a római polgárok jellemző felső ruhája, amelyet azért a száműzöttek nem is viselhettek. Eredetileg csakis a Rómában lakó római polgárok viselete volt, később ez a megkülönböztetés belső és külső polgárok között megszünt. Rendes szine fehér volt, a hivatalos jelölteknél (candidati) különösen feltünő fehér szinü (T. candida). A magisztrátusok keskeny biborszegéllyel ellátott T.-t viseltek (T. praetexta), melyet külöben a fiugyermekek is mindaddig viselhettek, mig a T. virilist (férfiui T.) meg nem kapták. Szövete gyapjuból volt, még pedig legtöbbre becsülték az apuliai és tarentumi szöveteket, azonkivül a miletoszit és lakoniait. A selyemszövetek csakis a császárság későbbi korában jöttek divatba, addig tiszta pazarlásnak tekintették őket. A T. a császári udvarnál is mindvégig megmaradt hivatalos díszruhának, habár már Augustus óta veszedelmes versenytársa támadt a lacernában, amelyet felöltőképen vetettek a T.-ra, sőt néha csak egész könnyedén egy-egy fibulával tűztek össze a vállakon. Drága és élénk szinü selyemszövetekből készültek, bár a jobb ízlésü társaságba akkor is inkább a fehér szint választották. Augustus megtiltotta, hogy a lacernát a népgyüléseket viseljék, de a fényűzés terjedésével ez a tilalom is csakhamar feledésbe ment. V. ö. Müller, Die Trachten der Römer und Römerinnen (Hannover 1868); Warde-Fowler, On the T. praetaxta of Roman children (The Classical Rewiuw 1896 okt.).
(bány.). Hogy a bányamíveléshez szükséges gépeket szakadatlan működésben tartani lehessen, a régiek, midőn a gőz ereje még ismeretlen volt, vizgyüjtő medencéket rendeztek be és gátakkal zárták el a völgyeket, hogy az őszi, téli és tavaszi esőzések a medencéket megtöltvén, száraz időben is járhassanak a vizerővel hajtott gépek.
(a voguloknál és osztjákoknál Tagat, Tangat, Taut), az Irtis folyó régi magyar neve. V. ö. Kuun, Relationes (II. 132).
vagy tógás deáknak nevezték 1848 előtt a reformátusoknál a főiskola növendékeit, mert még a század első évtizedeiben is, midőn az ifjak a gimnáziumi hat osztályt bevégezve, a főiskola növendékeivé lettek, reverendát, vagyis tógát kellett ölteniök és mint manapság is a kat. papnevelőintézetek tanulói, ugy a debreceni és sárospataki főiskoláknak is mindazon ifjai (a bölcsészeti, jogi s teologiai szak hallgatói), kik a főiskola lakószobáiban laktak, tógát viseltek; e nélkül tilos volt akár a tanteremben megjelenni, akár a városba kimenniök.
l. Halastó-gazdaság és Halászat (VIII. köt. 577-579. old.).
(Schildpad-Eilanden), németalföldi uralom alatt álló szigetcsoport a Gorontalói-öbölben Celebesz két keleti félszigete közt; összese 700 km2 területtel. Togean s Malingi lakott és több lakatlan szigetből áll. Fő terméke a szágó.
St. Gallen svájci kanton egy részének neve a Sentis-csoport, a Churfirsten, Speer-láncok és Kreuzegg között. A sarlóalaku, 60 km. hosszu vidéknek területe 551 km2, (1888) 55,425 lak.; Alt-, Neu-, Ober- és Unter-T. járásokra oszlik. A Thur folyó által öntözött vidék kiválóbb helyei: Wildhaus (1163 lak.), Zwingli szülőhelye, Wattwyl (5245 lak.) és Flawyl (4297 lak.). T. grófjai a késő középkorban Svájc leggazdagabb és leghatalmasabb dinasztái voltak. A grófi család 1436. kihalt; ekkor T. a Raron nevü bárói család birtoka lett, amely azt 1468. a st.-galleni kolostornak adta el. A reformátusok elnyomatása és a vidék jogainak elhanyagolása miatt 1712. T. lakói föllázadtak; az igy keletkezett T.-i áboruban a st.-galleni párt vereséget szenvedett, de azért a kolostor uralmának csak 1798. vetettek véget. 180-ban végre T.-ot St. Gallen kantonhoz csatolták. V. ö. Wegelin, Gesch. d. Landschaft T. (St. Gallen 1857); Hagmann, Das T. (Lichtensteig 1877).
l. Szeldsukok.
(Togoland), német birtok (Schutzgebiet) Ny.-Afrikában a Rabszolgaparton, az angol Aranypart, a Benin-öböl, a francia Dahome és az É. sz. 9° közt, mintegy 60,000 km2 területtel; 1894-ben 88 európai lak., akik közül 74 német. A 36 km. hosszu part homokos földnyelvekből áll, amelyek mögött édesvizü nagy laguna, a Togo- v. Avon-tó terjed el; ezt alacsony dombos vidék követi, amelyet az átlag 500 m. magas, u. n. Aposszo- vagy Oposszum-hegység vált föl, 800 m.-nyi legmagasabb hegycsúccsal. Az évi középhőmérséklet a parton 26,5°, a hegységben 23,7°; az évi esőmennyiség a parton 7-800, a hegyekben 12-1400 mm. A növényzet nagyon buja. Szarvasmarhát, juhot, kecskét, sertést mindenütt tenyésztenek. A benszülött lakosok a togo, agotime és mina törzshöz tartoznak. A tartományi kapitány székhelye Szebbe. A fő kereskedelmi helyek a tengerparton: Kis-Popo, Porto-Szeguro, Bagida és Lome. A behozatal (1893-94) volt 2,5, a kivitel 3,2 millió márka. A bevételek 225, a kiadások 185 ezer márkát tettek ki. Togót a német kormány 1884 jul. 5. deklarálta német birtoknak. Dahome és Togo határviszonyait a német és francia kormány közt 1897 október 19-én közzétett szerződés szabályozta. Ismertetéséhez hozzájárultak Hornberger, Henrici és Burgi, Wolf dr., François, Kling és Büttner, Gruner dr. V. ö. Zöller Hugó, Das Togoland (Stuttgart 1885); Krümmel, Togoland (Weimar 1886). Togo s Dahome érdekszférájának határait a német és a francia kormány (Hanotaux és Münster követ) 1897 jul. állapította meg.
l. Togo.