(növ.), l. Szártörpeség.
l. Bantám tyúkok.
Kálmán, iró, szül. Rimabrezón (Gömör) 1843., megh. Budapesten 1892 aug. 31. A középiskolát Rimaszombatban és Késmárkon végezte, a jogot a budapesti egyetemen hallgatta és ügyvédi oklevelet nyert, azonban az ügyvédi pályáról irodalmi pályára lépett, 1853 óta a Vasárnapi Újságnak, 1868. pedig a Honnak lett belső munkatársa. Cikkei részint saját, részint Junius Brutus s más álnevek alatt jelentek meg; irt költeményeket, novellákat, kritikákat, úti rajzokat, esztetikai tanulmányokat stb. E mellett több éven át Jókai Üstökös c. humorisztikus lapját is szerkesztette. Az 1875-iki pártfuzió alkalmából az Egyetértés szerkesztőségébe lépett és ennek, valamint a Pesti Hirlapnak munkatársa maradt. 1878. sajtó alá rendezte Déryné naplóját, mely munka irodalmi sikert aratott. Világos, tiszta és eleven prózájával hirlapiróink közt egyike volt a legjobb stilisztáknak. Mint politikus a függetlenségi és 48-as pártnak hive volt. 1881 óta a képviselőháznak jegyzője volt és különösen közlekedési és gazdasági ügyek tárgyalásánál szólalt fel szakértelemről tanuskodó beszédeivel. A hirlapirók nyugdíjintézetének alelnöke volt.
(növ.), l. Smilax.
Ha az egységet b egyenlő részre osztjuk és a számu ilyen részt összeteszünk, akkor olyan mennyiséget kapunk, melyet az egység a/b-ed részének (a per b) nevezünk. Igy p. valamely mennyiség a/b-ed része alatt azt értjük, hogy azt a mennyiséget 5 egyenlő részre osztottuk és ilyen részt 3-at vettünk. Itt az 5 a nevező, 3 a számláló. Megkülönböztetik a közönséges és tizedes törtet. Az utóbbi nevezője 10 valamely hatványa; az elsőé más szám. Valódi tört az a tört, mely az egységnél kisebb (számlálója kisebb a nevezőjénél). Áltört, mely az egységnél nagyobb. Törtekkel való számolásnál tekintetbe veendő, hogy a tört értéke nem változik meg, ha számlálóját és nevezőjét egyenlő számokkal szorozzuk v. osztjuk. Képletben: a/b = am/bm. Az első a tört bővítése, a második a rövidítés. A számolás szabályai ezek: egyenlő nevezőjü törtek összege olyan tört, melynek számlálója az összeadandók számlálóinak összege, nevezője pedig a közös nevező. Igy p. 3/8 + 7/8 + 5/8 = 15/8 = 17/8. A kivonásra hasonló a szabály. Ha különböző nevezőjü törteket kell összeadni v. kivonni, akkor előbb (bővítéssel) egyenlő nevezőjüekké változtatjuk. Igy p.: 2/3+ 3/4 + 5/6-nál mindegyiket 12-dé változtatjuk (12 a 3, 4 és 6 legkisebb közös többszöröse). 2/3 = 8/12; 3/4 = 9/12; 5/6 = 9/12; tehát a keresett összeg: 27/12 = 23/12 = 21/4. A szorzás szabálya: Törtek szorzata olyan tört, melynek számlálója a számlálók szorzata, nevezője pedig a nevezők szorzata. Igy p.: 3/4×2/5= 6/20 = 3/10. Az osztás szabálya: Törtek hányadosát megkapjuk, ha az osztandót az osztó megfordítottjával (reciprok értékével) szorozzuk. Igy p.: 3/4:2/3 = 3/4×3/2 = 9/8. L. még Tizedes tört.
nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye kecskeméti alsó j.-ban, (1891) 2971 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
l. Árboc.
v. történettudomány, az emberiség vagy az egyes nemzetek fejlődésében fontos eseményeknek, emlékezetre méltó dolgoknak hiteles előadása. Vezéreszméje ama törvények kiderítése, melyek az emberiség szellemi és erkölcsi életében uralkodnak. Az elbeszélő T. a megtörténtek összefüggő előadására szorítkozik; a pragmatikai T. már mélyebben hatol az események világába s az anyagot az okokkal és eredményekkel együtt áttekinthető egésszé rendezi; a politikai T. az emberi dolgok folyamatát az állami és társadalmi élet viszonyaiban adja elő; az emberiség történelme az ember kifejlődési menetét tárgyalja; ez az általa felölelt tér nagyságához képest feloszlik: a) biográfiára vagy életrajzra; b) speciális T.-re, mely egyes nemzetségek, családok, társulatok, népekre, népcsaládokra stb. vonatkozik; c) egyetemes T.-re, mely az egyetemes emberiség fontosabb állapotváltozásait adja elő a legrégibb kortól. A történetirás segédtudományai: a kronologia (l. o.), földrajz (l. o.), antropologia (l. o.), etnográfia (l. o.), nyelvtudomány (l. o.), államtudomány (l. o.), filozofia (l. o.), archeologia (l. o.). L. még Egyetemes történelem korszakai.
vagy őstörténelem (praehistoria), az a tudomány, mely az emberi nem azon időbeli korszakával foglalkozik, melyről nem szólnak hiteles történeti források. Tudjuk, hogy már évezredek óta lakják emberfajok a földet, sokkal régebben, mint ahogy irott hagyományaink az emberi nem keletkezésének történetét és idejét meghatározzák. Azok a népek, kik a történelmi korszak előtt éltek, örökre letüntek, neveiket sem ismerjük s igy fejlődésük története és küzdelmeik nem jutnak tudomásunkra, de a nagyobb európai muzeumokban összegyüjtött leletek nyomán van rá mód rekonstruálni, milyen lehetett ezen ismeretlen népek kulturája, merre vándoroltak, minő volt életmódjuk. Az emberfaj első fejlődése, azaz az emberi kultura legrégibb kezdete a világ minden tájékában körülbelül ugyanaz lehetett s aligha voltak a művelődésnek különböző magasabb fokai, amint azt már a történelmi idők kezdetén a különböző népeknél tapasztalhatjuk. Mégis valószinü, hogy a keleti és a középtengermenti népek magasabb értelmiségüknél fogva előbb és gyorsabban fejlődtek s fáradhatatlan tevékenységük s a sűrü egymásközti érintkezés által a művelődés magasabb fokaira jutottak, mint más, elszigetelten élő társaik. Sok északamerikai és ausztráliai nép éli még egyre a kőkorszakot, mint őseink 3000 év előtt. Lyell Károly kutatásai óta nagyot haladt a T. tudománya, a paleontologia és geologia exakt metódusainak reá való alkalmazása által.
Az ember létezését két fő korszakra osztják: a diluviális, azaz a paleolitikus kőkorszakra és az azt követő alluviális korszakra, amely még ma is egyre tart. Az ősember nyomait állatmaradványokkal együtt a Somme-völgyben találták Franciaországban; később Taubachben, Jena mellett és különösen Schussenriedben (Württemberg) akadtak az ősi ember nyomára. Ezek a leletek sok fényt hintettek a Franciaország, Belgium, Anglia, Németország és Lengyelország barlangjaira, különösen pedig a hires lösz-leletekre (Morvaország), ahol a mammut, barlangi medve és rénszarvas csontjai mellett emberi kéz nyomait, nyersen faragott baltákat és kovakőből készült késszerü szerszámokat, árokat, csontból készült dísztárgyakat találtak, mint az emberi tevékenységnek legrégibb termékeit. Különösen a löszben olyan csontokat is találtak, melyeket a diluviális ember maradványának tartanak. (L. Kőkor.) Az alluviális korszak kezdetén az emberek még kőből készült fegyvereket és edényeket használtak. A legrégibb maradványok ezen időből a konyhahulladékok (l. o.) és Skandinávia partvidékének egyéb leletei. Ezek körülbelül a Kr. e. 3000-2000. évek idejéből származnak, mig a paleolitikus leletek még néhány ezredévvel idősebbeknek tekinthetők.
Az u. n. neolitikus korszak későbbi éveiben már a művelődés magasabb fokát találjuk; az ezen időből maradt kőeszközök már néha csiszoltabbak és alakjuk is kezd tetszetősebb lenni. A talált sírok bizonyítják, hogy a hősök nagy tiszteletben részesülhettek, mert csontjaik mellett drága agyagedényeket, melyek ezen műiparágnak nagy technikai előrehaladottságáról tesznek tanuságot, kőből, csontból és borostyánból készült dísztárgyakat leltek. Ilyen leletekben különösen a Keleti-tenger partvidéke gazdag: Jütland, Schleswig-Holstein, Rügen és a dán szigetek. Másodsorban említhetők az e korból fenmaradt cölöpépítmények (l. o.), melyek maradékai Svájcban, Bajor- és Lengyelország barlangjaiban találhatók. A neolitikus időszak után, körülbelül Kr. e. 1500-ban, következik a fémkorszak, mely ismét három részre oszlik: a réz-, bronz- és a vaskorszakokra (l. o.). A rézkorszak edényei alakra nézve teljesen olyanok, mint a kőkorszakban. A réznek ónnal való vegyítése újabb haladást jelentett, melyben a tárgyak alakja és kidolgozása is mind csinosabb lesz. Ékszerekre aranyat is kezdenek már használni. Valószinü, hogy ezen magasabb kulturára valló készítmények keleti népek által kerültek északibb vidékekre, akik akkor élénk kereskedést folytattak, de nem állapítható meg egész bizonyossággal, hogy az egyiptomiak, feniciaiak, asszírok, babiloniaiak vagy a görög gyarmatok lakói és az etruszkok közül melyik nép közvetíthette a fejlettebb kulturát a barbárokkal. Igen jellemző e korszakra a keramika haladása, mely nemcsak kézművesi ügyesség, hanem magasabb művészeti ízlés bizonyítéka (l. Agyagedények). Lassanként elterjed azután, déli és keleti vidékekről kiindulva, a vastárgyak használata; ezekkel egyidejüleg találunk üveggyöngyökből készült nyakékeket és bronz fülbevalókat.
Körülbelül a keresztény időszámítással kezdődik egész Észak-Európában a művelődéstörténet újabb korszaka. A római birodalom világhatalma az elmaradt népekre is ráerőszakolja a haladó kultura vívmányait. Gazdag kereskedők és karavánok szállítják egész Skandinávia legészakibb vidékéig, a közbeeső országokat is érintve, a római gyártmányokat. Visszatértükben ónt visznek magukkal az angol, és borostyánt a Keleti-tenger szigeteiről. A római császárság idejéből való sírokban mindenütt százával találjuk a római dísz- és fegyverkészítményeket. A keltáknál és germánoknál már a hullaégetés nyomaival is találkozunk. Az ezen időket követő népvándorlás korszaka alatt a római birodalom romjain új államok épültek, melyeknek kulturája ugyan a rómaiakéból indult ki, de hamar elfeledvén erdetét, önállóan fejlődött újabb és a nemzeti jellegnek megfelelőbb irányban. A leletek után itélve nyersebb ízlés, bárdolatlanabb, műveletlenebb kidolgozás kapott lábra; a díszítés, ha néha gazdagabb is, nem szebb. A rajnamenti frank és alemann sírok vas-, bronz- és ezüstfegyverei, melyekhez hasonlók Magyarországon, Ausztriában, Angol- és Olaszországban is találtattak, jellemzik legjobban e korszakot. Ugyanezen időben nyomulnak előre a szláv törzsek, a visszaszorított gót, burgund, vandál és svév törzsek régi lakóhelyeit elfoglalva, a nélkül, hogy az emberi haladás vívmányairól tudomást vennének, megelégedve primitiv kulturájukkal. Sírjaik igen egyszerüek s alig találunk bennök dísztárgyakat. Legöbb edényük csontból készült, csak igen kevés vasból. A IX. sz.-ban kezd csak ez irányban, a keleti népekkel való érintkezésük által, némi javulás mutatkozni. L. Archeologia, Ásatások, Bronzkorszak, Ciszták, Geologiai korszakok, Kőkor, Rézkor és Vaskorszak.
a m. tud. akadémia II. osztályának egyik szakbizottsága, alakítatott 1855.; feladata a magyar történelem kútfőinek felkeresése, gyüjtése, kiadása s feldolgozása. Igen nagyszámu kútfő- és feldolgozott munkát adott ki; van gazdag levéltára, főleg külföldi levéltárak magyar anyagának másolataiból.