l. Szulyó.
Petrovics Sándor, orosz költő, szül. Moszkvában 1718 nov. 14. (ó-naptár), megh. u. o. 1777 okt. 1-én (ó-naptár). Kora szokásaihoz képest az irodalomnak csaknem minden ágát művelte, különösen pedig a szatirát. Őt tartják az orosz drámai irodalom atyjának is, amennyiben pszudo-klasszikus minták szerint ugyan, de nemzeti tárgyu szindarabokat irogatott s mint ilyen igazgatója volt az orosz udvari szinháznak is. Nevezetesebb tragédiái: Horev (1747); Szinav i Truvor; Kajuscsijszja gresnjik (Bűnbánó bűnös); Jaropolk i Djimiza; Dmitrij Szamozvanjaz (Bitorló Demeter); Bellsztiszlav stb. Jelentéktelenebbek vígjátékai és epikus darabjai, míg szatirái bátrak, merészek, találók és igazságosak. Összes munkái először 1787. jelentek meg Szt.-Péterváron s azóta többször.
a németalföldiek birtokában levő nagy sziget Ázsia DK-i végében, a Malakka-félsziget mellett, amelytől a Malakka-szoros választja el, a Pegui-, a Dékhinai-tenger és a Szunda-szoros közt. Legnyugatibb pontja a Konnings-, legkeletibb az Erste-punt. Területe 430,000, a mellette fekvő szigeteket (Szimalu, Niasz, Mentavei, Engano, Tapak, Bandjak, Pingi, Batu stb.) is bele számítva 443,234 km2, lakóinak száma 3.572,000 (egy km2-re 8). Az ÉNy-ról DK. felé húzódó szigeten egész hosszában egy közepes magasságu (átlag 4200 m.) hegylánc vonul el: a Bukit-Bariszan, amelyen számos kialudt és még most is működő vulkán meg nagy magasságba felnyuló hegycsúcs ül. A hegylánc, amely néhol 2, sőt 3 ágra is eloszlik és ismét egyesül, a DNy-i part közelében vonul el, míg az ÉK-i part közelében alluvium-síkság terül el. A Bariszan hegység működő vulkánjai az Indrapura vagy Korintji (3766 m.), az Ofir vagy Passzaman (2927 m.), a Dempo (3167 m.), a Merapi (2917 m.), a Kaba és Szorik; egyéb magaslatok a Szingalan (2890 m.), a Lusze (3700 m.) és az Abong (3139 m.). A partok K-en laposak, Ny-on magasabbak, de csak ÉNy-on meredekek; jelentékenyebb öblök a tapanulii, a benkuleni, a szambati, szemangkai, a Linga szigettel szemben az amfitritei, langszari és az acsini. A folyó vizek a Ny-i oldalon nagyobbára rövid hegyi patakok; csakis a Szingkel, Taro és Gadisz vizein járnak a benszülöttek nagyobb csónakjai; a K-i oldalon a folyók hosszabbak és torkolatuk nagyobbára jó kikötőül szolgál. Ezek közül a jelentékenyebbek: a Rokan, Sziak, Kampar, Indragiri, Djambi, Muszi vagy Palembang és a Tulang-Bavang. Mindezeket számos mellékfolyó táplálja, amelyeket egymással természetes csatornák kötnek össze, ugy hogy Sz. alföldi részében a forgalmat leginkább vizen közvetítik. Tavai is nagy számmal vannak; legnagyobb a Toba (Tao Szilalahi) mintegy 1000 m. magasban; kisebbek a Manindsui és Szingkarahi. Az éghajlat meglehetősen egyenletes, csakis az alacsony és a magasabb fekvésü helyek közt van jelentékenyebb különbség. Padangban az évi közép hőmérséklet 26,6°; legmelegebb a május hónap (27,2) és leghüvösebb a november (26,2). Az ásványország kincsei sokfélék, de legjelentékenyebbek az arany és a szén; az előbbit leginkább Mandeling és Szupagang körül, szenet pedig Ombilin disztriktusban találni; ezeenkivül van ón-, ólom-, réz-, vasérc, salétrom, timsó, márvány és petroleum. A növényzet gazdag és inkább hasonlít Borneóéhoz, mint a jávaihoz. A fauna egyike a földünkön a leggazdagabbaknak; itt él az orangután, a sziamang, a tavang, a rendkivül érdekes Tarsius spectrum; a ragadozók közül a tigris, a viverrák; továbbá az elefánt, orrszarvu, indiai tapir, a Tragulus, a foghijasok, madarak, gyíkok, kigyók, rovarok is nagy számmal találhatók; a folyókban sok a hal és a krokodilus. A házi állatok száma szintén jelentékeny; tartják ilyenekül a bivalyt, a zebut, a lovat (különösen Deli körül), kevesebb szarvasmarhát, juhot, kecskét, ellenben igen sok házi szárnyast. A lakosság két fajból, ezeknek egymással és idegen bevándorlókkal való keveredéséből keletkezett. A két faj az indonéziai (mintegy 600,000), amelyhez a batták, alák és kubuk tartoznak, és a maláji (1.750,000), amely Indo-Khinából vándorolt be; a keverék népek: acsiniak (350,000), palembangiak és lampongok (700,000); ezekhez járultak az Indiából bevándorolt tamulok (52,000), a jávaiak, a szundaiak, arabok (5000) és khinaiak (110,000), végül európaiak (körülbelül 5000). Az uralkodó vallás valamennyi népnél az iszlám, de vannak köztük pogányok is. A kereskedelem középpontjai Padang, Palembang, Benkulen, Szerdang, Deli, Muntok stb. A fő kiviteli cikk a bors; továbbá kukorica, szágó, kókuszdió, kámfor, dohány, gummi elassticum, guttaperka, kasszia, pamut, aranypor, szén stb. Sz. egyes részei a sziget belsejében még teljesen függetlenek, mások saját fejedelmeik uralma alatt a hollandok hűbéresei és ismét mások az alattvalói.
Marco Polo la meneur isle de Java néven tesz róla említést. Szumoltra néven 1330. Pordenonei Oderik minorita szerzetes, Szumátra s Szamathra néven pedig 1340. Ibn Batuta említi. Az iszlám a XII. sz.-ban talált magának ide utat. 1511. telepednek meg Sz.-n az első portugálok. Midőn 1599. Houtman Cornelis vezérlete alatt a németalföldiek Sz. szigetén megjelentek, ez három részre volt felosztva: D-ire (Batangerie), középsőre (Manangikabo) és É-ira (Tanah-Batta). A néemtalföldiek 1664-70 közt a Ny-i parton telepedtek meg és Padangot alapították. 1685. az angolok Benkulen alapját vetették meg, de 1824. ezt is átadták a hollandoknak. Az Acsinnal való háborut l. Acsin alatt.
(növ.), l. Kámforolajfa.
a Ficus ceriflua Jungh., egy Szumátrán honos Urticacea beszáradt tejnedve. Olvadási pontja 60 C°, fajsúlya 0,963. A Sz.-t ugy alkalmazzák, mint a méhviaszt, ennél azonban keményebb, hamuszürke szinü, éterben oldható.
(Pulo Csindana, Tjendana, Sandelbosch), Timor németalföldi residentiehez tartozó sziget az Indiai-oceánban, Florestől D-re, Szavut (l. o.) is beleszámítva 11,360 km2 területtel, mintegy 180,000 lak. A belsejében 1000 m.-nyire emelkedő, még kevésbé ismert sziget flórája és faunája a Timoréval egyezik meg; lakói malájok; fővárosa az É-i parton fekvő Nangamesszi.
l. Szambava.
más nevén mosusz-gyökér v. pézsma-gyökér (radix sumbuli), az Euryangium vagy Ferula sumbul Hooker nevü steppei növény mosusz-szagu gyökere. Mosuszpótlékul használják illatos porokba s kivonatként olcsó illatszerekbe. A Sz. vizgőzzel lepárolva adja a mosuszgyökér-olajat, mely az illatszerészetben szerepet játszik. Sz.-nek a Valeriana spica-t is nevezik, l. Macskagyökér.
görög kolostor, a Fekete-tenger mellett, Trapezunttól D-re, a Sz.-hegy vadonjában. A monda szerint Sophronius és Barnabás szerzetesek alapították a IV. sz.-ban. A monda szerint a Lukács evangelistától festett három Mária-kép egyike e kolostorban van. V. ö. Fallmerayer, Fragmente aus dem Orient (1 köt., Stuttgart 1845).
ősrégi turáni származásu nép az Eufrát völgyéből, Babilonia területén, amely nemcsak az által nevezetes, hogy a legrégibb eddig ismert kulturának megalapítója, hanem egyúttal az által is, hogy nyelvének gyökszói feltünően megegyeznek különösen a török és a magyar nyelv gyökeivel, valamint nyelvtana is a turáni nyelvek sajátságait mutatja. Az ország északi részét Akkádnak, a déli részét Szumériának nevezték, a nép őshazája azonban a középázsiai fensík. Történelmét a fenmaradt emlékek (ékiratok) alapján körülbelül a Kr. e. 5000. évig kisérhetjük vissza. Eleinte patizi címü papi fejedelmek uralkodnak a nép felett, de már körülbelül Kr. e. 4500. a szirgullai patizik helyébe a szirgullai királyok lépnek. A legnagyobb patizi Gudia volt, aki 3100 körül Élam, Úr és Akkad tartományok fejedelmeit legyőzi és székhelyét Szirgullából Urba helyezi át; építményeket létesít, a szépművészetet s a kereskedelmet hatalmasan pártolja és alatta a vallás is átalakul, mely eredetileg az ég és föld tisztelete és samaizmus volt. Már egyik előde, Úr-Bau alatt, mint az erősen növekvő semita bevándorlás nyomai, mutatkoznak egyes tartományokban semita papkirályok; Kr. e. 2700-2500. már semita királyokkal is találkozunk, akiknek sorozatát azonban 2403-2035. megint tizenegy turáni származásu király szakítja félbe. Azután megszakítás nélkül következnek a semita dinasztiák. A bevándorló semiták először az északi tartományt változtatták át semita állammá; még előbb azonban a még inkább északra fekvő Assziriát, amely hasonlóképen eredetileg akkád gyarmat volt. Az ilykép keletkező semita birodalom, miután Khamarrugas (1923-1868) székhelyét Babiloniába helyezte át, nevét is megváltoztatta és a babiloniai birodalom nevét vette fel. A szumériai ékiratokat Rawlinson fedezte fel először Sardanapal könyvtárában és ő, valamint Hincks akkád feliratoknak nevezte azokat. Halévy hipotézisét, hogy a szumériai irás pusztán a semita asszir-babiloni nyelvnek a papok által szerkesztett titkos irása volna, Hommel Frigyes döntötte meg a szumériai-akkád nyelvtan és szójegyzék összeállításával, mely a nyelvnek turáni voltát kétségtelenné teszi.