alakult 1894-ben Csépa székhellyel abból a célból, hogy a Tisza és Körös összefolyásánál képződő zugban Tisza-Ug s Szelevény között levő árterületet viztől mentesítse. Árterületének nagysága 17,176 magyar hold; védőtöltéseinek hossza 28,672 m. A belső vizek levezetése még csak tervezés alatt van. 1895-ig befektetett építési tőkéje 751,433 forint 6 kr.
kisközség Szabolcs vármegye dadai alsó j.-ban, (1891) 1142 magyar lak.
a helvét reformáció hitelveinek Felső-Magyarországon való elterjedése hozta létre, de nem alkotott oly szorosan egységes testületet, mint a többi egyházkerület, amennyiben az összetartozandóságnak mintegy jegyéül és eszközéül szolgáló püspöki hivatal felállításától állhatatosan vonakodott s csakis a carolina resolutio és bodrogkeresztúri konvent határozott rendelkezései folytán 1735. választotta meg első püspökét. Addig a hozzá tartozott négy egyházmegyének, u. m.: a bodrog-gömör-kishontinak, abaúj-tornainak (kassavölgyi), zempléninek és unginak az esperesei egymástól függetlenül jóformán püspöki jogokat gyakoroltak s gyakran éltek is a szuperintendens címmel. Az egyházmegyék egymással u. n. unióban állottak, magukat a felsőmagyarországi kánonok s részben önállóan alkotott cikkeik (p. borsod-gömör-kishoni) szerint igazgatták s az egyházkerületet vagy az egész ref. egyházat egyetemesen érdeklő ügyekben zsinatokat tartottak, még pedig nem egyszer a tiszántúli egyházkerülettel közösen. Az unióba vagyis az egyházkerületbe a XVI. sz. vége felé a zemplénvármegyei lutheránus egyházak is bevétettek, melyek aztán a zempléni ref. esperes hatósága alá tartoztak. A sárosvármegyei lutheránus esperesség szintén az unióhoz tartozott egy ideig, valószinüleg a szepesváraljai zsinaton (1614) szervezett szepes-sárosi ev. egyházkerület egyetlen püspökének, Xylander Istvánnak 1619. történt halála tájától, vagyis az egyházkerület mindjárt bekövetkezett feloszlásától fogva. Ez ev. egyházak, a mai sáros-zempléni esperesség alkotó részei 1670-re már elváltak a T.-től, melyet ezalatt a szatmárnémeti nemzeti zsinat (1646) püspökválasztásra utasított, aminek azonban az egyházmegyéknek autonomiájukhoz való erős ragaszkodása miatt csupán annyi eredménye lett, hogy az 1648 évi jun. 20. tartott sárospataki zsinat némileg szorosabbá tette az uniót, amennyiben ennek részére az esperesek közül egy állandó elnök választását mindenkorra elrendelte s az esperesekkel szemben való fegyelmi eljárást is szabályozta. E szorosabb unió ellenében egyedül az ungi egyházmegye mutatott fel némi independens törekvést, de az 1735. végrehajtott püspök- és főgondnokválasztás az egyházkerület egységét végleg megállapította. A kerület addigi négy egyházmegyéjéből 1799. hetet csinált, u. m.: az abaújit, tornait, felsőborsodit alsóborsodit, gömörit, alsózemplénit és ung-felsőzemplénit, ez utóbbinak 1850. történt kettéválása folytán pedig ma már nyolc egyházmegyéből áll. Anyaegyházaik száma a XVIII. sz. elején 410, 1780 körül már csak 310 körül volt, jelenleg pedig 351, melyekben 338 lelkész gondoz mintegy 243,000 lelket. A kerületben a sárospataki főiskolán (jogi és teologiai akadémia, főgimnázium) és egy egyesült prot. főgimnázium s egy felsőbb leányiskola van, mindkettő Miskolcon.
l. Felsőtiszai nyelvjárás.
a helvét reformációnak főleg a Kálmáncsehi Kis Márton működése folytán e vidéken való rohamos elterjedése után alakult meg s azóta mint az összes ref. egyházkerületek közt a legnagyobb és legnépesebb, folytonosan létezik. Mielőtt a ref. irányhoz vonzódó Tordai Demeter helyére 1555. püspökké választott lutheránus elvü Károlyi Boldi Sebestyén 1557 második felében vagy 1558 folyamán a kálvinizmus túlsúlyra jutása miatt Erdélybe távozott volna, Kámáncsehi a Petrovics védnöksége mellett már püspöki tisztet viselt Debrecen vidékén. Mikor pedig Melius 1559. az erdélyi magyar lutheránusok legkiválóbb vezéreit, Dávidot és Heltait a maga nézetére térítette, a tiszántúli magyarság kebelében nem volt többé talaj a lutheránus elvek részére. A T., mely neve ellenére a beregi egyházmegyét is kezdettől fogva magában foglalta, ezzel együtt eleinte 14 egyházmegyéből állott, vagyis amazon kivül a bihari (nagyváradi), érmelléki, máramarosi, békési (makói, körösmarosközi, csongrádi), debreceni, szatmári, szilágyi (krasznai), szabolcsi (nyíri), zarándi (böszörményi, borosjenői), nagybányai (aranyosmeggyesi), ugocsai, kunsági (túri) és nagykárolyi (középszolnoki) egyházmegyékből, melyek az 1821-22-iki generális konventig többnyire eredeti alakjukban maradak meg, mindössze a zarándi egyházmegyének a XVII. sz. első harmadában történt megszünése okozott lényegesebb s maradandóbb változást. Ellenben a generális konvent a kevésbbé fontos területi módosításokon kivül egybekapcsolta a máramarosi és ugocsai egyházmegyét, kettéosztotta a debrecenit, Erdélynek engedte át a nagykárolyinak egy részével együtt a szilágyit, mely Zoványi György idejétől fogva állandóan oda gravitált. Igy aztán jelenleg is 13 egyházmegye van, melyek közül a békés-bánsági e században óriási fejlődésen ment át. A kerület anyaegyházainak száma a XVIII. század elején 676, 1733-ban 548, 1786-ban 596 volt, mig ma 557, melyekben 562 lelkész összesen mintegy 955,000 lélek gondozására van hivatva. Fenhatósága alá a következő felsőbb rendü tanintézetek tartoznak: debreceni főiskola (jogi és teologiai akadémia, tanítóképezde, főgimnázium) és felsőbb leányiskola, máramarosszigeti jogakadémia és főgimnázium, szatmárnémeti főgimnázium és felsőbb leányiskola, hódmezővásárhelyi, mezőtúri, kisújszállási főgimnázium, békési, hajduböszörményi, nánási és karcagi gimnázium. V. ö. Tóth Ferenc, Túl a tiszai ref. püspökök élete (1812); Tóth Sámuel, Adalékok a tiszántúli ev. ref. egyházkerület történetéhez (2 füzet, 1894).
réti lepedő, meteor-papiros, vizfonalféle (Confervaceae), moszatok, melyek áradás alkalmával réten vizben v. mocsárban mint hosszu zöld selyemfonalak elszaporodnak s a viz leapadásával mint összekuszált, lapos, papiros- vagy szövetnemü réteg (vizi selyem, vizi pamut) a fenéken maradnak; a Cladophora fractából is támad. A T. nagy lemezeit a viz fenekéről fel lehet szedni. Lőszőr helyett párnázónak, sőt bélésnek s hasonlónak használatos. Pamut helyett merevsége és törékenysége miatt nyersen nem alkalmas, de forró vizben néhány percig főzve és megszárítva hajlékonyabb, kevéssé törékeny és használhatóbb. Papirosgyártásra is ajánlották. Lásd Hinár, Göcsfonal, Conferva, Békanyál. V. ö. Renner, Természettudományi Közlöny 1879. évf. 404. sz.; Istvánffi, A meteorpapiros (Természetrajzi Füzetek 1890).
l. Tisza.
l. Északkeleti nyelvjárásterület.
Az engedélyirat kelte 1856 szept. 28. A részvénytőke 40 millió konvenciós frt volt. A társulat székhelye Bécs. 1857. megvették a már 1847 szept. 1-én megnyilt cegléd-szolnoki vonalat. 1857 nov. 23. a szolnok-püspökladányi és püspökladány-debreceni vonalakat, továbbá 1858 ápr. 24. Püspökladány-Nagyvárad, 1858 okt. 25. Szajol-Arad, 1859 máj. 24. Debrecen-Nyiregyháza-Szerencs-Miskolc, végre 1860 aug. 14. Miskolc-Kassát adták át a közforgalomnak. Mint minden kortársa, e vasút is folyton pénzzavarba volt. Az engedélyezéskor 55 millió frt építési költség erejéig 5% kamatbiztosítást engedélyeztek azzal a kötelezettséggel, hogy a társulat köteles az államnak azt visszafizetni, mit a szolnok-debreceni és ladány-nagyváradi vonal megkezdett munkálataira költekezett. 1858. azonban a társulat pénze elfogyott, 15 milliót kölcsön kért tehát, részvénytőkéjét pedig 40-ről 24 millióra szállította le, s a kormánytól azt az engedményt kapta, hogy csak egyvágányu pályára készítse el a műtárgyakat. A pénzzavart még e nagy engedmény sem szüntette meg. A hosszas vajudásnak az 1880. XXXVIII. t.-c. vetett véget, melynek értelmébe az állam, mely ezt megelőzőleg a részvények nagy részének megvásárlásával biztosította döntő befolyását, a vasutat megvette. Az államvasutak ekkor a következő vonalakat vették birtokukba: Cegléd-Szolnok-Püspökladány-Debrecen-Miskolc-Kassa: 373,995 km.; Szajol-Arad: 142,615 km; Püspökladány-Nagyvárad: 68,361 km.; Mezőtúr-Szarvas: 20,083 km., összesen 605,054 km. L. Magyarország (vasúti térképe).
(állat, Palingenia longicauda Ol.), az álrecésszárnyu rovarok rendjébe, a kérészek családjába tartozó rovarfaj. Két pár szárnya egyenlő alkotásu, hártyás, gyengén recézett, világos-barna szinü. Farksertéi nagyon hosszuak, fehérek. Hossza 20-25 mm.; mellső szárnya 24 mm., tehát egyike a legnagyobb kérészfajoknak. Déleurópai állat, mely hazánkban különösen a Tisza környékén él és előidézője a Tisza virágzásának (flos aquae). Kifejlődve ugyanis csak néhány óráig élnek, mig t. i. a nőstények petéik lerakás által fajuk fenmaradását biztosítják. A petéből kikelő lárvák a vizben élnek vagy három évig, mialatt 20-szor is vedlenek. Az utolsó vedlés alkalmával valamely a vizből kiálló tárgyra, növényre kapaszkodnak fel és itt belőlük kibujik a kifejlődött szárnyas rovar, mig a levedlett lárvaruhájuk visszahull a vizbe. Miután iyenkor millió és millió állat fejlődik egy-egy éjjel ki, a vizeket roppant sok lárva, de meg elhalt állat is borítja. A viz felülete olyan, mintha apró fehér virággal lenne behintve. Innét mondják, hogy a «Tisza virágzik» és innét kapta az állat is a nevét. - T. botanikai értelemben a Tisza-mellékén néhol a sulyom neve.