a folyóviznek valamely helyen természetes vagy mesterséges úton való visszamaradása. A T. nagy szerepet játszik a folyók szabályozásában és vizjárásában. Ha az árvizeket nagy kiterjedésü, az árvavizek megérkeztéig üresen tartott medencékben tározzuk, ugy magasságukat jelentékenyen csökkenthetjük; de föllép a T. magában a folyómederben is, főként ha a meder üres és tágas; ilyenkor a hirtelen jövő árvizek lefelé haladtukban mindinkább ellapulnak s míg a hegyek közt kivételes magasságot értek el, a síkságon jelentéktelenekké lesznek. T. tehát műszakilag véve az elpárolgáson és elszivárgáson kivül mindama jelenségek összessége, melyek a folyóvizek árhullámainak ellapulását idézik elő.
(Mező-T.), kisközség Bereg vármegye tiszaháti j.-ban, (1891) 3040 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Református templomát a Báthoryak építették.
András, ref. lelkész, született 1624. valószinüleg Tarpán. Debrecenben tanult, honnan külföldre menvén, 1649-ben az utrechti, 1651 márc. 11. a lejdai egyetemre iratkozott be. Hazájába visszatérve 1653. nagyváradi igazgatótanár volt s ez évben bihari lelkésszé avatták fel, de már 1655. újra előbbi állásában működött Váradon. Még 1656 végén is ott volt, míg 1658. már sárospataki lelkésznek említtetik. Innen 1659. Ungvárra ment, hol csakhamar esperes lett. Valószinüleg ott is halt meg valamikor 1667 és 1682 közt. A preszbiteriánus eszmék hive volt, szoralmas irói munkásságáról nevezetes. Művei: De difficilibus aliquot s. scripturae novi testamenti locis (2 rész, Lajda 1652); Pápisták kerengője (ford., Sárospatak 1661); Libellus repudii et divortii christiani (magyarul van irva, u. o. 1667).
l. Ló.
a Magas Tátra egyik legszebb és leglátogatottabb völgye, mely két völgy egyesüléséből ered; a Nagy-T. a nagyszalóki csúcs és Középorom közt van, legfelső részében több apró tó van; a Kis-T. a Középorom és lomnici csúcs közt fekszik, felső katlanában (2032 m.) az Öttó van. A két völgy a Reiner-kunyhó és Zerge szálloda mellett egyesül; innen a vizben tetemesen meggyarapodott Tarpatak (Kohlbach) igen szép vizeséseket alkotva siet alá; a Rózamenházon alul a magas hegységből alacsonyabb dombvidékre lép ki, Ó-Lesznánál pedig a szepesi lapályt éri el, melyen Nagy-Lomnic mellett a Poprádba ömlik. A Tarpatak hossza 20 km.
az ősrómai monda szerint Tarpejus leánya, akire Romolus a Tatius Titus (l. o.) vezetése alatt álló szabinokkal való hadakoztában a római fellegvárnak őrizetét bizta volt. T. nem volt oly hű, mint apja, hanem alkudozni kezdett a szabinokkal, sőt megigérte nekik, hogy az egyik kaput megnyitja előttük, ha jutalmul neki adják, amit bal karjukon viselnek. T. a szabinok aranygyűrüire és karpereceire gondolt; de csalódott, mert a szabin katonák súlyos paizsaikkal nyomták agyon, melyeket szintén balkarjukon viseltek. A későbbi kor ezen rege szinhelyét a kapitoliumon kereste, ahol T. sírját is mutogatták és évenkint halotti áldozatot mutattak be neki. A kapitolium egyik szikláját róla nevezték el és innen taszították le a hazaárulókat. Alig szenved kétséget, hogy T. eredetileg az illető helynek lokális istensége (l. Géniusz) volt és csak később olvadt bele az őstörténetbe.
l. Tarpeja.
A hadi puska tűzgyorsaságának fokozására általában két eszköz szolgál; az egyik a fegyveren alkalmazandó ismétlőkészülékből, a másik pedig a gyorstöltőkészülékből (chargeurs rapides). áll. Minden ismétlőszerkezetnek két fő része van: az egyik a bizonyos számu töltények befogadására szolgáló tár (Magazin), a másik az adogató, mely utóbbinak az a feladata, hogy szabályos módon egyik töltényt a másik után olyképen adogassa a töltényürbe, hogy a závárzat betevése elégséges legyen a puska lőkészültségének elérésére. Ez a két fő rész a puskában különféle elhelyezést nyerhet. Az adogató és tár a fegyverrel állandóan össze lehet kötve (egységes ismétlőpuskák), de vannak oly ismétlőpuskák is, amelyeknél a tár a psukáról levehető és mással felcserélhető. Az első, levehető tárral szerkesztett, ismétlőpuskáknál minden egyes tár egyszersmind az adogatókészüléket is tartalmazta; ezáltal azonban az egyes tárak súlya igen nagy lett, ami a hadi táskalőszer apasztását vonta maga után, e tárak továbbá drágák is voltak és végül tüzelés közben nagy súlyuknál fogva a fegyveren nehezen voltak megtarthatók. Ezen hátrányok mellőzésére irányuló törekvésből keletkeztek azon ismétlőpuskák, amelyeknél a könnyü dobozból állótár levehető, de az adogatókészülék állandóan a fegyverhez van erősítve.
Tisztán műszaki szempontból az ismétlőpuskák következőképen osztályozhatók: I. Egységes ismétlőpuskák. II. Ismétlőpuskák levehető tárral és pedig a) az adogatókészülékkel együttesen levehető tárral; b) levehető tárral, de állandó adogatókészülékkel. A tár megtöltésének módja szerint az ismétlőpuskák szintén két csoportba osztályozahtók: 1. Egyenként töltendő rárral ellátott ismétlőpuskák (Fruwirth, Kropatschek, Mauser, Lebel, Vetterli stb. rendszerü ismétlőpuskák). 2. A csomagonkénti töltésü ismétlőpuskák, melyeknél a csomagalaku tártöltet, tehát több töltény egy fogással helyeztetik a puskába, ilyenek az 1888-iki mintáju Mannlicher-, az olasz 1870-1877-iki mintáju Vetterli-Vitali rendszerü és az 1888-iki mintáju német ismétlőpuska. A társak ugy lehetnek berendezve, hogy csak a csomagonként való töltés lehetséges vagy a tárnak egyenkénti megtöltése is. A tár mikénti elhelyezése szerint az alábbi lőfegyvereket különböztetjük meg: Egységes ismétlőpuskák: a) ismétlőpuskák előágytárral; b) u. a. középágytárral; c) u. a. tusatárral. A levehető vagy kicserélhető tárral biró ismétlőpuskák a harcászati követelményeknek sokkal jobban felelnek meg, mint a csak egyenként ölthető tárral biró egységes ismétlőpuskák; ezen levehető tárral biró ismétlőpuskák vezettek azután a csomagonkénti töltésü egységes ismétlőpuskák szerkesztésére. L. Lövőfegyverek.
ókori város Etruriának déli részében, közel a tengerhez, azon a helyen, ahol most Corneto Tarquinia (l. o.) emelkedik. Alapítói a hagyomány szerint az u. n. tyrrheni pelaszgok voltak, kiknek utódai jelentékeny tengeri forgalomra tettek szert a görögökkel. A tizenhét városból alakult városszövetségnek hatalmi súlypontja eleinte T. városába esett, sőt állítólag a Tarquiniusok római dinasztiája is innen származott. Tény, hogy a köztársaságnak kevés olyan makacs ellensége volt, mint T. városa, melynek azonban a hadi szerencse sehogy sem kedvezett, 351. békét kellett kérnie, melyet 308. megújított, ugy azonban, hogy teljesen meghódoltnak volt tekinthető. A régi városnak napjainkig megmaradt romjait illetőleg l. a Corneto Tarquinia cikket, melyre nézve a gazdag régészeti irodalomból kiemeljük a következő műveket: Stakelberg, älteste Denkmäler der Malerei aus den Hypogäen von T. (Stuttgart 1827); Dennis, The cities and cemeteries of Eutruria (London 1849); Helbig, Pitture cornetane (Annali, 1863) és Pitture tarquiniesi (u. o. 1870); Boissier, Les tombes étrusques de Cornéto (Revue des Deux Mondes, 1882); Dasti, Corneto Tarquinia (Róma 1878).
a rómaiak őstörténeti hagyománya szerint két királynak neve: 1. T. Priscus, a monda által szentesített hét király közül az ötödik; uralkodott Kr. e. 616-579. Állítólag egy Demaratus nevü gazdag korintusi ember fia volt, aki polgárháboru folytán menekült és Tarquinii városában telepedett meg Etruriában. Itt vette feleségül a nagyralátó Tanaquilt, akivel együtt Rómába költözött, hol csakhamar nagy befolyásra tett szert. Utoljára Ancus Martius fiainak gyámja lett, helyettük azonban maga lépett a trónra. A hagyomány erős kezü és vitéz királynak tartja, aki belül a hatalmas patriciusokat nagy számu plebejusi nemzetségeknek nemességre emelése által ellensúlyozta, sokat építkezett (csatornarendszer, városi körfal, Forum és Circus) és mindenben az etruszk szellemet juttatta érvényre, kifelé pedig szerencsés háboruk által gyarapította Róma hatalmi körét. 80 éves korában Ancus fiai megölték. Ezen hagyománnyal szemben a történeti kritika eleinte meglehetősen merev álláspontra helyezkedett, tagadta a T.-ok etruszk eredetét, sőt az ősrómaiakra gyakorolt etruszk kulturhatást is csak a görögök közvetítése folytán fogadta el. De mióta Caereben (l. o.) egy Tarchna nevü nemzetség sírjára akadtak, a kritika kezd a T.-család etrusz eredetével megbarátkozni. - 2. T. Superbus, a monda szerint az előbbinek fia, Servius Tulliusnak veje, akit saját gonoszlelkü leányának tanácsára meggyilkolt és igy a rómaiaknak utolsó királya lett. Uralkodása (Kr. e. 534-510.) magán viseli a görög tirannis minden jellemvonását. Vitéz háboruk kifelé, zsarnoki önkény befelé; künn Róma mint a latin szövetségnek korlátlan feje, benn az alkotmány felfüggesztése, mely együtt járt a szenátorok tizedelésével s a népnek kezmény jobbágymunkára való szorításával. Mindez végre is lázadásra vezetett, melynek külső indító oka ugyan látszólag az az erőszak volt, melyet a király fia Sextus az erényes Lucretián (l. o.) elkövetett, de a belső ok bizonnyal a király alkotmányellenes viselkedése volt. A nép Brutus (l. o.) vezetése alatt trónvesztettnek nyilvánította a T.-családot, az Ardea ostrománál távollevő királyt többé a városba sem eresztette, a trón visszaszerzésére irányuló kisérleteit pedig meghiusította. A történelmi kritika elfogadja a T.-ok dinasztiájának uralmát, de csupán ugy, mint egy túlontúl hatalmas gensnek kisérletét az egyeduralom meghonosítására. V. ö. Schwegler, Römische Gesch. (I. köt., XV. és XVIII. fejezet).