az oly állat, mely elismert vagy tenyésztés által létesített fajtához tartozik, ellenben a kevert vérü az, melyben két vagy több fajta vére van.
tiszteletes, l. Főtisztelendő.
más iránt érzett elismerésünknek, megbecsülésünknek magunktartásában és cselekedeteinkben nyilvánított érzése. Az öregekben az életbölcseséget, a jellemet, végzett munkásságot tiszteljük, a nőkben a nőiességet, tisztaságot stb. Minthogy ily kölcsönös megbecsülés s társadalmi szellem éltetője, joggal nagyra tartjuk külső formáit is és a nevelésben kiváló gondot fordítunk az érzés ápolására. L. még Holtak tisztelete.
(tisztelgések). A fegyveres hatalom és a csendőrség egyénei, ha rendben és sorban nem állanak, találkozásnál, valamint szóbeli érintkezés kezdete előtt és befejezése után, a katonai gyakorlati szabályzatban előirt tiszteletadással tartoznak: Ő felségeik, a legfelsőbb uralkodóház tagjai, idegen uralkodók és ezek családtagjai, előljárók és följebbvalók iránt. Ezenkivül még a fegyveres hatalom zászlói és az őrök iránt. Az oltári szentséggel való találkozáskor kat. vallásu egyének szertartásuk szerint viselik magukat.
az, akit valamely testület, társaság tagjává tisztelet, hála jeléül választottak meg. A T.-ot a társulati tagok kötelmei nem terhelik.
l. Kiadói ügylet.
l. Tiszteletadások és Szertartás.
(növ., hunnyász Diószegiéknél, ők T.-nek a sármányvirágot, vagyis Sideritist nevezték; Stachys L.), ajakos virágu fű vagy kóró. Szára négyszögletü, levele keresztesen átellenes, felső ajaka sisakforma, széthasadó termése fordított tojásdad. A St. recta 1/2-1 m. magas, szára meg a levele szőrös, emez hosszas-lándsás fürészelt, virága halavány-sárga. A St. Germanica L. (mezei fehér zsálya) meg a St. lanata Jacq. fehér gyapjas kóró; gyakran, kivált az utóbbit és fehérebbet virágszőnyegbe ültetik. A St. palustris L. egész méternyire megnő, keményszőrü, levele hosszas-lándsás, virága piros. Vizes helyen nő, az angol főzeléknek termeszti. Gyökerét meg a bunkó módjára megvastagodott tarackját decemberben és januárban spárgának készítik el. Megszárított és megőrlött gumójából lisztet lehet őrölni. Azonban e sorok irója szerint ez a faj aligha a St. palustris, mert emennek nálunk gumója nincs, gyökere is vékony, csak a var. Borbásii Sabr. fajta tőkecikkjei dagadnak meg. A St. tuberifera Naud. khinai és japáni, tarackja megvastagszik s 1887 óta Crosnesban (Franciaország) sokat termesztenek belőle. Sok fajnak a virágát a méh kedveli. L. még Tarlóvirág.
A T.-ről már régi füvészkönyveink följegyzik azon babonás vélekedést, hogy csontot és sebet forraszt. Nevét nobilis herbának értelmezi Beythe (Stirpium nomenclator Pannonicus, Antwerpen 1584), habár nem lehetetlen, hogy a Stachys német Ziest nevének népetimologiai elferdítése rejlik benne. Népünk babonája a T. főzetét hatásos ellenszernek tartja a «szemmel való verés», vagy igézés ellen. V. ö. Ipolyi, Magyar mitologia (252-253. old.).
l. Hadapród.
Lajos, a vidéki hiralpirók nesztora, szül. Sátoralja-Újhelyen (Zemplén) 1835 jan. 3. Iskoláit ott és Budapesten végezte. 1849 jan. 2-án 14 éves korában beállt a lengyel légióba, amelybe nagy fiatalsága miatt Torsynski ezredes alig akarta befogadni; de ő nem tágított, velük ment, részt vett a tarcali, hidasnémeti és kápolnai csatákban, mire nevezett ezredes az úgyszólván még gyermekifjut tizedesnek léptette elő. Kápolnánál jobb lába fején megsebesülvén, junius végén az aradi várba helyezték át, ahol a vár kapitulációjáig szolgált. A szabadságharc legyőzése után Berlinben lakott nagybátyjánál, ki őt Francia- és Angolországban tett utazásában magával vitte. 1852. visszatérve hazájába, szinésszé lett Latabár Endre akkor elsőrendü társulatánál s ott az első szerelmes és hős szerepeket játszotta, később pedig más társulatnál rendező is volt. 1863. Aradon belépett az Alföld címü laphoz. Tóth Kálmán fölszólítására ő irta meg többek közt a tizenhárom aradi vértanu kivégzése s utolsó óráik történetét, gyóntató atyáik és özvegyeiktől beszerezte utolsó leveleiket, külön műben is kiadta; ő hivta föl 1867. a nemzetet, hogy a vértanuknak Aradon monumentális szobrot emeljen. 1887. belépett az Arad és Vidéke c. laphoz, melynek ma is felelős szerkesztője. Irt számos politikai és esztetikai cikket a fővárosi lapokba. 1872. Arad főlevéltárnokává nevezték ki, harmincéves szerkesztői jubileumán pedig igen szép ünnepléssel s értékes emléktárgyakkal tüntették ki.