La, l. Soligny-la-Trappe.
(ang.) a. m. tőrvetők; északamerikai prémvadászok.
a ciszterciták (l. o.) eredeti szigoru szabályait követő szerzetesrend tagjai. Alapította Rancé (Armand Jean le Bouthillier de), ki 1626 jan. 9. született, megh. 1700 okt. 12. Kezdetben maltai lovagnak volt szánva, de idősebb bátyja elhalálozván, atyja kivánságára az egyházi pályára kellett lépnie, hogy amannak egyházi jövedelmeit örökölhesse. Igy történt, hogy már gyermek (10-11 éves) korában 1636. párisi kanonok, a la-trappei (igy nevezve a völgybe vezető szűk bejárattól [csapóajtó] cisztercita zárda és más rendházak apátja lett és a nélkül, hogy az egyháznak legcsekélyebb szolgálatot tett volna is, évenkint 15-20,000 livre egyházi jövedelmet húzott. 1651-ben pappá szenteltette magát és 1654. elnyerte a hitdoktori koszorut. Ekkor még jobban belemerült a világ örömeibe, de csakhamar megtért. 1660. lemondott a la-trappei apátságon kivül minden jövedelméről és vagyonának legnagyobb részét jótékony célra fordította. Igy megváltozva visszatérvén La Trappeba, első dolga volt az ott felburjánzott rendetlenségeket eltávolítani, mi nagy nehézségekkel járt, mert a világias élethez szokott rendtagok ellene szegültek, sőt apátjukat halállal fenyegették. A fenyegetésektől meg nem ijedve, 1662 aug. behozta a szigoru szabályokat és 1663 jun. 13-án maga is újonc lett a perseignei kolostorban. A rákövetkező évben letette az ünnepélyes fogadalmat és apáttá avattatta magát, hogy megkezdett művét végleg befejezze. A szabályokat mind jobban megszigorította és rendtársait 1675. fogadalmaik megújítására és egy különös fogadalomtételre birta, hogy a ház szokásait utolsó leheletükig megtartják és minden enyhítési kisérletet visszautasítanak.
A T. szabályaiból a legfontosabbak a következők: Nyáron 8, télen 7 órakor térnek nyugalomra, éjfélután 2-3 órakor templomban vannak, azután keveset pihennek és az áldozópapok miséznek, 7 órakor munkához látnak, 9 órakor zsolozsmát végeznek és később étkeznek. Az egyszerü ebéd gyökerekből, főzelékből stb. áll, de vaj és olaj nélkül, azután kevés gyümölcs. Imádság és elmélkedés után újra munka. 4 órakor vecsernye, 5 órakor vacsora, mely viz, kenyér és gyümölcsből áll. 6 órakor esti zsolozsma, mely után a hálóterembe vonulnak. Ágyuk: egy deszkalap szalmazsákkal, szalmavánkossal és pokróccal. Nem vetkőznek le, még betegség idején sem. A betegek ehetnek húst és tojásételeket. Beszédjük imán és éneken kivül csak e szavakból áll: Memento mori (l. o.). A francia forradalom elől 1791. Svájcban, Kataloniában (Poblatban), Münsterben, Kanadában stb. nyertek menedéket. 1798. azonban a franciák a svájci telepítvényt szétszórták, mire Konstanzba, Augsburgba, Münchenbe és Oroszországba széledtek szét, innen pedig Angolországba. 1817-ben visszatértek a la-trappei törzsházukba, melyet Napoleon bukása után visszavásároltak, mire a rend virágzásnak indult és többfelé új házak keletkeztek. A juliusi forradalom békében hagyta őket, de 1880-ban 1450 trappistát kiutasítottak Franciaországból. Az osztrák-magyar birodalomban Maria-Sternben (Banjalukától háromnegyed órányira) van házuk. Ruházatuk: szürke-fehér hosszu, durva csuha, széles ujjakkal, balról olvasóval és késsel, az ájtatosság és munka jelképeivel.
l. Traisen.
(lat. Trasimenus v. Trasumenus Lacus), ókori állóviz Itáliában, Etruria keleti részében, Cortona, Perusia és Clusium városok között. Itt verte meg Hannibal Kr. e. 217. Flaminius konzult. Most Lago di Perugia.
(az olasz trassare a. m. intézvényezni szóból) a. m. intézvényes; trassat, intézvényezett. L. Intézvény és Váltó.
kőzet, habköves (tajtköves) tufa, különösen Németországból a Laachi-tó vidékéről (Brohlthal, Nettethal), ahol hatalmas telepekben van meg és legfőképen hidraulikus cément gyártására használják.
(lat. Trans Tiberim), Róma városának az a része, mely a Tiberis jobb partján, tehát a Tiberisen túl épült. Ókori viszonyait illetőleg l. a régi Róma II. D. alatt, a modern állapotokra nézve pedig Róma térképét.
1. János Tamás, nyomdász és könyvkereskedő, szül. Jahrmansdorfban (Kőszeg mellett) 1717 nov. 11., megh. Bécsben 1798 jul. 31. A korán árvaságra jutott fiu rokonánál, Müller bécsújhelyi könyvnyomtatónál tanulta a nyomdászatot. Fölszabadulása után 1739. Bécsbe ment s ott Ghelen városbiró nyomdájában dolgozott kilenc esztendeig. 1748. megvette a kis Jahn-féle nyomdát s 1750. már 16 sajtóval dolgozott. Van Seieten báró udvari orvos és Márki prépost figyelmeztették Mária Teréziát a törekvő fiatal könyvnyomtatóra s ettől fogva a királynő mindenben pártfogolta T.-t. Igy 1752. is, amikor a tanügyeket szabályozta, az összes iskolakönyvek nyomtatását T.-re bizta. Ekkor már 32 sajtója és két papirosmalma is volt. 1773. építtette a T.-Hofot Bécsben, hatalmas, nagy nyomdaépületet, amelyben a nyomdászat összes ágazatai egyesítve voltak. 1787. az ebergässingi uradalmat megvásárolván, új nagy papirosmalmot állított ottan. Mária Terézia rendeletére József, a későbbi király számára kis nyomdát szerelt föl s megtanította őt a könyvnyomtatásra. A királynő udvari nyomdásszá, férje Ferenc pedig római szent birodalmi lovaggá nevezte ki T.-t, II. József ausztriai és II. Lipót magyar nemessé tette. Nyomdái voltak a bécsi T.-Hofon kivül Pesten, Varasdon, Zágrábban, Triesztben, Innsbruckban s Linzben. Könyvkereskedései Pest (1783-89), Pozsony, Sopron, Temesvár, Beszterce, Szeben, Zágráb, Varasd, Pancsova városokban, az osztrák tartományok minden nevezetesebb helyén, azonkivül Lipcsében és Majna melletti Frankfurtban.
2. T. János Tamás (ifjabb), nyomdász és könyvkereskedő, szül. Budán 1789 december 5., megh. Pesten 1824 márc. 24. Baráti viszonyban volt Kazinczyval, Fáyval, Kölcseyvel, Vitkovitscsal, Döbrenteyvel és Kulcsár Istvánnal, kiknek munkáit ő nyomtatta. Tetemes áldozatokat hozott, hogy a magyar irodalmat emelhesse, különösen eleintén. I. Ferenc őt és kapitány testvérét petrózai előnévvel magyar nemessé tette, Krassó s Szatmár vármegyék rendei pedig táblabirói címmel tisztelték meg. Az irodalom terén is működött: Magyarországi könyvnyomtató műhelyek az 1817-dik évben címü munkát irt, amelyben statisztikai összeállításban közli az akkor Magyarországon dolgozott betüszedők, nyomók meg korrektorok számát.
3. T. Mátyás, könyvnyomtató, az előbbinek apja, szül. Felső-Őrön (Vas) 1745 január 17-én, megh. Pesten 1828 február 25-én. Fiatal korában került rokonához, T. János Tamás udvari könyvnyomtatóhoz Bécsbe, ki őt gondosan neveltette s a nyomdászatban is tökéletesen kiképezte. Fölszabadulása után Párisba ment, ahol 13 esztendeig nyomdászkodott és a közfigyelmet annyira megnyerte, hogy «párisi polgár» címmel tisztelték meg. 1779. hazánkba jött s az egyetemi nyomda (előbb jezsuiták nyomdája) ügyvezetője lett. 1789. fia születvén (T. János Tamás), keresztapjául a bécsi T.-t hivta meg, ki keresztfiának adta pesti nyomdáját, melyet 1813-ig T. Mátyás maga, attól fogva 1824-ig fiával együtt, majd ismét 1827 dec. 1-ig maga vezetett. Ekkor vejének, Károlyi István királyi táblai ügyvédnek adta azt át, ki 1863. történt haláláig nyomdászkodott.
(olasz) a. m. intézvény (l. o.).