(Tambettu, Tenbuktu, Timbuktu, Tumbutu), város Ény-i Afrikában, a Szahara sivatag déli szélén, 15 km.-nyire a Niger folyó partjától, 145 m. a tenger szine fölött. A Marokkó és Szudán közötti kereskedelemnek gócpontja. Lakosainak száma 20,000, többnyire mohammedán, néger és arab. Három mohammedán mecsetje van, melyek közül a nagy mecsetet Mansza Músza 1325. kezdte építeni, Kikötője a Niger északi partján: Kabara (2000 lak.). Főbb kereskedelmi cikkei: arany, kókuszdió, só, elefántcsont, structoll, vörös posztó, tükör, kés, cukor, méz, tea, korall, dohány és datolya. A rabszolgakereskedésnek egyik hires piaca. A várost a tuareg néptörzs alapította 1100 körül; 1326. Melli királya Mansza Músza (1311-31) foglalta el, ki ellen rövidre rá fölkeltek, miért is később Moszi királya a várost feldúlta, de már 1335. újra fölépült s nemsokára fontos kereskedő várossá nőtte ki magát. 1591. Marokkó birtokába jutott, majd 1780. a tuareg törzs, végül pedig a Fulbe (l. Fulah) négerek kerítették hatalmukba. - Európa T. városát mindössze 1805 óta kezdte ismerni, mely évben legelőször Mungo Park tett kisérletet, hogy ide eljuthasson, de csak Kabaráig mehetett. Utána Laing (1826) és Caillié (1828) ugyan már T.-ban voltak, de csak igen rövid ideig, ugy hogy bővebb megfigyeléseket nem tehettek; Barthnak azonban sikerült 1853 szept. 1-től 1854 aug. 9-ig a várost és környékét alaposan kifürkészni. 1880. Lenz látogatta meg T.-t, 1894. a franciák kerítették hatalmukba a várost és vidékét. V. ö. Barth, Reisen in Nord und Centralafrika (4. köt., Gotha 1857); Lenz, T. Reise durch Marokko, die Sahara und den Sudan (Lipcse 1884, 2. kiad. 1892).
(tomcsinyi), régi nemes család, amely a Turóc vármegyében levő Tomcsiny helységtől vette nevét. A család Sámuel alatt 1736. Békés vármegyébe költözött. Nevezetesebb tagjai: János (megh. 1777.) nagy szerepet játszott Békés vármegye közéletében. 1731. vármegyei esküdt, 1732. törvényszéki ülnök. 1735-ben nagy része volt Szegedinac Péró (l. o.) fölkelésének elnyomásában. Utóbb lakását Pest vármegyébe tette át, amelynek 1742. főpénztárnoka és táblabirája volt. 1767-72. mint a gyulai uradalom igazgatója működött. György 1787 körül a temesi kerületben főtartománybiztos volt. Mihály (megh. 1805.) huszárszázados volt. Kristóf, János fia (megh. Békésen 1833.), Békés vármegyében majdnem 40 évig viselt hivatalt, leginkább mint a békési járás főszolgabirája. Vilmos 1833-48. Turóc vármegye főszolgabirája, fia Móric 1861. törvényszéki tanácsosa és telekkönyvi főnöke. András (megh. 1860.) eleinte Bács vármegye táblabirája, utóbb Zenta város birája.
1. T. Ádám, természettudós, szül. Kamánfalun (Nyitra) 1755 dec. 4., megh. Pesten 1831 jul. 24. Alsóbb tanulmányait Prasicon, Nyitrán, Selmecen s Nagy-Károlyon végezte. 1778. a budai egyetemen bölcsészetet hallgatott. Csakhamar a bölcsészetet hallgató tanulók tanítója lett, majd pedig három éven át mennyiségtant, természetrajzot és gyakorlati földmérést adott elő. 1801. a pesti egyetemen nyert tanári széket. 1802. a jenai mineralogiai társulat tiszteletbeli tagjának választotta. Művei: Tentamen publicum ex physica stb. (Pest 1801-1808); Dissertatio de theoria phaenomenorum electricitatis galvanianae (Buda 1809); Propositiones ex universa physica et oeconomia rurali stb. (Pest 1810); Tantamen publicum ex physica et oeconomia rurali stb. (u. o. 1811-1812). Egyetemi előadásait 1810. Oszterhuber József adta ki. V. ö. Hazai s Külföldi Tudósítások (1831. II. 8.); Ballagi Aladár, T. Ádám (Vasárnapi Újság 1875. évf.).
2. T. Gusztáv, erdész, szül. Ósván (Abaúj) 1852. A középiskolákat Kassán, az erdészeti akadémiát Selmecbányán végezte. Ezután erdőgyakornok volt az ungvári kincstári uradalomban. Az erdészeti államvizsát 1876. tette le, 1877 őszén pedig az erdészeti akadémia növény- és erdőműveléstani tanszékéhez ideiglenes minőségben tanársegéddé, 1881. a besztercebányai m. kir. erdőigazgatósághoz I. oszt. erdésszé neveztetett ki. Állomásának elfoglalása előtt az erdészeti akadémia 1000 frtos tanulmányi ösztöndíjával külföldön tett tanulmányutat. 1883. a földmívelésügyi minisztérium erdészeti osztályában az erdőmérnöki állás ellátásával bizták meg s 1884-ben u. o. erdőmérnök lett. 1890. a bustyaházai erdőhivatal erdőmesterévé nevezték ki, ott lett 1894. főerdőmester s mint ilyen 1895. a lugosi erőigazgatóság vezetésével bizatott meg s ott szolgál most is. Tervezte a nevéről elnevezett «légfűtésre berendezett magpergetőt», szerkesztette a szintén nevét viselő «tölgymakk-telelőkunyhót». Irta az országos erdészeti egyesület kiadásában 1889-ben megjelent: Az erdélyi facsemeték nevelése c. munkát. V. ö. Vadas Jenő, A selmecbányai m. kir. erdőakadémia története és ismertetője.
3. T. Gyula, erdész, szül. Ósván (Abaúj) 1844. A középiskolát Kassán, az erdészeti akadémiát Selmecbányán végezte. 1886-76. a Károlyi grófi család füzéri (Abaúj) uradalmában szolgált. 1867-1869. a közalapítvány mislyei uradalmában erdőgyakornok, 1870-74. a gödöllői uradalomban erdész, 1875-82. az ungvári uradalomban erdész, fogalmazó és főerdész, 1882-91. Zsarnócán erdőmester, ahol 1890. az erdőgazdaság terén szerzett érdemek elismeréséül a főerdőmesteri cimet kapta, 1890-től mostanig Besztercebányán a m. kir. erdőigazgatóság élén áll, aho 1893-ban erdőtanácsos, 1894-ben pedig erdőigazgató lett. Az 1896-iki millennáris országos kiállítás munkálataiban kifejtett tevékenységét a III. osztályu vaskorona-rend adományozásával jutalmazták meg. Az Erdészeti Lapokban megjelent cikkein kivül megirta: A garammenti kincstári erdőkben alkalmazott szállítási rendszer ismertetése címü művét. V. ö. Vadas Jenő, A selmecbányai m. kir. erdőakadémia története és ismertetője.
4. T. József, Békés vármegye főispánja, szül. Békésen 1807 márc. 26., megh. Budapesten 1878 máj. 4. Iskolái végeztével Békés vármegyénél aljegyző, 1837. esküdt s később főszolgabiró lett. Az 1843-iki országgyülésre követül küldtetett föl s Követjelentése az 1843-44-iki országgyülésről a Szombathelyi Antaléval együtt (Pest 1845) nyomtatásban is megjelent; szintén követi minőségben szerepelt az 1847-iki országgyülésen, 1848. Arad vármegye főispánja lett, 1849. Kossuth erdélyi kormánybiztossággal is megkinálta. 1861. Csongrád vármegye főispánjává nevezték ki, de az országgyülés feloszlatása után lemondott; 1867. Békés vármegye főispánja lett.
5. T. László, országgyülési képviselő, született Felső-Reviscsén (Ung) 1844 jun. 1. Atyja és elődei vármegyei tisztségeket viseltek. Tanulmányait Kassán végezte és ügyvédi oklevelének megszerzése után állami szolgálatba lépett. 1875. a tisztavölgyi királyi biztos mellett elfoglalt állásáról lemondott és ezzel az államszolgálatból kilépett. Még ugyanazon év aug. 5. a szobránci választókerület országgyülési képviselőjévé választotta meg és azóta (most már 23-ik éve) szakadatlanul e kerületet képviseli, 1896. heted ízben választatván meg egyhangulag vagy túlnyomó többséggel. 1875. az akkori jobboldali ellenzékhez csatlakozott és különösen 1876. élénk részt vett a költségvetési vitában, midőn mint szónok, főleg pedig mint debatter figyelmet keltett. Munkatársa volt az akkor Kállay Béni főszerkesztősége alatt megjelent Kelet Népének is. Azóta folyton tagja a közjogi alapon álló ellenzéknek, jelenleg tehát a nemzeti pártnak. A ház vitáiban hosszu évek óta nem vesz részt, tevékenységét a bizottságokban érvényesíti. Ez idő szerint pártjának bizalmából a pénzügyi bizottságban foglal helyet.
Vacláv Ulászló, cseh történetiró, szül. Königgrätzben 1818 máj. 31. Prágában végezte tanulmányait és azután 1850. u. o. egyetemi tanár lett. 1882. átment a cseh egyetemhez, ahol jelenleg is működik. 1861-66. az osztrák birodalmi gyülés és a cseh tartománygyülés tagja volt. 1885. kinevezték az urakházának tagjává, ahol azonban nagy ritkán emelt szót. Munkái: Prága város története (cseh nyelven, 1885, mostanig 7 kötet); A prágai egyetem története (1848); Csehország története (csehül és németül, 1864-65, 6. kiadás 1891); Die Grünberger Handschrift (ném. ford. Maly, Prága 1860): Handbuch der österr. Geschichte (I. kötet u. o., több nem jelent meg); Ziska (u. o. 1881).
(ejtsd: tomellyozo), város Ciudad-Real (ettől 87 km.-nyire) spanyol tartományban, a La Mancha síkságon, 9155 lak., akik leginkább földmíveléssel foglalkoznak.
l. Moholy.
kisközség Krassó-Szörény vármegye facseti j.-ban, (1891) 662 oláh és német lakossal, postával és postatakarékpénztárral. A község közelében van a Losch-féle jelentékeny üveggyár, mely ablak- és tükörüveget és finom asztali üvegárukat állít elő.
ókori város, l. Küsztendse.
több jelentésü kereskedelmi műszó; 1. Boliviában érem (l. Boliviano); 2. Zanzibárban ezüstpénz, értéke 25 ezüst krajcár; 3. Mexikóban az arany mérésére használt súlyegység = 0,57519 g.; 4. ugyancsak Mexikóban mint ezüst súlymérték = 0,59908 g.
István (tomkaházi), zongoraművész, szül. Bucsányban (Nyitra) 1855., hol atyja a Zay grófi családnak volt jószágigazgatója. A bécsi konzervatoriumban Dachs József vezetése alatt tanult s az intézet első nagy ezüst éremével tüntették ki. A 70-es években nagyobb külföldi utazást tett s mindenütt feltünést keltett brilliáns játékával. Visszatérve hazájába, a nemzeti zenede a legmagasabb zongorakiművelés tanárává választotta s a 80-as évek végétől fogva annak kötelékében fejti ki pedagogiai tehetségét és tevékenységét.
János, történetiró és geografus, szül. Folkusfalván (Turóc) 1700., megh. 1762 aug. 26. Tanulmányait Jenában végezte, azután hazájában működött mint pap és tanár, előbb Győrben, majd (1732 óta) Pozsonyban, ahol az evangelikus gimnáziumon Bél Mátyás oldalán nagy irodalmi tevékenységet fejtett ki. 1734 óta Magyarország történetét is tanította, ami akkor merész újítás volt. 1747-60. mint Beer utóda a gimnázium rektora volt. Magyar önképző-kört is alapított. Munkái közül említendők: Gyászbeszéd Bél Mátyás sírjánál (Pozsony 1749); Hodegus in Prisci rhetoris Attilam (u. o. 1745); Liber de ritu explorandae veritatis per judicium ferri candentis stb. (u. o. 1740); Introductio in Orbis hodierni Geographicam (u. o. 1740, Bél Mátyás előszavával; a 2. kiadást Serverini rendezte sajtó alá 1777.); Conspectus introductionis in notitiam regni Hungariae geographicam, historicam stb. (u. o. 1759); Introductio in Geographicam Hungariae stb. (1781); Commentatio de Comitiis Hungariae (megjelent Horvát István Bibliotheca jurisconsultorum Hungariae c. művének 3. kötetében. Hunnorum et Avarorum c. munkát. V. ö. Markusovszky, A pozsonyi ág. ev. liceum története (1896).