l. Kokárda.
az ugyanily nevü járás székhelye Cuenca (ettől 78 km.-nyire) spanyol tartományban a Riansares jobb partja közelében, vasút mellett, 830 m.-nyi magasban, (1887) 5066 lakossal, akiknek szegényebb része barlangokban lakik; II. Fülöp korában restaurált régi, 3 hajóból álló templommal, Tiansares herceg kastélyával; két km.-nyire a hires búcsujáró hely Nuestra Senora de los Riansares. Közelében 1809 jan. 13. Victor francia marsall legyőzte az Infantado herceg vezérlete alatt álló spanyolokat.
(állat, rénszarvas, iramszarvas, Rangifer Tarandus Sund), a párosujju kérődző emlősök csoportjában az agancsosok közé, illetőleg a szarvasfélék családjába tartozó állatfaj. Általában szarvasforma. Teste hátulsó felében szélesebb; nyaka oly hosszu, mint feje, erős és oldalt összenyomott, felfelé alig hajlott. Feje elül csak keveset keskenyedett, otromba, tompa orru. Fülei rövidebbek a nemes szarvaséinál. Szemei nagyok; könnygödrei kicsinek és szőrrel födöttek. Mindkét ivaregyén agancsokat visel, amelyek a rövid rózsától kezdve ívesen hátulról előre hajlanak, végükön lapátformán szélesedettek, ujjformán kimetszettek és gyengén barázdásak; szélesek, laposak, mélyen hasítottak és mellékpatáik a földig érnek le. Bundája igen tömött, nyakának elején meghosszabbodott, sörényt alkot. Szine tavasszal egyszinü szürke, de lassanként kinőnek a fehér szőrök és szine lassanként szennyes fehéres-szürkévé válik. Füleinek belső oldala és lábtövének belső szőrpamata fehér. A szelig T. nyáron fején, hátán, hasán és lábain sötétbarna, hátgerincén csaknem feketés; törzsének két oldalán világosabb, nyaka sokkal világosabb, alsó fele fehér, homloka fekete-berna, pofája két oldalt fehér, télen azonban a fehér szőrök ezeknél is urakodóan lépnek föl. Az ó- és újvilág északi sarkait lakja, a 80° szélességi foktól a 60°-ig Norvégiában, az 56°-ig Tver kormányzóságban, Szibériában a 49°-ig. Izlandon, a Spitzbergákon és Grönlandban is otthonos. Télen az erdőkbe vonul csapatosan, tavasszal azonban a térségeket keresi fel. Társas állat és nagy csapatokban él. Gyorsan megy és fut, ügyes úszó, kitünő szaglása van, hallása és látása is éles és nagyon óvatos. Nyáron alpesi növényekkel, télen mohával táplálkozik. Agancsait decemberben v. januárban hullatja el. Párzása szeptemberre esik s a tehén áprilisban borjadzik. Az Észak lakóinak nélkülözhetetlen állat, minden részét értékesítik. Agancsaiból és csontjaiból halászóeszközöket készítenek, bőrét kikészítik, hátának ínait cérnává hasítják, a borju bőrével ruházkodnak, húsát, vérét, csontvelejét, sőt gyomrának tartalmát is megeszik. Szelidítése azonban nem haladt oly messzire, mint a házi tuloké és a több nemzedéken át szelidítettek utódjai is még mindig félvad állapotban vannak. Különösen a lappok, finnek és a szibériaiak űzik nagyan a tenyésztést és a korjákok 40-50 ezer darabból álló csordákat tartanak; a norvégiai lappoknál a T.-nak számát 79 ezerre becsülik. Bizonyos járványok tetemesen csökkentik a csordákat, igen sok nem birja ki a zord éghajlatot és termékenysége csökken. A csordában tartottak általában kicsinyek, jelentéktelenek. A lappok nomád életmódja a T. szokásaihoz alkalmazkodik, amely saját maga keresi táplálékát. A T.-ok julius és augusztusban a hegyek között és a tengerpartokon tartózkodnak, szeptemberben azonban megkezdődik a visszavándorlás; teljes szabadságot élveznek ilyenkor, párzanak a vadakkal és csak az első hóval fogdossák ismét össze, hogy a farkasoktól megvédjék. Tavasszal is szabadon eresztik egészen az ellés idejéig. Ez az életmódot csupán a kutyák teszik lehetővé, mert ezek nélkül a csordákat nem tudnák összeterelni. A fejéskor mindig megkötik. Teje kitünő, kissé érdeskés és vastag s belőle sajtokat is készítenek. Szeptemberben leölik és minden részét értékesítik. Igavonó állatnak is használják, az erősebbeket a tunguzok és korjákok lovaglásra is használják. Egy jó T. óránként 1,5 geográfiai mérföldnyi utat is megtesz s 150 kg. terhet elbir, rendesen azonban csak felényivel terhelik meg. A történelmi kor elején valószinüleg a mai Volhiniában is tenyészett és Julius Caesar idejében Germania erdőségeit is lakta. Skócia északi részeiben a XII. évszázad közepén még tenyészett. Kövül maradványai a mellett tanuskodnak, hogy a történelem előtti időkben Közép-Európa legnagyobb részében, Nagy-Britanniában, Belgiumban, egész Franciaországban a Pireneusokig, Svájcban, Németországban, Dél-Svédországban, az orosz keleti-tengeri tartományokban, Lengyelországban, Oroszország legnagyobb részében a Volga és Don mentén, Besszarábiában, Észak-Magyarországon és Morva-Csehorszában tenyészett. Déli elterjedésének egykori határai tehát a Pireneusok, az Alpok, Bécs és a Tátra-hegység voltak. Valószinü azonban, hogy e nagy területen nem egyszerre élt, hanem ide-oda vándorolgatott. Legrégibb kövült maradványai a diluviumból valók, a legfiatalabbak a tőzegtelepekből s konyhahulladékokból. Sok helyen az ember kezének nyomát mutató, faragott, díszített csontjait találták.
orosz fedett kocsi.
különösen Olaszországban s ott is leginkább a nápolyi tartományokban nagyon elterjedt néptánc és zene, sebes, szenvedélyes és rohamos forgással, 6/8-as ütenyben. Rendesen csak egy pár, vagy legfeljebb két nő és egy férfi lejti egy-egy csoportban, de több csoport is táncolhatja. Nevét a XIV-XV. sz.-ban az akkor Európa széltében elterjedt vitus-tánccal Olaszországban divatozott tarantizmustól (l. Koreománia) nyerte.
(Tarentum, Tarasz), az ugyanily nevü járás és érsekség székhelye Lecce (ettől 79 km.-nyire) olasz tartományban, a róla elnevezett öböl É-i végében, azon földnyelven, amely a 8 km.-nyire benyuló mare Piccolót a nyilt öböltől elválasztja, vasút mellett, (1881) 33,942 lak., kényelmes és biztos kikötővel, amelyet újabban az olasz kormány hadi kikötővé is tett. Kikötője, a Mare Piccolo, mint 25 km. kerületü, amely egy forgó híddal áthidalt keskeny szorost köt össze a T.-öböl többi részeivel, ahol a San Pietro és San Paolo szigeteken (az antik Choeradesen) két világító torony áll. 1891-ben 427 hajó érkezett 191,316 t. tartalommal és ugyanannyi távozott. A kivitel értéke 4,9, a behozatalé 6,4 millió frank volt. A város rendesen épült; 3 utca szeli át egész hosszában a Nápolyi-kaputól a Leccei-kapuig, ahol egy egész új városrészben van a giardino pubblico és a nagya azrenál. Legjelentékenyebb éületei a San-Cataldo-székesegyház, az V. Károly korából való erősség s a vizvezeték (il Triglio). Legnagyobb érdekessége azonban a Mare Piccolo, amely a világnak egyik halakban leggazdagabb helye, a maga számos halászával és osztrigatenyésztőjével. Az antik Tarentumot a japygiaktól lakott helység területén dór kivándorlók alapították Kr. e. 705. Phalanthos vezérlete alatt. Ipara, kereskedelme nemsokára gazdag és hatalmas várossá tették. Nagy-Görögországnak T. volt egy ideig az uralkodó városa. Azonban a fényűzés csaskhamar megrontotta az erkölcsöket és ezzel a város ereje is hanyatlásnak indult. Kr. e. 282 Rómával háboruba keveredett és 272. Pyrrhus győzelmei dacára meghódolni volt kénytelen. Midőn Kr. e. 212. Hannibal partjára állott, 209-ben újra legyőzték és ekkor kemény elbánásban részesült. Régi fénye ekkor letün ugyan, de azért élénk kikötőhely maradt. A keleti gót birodalom megdőlése után a keletrómai birodalomhoz került. 675. Romuald longobart herceg foglalta el. 856-887. a szaracénok birtokában volt, akik után 929. ismét bizánci uralom alá került. 1063-ban megszállották a normannok és külön királysággal együtt az olasz királysághoz került. V. ö. Doehle, Geschichte Tarent's bis aug seine Unterwerfung unter Rom (Strassburg 1877); De Vincentiis, Storia di T. (Nápoly 1878); Gagliardo, Descrizione topografica di T. (Taranto 1886).
(állat), l. Fogaspókok.
kisközség Somogy vármegye nagyatádi j.-ban, (1891) 2277 magyar és vend lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(nyirlaki), régi zalavármegyei nemesi család, mely mint ilyen a XVIII. sz.-ban virágzott, s régi nemességét 1716 ápr. 16. erősítette meg III. Károly. A család három utolsó nőt tagjának egyikét, Annát vette nőül Oszterhueber György, Oszterhueber Jánosnak, az 1741 okt. 28. nemességet nyert légárdi főpostametesternek s jenének zalka Évának a fia. E házasság útján a T. család ősi birtokai is Oszterhueber-kézre kerültén, György későbbi leszármazói hazafias érzelmek és előadeik iránti kegyelettől s hálától vezéreltetve, a régi T.-család kihaltával annak mintegy felújításául a király engedelmével 1868 aug. 10. saját régi nemességük a címerük megtartásával felvették delőbbi idegen hasznásu nevük helyett a már leőbb is használt «nyirlaki» előnévhez a T. nevet. T. Ferenc 1741. Zala vármegye alispánja és a hires «Moriamur pro rege nostro» országgyülésen a vármegye követe. Oszterhueber Ferenc, szintén másodalispánja Zala vármegyének XVIII. sz.-ban. Oszterhueber Ferenc, századunk elején 30 évig a vármegye alispánja. T. József (1794-1869), táblabiró, 1848. alispán, a zalavármegyei gazdasági egyesület megalapítója és elnöke, a nemesi pénztár elnöke s egyik legerősebb támogatója. Neje Deák Klára révén Deák Ferencnek sógora volt s a haza bölcse mint agglegény nyugalmas napjait nála töltötte. A 60-as években a kiegyezési tárgyalások alatt pusztaszentlászlói házában az ország összes nevesebb férifiai megfordultak. T. Ferenc (1803-87), a veszprémi székesegyházmegye nagyprépostja. T. Ferenc (szül. 1837.), Deák Ferenc emléke iránti kegyelettől vezéreltetve, hogy az ősi Deák Ferenc-féle birtok s az ahhoz tartozó születési háza idegen kézre ne kerüljön, ebből s a régi családi birtokokból a király jóváhagyásával 1895 nov. 20. hitbizományt alapított.
(ejtsd: -ka), Chile egyik tengermelléki tartománya a Rio Camarones, az Andok, a Rio Loa és a tenger közt, 50,000 km2 ter., (1891) 47,315 lak. A parti, mintegy 34 km. széles zóna egykoron gazdag volt guano-telepekben; az ezen zónában levő parti Cordillerák legmagasabb csúcsai a Morro de T. (1700 m.) és az Oyarvide (1767 m.). A parti Cordillerákon túl fekvő zóna salétromban gazdag vidék; ezt követi a kontinens belseje felé Pampa de Tamarugal homokos és sós puszta és végül az Andok, amelyekben a legnagyobb csúcsok az Isluga működő vulkán (52000 m.) a Pichuta-hágó mellett és a Cerro de Carabaya (5486 m.) Az éghajlatot a nagy szélsőségek és a szárazság jellemzik. ennek a következménye, hogy a növényzet és az ivóviz rajta igen csekély; folyóvizei is kiszáradnak, mielőtt a tengert elérnék. Csakis egyes kedvező fekvésü helyeken termelnek banánát, cukornádat és pamutot. Departamentói: T. és Pisagua. Főhelye Iquique (l. o.). T.-t Chile 1880. foglalta el Perutól, amely arról az 1884 márc. 28-iki egyességben mondott le véglegesen.