(ném. Hauffnitt, Haufnitz, később Haubitze). Eredetileg fából készült parittya, mely a követknek egész halmazát (csehül: haufne) hajította. Legelőször a XV. sz.-beli huszitáknál fordul elő Ziska alatt. A zeitschrift für Kunst, Wissenschaft und Gesch. des Krieges (IV. 181, Berlin 1844) szerint a Haufnitt kamra nélkül, hengerded fúrásu volt. Az Esterházyak fraknói várában voltak ilyen T.-ok, melyeknek hossza 61/2 bécsi láb volt és 6 font kő felvételére voltak fúrva (Wolf Unverzagt 1554. felirattal). A XV. sz.-ban a T.-ok mindig hosszabbak lettek. Már Boroszló város szertárában hosszu, középnagyságu és kis T.-okat említenek. A XVI. században mind jobban a «Haubitze» név terjedt, mely név a «Haufnitz»-ból származott; az ágyu és mozsár közt álló löveget jelezte. Csöve relative rövid volt (6-8 kaliberü hosszu) s kerékkel ellátott lövegtalpon feküdt. Eleinte csak kőgolyók kövésére rendelve, a XVI. sz. második felében gránátlövedéket kaptak és ezzel jelentőségük is emelkedett. Kaliberüket a gránát rendszeresítésével is a régi kőgolyók súlya szerint nevezték el. Eleinte csak kicsinyek, 16-18-20 fontosak, később a XVII. sz.-ban 25 és 30 fontosak voltak; a tábori használatra pedig 11-10 és 7 fontosakat rendszeresítettek. Ezen században nagy gondot fordítottak a T.-ok műszerkezetére, mert a csak tömör golyókat lövő sima ágyuk mellett nagy hasznukat vehették. Megkülönböztettek rövid és hosszu T.-okat; az előbbiek rendesen 6 kaliberü hosszal birtak és inkább a hajításra, az utóbbiak 8-9 kaliberü hosszal pedig inkább a lövésre voltak rendelve. A rövid t.-okat leginkább a porosz tüzérségnél mint tábori löveget használták, míg a többi tüzérségeknél 1850 körül hosszu T.-okat rendszeresítettek. Nálunk mint tábori hajítólöveg a 9 cm.-es ostrommozsár van rendszeresítve. A hajítás hatásának fokozása végett egy 12 cm.-es tábori T. (Feld-Haubitze) terveztetett, mely a 9 cm.-es tábori lövegnél rövidebb, de egyenlő súlyu.
(növ., stolo subterraneus a. m. földbeli inda), számos növénynek a földben messzire szétterjedő, vékony, gyökeres s helyenkint kibuvó és légbeli szárra növő hajtása, mely jelentékeny mennyiségü laza földet foglal össze, azért a tarackoló növény, kevesebb a fák között (Quercus Toza Bosc.). A növény T.-járól szaporítható.
v. tarackfű (növ., badbúza, búzaperje és lábas perje Baumgartennál, kutyaperje, ebgyúgyító pázsint, búzalevelü fű Benkőnél; Agropyrum Gaertn., Eremopyrum Led.), kalászos pázsitfű, a búza rokona v. e génusz algénusza, amelytől többnyáréltüsége, a gyakori földbeli inda (lásd Tarack), valamint a több- (3-15) virágu kalászka különbözteti meg. A kalászkák szélesebb lapjukkal támaszkodnak a kalász tengelyéhez, a vadóctól ez különbözteti meg. 32 faja (hazánkban 9) mind a két földségnek mérsékelt vidékein terem. Az Agr. v. Triticum repens L. (l. az ábrát) 1/3-1 m. magas, merev száru pázsit. Kalásza egyenesen áll, kalászkája rendesen 5-6 virágu. Könnyü porhanyó földben Európában, Ázsia északi részén, Észak-Amerikában és Patagoniában terem. Gyenge édesízü, gyakran mannit-termelő tarackja rhizoma v. radix graminis albi (a. m. fehér fűgyökér) néven officinális. Más vidéken rokon faj (A. acutum R. et Sch., A. pungens R. et Sch., A. iunceum Beauv., A. intermedium Host.) ugyane célra használatos. A T. a szántóföldön tarackjával alkalmatlan, a föld erejét kiszívja, kiirtása nehéz, a földet gyengén, 4-5 cm.-nyire kell felszántani, azután nehéz vashengerrel jól meghengerezni. Ha a T. tarackdarabja mégis kihajtani kezdene, jól meg kell boronálni, s a kiboronált darabokat elszáradás után ismét erősen meghengerezni. Célszerü ezután trágyázni és 18-20 cm.-nyire beszántani. A T. tarackjában sok a táplálék: keményítő, mézga stb.; cukortartalma 22 %-ig emelkedik. Vizparton a tarack a földet jól megfogja, homokos mezők és lejtők megkötésére célszerü. Egyike a legelterjedtebb és legalkalmatlanabb gyomnövényeknek.
[ÁBRA] Tarackbúza kalásza.
(növ.), a tarackbúza (l. o.) mezeinken termő vad búzafaj neve.
(Agrostis stolonifera L.), egyike a legértékesebb s legapróbb fűmagvaknak, melyet a közönséges tippan (A. vulgaris With.), az ebtippan (A. canina L.), a harmattartó széltippan (Apera spica Venti L.), a vigály-mézpázsit (Glyceria distans Wahl.) és a gyepes nápic (Aira caespitosa L.) magvaival hamisítanak. A kereskedésbe jövő T.-ot csaknem kizárólag Észak-Amerika rétjeiről gyüjtik össze s ugy kerül az európai kereskedésekbe, ahol gyakran a hamisítására szolgáló említett növények magvaival keverik.
(Tereszva), kisközség Máramaros vármegye taracvizi j.-ban, (1891) 1070 rutén, német és magyar lak., a járási szolgabirói hivatal széke, vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
mint keskeny vágányu (0,76 m.) h. é. vasút épült, de a bevételek csekélysége és különösen egy árviz nagyobb rongálásai miatt a társaság feloszlott s a vasutat az erdőkincstár vette meg erdőterményeinek szállítása végett. A közforgalom csak a magyar királyi államvasutak Taracköz állomásától kiindulva Nereznice állomásig tartatik fenn. E vonalrész hossza 14 Ľ km.
(b. al-'Abd al-Bekrí), az iszlám előtti idő hires arab költője (körülbelül VI. sz.), kinek költeményei az Ahlwardttól kiadott hat diván (l.Kaszida) között foglalnak helyet; egy költeményét a Mu'allakát (l. o.) közé vettek föl.
(Taragurh, Taraghur), az Aravali hegylánc 870 m. magas csúcsa, amelynek lábánál Adsmir (l. o.), egy mecsetté átalakított dsaintemplom, Akbar és Dsahangir egykori palotái, csúcsán pedig egy régi erősség áll. A hegy most az angol katonák egészségügyi állomása.
v. taréj (crista), különböző növényrésznek taréjnemü képződése, p. a páfrányok sporangiumán, a varjuborsó gyümölcsén. Crista galli a. m. kakastaréj, több növénynek (Onobrychis, Erythrina, Celosia) fajneve. - T., a tengerészetben (ném. Strecktau; ol. floridor; ang. jackstay), a vitorlarudak felső részén, azok hosszában kifeszített vasrúd vagy drótkötél, amely a vitorlának a vitorlafához való megkötésére (feltöltésére) szolgál. - T. a sarkantyu (l. o.) egyik része is. - Állattani értelemben l. Madarak. - T.-vonal az építészetben, l. Fedél.