kisközség Szepes vármegye iglói j.-ban, (1891) 295 tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. A Koburg herceg-féle hitbizománynak itt vasolvasztója van, melynek évi termelése 30-40,000 q besszemer- és fehér nyers van; a munkások száma 80.
a Gölnic folyó felső völgyének természeti szépségeiről ismeretes része, Szepes és Gömör vármegyék határán, Dobsinától ÉNy. felé, két órányi távolságban. Legszebb részei a Sólyomhasadék (Falkengrepp), Hollókő (1158 m.), Sziklakapu, a Sz.-i sziklavár, Éleskő. A völgy idegenforgalmának központja a dobsinai jégbarlang közelében levő vendéglő, mely körül nyaralótelep fejlődik. V. ö. Pelech János, A Sz. és a dobsinai jégbarlang (Magyar Kárpát-egyesület Évkönyve, 5. köt.).
(az angol strike szó magyar leirása, franc. greve), a munkásoknak egyidejü, tömeges munkamegszüntetése, amely előfordul az egyféle termelő munkával foglalkozó alkalmazottak között ugy egyes vállalatok, mint egész foglalkozási ágak keretében. Néha egy-egy városra, vidékre, sőt egész országokra is kiterjednek azok, sé céljuk mindig az, hogy a munkaadóktól a munkásokra nézve kedvezőbb bérszerződést csikarjanak ki. A kényszerítő hatás abban áll, hogy a munkaadó a Sz. ideje alatt teljesen nélkülözi vállalatának jövedelmeit, sőt elveszíti a vállalatban fekvő tőkék kamatait, a mellett kötelezettségeinek nem tudván megfelelni, nem ritkán üzleti konjunkturáit is veszélyezteti. Ha a Sz. jól van szervezve és a sztrájkolók nem pótolhatók, akkor a munkaadó kénytelen a munkások követeléseit teljesíteni. E követelések vagy ébrfelemelésre, vagy a munkaidő leszállítására, kedvezőbb ellátásra, jobb lakásra, emberségesebb bánásmódra stb. vonatkoznak. Jóllehet a Sz.-oknak aránylag csak kisebb része sikerül, mindazonáltal oly rettenetes hatásu fegyver az a munkások kezében, hogy a legtöbb munkaadó, még mielőtt Sz.-ra kerülne a dolog, tőle telhetőleg megfelel a munkások méltányos kivánságainak. Különben a Sz. magukra a munkásokra nézve is nagy anyagi veszteségekkel jár, amennyiben e miatt elveszítik állásukat, a Sz. idejére nem kapják meg a munkabéreiket s ez idő alatt felélik megtakargatott filléreiket. De e magángazdasági károsodásokon kívűl nagy csapást mérnek a Sz.-ok a közgazdasági érdekekre is, amennyiben a termelési, forgalmi és fogyasztási viszonyokban nagy zavarokat idézhetnek elő, tetemesen megcsökkentik egyes osztályok fizetési képességét stb. Hatásuk különben annyira kiszámíthatatlan, hogy a termelés megakadása miatt bekövetkező áremelkedések néha a munkaadónak nyereséget szereznek, amint az az angolországi kőszénbánya-munkások 1870-iki Sz.-jánál történt.
A Sz.-ok története, ha az ókori rabszolga-munkások lázadásait nem vesszük figyelembe, egészen a XIV. sz.-ig nyulik vissza s a különböző államokban akkor és azokban az iparágakban törtek ki a Sz.-ok, amikor és ahol a vállalatokban a mostani kapitalisztikus üzem-rendszerek kifejlődtek. Igy p. hazánkban már 1525. a besztercebányai bányászmunkások, 1573. és 1576. a kolozsvári ötvöslegények, 1606. és 1609. a délmagyarországi bányászok sztrájkoltak. Ezek a Sz.-ok azonban a későbbiekhez hasonlóan kisebb hatásuak voltak és hatósági eszközökkel, rábeszélésekkel könnyen elnyomattak, sőt a hiányos szervezés és megfelelő külső támogatás hiányában a munkások anyagi helyzetének tarthatatlansága miatt igen sokszor maguktól összeomlottak. Nagyobb lendületet és kisebb-nagyobb sikereket csak azóta mutathatnak azok fel, mióta a munkások gyülekezési szabadsága és testületi jogai biztosíttattak. Az utolsó évek Sz.-mozgalmai közül Németországban 1893-ban 26 iparágban 116 Sz. volt, amelyekben összesen 9536 egyén vett részt s összesen 508 héten át tartottak a munkaszünetek. Az 1891-iki 931 Sz.-ban összesen 317,926 munkás vett részt s csupán a nyomdász-Sz. összes pénzbeli költségeit 1 1/2 millió márkára becsülik. Franciaországban ugyanazon évben 634 Sz. volt, amelyek 4286 vállalatból 170,000 munkásnak 3 millió munkanapját emésztették fel; az ekként elveszett munkabérek 4 1/2 millió frankra rúgtak. 1894-ben 391 Sz.-ban 54,349 munkás egy milliót meghaladó munkanapot, 1895-ben pedig 405 Sz.-ban 45,765 munkás 617,000 munkanapot veszített el. Angliában 1892-ben 700 Sz.-ban 356,799 munkás összesen 3.880,000 sterling font (46 1/2 millió frt) bérveszteséget szenvedett. 1893-ban 782 Sz.-ban 636,386 munkás, 1894-ben 1061 Sz.-ban 324,245 munkás és 1895-ben 778 Sz.-ban 243,500 munkás vett részt. Az 1893 jul.-dec.-i bányász-Sz. hetenkint 437,000 font munkabért emésztett föl. A legnevezetesebb volt azonban a londoni dock-munkások 1889-iki Sz.-ja, a «munka Waterlooja»; egyszerre 130,000 munkás szüntette meg a munkát, hogy bérfölemelést és állandóbb alkalmazást követeljen. A sztrájkolók a tanulatlan munkások közül kerültek ki, de oly példásan viselték magukat, hogy az öt hétig tartott Sz. ideje alatt egyetlen rendzavarást sem idéztek elő. A társadalom minden rétege szimpatiával kisérte e mozgalmat, egészen idegen munkások más iparágakban is megszüntették a munkát, hogy közvetve gyakoroljanak nyomást a dockvállalatokra, népkonyhákat rendeztek be számukra, adományokat gyüjtöttek nekik. Választott biróság ítélet a vitás ügyben s a lord-mayor, a londoni püspök és Manning bibornok a munkások javára döntötte el a kérdést. Ausztriában 1893. összesen 172 Sz. 1207 vállalatnak 28,190 munkását fél millió munkanapon át kényszerítette henyélésre. 1894. pedig 159 Sz.-ban 2468 vállalatnak 44,075 munkása vett részt. Az észak-amerikai Egyesült-Államokban 1880-86 között 3902 Sz. 24,304 vállalatban 132,320 munkást körülbelül 60 millió dollár bérjövedelemtől fosztott meg s ezzel szemben a munkaadók 34 millió dollár kárt szenvedtek. A legborzasztóbb Sz.-ok egyike volt az 1877-iki amerikai vasúti munkásoké, amely az Atlanti-oceántól a Csendes-tengerig dühöngött s rablással, gyujtogatással járt. 1892-ben 1998 Sz.-ban közel fél millió, 1893-ban pedig 1305 Sz.-ban 205,914 munkás vett részt. Magyarországon a legnagyobb és legsikeresebb Sz.-okat a nyomdászok rendezték; már 1871. rendeztek általános Sz.-ot; 1873-iki általános Sz.-jukkal bérfölemelést és a 9 órai munkaidőt vitték keresztül; 1885 és 1890. ismét általános Sz.-ot rendeztek, 1893 dec. s 1894 jan.-ban részleges Sz.-jaik voltak s 1895. 3 hétig ismét általános bérfölemelésért sztrájkoltak. Ez utóbbi Sz.-ban közel 2000 nyomdász és több száz nyomdai segédmunkás vett részt. Mind e Sz.-okat a nyomdászok szövetsége rendezte s azok csupán a fővárosra terjedtek ki. Ezeken kívűl még 1890. a fővárosi pékek, 1892. az aninai bányamunkások, 1893. a pécsi bányamunkások és a fegyvergyári munkások Sz.-jai voltak nevezetesek. 1897 jul. 11. a fővárosi téglagyári munkások állottak ki a munkából, ugyanez év nyarán pedig országszerte készülődtek a mezei munkások általános aratási Sz.-ra, amely két utóbbi Sz. eredményéről e kötet zártakor még nem lehetett véleményt mondani.
A Sz. megkezdése vagy a szabályszerü munkafelmondás megtörténte után, vagy ennek mellőzésével váratlanul következik be. Az előbbi esetben jog szerint nincs helye a beavatkozásnak, az utóbbi esetben azonban a Sz. tényleg jogsérelem a vállalkozókra nézve s igy törvényes intézkedésekre szorul. Általában azonban sohasem vezetnek célra e tekintetben még a legjogosabb kényszereszközök sem, sőt ellenkezőleg: igen megnehezítik a békés kiegyenlítést. Sok esetben üdvös tevékenységet fejtettek ki a Sz. békés megszüntetése körül az ipartestületek és ipartársulatok. A Sz.-ok káros és veszedelmes hatásait különben nagyon jól ismerik maguk a munkások is, éppen ezért csak a legvégső esetben folyamodnak e fegyverhez s alaposan előkészülnek a harcra. Pénzt gyüjtenek a Sz. idejére szükséges élelmezésre s a közös pénztárból vagy naponkint fizetnek a sztrájkolóknak élelmi költséget, vagy közösen étkeznek; anyagi tekintetben a sztrájkolókat idegen országbeli munkások és testületek is segélyezik. Azután bizottságokat választanak a munkások szórakoztatására, a munkaadókkal való egyezkedésre stb. A Sz. sikerére nézve általánosan azt tartják, hogy a tanult munkásoknak gondosan előkészített Sz.-jai közül átlag 15-20 % teljesen, 20-25 % részben, 50-60 % pedig egyáltalában nem sikerül. A legtöbb nagy és eredményes Sz.-ot eddigelé az angol munkások rendezték, akik p. 1893. a Sz.-ok 63 %-ánál teljes győzelmet arattak.
(Sztrajnyani), kisközség Ung vármegye szobránci j.-ban, (1891) 1497 tót, német és magyar lak.
(holland), selyemmel körülfont gyapotszövet.
l. Isztrandsa.
az orosz raszkol (l. o.) egyik felekezete Oroszországban.
(gör.) a. m. hadi csel.
(gör.) a. m. hadászat; a hadsereg és csapatvezetésnek tudománya a hadszinhelyen egész a harctérig, ahol a harcászat (taktika) szerepel. A hadászat feladata a hadi terv készítése és kivitelének felügyelete. Általában meghatározza, mikor, hová és milyen utakon meneteljenek a csapatok stb. Mindezen intézkedések attól is függnek, hogy milyen hireket kapott a vezér az ellenség felől. Kell, hogy a hadvezér ne csak a saját és az ellenségnek anyagi erejét, továbbá a hadi szinhely viszonyait, de a vezetők jellemét, a hadsereg állapotát ugy mint az ország lakosainak hangulatát is figyelembe vegye. A hadászat alapelvei: elkülönített menetelés, idejekorán véghezmenő egyesülés a csatához, az idővesztegetés kizárása, és a kivívott sikernek erélyes kihasználása. A hadászatnak a legnagyobb siker közepette a megveretésnek eshetőségére és ez okból a visszavonulási útnak biztosítására is gondolnia kell. Noha a hadászat elvei igen egyszerüek, a hadvezetés mégis nagyon nehéz. A mai hirszerzés gyorsasága épp ugy mint a számos közlekedési vonal és közlekedési eszköz a hadvezetést a régi időkéivel szemben megkönnyebbítette, annyira, hogy elkülönített seregrészek műveletei hátul fekvő állásból is vezethetők.
l. Vasút.