |
356 |
86,675 |
2 |
|
Freiwaldau |
736 |
69,688 |
4 |
|
Freudenthal |
592 |
51,631 |
3 |
|
Jägerndorf |
532 |
63,194 |
4 |
|
Teschen |
1152 |
120,189 |
3 |
|
Troppau vidéke |
994 |
98,119 |
5 |
A felsőbb igazságügyi hatóság a brünni főtörvényszék; első folyamodásu biróságok a troppaui és tescheni törvényszék, 2 városi és 22 vidéki járásbiróság. A legfőbb pénzügyi hatóság a troppaui pénzügyigazgatóság, amelynek alá van rendelve 5 fő- és 15 mellékvámhivatal meg 22 adóhivatal. Az oktatásügy szolgálatában (1892) áll 5 gimnázium, 4 reáliskola, 3 tanító- és 2 tanítónőképző, 5 alsó foku kereskedelmi iskola, 1 állami ipariskola, 14 alsó foku ipariskola, 1 közép- és 3 alsó mezőgazdasági iskola, 213 német, 116 cseh, 131 lengyel és 25 több nyelvü népiskola és 9 polgári iskola.
II. Porosz-Sz., a porosz királyság egyik tartománya, Brandenburg, Posen, Orosz-Lengyelország, Osztrák-Sz., Morva-, Cseh- és Szászország közt, 40,307 km2 területtel. Az Odera völgye egy magsabb és egy alacsonyabban fekvő részre osztja. Amaz a cseh határon elhúzódó Szudetákra támaszkodik, amelyeknek érszei az Iser-, a Luzsicai- és az Óriás-hegység. Ez utóbbinak legmagasabb csúcsához a Schneekoppéhoz csatlakozik a Sz. területén elvonuló Eulen- és a DK-nek, a határon elhúzódó Adler-hegység. Ez utóbbit egy keresztlánc, a Nagy-Schneebergben kulmináló Glatzi-hegység a tulajdonképeni Szudetákkal köti össze. Ez utóbbiakból ágazik ki Sz.-ba Görlitznél a Königshain, Bunzlau és Liegnitz közt a Gröditzbergben (407 m.) végződő Katzbach-lánc, Schweidnitztől K-re a Zobtenbert (718 m.) és az Altvaterből az ÉNy-nak vonuló Reichenstein. Az Odera jobb partján a hegyek alacsonyabbak; itt van az Odera és Malapane közt a körülbelül 300 m. magasságu Oberschlesisches Steinkohlengebirge, amely a 430 m. magas Sankt-Annabergben kulminál. A Malapane jobb partján vonul el a Sz.-i Jura; ennek ÉNy-i folytatása az Odera és Bartsch között a Katzengebirge (Weinberg 310 m.).
Vizei. A tartomány legnagyobb része az Odera, kisebb része az Elbe és Visztula vizkörnyékéhez tartozik. Az Odera fölveszi jobbról az Olsát, Malapanát, Stobert és Bartschot, balról az Oppát, Zinnát, glatzi Neissét, Katzbachot és a tartományon kivül a Bobert és luzsicai Neissét. A Visztulába ömlikk a Gostine és Przemsza; az Elbébe az Elster. Az egyedüli hajózható csatorna a Klodnitz-csatorna. Nagyobb tava Posen határán a Schlawersee, amely 11 km. hosszu és 2,7 km. széles. 16 ásványvizforrása közül a leghasználtabb a Warm- és Salzbrunn. Az éghajlat a magasabb helyeken zord, az alacsonyabbakon enyhébb. Boroszlónak az évi középhőmérséklete: 8°; a téi három hónapban pedig átlag a hőmérő 0° alatt marad; ugyanott az évi esőmennyiség 53, ellenben Beuthenben 69 cm. Az egész területből esik a szántóföldekre és kertekre 2.246,626, rétekre 347,529, legelőkre 61,671, erdőkre 1.161,366 ha., míg a többi terméketlen; körülbelül egyharmada nagybirtok. Legtermékenyebb részei az Odera völgye, a hirschbergi és landeshuti völgyek és Glatz grófság. 1894-ben 604,216 ha.-on termett 693,198 t. rozs, 355,352 ha.-on 296,563 t. zab, 327,371 ha.-on 3.089,117 t. burgonya, 215,498 ha.-on 296,563 t. búza és 157,655 ha.-on 206,178 t. árpa. Az állattenyésztés nagyon virágzó; 1892. volt 296, 725 ló, 1.457,176 szarvasmarha, 657,271 juh, 658,702 sertés, 206,268 kecske és 126,674 méhkas. A szén- és ércbányászat nagyon jelentékeny; a felső-Sz.-i széntelep egész Németországban a leggazdagabb; vasércet nagy mennyiségben bányásznak Tarnowitz és Beuthen járásokban; Tarnowitz körül vannak a legjelentékenyebb cinktelepek, ólomércbányák is. Waldenburg környékén rezet is bányásznak. Egyéb ásványországi termékek hegyi kristály, szerpentin, ametiszt, topáz, különböző hasznos követ (márvány-, homokkő stb.) A lakosok száma 1895-ben 4.415,309. Az 1890-iki 4.224,458 lakos közül volt 2.247,890 kat., 1.921,216 evangelikus, 5886 egyéb keresztény, 1256 disszidens és 48,003 izraelita. Anyanyelvre nézve pedig a németeken kívűl volt 973,586 lengyel és maszuriai, 68,797 cseh és 26,299 vend. A legvirágzóbb a fém- és gépipar, amely főképen Boroszló, Liegnitz, Grünberg, Görlitz, Sprottau, Glogau, Schweidnitz (nagy óraipar), Oppeln és Ratibor járásokban mintegy 40,000 embert, a kémiai ipar 7000 embert foglalkoztat. Nagyon jelentékeny a szövőipar, a lenfonás és szövés a legnagyobb az egész birodalomban; székhelyei: lauban, Hirschberg, Löwenberg, Landeshut, Waldenburg, Glatz, Habelschwerdt járások. A pamutfonás és szövés a sík vidéken, a posztószövés pedig Görlitz, Sagan, Grünberg, Boroszló, Frankenstein és Liegnitz járásokban van elterjedve. Papirosgyárak vannak Hirschberg, Schönau, Waldenburg, bőrgyárak Brieg és Boroszló járásokban. A faipar leginkább a hegységek alsó részeiben virágzik. Az élevezeti és élelmi cikkek előállítása mintegy 68,000 embert foglalkoztat. Számosak a malmok, cukor- (57 gyár), keményítő-, szesz-, sörgyárak (776), kevesebb a likör-, pezsgő- és dohánygyár. A ruházati ipar (1882-ben) 108,580 embert foglalkoztat. Legjelentékenyebb az iparos foglalkozás Boroszlóban (l. o.). A virágzó iparnak élénk kereskedés felel meg; fő kereskedő hely: Boroszló; fő kereskedelmi cikkek: szén, vas, acél, cink, üveg-, agyagáruk, gyapju, vászon, posztó, pamutáruk, bőr- és bőráruk, spiritusz, fa, gabona stb. Az oktatásügyi intézetek közül a legkiválóbb a boroszlói egyetem, rajta kívűl van 37 gimnázium, 9 reálgimnázium, 2 főreáliskola, 2 progimnázium, 4310 nyilvános népiskola és számos szak- és egyéb iskola. Boroszlóban van egy képzőművészeti muzeum és a gazdag Sz.-i tartományi muzeum. A tartomány három kerületre van osztva; ezek: Boroszló (13,480 km2), Liegnitz (13,608 km2) és Oppeln (13,219 km2). Főhelye Boroszló. A mai Porosz-Sz. magában foglalja az egykori porosz-Sz.-i hercegséget, kivéve Schwiebus járást; ellenben hozzá van csatolva Glatz grófság és Neumark néhány kisebb része.
Története. Sz. neve a XI. sz.-ban merül fel először és a Zlenz hegytől és folyótól (a mai Zobten hegy és Lohe folyó) származik. Sz. a nagy morva birodalom tartománya volt, később valószinüleg Csehországhoz tartozott. A X. sz.-ban lengyel uralom alatt felvette a kereszténységet és ugyancsak abban a században alapították a boroszlói püspökséget, mely az 1000-ik évben a gneseni érsekséghez tartozott. A XI. sz.-ban rövid időre visszahódította Sz.-t Bretiszláv cseh herceg. Az után eleinte önálló volt, később lengyel fönhatóság alatt állott. 1163-ban IV. Boleszláv lengyel herceg a száműzetésben meghalt II. Ulászló herceg három fiának: Boleszláv, Meskó és Konrád hercegeknek adta az országot. Ezek a hercegek német telepítvényeseket hivtak be az országba és lassankint német jgot és szokást honosítottak meg. A germanizálást a premontreiek és kegyesrendiek kolostorai nagyban elősegítették. Felső-Sz.-ban azonban még cseh származásu hercegek uralkodtak, II. Ottokár egy természetes fiának ivadékai. Az alsó-Sz.-i hercegek közül megemlítendő I. (Szakállas) Henrik (megh. 1238.), szent Hedvig férje és fia II. Henrik, aki a mongolok elleni csatában 1241. Wahlstadt mellett elesett. Az alsó-Sz.-i ágból származnak a boroszlói, liegnitzi és glogaui hercegek, melyektől később a briegi, schweidnitzi, jaueri, münsterbergi, sagani és ölsi ágak származtak le. Felső-Sz. is több hercegségre oszlott fel, melyek kö9zül a tescheni, oppelni, ratibori, jägerndorfi és troppaui hercegségek voltak a legjelentékenyebbek. A XIV. sz.-ban a meghódított lengyel tartományrészek újra elvesztek és a viszálykodó fejedelmek végre cseh fönhatóság alá kerültek János cseh király alatt. Fia IV. Károly az összes hercegségekre nézve bkztosította magának az örökösödési jogot és a lengyel királyok 1335. és 1338. lemondtak Sz.-ra való jogaikról. Az ország kereskedelmi ipara, bányászata emelkedett a XV. sz.-ban és ugyancsak cseh uralom alatt terjedtek Luther, Kálvin és Schwenkfeld tanai. A huszita háboruk, Podiebrad György király, Mátyás magyar király és Ulászló lengyel király hadjáratai alkalmából sokat szenvedett az ország, valamint a harmincéves háboru alkalmából is. I. Ferdinánd közigazgatását szervezte; Mátyás császár Sz. és a két Luzsica számra Boroszlóban kancelláriát állított fel. 1648. a legtöbb protestáns templomot bezárták és a protestánsokat üldözték és miután 1675. György Vilmos briegi és liegnitzi herceggel a legutolsó Piaszt-családbeli herceg meghalt, ugyanily sorsban részesültek az ő tartományai is. XII. Károly svéd király azonban az altranstädti békében 1707-ben 121 templom visszaadását és 6 új templom építésének engedélyezését kötötte ki. VI. Károly alatt azonban az önkény és az elnyomatások ismétlődtek. Ezek a viszonyok indították II. Frigyes porosz királyt arra, hogy Mária Terézia trónra lépte alkalmából hivatkozva II. Joakim brandenburgi választónak II. Frigyes liegnitzi, briegi és wohlaui herceg közt fennállott örökségi kapcsolatára, Sz.-ra való igényeit érvényesítse. A boroszlói béke alkalmból (1742 jul. 28.) Felső- és Alsó-Sz. a glatzi grófsággal együtt, Teschen, Troppau és az Oppa folyón túli vidék kivételével, Poroszország birtokába jutott. L. még Csehország, hol Osztrák-Sz. térképe is megvan.
l. Hétéves háboru, Osztrák császárság (XIII. köt. 595 old.), Frigyes (VII. köt. 644. old.).
l. Német irodalom.
l. Lenvászon.
szíjjfa, széfa vagy szilhárs (növ., Ulmus L.), a hasonló nevü család cserjés, sőt terebélyes fatermetü tagja, váltakozó, határozottan kétsoru, ferde, egyszerüen vagy kétszeresen fürészes szélü, rövid nyelü, jobbadán durva tapintatu levelekkel és fakadásuk előtt csomóban megjelenő pároséltü virágokkal, melyek mindegyikéből köröskörül zászlós egymagvu makkocska érik. Mintegy 16 faja mind a két földségnek É-i vidékén (hazánkban 3-4) nő. Nálunk legismeretesebb a mezei Sz. (U. cempestris L.), vagy 30 m. magas terebélyes fa, nagyon kicserepesedő kéreggel, szélesen tojásdad, de keskenyen végződő és ferdén szives tövü, durva levelekkel, rövid kocsánu virágokkal és majdnem a zászló végén álló terméssel. Pirosas hársu és barna gesztü fája vizben is tartós; azért a molnár meg a hajóépítő keresi. A liget rakott földében legjobban tenyészik, sőt a hegyen 800 m.-re fölmegy. Európában és Ázsiában a 35. és 66. fok közt gyakori, tetje ugy 50-60 éves korában kigömbölyödik; töve pedig fattyuhajtásokat szeret eregetni, amely helyen fája csomoros-habos (mazalin-pohár, puskatus, pipa). Levelét többféle bogár rontogatja. Fiatalabb hajtásainak kérge néha zászlósan ötfelé bordásodik ki, amely megjelenését külön fajnak tekintették (parás Sz., U. suberosa Ehrh.). A mezei Sz. nagyon változékony. A nem csomorosodó, angyobb levelü erdei Sz. (U. scabra Mill.) alacsonyabb marad, ezért szeretik ültetvényekben. A zilált Sz. (U. effusa Willd., U. pedunculata Fougeroux) uganott terem, ahol az első, ifjan molyhos águ, makkocskája a pelyhes szélü zászló tövéhez közel és hosszu kocsánon áll. A Sz. nyájas zöld lombozatával sötétebb egyéb fáink közt igen jól fest, szép koronát fejleszt, ezért szeretik díszfának. Növekedés-, gally- és lombbeli számos eltérése van. Ilyen a csavarodó (modiolina), tornyos (Pyramidalis), szomoru (pendula), kosárkötő (viminalis), bodorlevelü (crispa), biborvörös (pupurea), aranysárga (aurea), tarka levelü (variegata), pettyegetett levelü (punctata) stb. Sőt más Sz.-t is találunk ültetvényeinkben. Ilyenek az É.-Amerikából származó fajok: a sárga kérgü (U. fulva Michx.), a kévés termetü (U. americana Willd.), a szárnyas kérgü (U. alata Michx.), továbbá a mi éghajlatunk szélsőségeit kibiró ázsiaiak, p. törpe (U. pumila L.), khinai (U. sinensis Desf.); a japáni keáli-Sz. (U. Keaki Sieb.) terünket csak délre néző lejtőn állja ki. Erdősítésre is megpróbálkoztak vele, de tiszta állománynak nem nevelkedik föl. Azonban, mivel fáját bognár, kerékgyártó, asztalos és esztergályos, hársát a kosárkötő, kertész jól megfizeti, mint közbenőtt fa a lombos erdő értékét tetemesen emeli. Magról, döntéssel, sőt dugással is szaporodik; átültetése akár vén korban is jól sikerül.
[ÁBRA] A SIMA ÉS A CSÜNGŐ SZILFA. 1. A sima szilfa (Ulmus glabra Mill.) virágzó ága. - 2. A virág. - 3. Ugyanannak a hosszmetszete. - 4. A tavalyi hajtás a zászlós terméssel, de a lombos része idei. - -. A termés hosszmetszete, nagyobbítva. - 6. A hajtás a lombrüggyel. - 7. A csüngő szilfa (Ulmus pedunculata Fougg.) virágzó hajtása. - 8. Egy virág. - 9. A termő. - 10. A tavalyi hajtás a rojtos szélü terméssel, a leveles része idei. - 11. Hajtás virág- és lombrüggyel.