oly csekély kiterjedésü földbirtok, melynek jövedelméből a birtok tulajdonosa meg nem élhet, minélfogva a T.-os egyéb kereseti források igénybe vételére van utalva.
folyó- (Erdélyben), kigyó-, görbe, krumpuc-, heverő, henye v. hasaló fenyő (Pinus montana Mill.), a hosszu télen ránehezedő hótól leterült s csupán végén térdesen felegyenesedő, hámló kérgü, ritkán délceg száru fenyő; ágain csavartan, sűrün elhelyezkedő sötétzöld, majdnem félhengeres, rövid, páros tűlevelekkel; tojásdad apró toboza fölfelé áll. Európa közép és déli részén csupán az alhavasi hegyövnek lakója (nálunk 1300 és 1850 m. közt), de északon a síkra is leszállva, termőhelyének földje, a téli hó vastagsága s a szél járása szerint sokféle alaku és termetü. A tobozpikkelyek függelékének görbülése szerint három alfajra osztják (t. i. uncinata = csuklyásan hátrahajló, pumilio = kihorgasodó és mughus = egyenes függelékkel). Ez a délibb havasokon, hazánkban Horvátország Velebitjén (horvát fenyő) nő. Gyantájából készül a kárpáti vagy magyar balzsam.
(állat), l. Ardetta és Gémfélék.
számos nép mitologiájának és folklorejának, az európaiak közül kivált a germán népekének jellemző alakjai (l. Elfek). Törpeségük foka, valamint az emberhez való viszonyuk nagyon különböző; de többnyire inkább rossz-, mint jóindulatu lények, melyeket legtöbbnyire a föld kincseinek őrzőiképen ismer a néptudat (ilyen a bányarém, l. o.). Mítikus magaslatukról a még élő hagyományban már rendesen a szervetlen népmonda és mese fokára sülyedve látjuk őket, ahol bizonyos varázslat segítségével rendesen a természetfölötti erőkkel szövetkező hős mellé vagy ellene állanak. Feltünő vonásuk főleg a germán mondákban a fegyverkovácsolásban való csodálatos ügyesség (igy a Völund- és Siegfried-mondában stb.). Ebből és a kincsek őrzéséhez való viszonylatukból enhemerisztikus magyarázók históriai emlékek elhomályosult nyomait sejtik a T.-ről való hagyományokban és azt vélik, hogy a későbbi hódítók magasb termetétől feltünően eltérő antropologiai sajátszerüségü és a fémek kohászatában náluknál jártasabb (némelyek szerint csúd, vagyis ősfinn, tehát ugor) benszülöttek emléke él e mondákban. Ezt azonban a T.-et szerepeltető mondák összességére nézve alig lehetne igazolni; habár annyi kétségtelen, hogy amint az óriásokról (l. o.) szóló hagyományok egy részében, ugy itt is volt némi szerepe a históriai emlékezések mondai túlzásának és kiszinezésének. A magyar néphagyomány genuin része alig ismert T.-et; ami ilyenféle van népünk meséiben és mondáiban (?), az jobbára kimutatható kölcsönvétel, leginkább szláv és germán forrásból. V. ö. Ipolyi, Magyar mitologia (138. old.).
l. Bagolyfélék.
(növ.), l. Cseppmeggy.
(Treppen Terpin), kisközség Beszterce-Naszód vármegye jádi j.-ban, (1891) 1068 német és oláh lak.
(növ.), l. Lombpálma.
l. Sasfélék.
(Larus minitus Pall.), az úszók rendjébe, a hosszu szárnyuak csoportjába és a sirályfélék családjába tartozó keleti madárfaj, mely nagy ritkán március és szeptember hónapokban hazánkat is felkeresi. A nagy fehércsúcsu evezőtollai, háta és válla hamu-kékek, hasa fehér. Hossza 28, szárnyhossza 22, farkhossza 9 cm.