kun főnök, társával Uzussal (Uz) együtt 1279. esküvel fogadta Fülöp pápai követ előtt, hogy a kunok egész népe megkeresztelkedik s megtartja a kunok ügyében alkotott 9 cikket. A juliusi országgyülésen azonban már nem ő, hanem Alpra és Uzus tett fogadalmat, hogy a kunok alkalmazkodni fognak a viszonyokhoz.
a rendőri hatóság által bizonyos meghatározott helyre szállított egyén. Ezt a szállítást toloncolásnak, a T.-ok ideiglenes elhelyezésére szolgáló házat T.-háznak nevezik. A szállítás körüli eljárás rendeletileg van szabályozva.
(transport-platform, travelling platforms, traversers), kerekeken futó kocsi, melynek lapjára van a rendes vágánynak egy része szegezve. Segítségével az egyes kocsikat az egyik vágányról a párhuzamos vágányokra lehet áttolni (fordító korong). Nálunk kevésbbé használják, mert különösen a gyakori havazás zavarja használatát, ellenben Franciaország fejállomásain (l. Állomás) a személyvonatok rendezéséhez használják s lovakkal vontatják.
1. Guipuzcoa spanyol tartomány fővárosa, a Pireneusok egyik völgyében, az Aspiroz és Oria összefolyásánál, vasút mellett, 7500 lak., posztószövéssel, vasolvasztással, papirosgyártással; plébániatemplomát szép freskók díszítik. 1212. a keresztények itt határozott győzelmet vívtak a mórokon. - 2. T., Toulouse (l. o.) régi neve.
(Tholos), 1. az attikai tanácsosok közös étkezőhelye a bulevtérion közelében; 2. a m. kupolasír.
(bány.), l. Csille.
l. Kötővas.
német származásu orosz nemesi család. Őse valami Dick nevü német volt, aki a XV. sz.-ban telepedett le Oroszországban (T. a német dick [a. m. vastag] egyszerü orosz fordítása). Andrejevics Péternek, a csernigovi vajda fiának része volt abban a palotaforradalomban, mely Nagy Pétert trónra emelte; követ volt Konstantinápolyban és Nagy Pétert európai utazásaiban kisérte; 1724. grófi rangot nyert. II. Péter alatt kegyvesztes lett, rangjától megfosztották és Szoloveck kolostorban, fogságban meghalt. Csakis Erzsébet alatt nyerte vissza a család a grófi címet. Egyik dédunokája Alexandrovics Péter gróf, szül. 1769., a törökök és lengyelek ellen harcolt, 1799. orosz biztos volt Károly főherceg hadseregénél. A friedlandi csata után a békealkudozásokban vett részt és aztán követ volt Párisban. Mint a katonai ügyosztály elnöke halt meg Moszkvában 1844. - Fedor Petrovics gróf, szobrász és éremkészítő, szül. Szt.-Péterváron 1783., meghalt u. o. 1873. Eleinte a hajóhadnál szolgált. Munkái közül megemlítendők: a moszkvai Krisztus-templom fő bejáratának rajzai, négy basrelief, tárgyak az Odisszeából; Morpheus szobra; azután illusztrációi Bogdanovics Dusenkájához és emlékérmei az 1812. és 1849-iki hadjáratokhoz. 1828. óta alelnöke és tanára volt a szt.-pétervári akadémiának.
1. T. Alexandrovics Dmitrij gróf, államférfiu, szül. 1823., megh. 1889. Eleinte a szabadelvü áramlatnak volt hive, mint a népoktatás minisztere (1866-80) és mint a szent szinódus prokurátora azonban szabadságellenes intézkedési által előbbi elvtársai körében, a kolostorok rendszabályozása folytán papi körökben, az egyetemek szigoru felügyelete és a középiskolában folytatott tanrendszernél fogva, mely a klasszikus nyelvek oktatására felette nagy súlyt fektetett, tanulói körökben gyülöltté vált; a lengyeleket erőszakkal oroszosította, a görög egyesülteket pedig erőszakosan térítgette a görög nem egyesült vallásra; 1880. megbuktatták. A tudományos akadémia elnöke és orosz pénzügyről (Pétervár 1848) és Le catholicisme romain en Russie (2 köt., Páris 1863-64) címü munkát.
2. T. Konsztantinovics Elek gróf, orosz költő, szül. Szt.-Péterváron 1817 szept. 5., megh. Krasznij Roj birtokán (Csernigov helytartóságban) 1875 okt. 11. Moszkvában végezte tanulmányait, a krimi hadjáratban vett részt és aztán a magánéletbe vonult vissza. Lirai költeményeken kivül elbeszéléseket irt: A bűnös nő (1858); A sárkány (1875); Szerebrjanji herceg c. történelmi regényt (1863) és végre Rettenetes Iván halála (1866); Ivanovics Fedor cár (1868) és Boris cár (1870, mindhárom Szt.-Pétervár 1876) c. drámai trilogiát. Összes művei négy kötetben jelentek meg (Szt.-Pétervár 1886).
3. T. Nyikolajevics Leo gróf, orosz iró, szül. Jasznaja Poljana birtokon (a tulai helytartóságban) 1828 szept. 9. A kazáni egyetemen 1843 óta a keleti nyelveket és a jogot tanulmányozta és aztán Szt.-Péterváron vizsgát tett. Miután két évet családi birtokán töltött, 1851. tüzéraltiszt lett a Kaukázusban. Itt irta meg első művét: A gyermekkor (1852), melynek fordításai: A fiu kora (1854) és Az ifjukor (1857). A krimi hadjáratban Szilisztria ostromában és Szebasztopol védelmében részt vett mint tiszt. A hadjárat után Szt.-Pétervárra helyezték át, hol Turgenjevvel ismerkedett meg, aki nagy tehetségét felismervén, rávette, hogy kizárólag az irodalomnak éljen. 1862-ben nőül vette Behrs Andrejevna Zsófiát, egy moszkvai orvos leányát. A Dekabristák címü regényt tervezte, melyből három fejezet ki is lett nyomatva, de anyaggyüjtés közben figyelme az 1812-iki francia betörésre irányult és igy jött létre Háboru és béke címü nagy regénye (4 köt., 1872). A hetvnes évek elején pedagogiai kérdésekkel foglalkozott, olvasókönyveket és a népnevelésről szóló iratot tett közzé. 1874. megkezdte Karenin Anna c. regényét (3 köt., 1877). Azután teologiai tanulmányokkal foglalkozott és különösen Szutajev orosz földmíves felekezetalapítóval való megismerkedése egészen új fordulatot adott irodalmi tevékenységének és életének. Az őskereszténységre és a népnek egyszerüségére akarja építeni életfelfogását és elveti a modern művelődést, annak világnézetét és életfelfogását. Gyónásom és Miben áll vallásom (1881), Mit tegyünk? (1886) címü munkákban, mint ezen nézetek hirdetője lép fel, de ugy ezekben, valamint későbbi munkáiban sem fejt ki határozott világnézetet, mert világnézete, amelyet őskereszténynek mond, tulajdonkép az őskereszténység és a modern felvilágosodás, sőt néha határozottan naturalista gondolkodásu ember világnézete közt inog határozatlan körvonlakban. Ilyen elmosódott szinben tünik fel világnézete a szép részleteket magában foglaló Evangéliumában is (1881), amely munkában az evangéliumok lényegét össze akarja foglalni, valamint az Életről irt munkája, továbbá Isten országa ti bennetek vagyon (1895) címü munkájában is, mely élénk előadásban gyakran gúnnyal ostromolja a mai kereszténységet és az arra épült államintézményeket. Ezt a vonást, mely összes újabbi művein keresztül vonul, mutatja a Kereszténység és hazafiság címü értekezése is (1895). Ugyanez évben jelent meg Az empirikus morál ellenmondásai címü értekezése is. Továbbá 1896. Katonai kötelesség címü munkája, melyben különösen az orosz katonai életet irja le. T. most már a költészet terén is érvényesítette ezt az őskeresztényi és népies irányt. Nagy feltünést keltett különösen a Kreutzerszonáta címü novellája (utószóval 1890), T. legolvasottabb munkája, mely a házasság intézményét támadja meg, és a teljes lemondást hirdeti. Ez a munka egész irodalmat támasztott és számtalan kiadásban jelent meg mindenféle nyelven. Irte ezen felül: A sötétség hatalma naturalista drámát és a Műveltség gyümölcsei szatirikus vígjátékot 1881), Iljics Iván halála c. elbeszélést (1887), Az úr és a szolga, továbbá Földbirtokos és munkás címü elbeszélését (1895). Továbbá népies kisebb elbeszéléseket. Összes művei 2. kiadásban jelentek meg 12 kötetben (Moszkvában 1885-86); olcsó kiad. 13 köt. (8. kiad. 1889-90). Magyar fordításban következő művei jelentek meg: A Kreutzer-szonáta, ford. Somogyi Ede (Budapest 1895); Új és szolga, ford. Ladislanow Dömötör (u. o. 1895); Családi boldogság, ford. Szentkirályi Albert (u. o. 1895); Mi tartja fenn az embereket, ford. Harmath Lujza (u. o. 1895); Iljics Iván halála, ford. Szabó Endre (u. o. 1893); A házasság regénye, ford. Brankovics György (u. o. 1891); Dolgozzatok mig mécsetek ki nem alszik, ford. Somogyi Ede (u. o. 1891); Szebasztopol, ford. Cs. K. (u. o. 1891); Háboru és béke (u. o. 1891). T. tanai sok hivet szereztek neki nemcsak Oroszországban, hanem messze külföldön is, különösen Angliában, Amerikában és Ausztráliában, akik felekezetszerüen szervezkednek és rendkivüli hatást gyakorolnak korukra.
l. Raszkol.
(tolteka), régi amerikai néptörzs, mely a IV. v. V. sz.-ban északról Huehuetlapallanból vándorolt be a déli Anahuacba s a VII. sz. közepén alapítá Tollan vagy Tula városát. Részint hódítás, részint békés egyezség folytán mind jobban kiterjeszkedvén, a művelődés magas fokára emelkedének. Kulturájuk később átszállott az aztékokra, kik azt tovább művelték s melynek nyomai nagyszerü építkezésekben (l. Építészet) az anahuaci fensíkon egész máig fentartották magukat. V. ö. Valentini, The Olmecas and the Tultecas (Worcester 1883).