oly áru, mely elszállítása hosszabb határidő alatt, rendszerint tehervonatokkal és éppen azért olcsóbb díjtételek mellett történik. Ugy a T.-k mint a gyorsáruk kocsirakomány- és darabárukból állanak, a szerint, amint az egynemü és egy fuvarlevéllel feladott árukkal egy teher-, illetve áruszállító kocsi teljes raksúlyig v. ennek csak bizonyos részéig terheltetik meg. L. Díjszabás.
1. az a súly, melyet a versenyfeltételekben kitüntetett alapteherből levonnak a még díjat nem nyert ló javára, hogy ily módon az egykoru, de különböző képességüek nyerő esélye egyenlővé tétessék. - 2. Az a súly, melyet a gyakorlatlanabb lovas (p. istálló-fiu) kap, ha jártasabb lovasok (jockeyk) társaságában vesz részt a versenyben. Az engedmény közönségesen 11/2-31/2 kg.-ig terjed, melyet a lóra kirótt súlyból levonnak.
l. Telekkönyv.
l. Földtehermentesítés, Járadékbankok és Urbér.
(epiphytum) elnevezése alá az olyant foglaljuk, amely ugyan nem éppen élősködve, de más növényre telepedve, rája nehezedve, annak legfeljebb elhalt szöveteiből vagy pedig kibocsátott vegyületeiből él. Van vizi T. és szárazföldi. V. ö. Schimper A. F. W., Die epiphytische Vegetation Amerika's (Bot. Centralbl. 1888). L. Orchideák, Aechmea és Álélősködők.
oly pályaudvar, hol csak teheráruk adhatók fel elszállítás végett, vagy csak teheráruk leadására vannak berendezve. Vannak még oly T.-ok is, melyek csak bizonyos meghatározott teheráruk fel- vagy leadására vannak berendezve.
(hajózás), az a szerződés, mely szerint egy kereskedő vagy szállító a hajótulajdonostól a hajót áruk szállítására egy bizonyos meghatározott kikötőbe bérbe veszi. A szerződésben kikötött szállítási díjnak meghatározásánál a súlytonna vétetik alapul, a bérleti idő pedig vagy hónapra vagy pedig az utazásra szól.
az u. n. korteherversenyekben (legyen az akár sík-, gát- vagy akadályverseny) résztvevő telivér lovak súlyát (a nyerés után járó tehertöbblettől eltekintve) mutatja, amit életkoruk s a futam távolsága szerint a versenyév különböző hónapjaiban nyergükbe kell venniök, hogy nyerő esélyük egyenlő legyen. A mutatkozó teherkülönbségeket az évszázados tapasztalat állapította meg.
(poenalitas), jelzi azt a súlyt, melyet a lónak a versenyfeltételekben kitüntetett alapsúlyon kivül győzelmeiért még nyergébe kell vennie.
csakis teheráruként feladott küldeményeket szállít, kivételt tesz a gyorsított, illetve gyors T., melyet rendszerint élő és gyorsáruk továbbítására használnak. A T. a személyvonattól különbözik még a kisebb menetsebesség, állomásokon való hosszabb tartózkodás és a nagyobb megterhelés által is. Katona-T.: ha katonaságot és katonajavakat, és önköltségi T.: ha a vasút belkezelési céljaira szükséges anyagokat és személyeket szállít.