(gör.), a folyadékok összenyomására szolgáló készülék (l. Összenyomhatóság). Sz. v. kurtított barométernek hivnak egy barométert is, amelynek zárt szárában levegő van; ezen elzárt levegőnek feszültségéből, mely a térfogatváltozásban nyilatkozik meg, következtetést vonhatunk a külső légnyomsá nagyságára. A készülék szállításra alkalmas ugyan, de kezelése a hőmérsékváltozások befolyása által megnehezíttetik, végre kisebb észlelési hibák is jelentékenyen módosítják az eredményt.
(növ., flos simplex), a kerti teljes virág ellentéte, amelynek a rendes, kevés számu szirma van, holott a kertben a teljes vagy dupla virág (flos plenus) szirma nagyobb számra gyarapodik.
(gör., a. m. összecsapódók), a görög hajósmondákban különösen az argonautákra vonatkozó hagyományokban két sziklaszirt (kicsiny sziklasziget), melyek ott állottak, ahol a trák Boszporusz a Pontuszba torkollik. A mitosz szerint fölvátlva eltávoztak egymástól és ismét nagy robajjal összecsapódtak, összezúzván a hajót, mely közéjük került. Mindez addig tartott, míg a Kolchiszba induló Orpheus lantjával a «kéklő szigeteket» (Cyaneae insulae) meg nem állította és helyökhöz nem rögzítette. V. ö. Wieseler, De Cyaneis, sive Symplegadibus (Göttinga 1879).
(gör., összekötés), szóalakzat, az anafora és epifora egyesítése, vagyis midőn több mondatot egymásután ugyanazon szóval kezdünk és ugyanazon szóval végzünk, ami többnyire kérdéssel és felelettel jár. L. Előismétlés.
(gör.) a. m. áltengelyes.
(gör.), az antik világban az étkezést követő poharazást jelenti. Rendesen italáldozattal kezdődött (lat. libatio), mire aztán sorsot vetettek s ugy választották meg a Sz. vezetőjét (symposiarchos). Ez ügyelt a bornak és viznek helyes arányban való vegyítésére; meghatározta, hogy a részt vevők közül kiki hány pohárral tartozik meginni stb. Közbe hol társalgás folyt, hol bordalok és társas énekek előadása (skolion), hol végül fizetett táncosok és táncosnők, bűvészek és cspürágók gondoskodtak a társaság mulatságáról. Megesett az is, hogy éjnek idején felkerekedtek és fáklyafénynél elmentek valamelyik távollevő barátjukhoz, vagy valamelyiküknek imádottjához (alt. comissatio). Komoly férfiak nem egyszer tárgyaltak ilyenkor tudományos, különösen bölcseleti kérdéseket; s az ilyen ideális irányu Sz.-ok képét őrizte meg számunkra Platonnak és Xenophonnak egy-egy ilyen c. műve.
l. Kórjel.
(lat.) a. m. egyidejü, együttes. Sz. megfigyelések, különböző helyeken egy időben végzett megfigyelések. Sz. egyenletrendszer, több együtt fennálló egyenlet, tehát bármilyen egyenletrendszer (l. o.). - Sz. iskolák, olyan iskolák, amelybe a katolikus és protestáns hitfelekezetek gyermekei együtt járnak.
l. Szinek.
v. kocsiszín; kocsiknak és egyéb gazdasági eszközöknek elhelyezésére szolgáló helyiség vagy épület, mely legközönségesebb alakjában egy vagy több oldalról nyitott, pilléreken álló födélszékkel, állandóbb építkezéseknél csukott, kétszárnyu nagy ajtókkal. L. Istválló.