(ejtsd: -kate), község Novara olasz tartományban, a Ticinótól jobbra, vasút mellett, (1891) 7650 lak., selyemhernyótenyésztéssel és rizstermeléssel.
(ol., ejtsd: trecsento, a. m. háromszáz), a quattrocento és cinquecento mintája szerint való elnevezése a XIV. sz.-beli olasz képzőművészet korának. Trecentisták a festészetben Giotto és követői, a szobrászatban Giovanni Pizano és iskolája.
(ejtsd. trediger), város Monmouth angol grófságban, a Sirhawy és vasút mellett, (1891) 17,484 lak., nagy szénbányákkal és vasművekkel.
l. Comuni.
(ol. truffare a. m. megcsalni, ámítani), eredetileg valakinek megcsalása, ugy hogy nevetséges hatása legyen. Truffaldino az olasz komédia állandó alakja, körülbelül olyan mint Csalóka Péter. A T. vagy adoma-formában vagy drámailag lép fel. A drámában vagy epizodikus és nagyrészt abban áll, hogy a bohózat hülye hősét mindenféle hazugság és apró csel elámítja, v. pedig egy saját drámai fajt alkot, mit a németek Schwanknak neveznek. A T. különben is nagyon megfelelvén az ember kárörvendő és másokat kicsinyítő hajlamának, örök idők óta minden nemzetnél divatban volt; számtalanok az elbeszélések az oly Tolpatschokról, kik minden tőrbe belebotlottak, meg azokról a száz nevü Eulenspiegelekről, kik felebarátjaikat szóval és tettel lóvá vagy lúddá tették. Az u. n. tréfálók v. tréfás személyek minden nemzeti irodalom- és kulturtörténet leltárában találhatók, nálunk mint Bolond Istók, Ludas Matyi, Paprika Jancsi stb. A drámai T. ugy szerkesztendő, hogy bohózatos legyen, de ugy végződjék, mintha valami szappanbuborék szétpattana. Sok hűhó semmiért!
(héb.) a. m. szétszaggatott, t. i. valamely vad által szétszaggatott állat, melyet Mózes II. könyve 22., 30. szerint nem szabad megenni; innét új-héber nyelvszokás szerint minden a zsidó étkezési törvény értelmében tilos eledel, ellentétben a kóser, azaz e törvénynek megfelelő, megengedett ételhez.
Ágoston, kultusz- és közoktatási miniszter, politikai s közgazdasági iró, szül. Homonnán (Zemplén) 1817 febr. 7., megh. Budapesten 1888 aug. 27. Francia eredetü atyja orvosdoktor volt, s a Csáky grófi család orvosa; s T. az említett grófi család segélyének köszönheté, hogy egészen úrias nevelést nyert, s jogi tanulmányait a pesti egyetemen bevégezvén, már kora fiatalságában tanulságos külföldi utazásokat tehetett Német- s Franciaországban, felső Olaszországban, Angliában, sőt Oroszországban, Svájcban és Dániában is. Hazatérve, már igen korán, 20 éves korában, kész emberül lépett az életbe. Megkisérlette egy ideig az államszolgálatot, s a budai udvari kamaránál felvétette magát fogalmazónak, letette az ügyvédi vizsgálatot is, de a gépies munka s bürokrata szellem nem felelvén meg hajlamainak, csakhamar elhagyta az államszolgálatot, a perlekedés mesterségébe pedig bele sem kóstolt. Elkezdett társadalmi téren mozogni s tisztán tudományos s művészi tárgyakkal foglalkozni. Első próbatétele volt egy művészeti egyesület megalkotása, mely 1839. megjelent programm szerint, néhány lelkes hazafi támogatásával létesült is, s első alapja lett összes későbbi művészeti fejlődésünknek. Másik fő feladatul választotta barátaival együtt, hogy elavult alkotmányunk a kor uralkodó eszméivel összhangzásba hozassék, s a rendi alkotmányu középkori Magyarország helyébe a jogegyenlőség alapján álló modern magyar állam lépjen. Mint első nagyobb szabásu politikai munkával az angol forradalom történetének megirásával foglalkozott, s ennek már 1847. elkészült egy része nyomdakészen állott, midőn kézirata Buda ostroma s Pest bombázása alkalmával 1849. összes butoraival együtt elégett. Ebben azt az intést látta mondja ő maga, hogy neki nem az irodalom fő hivatasa, hogy ő a cselekvés emberének született, s a végzet ez intését hiven is követte. De mig erre elhatározta magát, ez áttérését 1850-ig egy évtized gazdag irodalmi működése előzte meg, s bár feltétele szerint főképen a cselekvés embere volt, négy kötetnyi becses irodalmi munka maradt utána, melyet 1851-88. kinyomtatott. E munkái első kötete: Emlékbeszédek s tanulmányok (1881); másodika: Kisebb dolgozatok az irodalom, közgazdaság és politika köréből (1882); harmadika: Újabb emlékbeszédek és tanulmányok (1887); negyedike s utolsója végre: Beszédek és levelek (1888) jelent meg. Midőn elismert irodalmi érdemeiért 1841 szept. 3. a m. tud. akadémia levelező tagjává választatik, székfoglaló értekezésül a Nemzeti gazdaság rendszereinek ismertetését választja, ami most már nem volna újság, de akkor úttörő munka volt. Bemutatja azután Smith Ádám rendszerét, s erős kritikával kisérve ismerteti Say Jean tanait s List Frigyes nagy hatásu művét: Das nationale System der pol. Oekonomie címüt, melyet korszakalkotónak jellemez, de amelyre az akkori Magyarországot nem tartja még eléggé érettnek. Sokat foglalkozott a vámkérdéssel is, s már akkor is, bizonyos feltételek mellett, a Magyarország s Ausztria közti vámvonal megszüntetését ajánlja. Külön munkát ir Bankügy címen 1842., s polemizál Fogarasival, Fáy Andrással, Farkas Károllyal, kik külön-külön saját bankterveket állítottak fel. Már 1840. kiterjeszti figyelmét a még csak csecsemőkorukat élő vasutakra a Budapesti Szemlében, s kiemeli ezek roppant fontosságát. Egyik legmunkásabb pártfogója a szabad királyi városok ügyének, s képviselőiknek cenzus alapján leendő közvetlen megválasztását, s teljes szavazati joggal felruháztatását követeli. E törekvéseit méltányolva, már az 1843-44-iki országgyülésre is egy kis királyi város, Zólyom, küldte őt követül Pozsonyba, hol ő volt a királyi városok ügyének egyik legerélyesebb szószólója. Az említett reformok győzelmétől várja a magyar haza egész jövőjét, s midőn 1848 tavaszán e győzelem létre jött, s a régi bilincsek lehullottak, az akkor alig 30 éves T. államtitkárrá neveztetett Klauzál Gábor miniszter oldala mellett az akkor együtt kezelt földmívelési, ipar- s kereskedelmi minisztériumban. A szabadságharc kitörése után a doctrinairek (l. o.) egyik feje, Szalay László országos küldetésben, Eötvös József báró s T. pedig, az elválaszthatatlan barátok, önkéntesen a külföldre mentek. Csak a szabadságharc leveretése után, 1850 végén, tért vissza hazájába, s a gyász éveit csendes visszavonultságban töltötte neje csabacsüdi birtokán, egyedüli vigasztalást szép családjában s tanulmányai folytatásában keresve. Neje Rosty Ilona volt, Eötvös József báróné nővére. Midőn azonban a haza ege derülni s a társadalmi és politikai élet újra pezsegni kezdett, T.-ot a küzdők első sorában ismét ott találjuk. A hatvanas évek kezdetén Békés vármegye alispánja, majd az orosházai kerület országgyülési képviselője volt. Ez időben indult meg közgazdasági gyakorlati tevékenysége, mely először is az alföld-fiumei vasút gondolatának felvetésében s kivitele sürgetésében nyilatkozott. Ugyanez időben az olcsó s az érdeklett községek hozzájárulásával építendő vasutak eszméjét sürgeti s ezzel mintegy alapját veti a vacinális vasutak mai rendszerének. E mellett megalkotta a békésvármegyei gazdasági egyesületet, elfoglalta annak elnöki székét s azon ülve Klauzál Gábor volt földmívelésügyi miniszter felett emlékbeszédet tart. Részt vesz a földhitelintézet megalapításában is s 1863. a Pesti Naplóban a már 1848 előtt fennállott, de az abszolut kormány által megszüntetett iparegyesület újra felállítását indítványozza s azt Eötvös József báróval együtt megalkotja, amannak örökségébe lépteti. Ugyancsak Eötvös József báróval megalapítja a rendelkezésükre álló Politikai Hetilapot; azért csak hetilapot, mert nem akarnak versenyre kelni a Deák Ferenc politikáját képviselő Pesti Napló ellen. Az 1865-iki országgyülésen ismét az orosházai kerületet képviselte. Az első minisztériumben nem jutott neki hely, de mint képviselő s a Deák-párt egyik kiváló tagja vett részt az akkori alkotásokban. Eötvös bárónak, az 1867-iki kormány első kultuszminiszterének 1871. bekövetkezett halála után már róla volt szó, hogy ennek helyébe lépjen; akkor azonban még egy éven át Pauler T. töltötte be e helyet s csak midőn ez az igazságügyminiszteri tárcához lépett át, 1872 szept. lett T. kultuszminiszterré. Ez állásával kezdődik közpályájának legizgalmasabb, hasznos munkában és sikeres eredményekben gazdag korszaka. Haláláig megmaradt e magas állásában, melyet másfél évtizednél tovább viselt. Tárcája legnagyobb fontosságu kérdéseiben erős küzdelmei voltak, különösen a középiskolák rendezése alkalmából, melyre nézve a javaslat már Eötvös báró által 1869. benyujtatott, de főképen a protestáns felekezetek ellenzése miatt az állami felügyelet kérdésében, a napi rendről több ízben levétetett s csak 1883-ban vált törvénnyé. Ezekhez járult a gimnáziumok és reáliskolák célszerüsége felőli erős vitatkozás, melyben T. a két nembeli középiskola mellett foglalt állást. Megindult nálunk is a klasszikus nyelvek oktatása feletti vita s T. maga fordíttatta le a francia Frarynak a latin és görög nyelvek oktatásának eltörlését javasló könyvét, bár ő maga a régi nyelvek tanításának szükségéhez ragaszkodott. Néhány szó a középiskolákról szóló essayjében kifejtette e kérdésben vallott nézeteit; hogy minden üdvöt nem vár a latin s görög nyelvek tanításától, mert sokat tanulhatunk ugyan a régi kultura nyomán, de nem feladatunk arra visszatérni s azt az újak rovására elfogulva s kizárólag dicsőíteni. Elismerte a gimnáziumi tanrendszer hiányait s reformjának szükségét, de azt nemzetközileg véli a civilizált, főleg szomszéd s egymásra utalt államok közt megoldandónak. Ő hozta a törvényt, mely a magyar nyelvet köteles tantárgyul viszi be a népiskolákba, mégis voltak, kik őt németesítéssel vádolták, mert a német nyelv tanítását is kötelezővé tette a középiskolákban. Egyik igen fontos emléke miniszterségének a rabbiképző intézet felállítása, amivel nagy mértékben járult a magyarországi izraeliták magyarosításához. Foglalkozott azzal is, már Eötvös báró eszméje nyomán, hogy a központi egyetemen minden hitfelekezet számára hittani fakultást állítson, de ez eszmét nem foganatosíthatta. Nemcsak hivatalos buzgalommal, de a szeretet egyéni melegével ápolta a képzőművészet ügyeit, fiatalkora zsenge növényeit; ezekhez sorozta a zenét, felállítva a zenészeti akadémiát s új otthont teremtve Liszt Ferencnek, kit annak élére állított. Gondoskodott a hazai műemlékek fentartásáról, a fenmaradt gyér építmények stílszerü felújításáról, iparművészeti s üvegfestészeti szakiskolákról. 1876. a földmívelési, ipar és kereskedelmi tárca vezetését is ideiglenesen átvette éppen akkor, midőn az Ausztriával 1867. megkötött vám- és kereskedelmi szerződés megújítása került szőnyegre s ezzel megindult az országgyülésen az önálló magyar vámterület elkülönítésére vonatkozó vitatkozás. T. kitünő közgazdasági ismereteit e téren is fényes sikerrel érvényesítette s a vámkérdés és vámtarifák nehéz kérdéseiben nyomatékosan és diadalmasan szerepelt. Ez időre esik az 1876 aug. Budapesten megtartott nemzetközi statisztikai kongresszus, melynek ő volt elnöke s hol alkalma nyilt magas szinvonalon álló tulajdonait, szaktudományát, nyelvismeretét és szeretetreméltó egyéniségét egész Európának bemutatni. E kongresszus után adta ki 1882. és 1883. német nyelven Lipcsében munkái egy részét Reden u. Studien és Essays u. Denkreden cím alatt, ami nagy hatással volt hazánknak s ügyeinknek megismertetésére. A m. tud. akadémiában folyvást gyakrabban fellépett érdekes felolvasásaival. Azon kedvelt francia, angol, német nagy irók s államférfiak felett, kiknek munkáit és eszméit pályája kezdetén kortársaival megismertette, mint Thiers, Mignet, Guizot stb., kiket túlélt, emlékbeszédeket tartott, melyek egy része francia kiadásban is megjelent 1885. Éloges címen; ugy szintén ő tartott emlékbeszédeket régi barátja Lukács Móric s az akadémia elnöki székén előde Lónyay Menyhért gróf felett; elfogulatlan birálattal méltatta Eötvös József báró nagy művét a XIX. sz. vezéreszméiről, külön munkában tárgyalta a főrendiház reformjának kérdését. Lónyay Menyhért gróf halála után 1885. ő választatik a magyar tudományos akadémia elnökévé, melynek magasztos hivatását minden alkalommal hirdeti megnyitó beszédeiben; az ügyvitelnek azonban csak kevés idejét szentelhette, bár főfelügyeleti kötelességét lelkiismeretesen teljesítette. Élete utolsó éveiben mintha érezte volna, hogy már csak kevés ideje van kedvenc eszméi megvalósítására, tevékenysége lázassá s idegessé válik. Utolsó betegségében külföldön is keresett gyógyulást s azt nem találva, leirhatatlan nyugtalanságtól hajtva, haza jött meghalni. A m. tud. akadémiában Keleti K. rendes tag tartott felette emlékbeszédet (v. ö. Akadémiai Évkönyv, XVII. köt., 1889, melyből a fentebbi adatok nagy része merítve van). Szász Károly akkora velencei Lidón tartózkodván, ott irta meg emlékének áldozott szép költeményét (u. o.). V. ö. Hajnik K., Országgyülési Emlékkönyv (1886); jellemrajza Farkas Alberttól s arcképe; Újabbkori Ism. Tára (VI. köt. 407. old., 1885); Magyarország és a Nagyvilág (1866. 5., 1875. 10. sz., arcképpel); Vasárnapi Újság (1862. 23. sz., arcképpel); Ország Tükre 81862. 13. sz., arcképpel, Marastonitól); Magyar Salon (III. köt., 338. old., Neményi Ambrustól, jellemrajz, igen jó arcképpel kisérve.
county Kansas amerikai államban, 2340 km2 ter., 2535 lak., Wakeeney székhellyel.
l. Mikoze.
Henrik Gotthard, német történetiró és politikai iró, szül. Drezdában 1834 szept. 15. mint T. altábornok fia, megh. Berlinben 1896 ápr. 28. Bonnban, Lipcsében, Tübingában és Heidelbergában folytatta tanulmányait; 1858-63. mint magántanár működött a lipcsei egyetemen, azután Freiburgban lett tanár, de 1866. Baden poroszellenes magatartása miatt állásáról lemondott és Berlinbe költözött, hol a Preussische Jahrbücher élére állván, e folyóiratot erős porosz szellemben szerkesztette. 1866 őszén a kieli egyetemhez hivták, 1867. Häusser utóda lett Heidelbergában, 1874. pedig a berlini egyetemhez került. Ranke halála után a porosz állameszmének tett szolgálatai jutalmául porosz állami történetiróvá tették. Munkái: Die Gesellschaftswissenschaft (Lipcse 1859); Historisch-politische Aufsätze (5-ik kiad., 3 köt., a 4. csak 1897-ben halála után jelent meg); Zehn Jahre deutscher Kämpfe 1865-74 (Berlin, 2. kiadás 1879); Neue Folge. Schriften zur Tagespolitik (1896); Der Socialismus u. seine Gönner (1875); Der Socialismus u. der Meuchelmord (1878); Zwei Kaiser (1888). Fő munkájában: Deutsche Geschichte im XIX. Jahrhundert (melyből 5 kötet látott eddig napvilágot), csak 1830-ig mondja el az eseményeket, még pedig a Hohenzollern-dinasztiát rendesen magasztalván, Ausztria eljárását ellenben ócsárolván. Ifju korában hazafias költeményeket is irt, ezek Vaterländische Gedichte c. alatt jelentek meg (Göttinga, 2. kiad. 1859). Halála után tisztelői kiadták politikai beszédeit: Reden H. von T.-s im deutschen Reichstag 1871-84. (kiadta Mittelstädt, Lipcse 1896). V. ö. Schmoller, Gedächtnissrede auf H. v. T. (Berlin 1896); Lenz M., T. (Preuss. Jahrbücher 1896 és külön lenyomatban); Schiemann Tivadar, T.-s Lehr- und Wanderjahre 1834-66. (München 1897); Grimm Hermann, Beitr. zur deutschen Kulturgeschichte (Berlin 1897).