Tanna

1. az Új-Hebridák (l. o.) egyike. - 2. T., az ifj. Reuss hercegség egyik városa, a Wettera és vasút mellett, (1890) 1598 lak.

Tanna

l. Misna.

Tannenberg

falu Königsberg porosz kerület Osterode nevü járásában, (1890) 462 lak. Ismeretes azon vereségről, amelyet 1410 jul. 15-én itt a Jungingen Ulrik vezérlete alatt álló német lovagrend a lengyel-litván hadak ellen szenvedett.

Tannhäuser

a német népmonda szerint egy lovag, aki Venus asszony hegyére szállt alá (l. Venus-hegy). Miután egy ideig bűnös gyönyörök közt élt s e miatt lelkiismerete mardosni kezdte: bűnbánólag Rómába IV. Orbánhoz zarándokolt, hogy gyónás és vezeklés által bűneiért bocsánatot nyerjen. A pápa azonban, akinek éppen száraz bot volt a kezében, azt felelte neki, hogy épp oly kevéssé bocsáthat meg neki Isten, amily kevéssé virulhat ki a kezében levő bot. Erre T. kétségbeesve tért vissza Venus asszonyhoz. Harmadnapra azonban a bot rügyezni kezdett, mire a pápa az ország minden részébe követeket küldött szét T. keresésére, aki azonban nem volt meglelhető. E fogalmazásban a monda nyomait a XIV. sz.-ig követhetni; egyes vonásai azonban még a germán pogánykorra utalnak vissza. Újabban a mondát számosan, igy Tieck, Heine költőileg is feldolgozták, Wagner Rikárd pedig, aki épp ugy, mint Hoffmann T.-t Ofterdingen henrikkel azonosította és őt a wartburgi dalnokversenyen is szerepeltette, operát csinált róla. Operát irt e tárgyról Duller is (zenéje Mangoldtól), amely 1846. került előadásra. Újra átdolgozta Pasqué; előadták Darmstadtban 1890. A XIII. sz. közepén és IV. Orbán pápával (1241-64) egyidejüleg valósággal élt azonban Németországban egy T., akinek mint vándordalnoknak sikerült II. Frigyes osztrák herceg kegyét megnyernie és aki a nők és cimborái körében pazarolta el vagyonát s aztán nyugtalanul járt-kelt egyik német udvartól a másikra (1240-70). Humorisztikus, ironikus költeményei Hagen Minnesinger címü gyüjteményének 90. számában jelentek meg.

Tannin

digalluszsav, csersav. C14H10O9+2H2O. A különféle gubacsokban 50-70 % mennyiségben található organikus sav, amelyet ugy készítenek, hogy a felaprított gubacsot éter és borszesz elegyével tökéletesen kivonják, e folyadékot vizzel összerázzák és a különvált vizes réteget vizfürdőn bepárologtatják. Mesterségesen készíthető galluszsavból, ha azt ezüstnitráttal oxidálják v. ha arzénsavval főzik. A tiszta T. szintelen, fénylő, alaktalan por, mely a levegőn gyorsan megsárgul és vizben igen könnyen oldódik, alkohol nehezen oldja, éterben pedig oldhatatlan. Vizes oldata ferrikloridtól sötétkék szinü lesz és enyvoldattal csapadékot ad. Sói igen nehezen állíthatók elő; 210°-ra hevítve pirogallol (l. o.) képződik belőle. A T.-nak különböző izomerjei számos növényben találhatók, igy a kávéban, teában, kinakéregben, katekuban stb. A bőr cserzésére és gyógyszerül használják. L. még Cserző anyagok és Pácok.

Tann-Rathsamhausen

Lajos báró, bajor tábornok, szül. Darmstadtban 1815 jun. 18-án, megh. Meranban 1881 ápr. 21-én. 1866. mint Károly herceg vezérkari főnöke szerepel. Olmützben Ausztriával a jun. 14-iki konvenciót kötötte és jul. a bajorok hadműveleteit, melyek balsikerrel végződtek, vezette. A háboru után a király főhadsegéde maradt, aki őt 1869. az első bajor hadtest parancsnokává nevezte ki. ennek élén 1870. kitüntetéssel harcolt Worth, Beaumont és Dedannál. Október 10. Orléansnál győzött, a várost megszállotta, de a francia túlerő elől később kénytelen volt észak felé visszavonulni.

Tannu-ola

az Altainak 600 km. hosszu folytatása Monolországban, az ubsza-nor és felső Jenisszei közt; legnagyobb magassága közel 4000 méter; rendkivül zord; csak völgyeiben vannak erdők.

Tannyelv

az iskola tanításának nyelve. Magyarországon a népiskolák 59 %-ában, a középiskolák 90 %-ában, a főiskolákban pedig kivétel nélkül magyar a T. Az idegen T.-ek a népiskolákban a német, oláh, tót, szerb, horvát, rutén és olasz, a középiskolákban pedig a német, oláh, szerb és olasz nyelvek. Az 1879. XIX. t.-c. rendelkezései szerint különben az ország minden iskolájában tanítani kell a magyar nyelvet is, mint kötelező tárgyat.

Tanonc

l. Inas.

Tanonciskolák

l. Iparoktatás.


Kezdőlap

˙