(gör.-lat.) a. m. légcső, edény (l. o.).
(gör.-lat.), edényalaku sejt, a tracheától vagyis az igazi edénytől az különbözteti meg, hogy tökéletesen zárt. A tobzosak meg a pálmatobzosak fáját, valamint sok haraszt és egyszikü edénynyalábját alkotja, l. Áledény, Edénynyaláb, Farészlet.
(gör.-lat.), a lélekzőcső hurutja.
város Boroszló porosz kerületben, a Bartsch és Schätzke összefolyása közelében, vasút mellett, (1890) 3374 lak., a Hatzfeld hercegek kastélyával, amelyben 1813 jul. 12-én Sándor cár és III. Frigyes Vilmos porosz király a Napoleon elleni hadjárat tervét megállapították.
(gör.-lat.) a. m. a légcső ürterének megszűkülése.
l. Légcsőmetszés.
harmadkoru összetett kristályos porfiros kőzet, melynek elegyrészei ortoklasz- vagy plagioklasz-földpát, biotit, amfibol és augit, majd quarctartalommal, majd a nélkül. Ezek az elegyrészek nem együttesen alkotnak T.-kőzetet, hanem egy bizonyos asszociációban, ugy hogy az elegyrészek más-más társulása más-más T.-fajt eredményez. A T. név tehát tulajdonképen gyüjtő fogalom különféle ásvány-elegyrészü fiatalabb eruptiv kőzetek megjelölésére, melyeknek tagjai gyakran tünnek fel érdes felület és üveges kiképződés által. Vannak petrografusok, akik T.-nak szorosabb értelemben csakis azon tagokat mondják, melyek káliumföldpátot (ortoklaszt) tartalmaznak quarc nélkül, társulva lehet vele biotit vagy biotit és amfibol, esetleg csakis amfibol. Az ortoklász földpát- s quarctartalmuakat (persze még biotit, amfiboltartalommal) liparitnak vagy riolitnak nevezik; a plagioklasz földpátot tartalmazókat általában andezitnek (az ásvány-asszociáció: plagioklasz-biotit, vagy plagioklasz-biotit-amfibol, vagy plagioklasz-amfibol, vagy plagioklasz-augit, esetleg amfibollal), az olyan andeziteket pedig, melyekben quarc is vesz részt az ásvány-asszociációban: dacitnak. Hazánk, mint klasszikus földje a T.-erupcióknak, volt szinhelye a T. tanulmányozásának és egész sora a kiváló külföldi geologusoknak és petrografusoknak foglalkozott magyarországi tanulmányok alapján a T.-fogalom megállapításával és a T.-közetek osztályozásával. Legnagyobb sikereket ért el azonban e téren egyik kiváló hazai tudósunk, Szabó József, aki ugyszólván egy egész életet töltött a hazai T.-ok tanulmányozásával. Szabó nemcsak a puszta ásvány-asszociációt vette alapul a T.-ok osztályozásánál, hanem a geologiai kort is és sikerült neki a T.-család számos fajait petrográfiai és geologiai alapon természetes rendszerbe összefoglalni. (Egész sora van az értekezéseknek, melyben Szabó József a T.-ok osztályozásával foglalkozik. Összefoglaló nagy munkája erre nézve: Selmec vidékének geologiai leirása, Budapest 1891, a m. tud. akadémia kiadása. Bő tájékozást nyujt: Selmec geologiai viszonyainak előzetes ismertetése, Akadémiai Értekezések a Természettudományok Köréből, 1885.) Szabó már T.-tanulmányainak első idejében ismerte fel azt, hogy az ásványelegyrészek egyúttal a T. korára nézve viszonylagos időt is jelentenek. Legelőször a T.-ok földpátfajai és korviszonyai között állapított meg határozott vonatkozásokat. Rájött arra, hogy hazánkban a harmadkoru vulkanizmus legrégibb terméke a legsavasabb káliföldpátot tartalmazza, a következő korszakban a kovasavban szegényebb nátrium- és nátrium-kalcium-földpátok, végre a legifjabb T.-okban már csak a bázisosabb anortit földpátok szerepelnek. Ezzel egybehangzóan konstatálta, hogy a quarc csupán a régibb T.-okban mutatkozik, mig a fiatalabbakban egészen hiányzik. Kezdetben ez alapon csakis a földpátra és a quarcra alapították a T.-ok beosztását, de további tanulmányok arról győzték meg, hogy azon ásványok között, melyek a T.-család alkotásához lényegesen járulnak, a legfontosabb kronologiai szolgálatot a szines ásványok teszik, legfőképen pedig a biotit. A szines ásványoknak (biotit, amfibol, piroxén [augit] egyenkint vagy együttes fellépése bizonyos földpátfajokkal állapítja meg a T. tipusát. A biotit a földpáttal egymagában léphet fel s mindig a biotit-T. öregebb koru, mint a T. biotit nélkül. A T.-ban biotit nélkül vagy amfibol van valamely piroxén (augit, hipersztén) mellett, vagy csak amfibol, vagy csakis piroxén (augit hipersztén) amfibol nélkül. Az amfibolt tartalmazó T. öregebb, mint a csakis piroxént tartalmazó, de a korkülönbség nem oly nagy, mint köztük és a biotitot tartalmazó T. között. A quarc erősen szerepelhet a biotit-T.-okban, háttérbe szorul az amfibolt tartalmazóban, végképen szokott hiányozni a csakis piroxént (augitot, hipersztént) hordozó T.-ban. A szines ásványok alapján a T.-ok fő beosztása: biotit-T., amfibol-T., piroxén-T. (augit-T., hipersztén-T.), más néven még piroxén-andezit. A biotit-T. a földpáttartalom szerint lehet: biotit-ortoklasz T. és biotit-andezin-T. A T.-erupció megkezdődött a biotit-ortokasz-T.-tal, mint legrégibbel, erre következet a biotit-andezin-T., azután az amfibol-T. és bevégződött a piroxén-T.-tal, mint legfiatalabbal. Kezdődött pedig ezen erupciói ciklus hazánkban a felső eocénben, legnagyobb mértékü volt a miocénben s végződött a pliocénben. Régibb T.-on áttört egyes vidékeken fiatalabb T., amikor a két tipus egymással keveredett és előállott az u. n. tipus-keveredése a T.-oknak, ami sok esetben künn a szabadban nagyon jól tanulmányozható, ellenben magán a kőzetdarabokon legtöbbször a T.-tipus megállapítására nézve zavart okoz. Valahányszor a T.-okban az ásványelegyrészek épek vagy csakis kevéssé elváltozott állapotban vannak meg, ugy hogy belőlük a T. tipusa megállapítható, azt mondjuk, hogy a T. normális. Ellenben, ha a T. bizonyos hatások következtében elváltozott, akkor T.-módosulatról szólunk. A T.-módosulat lehet a hő következménye, amikor az üvegessé lett, tehát üveges módosulat és lehet gázok, gőzök, savak stb. behatásának eredménye, vagyis nem üveges módosulat. Üveges módosulatai a T.-nak: az obszidián, a szurokkő, a habkő (tajtkő), a gyöngykő (perlit), általánosan pedig a ridit, továbbá pedig a litoidit, mely nem egyéb, mint üvegtelenedésnek indult riolit. Nem üveges módosulatai a T.-nak: a zöldkő, az alunit, a kaolin (porcellánföld), a malomkő (quarcitos módosulat), a domit. Minden tipusnak lehet üveges, riolitos módosulata, ugyszintén nem üveges módosulata, de nem mindegyiknél van meg minden egyes T.-módosulat. Igy az obszidián csakis a biotit-ortoklasz-T. üveges módosulása, egyéb T.-nak nincsen obszidiánja. Ugyancsak ennek a T.-nak majdnem mindegyik üveges módosulata megvan, mig a piroxén-T.-nak legföljebb csak gyöngyköves és habköves módosulata van, de ezek is nagy ritkán s biotit-andezit-T.-nak csakis tajtköves, szurokköves és gyöngyköves módosulata van. Zöldköves módosulata mindegyik T.-nak van, nem üveges módosulata leginkább csakis a kálium-földpátot tartalmazóknak. A T. midőn elporlik, T.-darává lesz, végső mállás következtében pedig kaolinná, illetőleg T.-agyaggá vagy nyirokká (l. o.), mely kitünő termőföld. Hazánk legjelesebb borai T.-talajon teremnek. Hazánkban a T. vagy nagy tömeges hegyláncokat alkotnak vagy pedig más kőzettömegeket áttörő tömegekként szerepelnek. Nagyobb T.-hegységek: a visegrád-börzsönyi, a selmec-körmöci, a Mátra, a nógrádi Cserhát, az eperjes-tokaji, a Vihorlát-Gutin, a Hargita, az Erdélyi Érchegység nagy része, a rodnai havasok egy része. Elszigetelt T.-tömegek: a velencei gránithegységben, a pécsi és a horvát-szlavon szigethegységben, Arad vármegében, a Fehér-Körös közelében, a krassó-szörényi középhegységben. Hazánkon kivül nevezetesebb T.-hegységek: Franciaországban az Auvergne, a Rajna mentén a Siebengebirge, Felső-Olaszországban az Euganeák, az Andesek Dél-Amerikában stb.
l. Szurokkő.
(gör.) v. egyiptomi szemgyuladás, ragadós természetü szembaj, mely könnyen járványossá fajulhat, kivált a köznép között, ahol nincs meg a kellő tisztaság és szembajosokkal szemben az óvakodó magatartás. A T görög neve azt jelenti, hogy a kötőhártya egyenetlen, rögös, éppen abban üt el az egyszerü kötőhártyagyuladástól, hogy a duzzadt, vörös kötőhártya nem sima fölszinü, hanem a megnagyobbodott szemölcsök bársonyossá teszik, a szemhéjak kifordításakor kiforduló áthajló redő pedig kocsonyás göbökkel van megrakva, melyek több sorban helyezkedve ikrássá teszik a kötőhártyát. A kötőhártyának ezek az elváltozásai idővel önként is gyógyulhatnak ugyan, de nyomukban hegedésessé válik, sorvad a kötőhártya, mely zsugorodásával befelé húzza, befordítja a szemhéj szélét (entropium), vagy legalább a szemtekéhez közelíti s rendetlenné teszi a pillákat (trichiázisz és disztrichiázisz). Ha a szaruhártya megmenekült volna eddig minden bajtól, a pillák sértő hatása rontja meg simaságát, átlátszóságát. Többnyire azonban már addig is baj éri a szaruhártyát. A T. oda is átrakódik, érdessé teszi a fölszinét, ereződést indít meg az addig tiszta szaruhártyán, sőt fekélyeket támaszt rajta, átlátszóságát megzavarja, szóval kifejlődik a pannusz (l. o.), mely a pupilla elé érvén a látást is megrontja. Az ilyen szaruhártya, ha gyógyul is, teljes tisztaságát nem szokta visszakapni. Az is ronthatja a szem fénytörését, hogy a föllazult szaruhártya lassankint kitágul (keratektázia), e folyamat a szem megkeményedésével is járhat (glaukoma). Azonban a T. nemcsak a szeme fájó egyénre veszedelmes, hanem ragályos voltánál fogva közveszélyes is. Terjesztője a szem megszaporodott váladéka, a genyedségtől zavaros, nyálkacafatokkal megrakott könnyezés, melytől az ilyen szem mindig nedvezik, s mely beszáradva a szemzúgokban s a pillák között tapad. Terjesztője mindaz, amit a gyuladt szem beszennyez, a kéz, a zsebkendő, türülköző, ágynemü, a megérintett kilincs stb., talán a legyek is átojthatják. A megfertőzött szemen a T. némelykor hevesebb gyuladás képében támad, többnyire azonban alattomban fejlődik, mintha egyszerü szemhurut volna, mig a kötőhártya érdessége s rögei fölismerhetővé teszik. Máskor meg a genyedő kötőhártyagyuladás (blenorrea) maradványaként rögződik meg a szemen. Egyiptomi szemgyuladás neve onnan származik, hogy e századbeli elterjedésének forrása Egyiptom volt. Katonai szemgyuladásnak is nevezték (ophthalmia militaris). De megfészkelte magát a polgári lakosság közt is, sőt mig a hadseregekből a szigoru intézkedések lassankint kiirtották, a polgári népesség között némely vidékeken egészen meghonosult, ugy hogy viszont innen fenyegeti a katonaságot. Feuer Nátán közegészségi felügyelő 1895. mintegy 30,000-re teszi a T.-ok számát. A gyógyításban azelőtt a pokolkőoldattal való ecsetelésen kivül leginkább a kötőhártyának kékkővel (rézgálickristállyal) való étetése járta, csakhogy ez könnyen szaruhártyagyuladást okozott. Most első sorban a kötőhártya kocsonyás rögeit nyomkodják ki csípővel, aztán a pokolkő (salétromsavas ezüst) 1%-os oldatával ecsetelik a kötőhártyát vagy szublimátoldattal törölgetik. Ez az újabb elbánás jóval hamarább meggyógyítja a T.-t, mig a régi mód szerint évek kellettek a gyógyításhoz. A szaruhártyán támadható pannusz külön gyógyítást csak akkor kiván, ha a kötőhártya elváltozása csekély s aránytalanul nagy a pannusz. Ilyenkor izzó platinával (termokauter, galvanokauter) szokták körülégetni a szaruhártya határát. A T.-hoz csatlakozható bajok (trichiázisz, disztrichiázisz, glaukoma, keratektázia) külön elbánást kivánnak.
A T. terjedésének meggátlására az 1886. V. t.-c. intézkedik, s jelesül a vidékekre, ahol e ragályos szembaj nagyobb kiterjedésben merül fel, utazó szemorvosoknak kiküldését s a szükség tartamára kényszergyógyítás céljából külön szemkórházaknak felállítását rendeli el. A felmerült költségek az államkincstárból fedezendők.
egyike ama hat kerületnek, melyre a Jordántól keletre terülő föld (Perea) feloszlott. Homokos hegyvidék volt Damaszkus és Szíria között, mely nevét egy Trachon (-es) nevü hegységről vette.