l. Magyar táncok.
vagy bál (franc. bal, olasz ballo), mindkét nembeli társaság összejövetele a tánc céljából. A T. eredete a francia és a burgundiai udavarok ünnepélyein keresendő. Az első táncvigalmat, melyről említést tesznek, Amiensban 1385-ben rendezték VI. Károlynak és Bajor Izabellának menyegzőjén, de még a XV. sz.-ban is ritkán rendeztek táncvigalmat. Csak Medici Katalin alatt, aki az álarcos táncvigalmat először honosította meg Franciaországban, továbbá IV. Henrik alatt lettek gyakoriakká a táncvigalmak. Jelenlegi formájukban XIV. Lajos korában váltak divatossá sé a francia minta szerint honosultak meg Európában a XVII. sz.-ban. Az udvari bálok feszes szabályait utánozta a magas arisztokrácia. 1715. operai táncvigalmat (bal de l'Opéra) rendeztek, mely a polgári osztálynak is alkalmat nyujtott bizonyos belépő-díj mellett a táncvigalmon részt venni és ezen időtől fogva mindenféle osztály állandó átrsas mulatsága lett. A francia nyári táncvigalmakat (bals champętres), melyeket a szabadban nappal és éjjel is tartottak, hasonlóképen mindenfelé utánozták. Divatba jött még a magasabb körökben u. n. gyermekbálok rendezése is, pedagogiai szempontból elég helytelenül, mert a fejlett ifjukor mulatságát anticipálja. L. még Piknik.
(ang., ejtsd: tenndem), két kerekü kocsi, melyet két, egymásután fogott ló húz. - T. gép, az olyan gőzgép, melynek két hengere egymás mögé van elhelyezve.
az a pénzösszeg, amellyel az iskolába járó és a magán vizsgálatra jelentkező tanulók az iskola fentartásához hozzájárulnak. Ennek összege az egyes iskolafajok szerint s a tanulók illetősége és vallása szerint különböző. A tankötelezettség (l. o.) kimondása elvileg a teljes T.-mentességet hozná magával; ez az elv azonban a legtöbb helyen pénzügyi nehézségekbe ütközik s egyes iskolák legfeljebb jó előmenetelü sé szegény tanulókkal szemben szokták alkalmazni. E T.-mentesség lehet teljes vagy részleges; rendesen a fél T.-mentesség van nagyon szokásban. Franciaországban az elemi népoktatás teljesen ingyenes, Norvégiában külön vannak a szegény tanulók számára szervezve az ingyenes iskolák.
l. Tanger.
(Tanjore), az ugyanily nevü disztriktus fővárosa és egykoron fejedelmi székhely Madrasz britindiai presidencyben, a Kaveri-torkolat legnagyobb ága és vasút mellett, 74 km.-nyire a tengertől, (1891) 54,390 lak., selyem-, musszlin- és kartonszövéssel, élénk kereskedéssel, aminek fő tárgya a hegyi kristály; hittérítő-állomással; pompás palotával, amelyben 18,000 régi kéziratot őriznek és a Peril Kovil nevü pagodával, amely a tiszta hindu stílus egyik remeke.
Károly, német iró, szül. Landshutban (Bajorország) 1849 jun. 9. Katonai pályára lépett és a táborkar hadi történelmi osztályában működött, részt vett az 1870-71-iki hadjáratban és most mint nyugalmazott kapitány Berlinben él. Kiválóbb hadtörténeti munkái: Der Krieg von 1870-1871 (7 köt., 1888-91, e műnek 1., 3., 5. és 7. kötetét irta) és Deutschlands Kriege von Fehrbellin bis Königgätz (9 köt., 1891-94). Jelesebb elbeszélő művei: Durch ein Jahrhundert. Drei kriegsgeschichtliche Romane (3 köt., 1892); Ernste u. heitere Erinnerungen eines Ordonanzoffliciers (6. kiad. 1895); Officiersleben in Krieg u. Frieden (1889); Heiteres und Ernstes aus Altbayern (1895) és több novellagyüjtemény, melyekben nagy utazásait Európa, Ázsia és Afrikában hatásosan értékesítette. Járt hazánkban is.
és tanszerek, nem egészen szétválasztott körü fogalmak s azokat a természeti és mesterségesen készített tárgyakat jelentik, amelyeket a tanítás és tanulás közben azért szoktak alkalmazni, hogy a tanítás eredményét mennél jobban biztosítsák. A gondosabb nyelvhasználatban T.-nek nevezik mindazt, amit a tanító alkalmaz tanításai közben, tanszereknek pedig inkább azokat a tárgyakat hivják, amelyeket a tanuló használ tanulása közben. Ily értelemben T.: a fali tábla összes felszerelésével, a fali térképek, telluriumok, planetariumok, a fali olvasótáblák, a mozgatható betük, a számológépek és kockák, a természeti testek gyüjteményei, a rajzminták, különböző ábrák és képek, testminták és a sokféle fizikai és kémiai készülékek, eszközök stb.; ellenben tanszerek: a tankönyvek, kézi térképek, képes könyvek, a tanulók gyüjteményei, rajzai s más készítményei, a toll, ceruza, ecset, tinta, festék, iró- és számolópapiros, palatábla, palavessző, stb. L. még Iskolai egészségügy.
a Szahara (l. o.) nyugati része.
az a szorgalomidő, amely alatt a rendes iskolába járó tanulók, az évközbeli rövidebb szünidőket leszámítva, szakadatlanul járnak iskolába. A T. hazánkban rendesen szeptember 1-én kezdődik és a falusi népiskolákban 8-9 hónapig, a többi iskolákban pedig 10 hónapig tart és igy juniusban végződik. A T. kezdetének és végének napját az iskolafentartó festületek állapítják meg.