a földbirtok értékének az a része, mely a puszta telkekre vonatkozik, a telkek jövedelme szerint állapíttatik meg s a telkek vételárában jut kifejezésre. A T. után származó jövedelem a telek v. földjáradék (l. o.).
l. Jelzálog.
falu Egyiptomban, vasút és az édesvizü csatorna mellett, a Vadi Tumeilat végében. Mellette 1882 szept. 13. Arabi pasa hadait az angolok legyőzték.
a folyami hajók téli állására, kikötésére alkalmas hely. Lehet ez természetes menhely a folyó alkalmas partrészein, valamely mellékágban, sziget vagy elzáró töltés mögött, vagy mesterséges, e célra épített rendes kikötő. A Duna mentén legjelentékenyebb T. az újpesti kincstári és óbudai dunagőzhajózási társasági kikötő, továbbá az állami kezelésben levő baracskai (Bezdán közelében) és a cigányszigeti (a Száva torkolatánál) menhelyek.
l. Kitelelő növény.
l. Téli rügy.
(növ., teleutospóra a. m. végső spóra), oly gombák szaporodó szerve, melyeknek nyár folytán más nyári spórája is van. A végsőt, mely az évi fejlődést bezárja és a tavaszi csirázást újra megindítja, nevezzük T.-nak.
l. Halászat.
a trójai mondakörban Odysseus és Penelopénak fia, aki még nagyon kicsiny volt, midőn atyja Ilion falai alá vonult és atyja távollétében serdült fel ifjuvá. Ekkor jelent meg neki Athena istennő, még pedig Mentes király alakjában, és ezentúl állandóan támogatta tanácsaival. Mindenekelőtt azt tanácsolta neki, hogy távolítsa el anyjának kérőit és keresse meg apját Spártában és Piloszban. Az előbbi célt el nem érhette, mert a kérők makacsul kitartottak, de nagy útjára elindult. Útjában ismét Athena istenasszony kisérte, ezuttal Mentor (l. o.) képében. Spártában találkozott Menelaosszal és tőle hallotta, mikép Proteus (l. o.) megjövendelte, hogy Odysseus haza fog térni. Ebben megnyugodva hazatért Ithakába és ott Eumeosnál, az «isteni disznópásztor»-nál csakugyan találkozott Odysseusszal, akit Athena koldusruhába rejtett volt. Atyja felfedezte magát neki és most mindketten arról tanakodtak, hogy miképen szabaduljanak meg a kérőktől. Atyjának oldalán ő is küzdött ellenük, majd ő kisérte el Odysseust Laerteshez. Idáig az Odisszea. Későbbi sorsát a hagyomány különbözőképen adja elő. Némelyek szerint Polykaste, Nestor leánya volt a felesége; mások szerint Nausikaa, Alkinoos leánya. Ezeknek valamelyikétől Perseptolis nevü fia született. Az őslatin mondát a trójaihoz fűző hagyomány viszont Kirkével házasítja össze és tőle származtatja Latinust. T. sorsa volt anyaga a Fénelon (l. o.) hires regényének: Les aventures de Télémaque.
(Thelemark), hegyes vidék Norvégia déli részében, amely Bratsberg kerület (Kristiansand tartomány) egy részét foglalja magában. Festői szépsége miatt, amelyet az Eyrisvand, Nisservand, Nordsjö, Totakvand és Tinsjö nevü tavak még csak fokoznak, számos turista látogatja. Hegyei közt a Gausta (1890 m.) a legmagasabb. V. ö. Riant, Voyages dans les États Scandinaves (Tour de Monde 1860 II. 65. stb. old.).