az olyan kőzethasadék, helyesebben hegyhasadék, melyet teljesen vagy csakis részben valamely ásványi anyag tölt ki. A szerint, amint a tölteléke a hasadéknak ásvány avagy kőzet, vagy ásvány-T. és kőzet-T. Az ásvány-T. mindig szukcesszive képőződött azáltal, hogy a vizből, amely a hasadékot átjárta, a benne oldva volt ásványi anyag lerakódott, a kőzet-T. pedig mindig úgy, hogy a föld belsejéből izzón folyós anyag tört fel a hasadékon át, azt kitöltötte és benne megmerevedett. Az ásvány-T. képződéséhez szükséges vizek, illetőleg a vizben feloldott ásványi anyagok kétféle úton kerülhettek a hasadékba. Vagy ismeretlen mélységekből emelkedtek fel és már az eredetileg bennök oldva volt, valamint az útjokban feloldott ásványi anyagokat rakják le, avagy a kőzeteket mindig átjáró hegyi nedvesség feloldotta a kőzetek oldható ásványanyagait és ezek belekerültek az átszivárgó és forrásokat tápláló vizzel együtt a hasadékokba, ahol lerakódtak. Az első esetben azt mondjuk, hogy a T. ascensio (felemelkedés), az utóbbi esetben, hogy lateralsecretio útján képződött. A T.-ben mindig azok az ásványtömegek képződtek legelőször, melyek közvetlenül reá fekszenek a hasadék falára, mig legutoljára képződtek a T. középövében lévő anyagok. Ha a hasadék csak részben töltődött ki, akkor a középen szélesebb-keskenyebb üreg látható, melybe gyakran nagyon szép kristályok nyulnak. A hasadékot vagy csak egyféle ásvány tölti ki, vagy egész társasága az ásványoknak, melyek között a szukcesszió s a paragenézis sokszor szépen konstatálható. Az egymást horizontális és vertikális irányban keresztező hasadékoktól (diaklázis) függ sok kőzetnek törmelékszerü alakja. Igen gyakoriak T.-ben az ércek is, mely esetben érc-T.-ről szólunk. A bányász az ércet és általában a hasznos ásványt nem tartalmazó, tehát bányászásra nem érdemes T.-t meddőnek mondja. Van T., amely az egyik kőzetből egy más kőzetbe folytatódik, a nélkül, hogy ásványtölteléke megváltoznék, és van olyan, amely ugyan más kőzetben is tart, de egyik s a másik ásvány tölteléke közben elvész a T.-ből. Megesik, hogy az ásvány-T.-ben a mellékkőzet törmelékrészeit találni, melyeket a töltelék ásványok ragasztanak össze, ilyenkor T.-brecciáról szólunk. A T.-ben levő ásványoknak elrendeződése, egymáshoz való viszonya nagyon sokféle és annak módja szerint a T. szerkezete is változik. Igy van tömeges T.-szerkezet, amidőn az ásványok a T.-ben egészen szabálytalanul egyesülnek egy tömeggé; hintett T.-szerkezet, amidőn valamely szemcsés v. tömött anyagban egy vagy több ásvány finom szemek, levelek v. kristályok alakjában van elhintve; a szalagos T.-szerkezet, amidőn az ásványok egyközösen futnak le egymás mellett és pedig szimmetrikusan; koncentrikus v. kokárdás T.-szerkezet, amidőn a mellékkőzet darabjait különféle ásványok koncentrikus alakban, vagyis kokárdaszerüen fogják körül; üreges T.-szerkezet, amidőn a T.-t szabálytalan üregek járják át és ezekbe nyulnak az ásványok kristályai. A T.-nek viszonya a mellékkőzethez, vagyis ahhoz a kőzethez, amelynek repedését, hasadékát az ásványi anyag kitölti, nagyon különböző lehet, ugyszintén az egyes T.-ek közötti viszony is sokféle szokott lenni.
Heck (állat), l. Csabak.
(franc.) a. m. ez a mi akaratunk; a francia királyok zárószava irataikon és parancsaikon a forradalom előtti időkben.
(gör. a. m. messzelátó, távcső), olyan optikai készülék, mellyel távoli tárgyakat nagyobb látószög alatt láthatni, mint szabad szemmel s ezért mintegy közelítve látszanak. A T. általában v. lencsés vagy tükrös. A lencsés T. legegyszerübb alakjában egy tárgylencséből (objektiv) és egy szemlencséből (okulár) áll. Az előbbi által létrehozott képet a szemlencsével, mint egyszerü nagyítóval figyeljük meg. Mivel a lencsés T.-ban a fénysugarak törést szenvednek, dioptrikus T.-oknak, a nagyokat refraktoroknak nevezik. Használnak még katoptrikus vagy tükrös távcsöveket, amelyeknél a megfigyelt képet homoru tükör hozza létre; az ilyen T.-okat még reflektoroknak is nevezik.
[ÁBRA] 1. ábra. Az asztronomiai teleszkóp hatása.
[ÁBRA] 2. ábra. A Galilei-féle teleszkóp hatása.
A lencsés T.-okhoz tartoznak: a Keppler-féle vagy asztronomiai, a földi és a Galilei- v. hollandi T. A Keppler-féle T. két gyüjtőlencséből áll. A tárgylencse, mely az észlelet tárgy (p. csillag) felé van fordítva, nagy méretü és nagy gyujtótávolságu, mig az okulárlencse sokkal kisebb; az utóbbi vékonyabb csőben van, mely az objektivet tartó nagy csőben ki- és betolható. Működését feltünteti az 1. ábra. AB a messze levő tárgy, oo a tárgylencse, vv a szemlencse, ab az első kép, a1b1 a tényleg látott kép, melyet a szemlencsén át a tiszta látótávolban, nagyítva és a tárgyhoz képest fordítva látunk. Az ilyen távcső nagyítása annál jelentékenyebb, mennél nagyobb a tárgylencse gyujtótávolsága a szemlencsééhez képest; a két távolság viszonya fejezi ki a nagyítás mértékszámát. Mivel a szemlélt tárgy nagyon messze van, az első kép majdnem a tárgylencse gyujtópontjában jő létre, mig a szemlencse ezen ponttól majdnem annyira van, mint amennyi a saját gyujtótávolsága. Az egész T. hossza tehát közelítőleg a két gyujtótávolság összegével ér fel. A nagy refraktoroknál ez a hosszaság igen jelentékeny. Hogy a szemlélt tárgyat élesen lehessen szemügyre venni, fonálkeresztet használnak, t. i. két egymást merőlegesen átmetsző pókhálószálat, amelyek keresztezési pontja a T. tengelyében van. A fonálkeresztnek ott kell lennie, ahol a nagyított kép tisztán látszik. Ha valamely észlelt tárgy, p. csillag képe éppen a két fonál keresztezési pontjára esik, akkor a T. tengelye pontosan van arra a tárgyra irányítva. A Keppler-féle T. kisebb méretben minden mérőeszközön található, mint megfigyelési T. A kép fordított helyzetét egy harmadik gyüjtőlencse közbeiktatásával lehet megszüntetni, melynek oly helyzetünek kell lennie, hogy a tárgylencse alkotta képet megfordítsa. Ilyen háromlencsés T. legegyszerübb alakja a földi T.-nak, amely a tárgyakat valódi helyzetükben láttatja. A gyakorlatban a szemlencse helyett a terresztrikus okulárist használják. Ez négy gyüjtőlencséből áll, melyek közös csőben foglaltatnak és gyengén nagyító rendszert alkotnak; a megfordított helyzetü képet megfordítják. Ugyanezt eszközli a Galilei- vagy hollandi távcsőben az okuláris gyanánt használt szórólencse. Ez t. i. a tárgylengye mögött oly távolságban van, hogy az első kép nem is jöhet létre; a sugarak útjában álló szórólencse az összetartóvá tett sugarakat széttereli s igy ezek valóban nem egyesülhetnek képpé, hanem csak visszafelé meghosszabbítva találkoznak látszólagos (föl nem fogható) képpé, mely azonban a tárggyal egyenlő helyzetü. A Galilei-féle T. működését feltünteti a 2. ábra. AB a távoli tárgy, oo az első fordított kép, mely a vv lencse miatt nem jöhet létre, a1b1 a tárggyal megegyező helyzetü kép. Ezen T. hossza a két lencse gyujtótávolainak különbségével egyenlő. Rövidsége miatt használják mint szinházi látcsövet, csakhogy két csővel. Szerkezete a 3. ábrán látható.
[ÁBRA] 3. ábra. Szinházi látszó átmetszete.
Itt aa a szemlencse, oo a tárgylencse. A bb hüvely a tágabb csőben ki-betolható. Mennél közelebb van a szemlélt tárgy a nézőhöz, annál jobban kell az okulárcsövet kihúzni. A nagyítás a szinházi látcsőnél 2-3-szoros, a tábori látcsőnél 20-30-szoros. A lencsés T.-okkal régebben sok baj volt. Az egyszerü gyüjtő- v. szórólencse képei nem tiszták, mert a szini eltérés, valamint a gömbidom miatti eltérés elmosódottakká teszi azokat (l. Lencse). Az előbbi hibát elkerülheti az u. n. akromatikus vagy szintelenítő lencsékkel, melyek domboru koronaüveg és homoru flintüveglencséből állanak. Ugyanerre valók a különböző okulárisok. A T.-oknál használatos a Ramsden-féle okuláris, melynél az objektivhez közelebb álló lencse sík lapjával az objektiv felé, a másik pedig sík lapjával a szem felé fordul. Ez tehát két sík-domboru lencséből álló lupa. A szferikus eltérést a lencsék alakjának kellő megválasztásával hárítják el s igy keletkeztek az u. n. aplanatikus lencsék. Fontos a T.-oknál a kép világossága és tisztasága s az u. n. látómező. Ez utóbbi határát az a kúp adja, melynek alapja az okulár, csúcsa az objektiv középpontja. A Galilei-félénél az okulárból széttartó sugarak jutnak a szembe s igy csak a pupilla képezi a kúp alapkörét. A látómező tehát kicsi, de mégis sokkal nagyobb mint más T.-nál. Nagy látómező és világosság a nagyítás rovására esik.
A lencsés T.-ok hibáitól mentek a tükrös T.-ok, amelyek előbb tényleg sokkal nagyobb tért foglaltak, mint most. Ilyen tükrös T. a Newton-féle (4. ábra). Itt ss a nagy homoru tükör, mely megfelelő átmérőjü és hosszu cső végén van.
[ÁBRA] 4. ábra. Newton tükrös teleszkópja.
Ez a-ban hozna létre kicsiny, fordított képet, de mielőtt ez történhetik, az összehajló sugarak a T. tengelyéhez 45° -nyira hajló sík tükröcskére (p) esnek, mely a képet b pontba tereli; itt gyüjtőlencsén nézik a képet. A szemlélő tehát oldalt van. A Herschel- és lord Rosse-féle óriási T.-oknál az észlelő a nagy cső nyilt végén van elhelyezve, háttal a szemlélt tárgyhoz, de egészen a cső szélén, mert a homoru tükör kissé ferdén áll a tengelyhez képest.
[ÁBRA] 5. ábra. Herschel tükrös teleszkópja.
Az 5. ábra feltünteti a Herschel-féle tükrös T.-ot. Itt ss a tükör. Mivel ezen T.-oknál az észlelő egészen más irányban kénytelen nézni, mint amelyben a sugarak érkeznek, ami az észlelésre nézve kényelmetlen, Gregory úgy alakította át a tükrös T.-ot, hogy az észlelő egyenesen a szemlélt tárgy felé nézhessen. E végből a homoru tükröt középett kis nyilással látta el s az ebbe helyezett csőben van elhelyezve az okulárlencse (6. ábra).
[ÁBRA] 6. ábra. Gregory tükrös teleszkópja.
A távol levő tárgynak kis képe a-ban jő létre, kissé túl egy kis homoru tükör gyujtópontján. Ez a tükör b-ben még egy, újra megfordított, tehát a tárggyal egyező helyzetü képet hoz létre s ezt nézik az okulárlencsén. A Cassegrain-féle tükrös T. ettől csak abban különbözik, hogy a kis tükör domboru és a sugarak reá esnek, mielőtt még képpé egyesülhetnének. A tükrös T.-ok előnye a lencsékkel szemben a nagy fényerősség, a képek világossága és tisztasága és a lencsék hibáitól való mentesség. Mivel régebben nem birtak nagyobb méretü lencséket készíteni, a tükrös T.-ok voltak túlnyomóan használatban. A tükrök átmérője egyes esetekben meghaladta az egy métert, de éppen ezen nagy méretek miatt váltak aztán az ilyen T.-ok alkalmatlanokká. A fémből való nehéz tükör, a megfelelő átmérőjü, óriási cső rendkivül nehézkessé tette az észlelést. Ehhez járult, hogy az igen nagy reflektorok nem is feleltek meg a várakozásnak. Újabban ismét sűrübben használják a kisebb méretü tükrös T.-okat, mert mióta Liebig feltalálta az ezüsttel bevont üvegtükröket, Steinheil, Foucault és mások ilyen tükrökkel ellátott, könnyü és kitünő fényerejü T.-okat készítettek. Hogy a reflektorok háttérbe szorultak, annak fő oka az akromatikus lencse feltalálása (Dollond 1758.) és az optikusok kitartó fáradozása nagy méretü lencsék előállítása körül. Az első, aki a nagy reflektorokat hatásban fölülmuló refraktort készített, Fraunhofer. 1818. készült el az a reflektora, melynek objektiv-lencséje 9 hüvelyk (21,87 cm.) átmérőjü és melyet még most is használnak a dorpati csillagvizsgálóban. Fraunhofer halála után (1826) örököse és utóda Merz készített még nagyobb refraktorokat. 1839-ben a pulkovai csillagvizsgálónak szállított 14"-nyi (34 cm.) objektiv átmérőjü refraktort. Sokkal nagyobb méretüeket állítottak később elő Amerikában, hol Alvan Clark és fia a jelenkor legóriásibb T.-ait készítették. Ezek műhelyéből kerültek ki a washingtoni, chicagói, Lick-obszervatoriumi stb. nagy refraktorok, melyek objektiv-átmérője 26-tól 36 angol hüvelyknyire nőtt, mig jelenleg már 40"-nyi átmérőjü refraktorokon is túl készülnek menni. L. még Csillagászati műszerek.
Ami a T.-ok föltalálását illeti, ennek körülményei még maig sincsenek teljesen megállapítva. Igazi távcsövet a legbiztosabb adatok szerint először a hollandiai Lippershey János middelburgi szemüvegcsiszoló készített 1608. A T., melyet készített, az u. n. hollandiai, vagyis a mi szinházi látcsövünk. Azonkivül még Adrianszon Jakab is szerepel, mint a hollandiai T. egyik első készítője, továbbá Galilei, ki 1610. szintén készített ilyet. A csillagászati megfigyelésre alkalmasabb, u. n. asztronomiai T. Kepplertől ered (1611), ki behatóan foglalkozott a lencséken áthaladó fénysugarak törési viszonyaival. Ő maga nem készíthetett ilyet, az első, aki ilyen T.-ot előállított és használt, Scheiner jezsuita volt. Az u. n. földi T.-ot 1645. találta föl Rheita. A tükrös T. első terve Mersennetől származik 1646. Az első tükrös T.-ot Newton készítette 1668-ban, mig a Gregory-félét 1674. Hooke angol fizikus állította elő. A terv Gregorytól ered, de ő maga nem valósította azt meg. A legújabb módosítás a reflektorokra nézve a bécsi Forster és Fritschtől ered. Az ő rövid reflektoruk, melyet Brachi-T.-nak neveztek el, lényegileg a Cassegrain-félével egyezik meg, de a nagy tükör rövid sárgarézcsőben van, mig a kis domboru tükör az előbbivel szemben külön csőben foglal helyet. Az okuláris lencse csöve nem párhuzamos a tükör tengelyével, hanem kis szöget képez vele. Nagyobb méretek mellett ez a T. nem bizonyult célszerünek. A lencsés T.-okra nézve az előbb elmondott dolgokon kivül még megemlíthető az u. n. dialitikus T. amelyben a flintüveglencse körülbelül fél gyujtótávolságnyira van a másiktól, mely e miatt kisebb méretü lehet. Ezzel a T. maga is rövidül és nagyobb látómezőt és fényerősséget nyer.
István, igazságügyminiszteri államtitkár, jogtudományi iró és kodifikátor, szül. Szatmáron 1836 ápr. 4., hol atyja gyakorló orvos volt. A jogi tanfolyamot a pesti egyetemen végezte, 1859. a jogdoktori szigorlatokat, 1860. a gyakorlati közjegyzői vizsgálatot, 1861. az ügyvédi vizsgálatot tette le s ez utóbbi év végén Nagyváradon telepedett le ügyvédi gyakorlatra. Bihar vármegye tiszteletbeli alügyészévé neveztetvén ki s majd Bihar vármegye s Nagyvárad városa törvényhatóságainak bizottmányi tagjává választatván, ott kezdte meg szerepét a közügyek terén. Csakhamar mind a két törvényhatóság tiszteletbeli főügyészévé, a megalakult nagyváradi ügyvédi egyesületnek pedig egyik szakosztályi elnökévé s az államvizsgálati bizottság tagjává lett. Kitünő szónoki tehetsége mellett irodalmilag is kezdett működni, sokat s alaposan irt a szaklapokba, s előkelő részt vett a jogászgyülések munkálataiban. 1873. adta ki Észrevételek dr. Hoffmann Pál Általános magánjogi törvénykönyv-tervezetére cimü birálati munkáját (Nagyvárad). 1874-ben mint balközépi pártit Nagyvárad városa megválasztotta országgyülési képviselővé s az igazságügyi miniszter a magánjogi törvénykönyv örökösödési részének elkészítésével bizta meg. 1876. jelent meg e fontos munkálkodása eredményeül Örökösödési jogunk törvényhozási szabályozásához címü nagyobb szakműve, melyet a magyar tudományos akadémia is dicséretre méltatott. Az 1875. s 1878-iki képviselő-választásoknál ugyancsak nagyváradi, 1887-ig pedig ugocsavármegyei nagyszőllősi kerületi képviselővé választatván, tevékeny s előkelő szerepet vitt az igazságügyi bizottság tárgyalásaiban s több fontos törvényjavaslat előadója volt. Ezek során legfontosabb a magyar magánjogi törvénykönyv tervezete s ebben a tervezet 5. részt 1. és 2. címe: az öröklési jog általános szabályai és a törvényes örökösödés (69 §-ból álló), mely a Jogtudományi Közlönyben s ebből átvéve külön lenyomatban 1881. jelent meg 71 oldalra terjedő tudományos indokolással. Most már lakását Budapestre tette át, keresett ügyvédi irodát nyitott s a jogászegyesület tárgyalásaiban folyvást egyik vezértag és az egyesület választmányi tagja volt. 1888. többszöri felhivás után elvállalta az igazságügyi minisztériumban az államtitkári állást s az öröklési jogról szóló törvényjavaslatot, saját művét, már mint ilyen képviselte. Bizottsági tagja lett Budapest főváros törvényhatóságának is. Az 1879-iki legújabb országgyülési képviselőválasztásoknál már nem akart fellépni; jelenleg a kisbirtokosok földhitelintézetének elnöke. V. ö. Vasárnapi Újság 1880. 16. sz., arcképpel.
(gör.). Ide sorozhatjuk mindazokat a hőmérőket, melyeknek leolvasása nagyobb távolságban történik elektromos átvitel segítségével. Gyakorlati célokra gyakran szükséges bizonyos hőfoknak észrevehető jelzése, hogy annak beálltával figyelmeztető jel adassék. Ilyenkor a kénesőhőmérőben fémes kontaktusok vannak, melyek egy elektromos áramot zárnak, mihelyt a kénesőszál a kritikus pontot eléri. Bouziatnak thermometre automoteur-ja az éjjeli fagyot jelzi és elektromos úton máglyákat gyujt meg, melyeknek füstje a növényzetet a fagytól megóvja. Eschenhagen T.-jével tetszés szerinti távolságban bármely hőmérsékletet le lehet olvasni telefon segítségével. A kénesőhőmérőn vékony platinadrót megy át, melynek ellenállása a hőmérő állásával változik. A megfigyelő egyenlő értékü ellenállásokat tesz egy ellenállási hídba, amit a telefon elnémulása jelez és a becsatolt ellenállásokból tudja meg a hőfokot.
török néptörzs, amely azelőtt a mostani altáji hegyi kalmukokat és a T.-at foglalta magában. A T. a XVI. sz.-ban meghódoltak Oroszországnak s letelepedtek Bathatban Szalairszkoje mellett, északra Kusznetszktől, ahol ma is legnagyobb részük él. Egy részük később Tomszk város közelében és Biiszktől délre helyezkedett el. A tomszki T. most mohammedánusok, a büszkiek keresztények. A Bathatnál visszamaradt T. kizárólag a samanizmus hivei. Az összes T., miként az oroszok, falvakban letelepedve élnek. L. Kalmukok.
(gör.) a. m. végső spóra, l. Telelő spóra és Rozsda.
l. Humusz.
televénynövény v. korhadéklakó, korhadéknövény (saprophyton), az olyan, amely korhadékon a legjobban v. kizáróan rajta tenyészik, amint ezt már külseje is elárulja. A legtöbbjük virágos, de van spórázó is. Hogy a televényben vagy korhadékban a baktériumok (l. o.) és gomba-moholy fészkei csak ugy hemzsegnek, hogy a T. szervezete bizonyosan alkalmazkodik e helyhez, azt könnyen látjuk, de az összefüggés még ismeretlen. A valódi T. (holosaprophyton) légbeli része sápadt, pirosas, barnás, violaszin, de sohasem zöld. Lomblevele fölfelé irányul, a szárhoz lapuló pikkelyekké törpül; rajta alig van szájnyilás, edénynyalábja csekély, gyökérzete szegényes; köpcös, elágazott gyökere vagy pedig gyökérgombája van. Az élősködőktől (l. o.) csak újabban különböztettek meg. A zöld vagy ál-T., fél-T. (hemisaprophyton) szénsavbontó képességének foka nagyon különböző. Némelyik csupán korhadékon él, p. a spórásak közt a korpafű (Lycopodium), a magvasakból a kakascímer (Rhinanthus), körtike (Pirola), hamvas fenyvesbogyó (Vaccinium uliginosum) és más. L. Állevél.