l. Isten.
a festészet főbb fajainak egyike, mely tárgyai szerint vallásos vagy világi s történelmi eseményeket ábrázol, még pedig olyképen, hogy alakjait valamely történelmi eszme képviselőiként fogja föl s azért az esetleges és jelentéktelen sajátságoktól menten, könnyen érthető cselekményben tünteti föl azokat.
művészeti muzeum, melynek művei gyüjtésénél nem a képek és szobrok művészi becse a vezérlő szempont, hanem a művészi alkotások tárgya, mely a történelem körébe vág. E képek kimagaslóbb történelmi eseményeket, történelmi nevezetességü tájakat vagy személyeket ábrázolnak s elhelyezésüknél ismét nem a műtörténelmi szempont érvényesül, nem iskolák, mesterek szerint csoportosítják e művészi alkotásokat, hanem tárgyaik kronologiai sorrendje szerint. A T. legegyszerübb neme a családi képtár, mely eredetileg főúri családok őseinek várkastályok lovagtermében fölfüggesztett arcképeiből állott. Magyarországon a nemzeti T. magvát a nemzeti muzeum merőben történelmi érdekü művei teszik, melyeket onnan kiválogattak s ideiglenesen a budapesti királyi várbazár helyiségeiben helyeztek el. Innen a lassan gyarapodó gyüjtemény az 1885-iki országos kiállítás városligeti műcsarnokába került, melyből azonban alig két év mulva, az ezredéves kiállítás miatt újból kiköltöztették s most már valószinüleg csak a tervezett szépművészeti muzum megnyitása után lesz a közönségnek hozzáférhető. A magyar T. még fölötte hézagos, túlnyomó részben arcképekből áll, melyek egy része, a legrégiebbek a XVI-XVII. sz.-ból valók s többé-kevésbbé jelentős történelmi személyeket ábrázolnak. Elég teljes Habsburgházbeli királyaink arcképsorozata; ismét hézagosan képviselvék irodalmunk, művészetünk s közéletünk többnyire a jelen század első felében élt jelesei. Régi városaink egykoru metszetei, látóképei, néhány csatakép, síremlékek gipszmásolatai láthatók még itt. V. ö. Pulszky Károly, A magyar történelmi arcképcsarnok tárgymutatója (Budapest 1894).
l. Genealogia.
l. Magyar történelmi tár.
l. Magyar történelmi társulat.
l. Magyar történelmi emlékek.
a történelmi festészet és szobrászat egyik neme, mely történelmi alakokkal valamely eszmét fejez ki. Az ilyen ábrázolás céljának eléréséhez szabadon választja a legjellemzőbb alakokat; csakis ez vezérli, tekintet nélkül a történeti hűségre; különböző időben és különböző helyen élt személyeket egyesít valamely cselekvény körébe. Ilyen ábrázolások Ráfael vatikáni falfestményei, jelesül az Athéni iskola, a Disputa stb. A művészeti hatás kedvéért néha allegoriai alakok is csatlakoznak a történeti alakokhoz. Ilyenek Rubens óriási terjedelmü festményei, melyek Medici Mária, IV. Henrik francia király özvegye életének nevezetesebb jeleneteit ábrázolják az antik mitosz jelképes alakjaival összefűzött kompoziciókban. A Palais du Luxembourg termeinek a díszítésére szánt e festmények, melyeket most a párisi Louvreban őriznek, magában véve jelentéktelen tárgyuak. A T. szellemében való feldolgozásukkal azonban Rubens e műveivel impozáns dekorativ és monumentális hatást ért el, holott a nélkül művei legföljebb az arc- vagy életkép szinvonalán állnának. A magyar művészetben a T. legkiválóbb mestere Zichy Mihály; legjobb műve e nemben: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál a nemzeti muzeumban, továbbá az aradi vértanuk albumában levő rajzai.
l. Félmult.
l. Nyelvtörténet.