Antal, Széchenyi István gróf titkára, és hazafia törekvéseiben lelkes segéde, szül. Öskün (Veszprém) 1808 máj. 5., megh. 1861 aug. 25-én. A középiskolát Veszprémben, Kőszegen és Pesten végezte, s a filozofiai tanulmányokat a pesti egetemen, hol a német, francia, olasz és angol nyelveket is elsajátította. A jogtudományokat Pozsonyban hallgatta. E tanfolyama közben 17 éves korában nevelő volt Széchenyi pál gróf házánál, részint Sopronban, Zichy-Ferraris Lajos gróf mellett. Négy évet ez állásban töltve el, megismerkedett Széchenyi István gróffal, aminek jövőjére nagy befolyása lett; 1829. Pester jött hol ügyvédi pályára készült; még ugyanazon évben Andrássy György titkára lett, s e helyzetben maradt 1832 őszig, miután 1831. az ügyvédi vizsgálatot letette. 1833 nov. 1-től fogva Széchenyi István gróf vette maga mellé titkári minőségben s ez maradt 1848 szept. 5-éig, a grófnak közügyektől visszavonulása napjáig. Miután a nagy hazafi gróf a budapesti lánchíd eszméjét megpendítette s az óriási vállalatot életbe léptette: 1840 óta a lánchíd-társaság titkára lett, már 1832. az eszme első megpendítése óta a nagy mű előkészületeiben munkás részt vévén. E közben ismerkedett meg Sina Simon báróval, kinek később titkára lett. Az 1827-29-iki országgyülésen mint jogtanuló, az 1830. és 1832-36-ikinak egy részén mint Andrássy György gróf titkára, az 1839-40-ikin mint Széchenyi gróf titkára s a távollevő Zichy László gróf követe vett részt. Titkári állásában több alkalma volt utazásokat tenni a külföldön. Először 1832. utazott Széchenyi István gróf és Andrássy György gróf oldalán Németországon és Belgiumon keresztül Angliába, honnét Párison át tért vissza. Ez utazás fő célja volt a budapesti álló hídra vonatkozó adatok beszerzése, miről 1833. Pozsonyban nyujtották be Jelentésüket. Azután 1834-ben Széchenyi István gróffal, mint az Alduna szabályozására kinevezett kir. biztossal járta be Oláhországot Bukarestig, Bolgárország és Szerbia patmelléki vidékeit, hol Hindoglu zimonyi cs. kir. tolmács, s ennek német-török nyelvtana segélyével, s a Belgrádban, Viddinben stb. talált törökökkel való személyes társalgás útján, egyéb nyelvkincse gazdagítására, sajátjává tette a török nyelvet is, melyet szeretettel tanulmányozott. A Széchenyi által alktott többféle egyletek és vállalatoknál azok szervezési és első fejlődési korszakában rendszerint ő volt a tollvivő és előadó; igy p. a pesti nemzeti kaszinónál, lóversenyeknél, állattenyésztő társaságnál, melyből a gazd. egyesület származott, a duna- és Tiszaszabályozásnál. stb. Ő szerkesztette a nemzeti kaszinó évkönyvét 1834-41.; a Gyepkönyvet 1831-41., ő magyarosította az angol szabályokat. Az akkori hirlapokba és folyóiratokba többször szolgáltatott cikkeket és pedig szépirodalmi fordításokat is, nevezetesen az Athenaeumba, de nagyobb önálló munkákat nem irt. A magyar tudományos akadémia 1833 nov. 25. levelező tagjává választotta, hol a zsebszótári munkálatoknál vett részt. Széchenyi István gróf e kedvelt megbizottjának hagyta összes naplóit, jegyzeteit és levelezéseit, s ezt bizta meg azok átnézésével s kiadásával; T. örököseitől e kincset a magyar tudományos akadémia vette meg és dolgoztatta fel Zichy Antal álta.
1. nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye solti felső j.-ban, a Duna mellett, (1891) 3044 magyar lak., van gőzhajóállomása, vasútja, posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára. - 2. Tass (Thass), nagyközség Szabolcs vmegye kisvárdai j.-ban, (1891) 2110 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(ejtsd: tasszárt) János Péter Antal, hollandi szobrász, szül. Antwerpenben 1729 aug. 3., megh. Berlinben 1788 jan. 21. Atyjának T. Felixnek tanítványa volt, 1751. Londonba, 1758. Párisba utazott, ahol a többi között XV. Lajosnak szobrát is elkészítette. II. Frigyes prosz király 1774. udvari szobrásznak hivta meg Berlinbe, ahol Nagy Frigyes, Menelssohn mózes, Raynal abbé márvány mellszobrát készítette el és azonkivül Henrik herceg számára sok márványszobrot és márványcsoportot. Fő művei: Keith és Seydlitz szobrai a berlini Vilmos-téren, amelyek most a lichterfeldei hadapródiskola igazgatóságának előcsarnokában vannak felállítva. T. a berlini szoborművek főfelügyelője és a királyi művészakadémia rektora volt.
1. Bernát, olasz költő és államférfiu, szül. Velencében 1493-ban, megh. mint Ostiglia krományzója 1569 szept. 4. udvari hivatalnok volt; beutazta Franciaországot, Spanyolországot, Flandriát, és 1535-ben mint Ferrante Sanseverino salernói herceg titkára, V. Károllyal együtt Tuniszt. Fő műve: Amadigi (Velence 1560) c. eposza. Egyéb munkái: Floridante (1587, melyet fia T. Torquato végzett be), lirai költemények, melyek Amori (u. o. 1555, majd 1560), később pedig Rime (Bergamo 1749, 2 köt.) c. jelentek meg. Vannak azonkivül levelei is: Lettere (Padova 1733-53, 3 köt.).
2. T. Torquato, az előbbinek fia, olasz költő, szül. Sorrentóban 1544 márc. 11., megh. Rómában 1595 ápr. 25. A jezsuitáknál tanult Nápolyban, aztán 13 éves korában teologiát, jogot, filozofiát hallgatott Padovában. utóbb Este Lajos biboros Ferrarába hívta, ahol megnyerte II. Alfonz herceg és két húga, Lukrécia, a későbbi urbinói hercegnő, és Leonóra kegyét. Az ő buzdításaiknak engedve fogott nagy eposza megirásához is. 1570 és 1571-ben elkisérte a herceget Franciaországba. Ferrarába visszatérve, csakhamar rosszul kezdte magát érezni az udvarban; természeténél fogva melankolikus és ingerlékeny lévén, azt vélte, hogy mindenütt az irigyek ármánykodásai veszik körül. Egy ízben valami vétsége miatt a herceg elfogatta, de csakhamar visszaadta szabadságát azzal a feltétellel, ha betegségére orvosoknál fog keresni gyógytást. T. az üldözési mániához közelálló baja ez által még növekedett s egy nap Rómába szökött. Eleonóra hercegnő iránti szenvedélyes szerelme azonban csakhamar visszatérítette Ferrarába. Időközönként kitörő elmbetegsége folyvást gyötörte s állítólagos üldözésektől való félelmében másodszor is megszökött Ferrarából. De hiába keresett Mantovában, Padovában, Velencében, urbinóban, Torinóban nyugalmat beteg kedélyének és szivének, lázas izgékonysága nem hagyta el. 1579-ben Alfonz herczeg Ferrarába hozatta és a Szent-Anna-kórházba helyezte el s ott gyógyttatta. A hercegnek a költő iránt tanusított ez a bánásmódja adott alkalmat arra a téves feltevésre, hogy a herceg T.-t Eleonóra iránti szerelmével a hercegi házon ejtett sérelem miatt börtönbe záratta. 1586-ban Gonzaga Vince mantovai fejedelem közbenjárására Alfonzo ismét szabadon bocsátotta T.-t, aki erre folytonos nyomorral és szegénységgel küzdve, szerte bolyongott Itáliában. T.-nak egyik pártfogója, Cinzio Aldobrandini biboros utóbb rábirta a költőt, hogy Rómába menjen, ahol az olasz poéták legnagyobb dicsőségében akarták részesíteni s költői koszoruval megkoszoruzni. De T. a koszoruzás ünnepélye előtt még néhány nappal előtt meghalt. A római San-Onofrio-kolostorban temették el, ahol szobrot is állítottak neki. Ferrarában, Sorrentóban, Bergamóban és Nápolyban is vannak szobrai. T. nemes, méltóságos nyelvénél, csodabáju, zengzetes verselésével, megkapó költői nyelvénél fogva első helyet foglal el az olasz versművészek között. Világhirü eposzán kívűl a lirai és drámai nemben is sok klasszikus becsü dolgot alkotott. T. először megjelent eposza: Il Rinaldo (Velence 1562); utána következik; La Gerusalemme liberata (A megzsabadított Jeruzsálem), fő műve, amelyben 20 évenken át Jeruzsálemnek Boullon Godofrédtól való megvételét zengi (Parma 1581). Az eposz több magyar fordításban is megvan: Tanárki Jánostól (3 köt., Pest 1805), Bálint Gyulától (Bécs 1883) és Jánosi Gusztávtól (2 köt., Budapest 1893). A Megszabadított Jeruzsálemnél kisebb értékü a Gerusalemme conquistata (Meghódított Jeruzsálem, Róma 1593), amely különben nem egyéb, mint az előbbinek rosszabb átdolgozása. T. egyéb munkái: La divina Settimana (Velence 1600); Il Monte Oliveto (Róma 1605), Le Lagrime di Maria (u. o. 1593). Világirodalomszerte mintául szolgált T. pásztordrámája, Aminta (1572), amelyet Csokonai Vitéz Mihály magyarra is lefordított (Nagyvárad 1806). Említendők még Torrismondo c. szomorujátéka (Bergamo 1587), Veglie (Páris 1799) cím alatt megjelent panaszai s kortörténeti szempontból nevezetes levelei: Lettere (kiadta Guasti, Firenze 1852-55, 5 köt.). Prózai munkái közül a Dialoghi válnak ki bölcselő tartalmukkal. Az Albertitől kiadott Manoscritti incleti di T. T. (Lucca 1837) nem valódiak. T. hatással volt a magyar irodalomra is, különösen Zrinyi Miklósra, akinek főleg Zrinyiászán a T. eposzainak hatása sok helyt feltünő. T. fő művének külön kritikai kiadásai közül megemlítjük az Orelliét (Zürich 1838), a Scartazzinét (2 kiad. Lipcse 1882). T. összes műveinek kiadásai: Opere di T. (Firenze 1724, 6 köt.; Velence 1722-42, 12 köt.); teljes kiadás Rosinitól (Pisa 1820, 30 köt.); válogatott kiadás: Opere scelte (Milano 1824, 5 köt.).
Sándor, olasz költő, szül. Modenában 1565-ben, megh. u. o. 1635-ben. Colonna biboros titkára volt; 1613-ban szavojai szolgálatba, majd a Ludovisi biboros szolgálatába állott, később I. Ferenc kamarása lett. T. irta az első komikus eposzt Olszországban; Secchia rapita (Az elrabolt veder, Páris 1622, Róma 1624, Modena 1744, Páris 1766, Velence 1813) címü művében tiszta toscaniai nyelven, zengzetes versekben, szellemes módon adja elő a viszályt, amely állítólag egy elrabolt faveder miatt a XIII. sz.-ban a modenaiak és bolognaiak között kitört. Egyéb munkái: Pensieri diversi (Róma 1612, Velence 1627; Considerazioni sopra le rime del Petrarca (Modena 1609). Leveleiből válogatott gyüjteményt Gamba (Velence 1827) adott. V. ö. Radó Antal, Az olasz irodalom törétnete (Budapest 1896).
francia orientalista, l. Garcin de Tassy.
l. Mogador.
(ol.) a. m. billentyüzet.
(ol., rövidítve: t. s.), a hangzati számjelzésben használni szokott kifejezés, melyen azt értik, hogy amely basszus hangok felett ez a szó áll, azokat csak egymagukban kell megütni, hangoztatni az orgonán, zongorán vagy harmoniumon, az illető hangzatok kiegészítő hangjai mellőzésével.
bajor herceg, l. Bajorország (tört., II. köt., 476. old.).