(gör.), a szemhéjnak a szemtekével való összenövése. Leginkább maró anyagoknak a szembe jutása támaszt olyan sérülést, mely ilyen összenövéssel végződik (S. anterius). Ha a szemhéj kötőhártyája trahoma miatt megrövidül, ezt is nevezik Sz.-nak (posterius). Lehetséges, hogy a két szemhéj teljesen összenő a szemtekével (S. totale), hogyha pemfigusz roncsolja el kötőhártyáját.
(gör.), a jelképekről v. szimbolumokról, különösen a vallási jelvényekről szóló tudomány. Szorosabb értelemben Sz. v. egyezményes teologia alatt azt a tudományt értik, mely az egyes egyházak, vallásfelekezetek hitvallásaival s ezek tantartalmával foglalkozik és pedig akképen, hogy a különböző egyházak és hitvallások tanfogalmait folyvást összehasonlítja. Ha már ezen összehasonlítás és a tanfogalmak feltüntetése tisztán történelmi szempontból történik, akkor a Sz. a dogmatörténelem egy részeként tekinthető, ha pedig oly célból történik, hogy a más felekezet tanait cáfolja, akkor Sz. a polemika körébe tartozik. A legkiválóbb irók, akik az összes keresztény egyházfelekezetek Sz.-jával foglalkoztak, a közvetkezők: Marheineke (Heidelberga 1810-14 és 1848, 3 köt.); Winer (4. kiad., Lipcse 1882); Köllner (Hamburg 1837-44); Guericke (3. kiad. Lipcse 1861); Matthes (u. o. 1854); Hofmann (u. o. 1857); Plitt (Erlangen 1875); Oehler (Tübinga 1876); Scheele (Upsala 1877; német fordításban 2. kiad. Lipcse 1886); Wendt (Symbolik der röm. kathol. Kirche, Gotha 1880); Philippi (1883) és a kitünő kat. tudós Möhler (l. o.), kinek művére a protestánsok részéről, különösen Nitschtől és Baurtól számos polemikus irányu Sz. jelent meg.
oly irások, melyekben valamely vallásfelekezet a maga hitének főbb, vagyis azon tételeit s ágazatait mintegy okmányszerüleg eltőerjeszti, melyek egyfelől azon felekezet tagjai között közös kapcsot képeznek, másrészt azokat más vallásfelekezet tagjaitól megkülönböztetik. Már az ős keresztény egyházban a megkeresztelendő egyén által letétetni szokott hitvallást a miszteriumok nyelvéből kölcsönzött szimbolum szóval nevezték el, maga a keresztség is titokzatos s csodás hatásu szertartásnak, miszteriumnak tekintetvén. A IV. sz.-ban megindult hittani viták (ariusi, monofizitai stb.) következtében a szimbolumok száma egyre szaporodott, melyek közül hármat, u. m. az apostoli, a niceai és athanasiusi hitvallást, ezen u. n. ökumenikus v. egyetemes szimbolumokat a császárok világi hatalma és az egyetemes zsinatok tekintéyle feltétlen érvényüekké tett az egész egyházban. Az ős keresztény egyház e hitvallásait, mint a keresztény kat. világnézlet alapjait, érintetlenül hagyták a XVI. sz. reformátorai is, kivéve az unitáriusokat; szükségesnek találták azonban még külön hitvallások által is az ő vezetésük alatt keletkezett protestáns egyházakat, az ezeket különösebben jellemző s ezeket más egyházaktól megkülönböztető hitvallások által is feltüntetni. Igy jöttek létre az ágostai, a helvét, a skót, belga stb. hitvallások (l. o.), a formula concordiae (l. o.) stb. Ujabb időkben heves harcok folynak a protestáns egyházakban a Sz. érvénye felett; az ortodoxok követelik, hogy a lelkészek és a teologiai tanárok szigoruan ragaszkodjanak a Sz.-hez, amig a modern hittudósok a szabad vizsgálódás elvét valló és hirdető protestantizmus szellemével össze nem egyeztethetőnek tartják azon nézetet, hogy a szentiráson kivül bármi más irat kötelező érvényü lehessen a vallás körében a hittudósra nézve. V. ö. Schleiermacher, Über den eigentlichen Wert und das bindende Ansehen der symbolischen Bücher (1819); Johannsen, Die Anfänge des Symbolzwangs unter den deutschen Protestanten (1847); Scheurl, Sammlung kirchenrechtlicher Abhandlungen (1872).
olyan stílus, mely a valóságon túl megy és a romantika végletével érintkezve, szupranaturalisztikus erőket képzel földi létünkben működni. Igy tehát a valóság nem is valóság, hanem csak a túlvilágiasságnak jelképe. A szimbolikus irány ugy a festészetben, mint a költészetben mindenütt a túlvilági, szellemi befolyást iparkodik megtestesíteni és jelképezni. Malterlingk, Hauptmann, Paladan képvisleői ennek az iránynak.
Szimbolum (gör.), eredetileg egy gyűrü egymáshoz illő két fele, melyet távozó jó barátok adtak volt egymásnak emlékül. Aztán ismertetőjel, valaminek a lényeges tulajdonságaira emlékeztető jegy. L. Jelkép és Hitvallás.
l. Jelképes növények.
(héb., am. m. tóra öröme), zsidó ünnep, a sátoros ünnepnek (l. o.) záróünnepe utáni nap, melyen a gyülekezet előtt felolvassák a szentirásnak (tóra) végső heti szakaszát, mely Mózes áldásáról és haláláról szól, és ennek megtörténte után azonnal megkezdik a szentirás első fejezeteinek felolvasását. E napon a zsinagógában zsolozsmák éneklése, zászlók és gyertyák kiséretében körülhordják a tórát, mely elé kisebb községekben a községnek valamennyi tagja járul.
az ugyanily nevü járás, Tauria orosz kormányzóság és püspökség székhelye, a Szalgir és vasutak mellett, (1894) 54,514 lak., dohány- és gyümölcskonzervgyártással, gyümölcs- és borkereskedéssel, 15 orosz, 12 török és egyéb templommal. Sz. két részből áll; az orosz várost széles, a tatár részt szűk utcák alkotják. Közelében épületromok láthatók, amelyekről azt hiszik, hogy Neapolisz romjai. S. eredetileg Ak-Mecset néven tatár falu, a SVI. és XVII. sz.-ban pedig a tatár vezérek székhelye volt. 1784. emelték várossá.
l. Szinfonia.
(az ókorban Syme), sziget Kis-Ázsia DNy-i partján, Rodustól É-ra, a szimi-i öböl (Sinus Doridis) előtt. Dsezairi Bári Szefid török vilajethez tartozik; sziklás és kopár földü; területe 79 km2 s körülbelül 8000 lakosa van, akik szivacshalászattal foglalkoznak.
(symmachia), védő és támadó szövetség az ókori görög államoknák, ugy azonban, hogy a vezérszerep az illető államok valamelyikét illette (hegemonia, l. o.).