l. Fesz.
(növ.), a bajusztalan vagy szálkátlan fajta búza (Triticum aestivum spica mutica).
(Tárca), a Hernád baloldali mellékvize, ered Sáros vármegye legnyugatibb sarkában, Balázsvágástól Ny.-ra; Berzevice, Héthárs, Kis-szeben és Nagy-Sáros érintésével K-nek, majd DK-nek folyik, Eperjesnél D-re fordul s azután mindinkább táguló völgyben Lapispataknál Abaúj-Torna vármegyébe lép át, ahol Alsó-Hutkán alul a Hernádba ömlik. Hossza 120 km. Jelentékenyebb mellékvize bal felől a Szekcső (l. o.).
(franc. feuilleton), a politikai lapoknak vonal alatti része, hol művészeti, irodalmi műbirálatok, szépirodalmi stb. cikkek jelennek meg. A legtöbb lap rövid elmefuttatásokra szorítkozik T.-jában, miért is T.-stíl könnyü tetszetős irásmódon jelent, melynek célja az olvasó pillanatnyi szórakoztatása, s T.-iró az, aki hirlapi T.-kba ir, vagy akinek t.-szerü, könnyed, kellemes, pikáns irásmódja van. A T. a francia hirlapirodalomban keletkezett és ment át a többi kulturnemzetekhez. Először a Journal des Débats-ban 1800. Geoffroy abbé irt u. n. feuilletonok formájában szinbirálatokat. E forma később mind változatosabb tartalmat vett fel, könyvismertetéseket, akadémiai tudósításokat, divatjelentéseket, napi események, társadalmi kérdések megbeszélését, végül pedig szépiordalmi közeményeket: elbeszéléseket, sőt kötetekre terjedő regényeket is. A francia T. hires mesterei voltak Jules Jain (1804-69) és Sainte-Beuve (1819-55), kik megalapították a T. művészi formáját és jogosultságát; e szerint a T. sajátos jelleme: a társalgás hangján, tehát művelt közönség számára könnyü, tetszetős és szellemes formában megbeszélni valamely kérdést. Kiváló újabb francia T.-irók: Sarcey F., Wolff Albert, Jules Claretie; németek: lindau Pál, Speidel (Bécs), Hanslick E. stb.; nálunk: Bulyovszky Gyula, Jókai Mór, Toldy István, Beöthy Zsolt, Ágai Adolf, Alexander Bernát, Ambrus Zoltán, Bársony István, Benedek Elek, Bródi Sándor, Gárdonyi Géza, Herceg Ferenc, Hevesi József, Kabos Ede, Kóbor Tamás, Kozma Andor, Malonyai Dezső, Mikszát Kálmán, Milkó Izidor, Murai Károly, Pekár Gyula, Rákosi Jenő és Viktor, Szabó Endre, Szabóné Nogáll Janka, Szomaházy István, Tóth Béla, Vértesi Arnold, Wohl Janka és Stefánia stb.
nagyközség Zemplén vármegye tokaji j.-ban, a Tokaji hegy Ny-i tövében, (1891) 3359 magyar lakossal, vasúttal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Szőllőhegyei, melyek első minőségü bort adnak: Szarvas (ezen fekszik a királynak 100 holdas szőlleje is), Mézesmál, Felső-Thurzó, Tarci, rigó stb. és a Terézia-hegy, ormán a Terézia-kápolna s keleti lejtőjén a magyar királyi állami vincellérképző iskolának hatalmas szőllőtelepe és gyümölcsöse. Alsó határa síkság, termékeny szántóföldekkel, rétségei halban bővelkedő tavakkal. A Szarvas-hegy tőszomszédságában, az u. n. «Ördögkőbánya» keleti lejtőjén fekszik a gőzerőre és siklóval berendezett T.-i állami kőbánya- és kőzúzótelep, mely az alföldi transzverzális közút évi kavicsszükségletének egy részét termeli. T. nevét Anonymus Tarcal (l. o.) vezértől származtatja. A tatárjárás veszedelme útban találta T.-t is s elsöpörte. A visszaszállingózott lakosság újra felépítette. IV. Béla király szabadalmakkal ajándékozta meg t.-t, mely virágzott is a XVI. sz. végéig, amikor a török ugy feldúlta, hogy a hét esztendeig lakatlan városból kő kövön nem maradt. Zombori Haynos Péter T.-i főbiró s Babocsay Izsák T.-i jegyző reánk maradt följegyzéseiből tudjuk, hogy privilégiumos szabadságát, ebben a «pallosjog» gyakorlását, amit még Rudolf királytól nyert, 1610-ben II. Mátyás helyben hagyta és megerősítette. T. saját külön szabadalmait megerősítették a nemzeti fejedelmek (Rákóczi György, Bethlen Gábor, Bocskay István) is, akik alatt a «sok ellenségeskedések és vérontások» után boldogabb éveket élt a lakosaiban egészen protestánssá és nagyobb részben magyarrá lett T. A mezőváros hosszabb időn át a Rákóczi-család birtoka volt, később a kir. kincstárra szállott át, amely ott ma is nagybirtokos és a r. kat. templom és iskola kegyura. Az 1849 jan. 22. és 23. vívott bodrogkeresztúri véres csata, melyben Klapka ezredes Schlick tábornok felett diadalt aratott, a T.-i lovas összecsapással vette kezdetét. T. és Bodrog-Keresztúr határainak összeszögellésénél a győzelmes csata emlékét díszes oszlop hirdeti, melyet 1896. lepleztek le. szőllőrigolálással foglalkozó munkások 1894 telén a Tarci-hegy déli lábánál kőlapokból gondosan épített ősmagyar sírra bukkantak, melyből honfoglalás korabeli fegyverek maradványai, a vitéznek és lovának csontváztöredékei kerültek napfényre. A tiszavidéki vasút építésekor T. határában ős sírokat találtak, melyekből római korbeli égetett hamvvedreket emeltek ki.
a honfoglalás egyik hőse, kit Árpád, a Névtelen szerint (14., 16. és 17. fej.), mint «igen serény viztézt», a Bodrogköznek kikémlésére küldött ki. Társaival, Onddal és Ketellel együtt versenyt vágtatván föl egy hegyre, először ő érkezett a csúcsra, melyet azért róla T. hegyének neveztek el. A tájék nagyon megtetszvén a három únak, ott a hegyen leöltek egy igen kövér lovat s («nagy áldomást tőnek». T., bizva magában és fegyvereiben, elvált társaitól, hogy az ellenség földjén keresztül visszavágtatván Árpádhoz, jelentést tegyen neki. A vezér a kun vitézt «azon hegy tövében, hogy a Bodrog a Tiszába szakad», nagy földdel jutalmazta meg, melynek biztosítására T. földvárat építtetett s ezt a XIII. sz.-ban Himös-udvarnak (azelőtt szlávosan alkalmasint Sztokajnak, vizszakadásnak, magyarosan ejtve tokajnak) nevezték.
helyesebben (Pauler, I. 231, 585.) kartali (pestvármegyei) országgyülés 1096. tartatott. Végzéseit, melyek az alkotmányt Szent István törvényeinek nyomán fejlesztették tovább, Alberich jegyezte föl Szereafin esztergomi érsek számára. L. Kartal.
(növ.), l. Taxodium.
(ném. Stage; ol. straglio; ang. stay), közönséges vagy drótkötelek neve, melyek az árboctörzs és szárak ormairól, a hajó hossztengelyének irányában előre és lefelé vezetnek, és ezen szálfák támogatására szolgálnak. A T.-kötelek az álló kötélzethez (l. o.). tartoznak és szükség esetén a T.-vitorlák (l. o.) tárását is lehetővé teszik.
1. (Andau), nagyközség Moson vármegye magyaróvári j.-ban, (1891) 1987 német és magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 2. T. (Tatzamannsdorf), kisközség Vas vármegye felsőőri j.-ban, (1891) 538 német lak. A község mellett van a T.-i ismert fürdőhely, melyen nyolc égvényes glaubersós-vasas savanyuvizforrás fakad; ezen igen ritka összetételü víz T.-t hazánk kiválóbb fürdői közé emelte, melyet vérhiány, a lélekző- és emésztőszervek hurutjai, női bajok és idegbántalmak ellen igen jó sikerrel használnak. A fő súly itt a z ivókurán van, de a melegített savanyuvizfürdőket, valamint a vaslápfürdőket is, melyekhez az itt felfedezett vasláp nyujtja az anyagot, előnnyel használják. A fürdőház berendezése és az ivóviz töltése a fürdőnek néhány év előtt történt átalakítása folytán a modern igényeknek teljesen megfelel. A fürdővendégek rendelkezésére 110 szoba áll. A fürdőt csinos park veszi körül, távolabbi környéke is igen csinos park veszi körül, távolabbi környéke is igen csinos. Van posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára; a legközelebbi vasúti állomás (Felső-Őr) 5 1/2 km.-nyire van. A fürdő Batthyány Ferenc gróf örököseinek tulajdona. - 3. Kőrös-T. (l. o.).